Nagy Izabella: Gondolatok a Papírvárosok című amerikai (gimis korosztályról szóló) romantikus film elé

1. Kérlek, inkább olvasd el a könyvet!

Mert a könyvben sokkal részletesebben ki van bontva az, amit egy film bemutatni tud. A főhőst (Quentin, gimis srác) sokkal cukibbnak képzeltem el, amikor olvastam.

Mert a könyvben sokkal rémisztőbbek a jelenetek, hiszen a saját képzeletünk száll el, nem a képkockákról érzékeljük, hogy mi történik.

Mert a könyvben van idő megállni, és elgondolkodni egy-egy részen. Meg lehet jelölni, később visszatérni hozzá, el lehet merengeni rajta, lehet idézni belőle, és menőn posztolni a fészbukkon vagy instán.

 Mert a könyvben, akárhány évesen olvasod, beleszippantódsz a történetbe. Nem kívülről figyelsz egy gimis korosztályról, ráadásul amerikaiakról szóló valamit.

2. Ha nem szeretsz olvasni, de érdekelnek a John Green regényadaptációk, itt ez a film, a Papírvárosok (2015, 103 perc)

Margo és Quentin két külön világ, bár szomszédok kiskoruk óta. Általános iskolás korukban Margo bekopog Quentin ablakán, és arra kéri, derítsék fel a halott férfi ügyét. Mert a lány imádja a rejtélyeket. De Q. nem. Ő nem akar balhét. Jó pár évvel később, végzős gimisként Margo újra bekopog az ablakon. És Q. nem futamodik meg. Eljött a második esély ideje, bármekkora őrültség is Margo hét tételes bosszúterve a fiúján, aki megcsalta őt.

 S hogy másnap reggel változik-e valami? Kérdi a sikeres éjszakai hadjárat végén a lányt.

Persze, változik, mert Margo nem megy többé iskolába. Az anyja azt mondja, nem kell keresni, mert nem eltűnt, hanem elment. De Quentin (bevonva barátait) a hátrahagyott nyomokból kiindulva a keresésére indul...