Fent északon, a Jeges-tenger
partjától nem messze volt egy kis sziget, azon pedig egy apró halászfalu. A
nyár errefelé hűvös volt és rövid, a tél pedig hosszú és csontkocogtatóan
hideg. Az égen piszkos, lilás, barnás, sárgás felhőket kergetett a szél, és a
nap csak ritkán bukkant elő. Az emberek többnyire a házak menedékében, a meleg
kályhák padkáin ülve pucolták esténként a halat, vagy javítgatták a hálót, és
történeteket meséltek arról, milyen lehet a távoli világ. Mert ebből a kis
halászfaluból jó ideje senki se utazott semerre, sőt ide se jött senki. Még az erre
tévedő vándormadarak is itt ragadtak. Várták a kedvező széljárást, de az soha
nem jött, csak a viharos északi szél fodrozta a vizet. Rengeteg különféle madár
élt itt, talán még több is, mint ahány ember. Ők is halászatból éltek, sőt,
ugyanolyan szorgosak voltak, mint a halászok, ha nem szorgosabbak, a
fészkeiket, sőt az utcákat is minden reggel megtisztogatták a portól, lehullott
pikkelyektől, gondozták a mohos pázsitot és a pár szál virágot, amely nagy
ritkán kihajtott a fű között.
Minden madár közül a legdolgosabb
a Sirályházaspár volt. Már nem voltak éppen fiatalok, de mindig azon igyekeztek,
hogy még barátságosabbá és szebbé tegyék az életet ezen a kis szigeten. Ha
éppen nem dolgoztak, akkor Sirálymama pulóvert kötögetett a meleghez szokott vándormadaraknak,
hogy ne fázzanak.
A Sirályházaspár a zord
körülmények ellenére is szeretett itt élni, ám volt egy nagy bánatuk: soha nem
született fiókájuk. Egy napon Sirálypapa váratlanul így szólt Sirálymamához:
– Mama, ne várj ma este,
bemegyek a halászokkal a vásárba.
Tudniillik háromévente
egyszer nagy vásárt rendeztek a szárazföldön, ahova most kivételesen néhány
halász is elmerészkedett. Sirálymama nagyon csodálkozott, és persze egész este
le sem hunyta a szemét az aggodalomtól.
 |
| Connie Snoek, holland művész alkotása |
Másnap reggel Sirálypapa
boldogan lépett be a fészek ajtaján, és óvatosan előhúzott a zsebéből valamit.
Egy madártojás volt az. Sirálymama arca felragyogott. Annak is örült, hogy
épségben hazajött a párja, s a csillogó héjú tojást is megcsodálta.
– Végre mi is nevelhetünk
fiókát – mondta boldogan.
