– avagy a foglyul ejtett idő néhány szilánkja kilenc képben –
1.
Varázstükör van a
szobámban.
Tegnap még nem tudtam.
De mára beláttam,
miután anya
elmagyarázta.
Sírtam, mert rosszul
vigyáztam a kismadárra,
amit a szülinapomra
kaptam
a nagyitól. (Pedig cicát
akartam.)
Végül a madárkát is
megszerettem.
Pár napig laktunk a
szobámban ketten.
Szép madár volt, énekes,
de alig dalolt nekem.
Érdekes,
vajon miért? Miért nem?
– tanakodtam.
S végül – jól
megfontolva arra jutottam,
hogy kiengedem.
Azt hittem, szabadságra
vágyik,
de nem jutott, csak a
szobám ablakáig.
2.
Senki se vette észre,
hogy kiengedtem bután
a reggeli csésze kakaó
után
visszaosonva a
kisszobába,
nem gondolva másra, csak
a kalitkára,
s hogy az neki börtön,
és hogy ki kell
eresztenem rögtön.
3.
Amíg távol voltam, nem
tudom, mi történt.
Összetörte az asztali
lámpában a villanykörtét,
és leszakadt a függöny
is.
Neki meg eltörött a
szárnya.
Holtan találtam a
kismadárra.
4.
Hideg volt a teste.
Merev volt a lába.
Alig hasonlított
élő önmagára.
Éreztem, valami
örökre elveszett.
És hogy az egészről
csakis én tehetek.
5.
Nagyon sokat sírtam.
Egész délután.
Közben mindenféléket
mondott az anyukám.
De én nem figyeltem.
Csak csendben
a sós könnyeimet
nyeltem.
6.
Végül anyu a szekrényhez
lépett,
és elővett egy szépen
becsomagolt képet.
Kibontogatta a zörgő
papírból.
Tükör volt, nem is kép.
A szélén, mintha zafírból
lettek volna díszek.
Pedig csak üveggyönggyel
volt kirakva.
És akkor anyu
megmutatta: