 |
| A legfélelmetesebb szörnyek mindig bennünk laknak... |
Üvöltök, ahogy a torkomon kifér.
– Itt volt! Hideg a keze, a nyála meg a szememre csöpögött! Anya, látod a nyálát? Zöld és büdös!
Anya elővesz egy zsebkendőt.
– Csupa takony az arcod. Hogy
lehet egy fiú ilyen félős? Hát ilyen gyáva az én nagy fiam? Ilyen egy nyámnyila
anyámasszony katonája?
Dühösen felülök az ágyon.
– Két
méteres és szurokfekete! Megállt az ágyam fölött, és nyikorogott. És bűzlik,
rosszul vagyok már attól is, ahogy néz. Nagy, véreres szeme van. Már nyitotta a
száját, ha nem ordítok, leharapja az orromat. Mert ez egy orrevő. Látod? Kicsit
meg is harapott.