Interjú Korom Ildikóval és Korom Bálinttal

A sok tollforgató (aki, mint az interjúból kiderül, igazi emberből van), nagyon szeret barátkozni, és együtt csinálni dolgokat. Leginkább játszani, de beszélgetni, felolvasni, kiállítást vagy játszóházat szervezni (titokban néha sörözni is, de tényleg csak az, aki nagykorú), és a cimborák ezekben a tevékenységekben kitűnő társra találtak Korom Ildikó és Korom Bálint személyében.

Rímkóci Bori: Hogyan kerültél kapcsolatba az Író Cimborákkal?

Korom Ildikó: Utánam nyúlt a múltam... Egy kedves lány, akinek az esküvőjét szerveztem anno, összeboronált Mészöly Ágival, mivel szerinte mi jól tudnánk együtt dolgozni, bármit is jelentsen ez. Ha visszapörgetem az elmúlt pár évet, szerintem telibe talált a megérzésével, mert nagyon jól működtünk együtt a közös projektjeinkben.

Korom Bálint: Kicsi korom óta sok mesét, verset olvasott az anyukám, először azt gondoltam, távoli nénik és bácsik írták ezeket. De kiderült, hogy nem, mert anyukám révén, aki rendezvényszervezőként is dolgozott, találkoztam először Mészöly Ágival, utána pedig egyre több Író Cimborával, és kiderült, hogy ők is olyanok, mint a többi ember, csak ők írók.

R.B.: Elsősorban milyen jellegű (volt) az együttműködésetek?

K.I.: Elsősorban nagyon inspiráló, de aztán még sok más is, például ismerkedős, lelkesedős, szervezkedős, beszélgetős, tervezgetős, keret-kijelölős, tárgyalós, cipekedős, mesélős, együttnevetős, együttbosszankodós, egyhúronpendülős a kapcsolatunk. Jobbára múlt időben, mivel mostanában kevesebb az olyan jellegű megmozdulás, amikben részt vettem.

K.B.: Nem tartom magamat igazi írónak, se illusztrátornak, csak néha-néha bukkanok föl az Író Cimborák között. Leginkább akkor, ha felkérnek valamilyen írásra, egy mese vagy vers illusztrálására, vagy ha pályázatot hirdetnek gyerekeknek. Szóval az együttműködésünk mesebeli: egyszer volt, hol nem volt.

R.B.: Mit emelnél ki az elmúlt évek Író Cimborákhoz köthető eseményeiből?

K.I.: A kedvencem a Gyerekszigetre történt kiruccanásunk volt, ahol két napon át különböző kortárs irodalmi- és kézműves foglalkozásokat tartottunk. Az Író Cimborák felolvastak, beszélgettek a gyerekekkel és a szülőkkel, de volt koncert és mesetotó, közös játékok és meseszövés is. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, örültek az irodalmi sátrunknak, és ez felemelő érzés volt!

K.B.: Az egyik kedvenc közös munkánk a Hét határon című kiállítás volt, ahol a ÍC-k külföldi illusztrátorok képeiből választhattak, és az adott képhez kellett mesét írniuk. Az én történetem címe Böhömke álma volt, egy elefántról és a barátairól szólt, és Marcela Calderón illusztrációjához készült.

A másik kedvenc együttműködésem az Író Cimborák sátra volt a Gyerekszigeten. Azért voltunk ott, hogy sok gyerekkel megismertessük a könyvek és a mesék szeretetét, és a fantázia birodalmát. Sokat meséltünk, közösen alkottunk és játszottunk, szerintem jól érezték magukat, akik eljöttek hozzánk.

Miklya Zsolt: Világlátó Bori

Különös együttműködés ez a mai: Miklya Zsolt, az egyik legrégibb Cimbora és Korom Bálint közös alkotását nyújtjuk át. Zsolt sokszor indított már el bennünket a képzeletbeli utazásainkon, és most is az ő versével kezdjük a kalandozást a jubileumi versfelhőben. Bálint hol íróként, hol illusztrátorként, de leginkább gyerekként van velünk, szinte a kezdetektől. Neki, általa, vele vagyunk Cimborák.

Korom Bálint illusztrációja

Bori lány egyéves korában elindult

a szoba sarkába.

Bori lány kétéves korában megkapta:

vigyázzon magára.

Bori hároméves korában rájött, még

sok mindent nem látott.

Bori már négyéves volt, mikor elindult,

látni a világot.

Bori a városban annyi mindent látott,

hogy közben eltévedt.

– Városban sétálni egyedül? Borbála,

várjál még húsz évet!

– Könnyű azt mondani! – forgatta magában

a könnyű tanácsot.

– Megyek az erdőbe. Világot arra is

eleget találok.

Bori lány ötéves korában elindult

az erdő sarkába.

Nem félt, hogy egyedül. Tudta, hogy nem érnek

úgysem a nyomába.

Részlet Bálint rajzából

Marcela Calderón – Korom Bálint: Böhömke álma

Egyszervolt, hol nem volt, volt egyszer egy kiselefánt, Böhömke, aki a szüleivel élt a dzsungel közepén. Böhömke egy reggel arra ébredt, hogy a majmok hangosan visongva hintáznak a magas fák indáin. Csuda jó kedve támadt, és mivel nem akart kimaradni a mókából, szaladt, hogy kipróbálja ő is a hintát. Igen ám, de a majmoktól alig tudott odaférkőzni a fához. Amikor aztán végre sikerült neki, nagy merészen belekapaszkodott az egyik felé lebegő indába, de alighogy nekilódult, puff! Már le is szakadt az inda.  A majmok kárörvendőn hahotáztak, és kicsúfolták szegény kiselefántot.

Böhömke nem szólt semmit, pedig szörnyen elkeseredett, lógatta az ormányát, és elhatározta, hogy csakazértis hintázni fog, sőt, igazi jó barátokat is szerez magának. Eltökélte, hogy addig megy, amíg az álma nem teljesül.

Rakott a tarisznyájába elefántkekszet, vizet meg persze szénát, és már ment is, bár ő maga se tudta, merre induljon. Ment, mendegélt az ormánya után, míg egyszer csak ijesztő dolgot pillantott meg! Piros autók érkeztek hangosan vijjogva, szirénázva, mert egy kis erdő lángra kapott! Böhömke se volt rest, a közeli tóhoz loholt, teleszívta az ormányát vízzel, és ment, hogy az égő fákra spriccelje. A tűzoltók először azt hitték, bele akar trappolni a tűzbe, ezért visszatartották, de aztán észrevették, hogy az ormánya duzzadozik a víztől, így végül odaengedték, ő pedig bátran oltotta a tüzet. Mikor sikerült eloltani a lángokat, Böhömke észrevett egy csapzott egérkét. 

Marcela Calderón, argentin illusztrátor alkotása

– Ó, te csöppség! Elvesztetted az otthonod? – kérdezte.

Korom Bálint (7 éves) és Nagy Anikó Johanna

Nagy Anikó illusztrációja
("hosszas könyörgésre" fel/elvállalt....)

Korom Bálint mesélő levele

Szia, kedves Anikó!

Korom Bálintnak hívnak, de az iskolában néha Sün Balázsnak, mert nyáron és ősszel olyan a hajam, mint ha egy süni lakna a fejemen, de télen kis királyfis. És a tanárnőm azt tanácsolta tavaly, hogy tanuljam meg a Sün Balázs c. verses mesét, és megtanultam, és aztán a területi versenyen a második is lettem vele, és még a Mesemúzeumban is elmondtam, és ott is nagy tapsot kaptam. és találkoztam Csukás Istvánnal és Kányádi Sándor bácsival is.

Hét éves vagyok, és idén leszek 8! Másodikos vagyok, az osztályomat nagyon szeretem, mert ének-zene tagozatos, és imádok énekelni, ráadásul furulyázni is tanulunk. Más gyerekek nem szeretik az iskolát, de én rendkívül szeretem, és jó tanuló is vagyok. Általában jó gyerek vagyok, piros csillagot vagy karikás csillagot kapok, de kaptam már dupla karikás csillagot is (tesiből, futásért)! Azért néha kapok feketét  is, ha nincs kész a leckém, vagy nincs ott a cuccom. De minden tanuló szokott kapni feketét!  Én vagyok az osztályban a legkisebb, és vannak, akik azt hiszik, hogy elsős vagyok.  De szerintem rám ezek a közmondások illenek a legjobban: Kicsi a bors, de erős! (mert nagyon izmos is vagyok) A jóból kicsit adnak! (ezt anya mesélte)

Nagy Anikó Johanna és Korom Bálint (7 éves)

Korom Bálint illusztrációja
(az illusztrátornak még nincs blogja...de "ami, késik...")

 

Nagy Anikó Johanna: A vasfogú, csigalassú, mindent begyógyító

Fogalmam sincsen, milyen lehetek. Még sosem láttam magam. Nekem ugyanis nincsen szemem. Vicces, hogy egyesek szerint van vasfogam, pedig nincs is szám, amiben tarthatnám azt a vasfogat. Fejem sincsen, amin a szám és a szemem lehetne, és nyakam sincsen, amin a fejem ülhetne. Se testem, se lelkem, mégis ismer mindenki. Pontosabban, azt hiszik, hogy ismernek. Őrület, mi mindent beszélnek rólam. Pedig engem még soha senki nem látott, nekem elhiheted.

Van, aki azt mondja, nagyon fiatal vagyok, szinte még gyerek, másik szerint ráncos, szakállas vénség. És az tényleg igaz, hogy én már akkor is itt kószáltam, amikor még az emberek nem is léteztek, csak növények és állatok éltek a Földön. De most is itt vagyok, és holnap, meg holnapután, sőt száz, és ezer év múlva is itt találnak majd.

Nyulász Péternek - Korom Bálinttól

Korom Bálintnak - Endrődi Katától