A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Miklós Kelemen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Miklós Kelemen. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 8., vasárnap

Gombos Péter szuperhőse

(c) Miklós Kelemen
Nem vagyok menő srác, ezt el kell ismernem.
Robi, a legjobb barátom például valójában az egyetlen barátom.
Nem azokat a filmeket nézem, nem azokkal a játékokkal játszom, mint a többiek.
Ha azt hiszed, ez rossz, hát gondolom, Te is voltál már kiközösítve.
Szülinapomra kaptam öt új pólót a bátyámtól.
Szerintem látta, mi a helyzet, és menő cuccokkal lepett meg.
Alig vártam, hogy hétfő legyen, és elkezdhessem az új, királyabb iskolás életemet.
Hétfőn a szupermenes pólót vettem föl. Láttam néhány érdeklődő pillantást.
Kedden Thor voltam. Kerek szemek.
Szerdán Amerika Kapitány. Összesúgtak mögöttem.
Csütörtökön Batman. Ekkor már éreztem, hogy téma vagyok.
Pénteken Robi odajött Pókemberhez a szünetben, és halkan odasúgta:
„Figyelj, a Marvel- és a DC-univerzum nem keveredik. Soha. Tök gáz.”

2017. szeptember 12., kedd

Békés Márta Arany-rejtvénye és Arany-portrék, másként

Arany-keresztrejtvény

Illusztráció: Miklós Kelemen
1.      A walesi bárdok királya
2.      A Szondi két apródja című balladában szereplő pap neve
3.      A Vörös Rébék című ballada egyik szereplője
4.      Arany János egyik versének  címében van: …Istók
5.      A Bajusz című költemény főszereplője
6.      Arany költemény címszereplője: … elbujdosása
7.      A fülemile című vers egyik szereplője
8.      A Tetemre hívás című ballada szereplője
9.      Toldi szerelmének vezetékneve
10.  Mátyás anyjának keresztneve



Arany-ifjak és -hölgyek – Arany-portrék, másként


Ki lehet a bomlott hajú hölgy? 
Szőke Panni vagy Dalos Eszti?

Ki lehet a méltóságos? 
Zách Klára vagy Rozgonyi Cicelle?

Ki lehet az aranyifjú? Vojtina, a költő vagy Bárczi Benő?

Ki lehet a gyerekember? Szondi apródja vagy Arany Laci?


Lovag és lovagné, kevi rác és rácné, megesett lány vagy csábító – mind egy képzelet és nyelv, egy tekintet és arc szülötte – Arany Jánosé.


Belőle léptek elő, keltek életre mind a szereplői, ahogy az ő arcából készített látható karaktereket a FaceApp alkalmazás. 

A programot a célra alkalmazta: Miklya Attila.




2017. szeptember 9., szombat

Kiss Lehel: A 89973-as meséje



Szeptember eleje volt, amikor az éjszakai égboltról még nem számított túl későnek lehullani. A 89973-asnak esze ágában sem volt lehullani, annál is inkább, hogy fogalma sem volt róla, milyen hónap van, mint ahogyan arról sem, hogy ő a 89973-as. Egyébként akkor ezt még senki más nem tudta, csak később derült ki. Aprócska volt és halovány, de szívében dalok ritmusa pattogott, hasonlatok, metaforák, verssorok kavarogtak – ahhoz hasonlók, hogy „ég a napmelegtől a kopár szík sarja...” A Nap körül keringett ugyanis, és több mint három évébe került, míg egyszer sikerült neki, így hát volt ideje és oka is költői indulatoktól hevülni. Úgy szerette volna telekiáltani a világűrt, és magához ölelni egészen! Azonban irtózatos robajjal haladtak el mellette a kőszívű aszteroidák, és minden igyekezetét elnyomta a szférák zenéje.
Egyszer csak, amikor tompa fényét újabb dalokkal próbálta izzítani, enyhe csiklandozást érzett az oldalában.
– Mi lehet ez? – csodálkozott, és óvatosan fürkészett körbe.
Újra megcsiklandozták. Újra körbefürkészett, és észrevette, hogy a távoli Földről nézik őt. Megpördült örömében, és akkorát kiáltott, azt hitte, felrebben tőle a Fiastyúk is:
– Engem most fölfedeztek! Végre, fölfedeztek!
És valóban: a Földről árgus szemekkel lesték minden mozdulatát. Ez a figyelés csiklandozta meg az oldalát, és tette borzongatóan izgatottá. Végre, most kiöntheti a szívét, és elmondhatja szárnyaló verseit, hiszen komolyan figyelik, várnak tőle valami szépet, igazat! Már kezdte volna, ahhoz hasonlóan, hogy „ég a napmelegtől a kopár szík sarja”, de izgatott hangok jutottak el hozzá a Földről:
– Ki kell számítanunk a prehélium szögét!
– Meg az aphélium távolságát!
            – Sebaj, mégis megpróbálom! – gondolta magában, de ezt kellett hallania:
            – És a pálya excentritása?
            Csalódottan hunyt ki, és csak másnap éjszaka jelent meg ismét. Alaposan felkészült, hogy a lehető leghatásosabb módon tárja fel kincseit: a dalokat, a hasonlatokat, a metaforákat, a verssorokat.
– Szerintem alig van nagyobb fényerőssége, mit tizenöt magnitúdó – hallotta a Földről.
– És az orbitális periódus?
Hiába tűnt el hamar, hogy ne lássák, a róla készített képek kézről-kézre jártak világszerte a tudós társaságokban, míg egy esztendő múlva, egy rövidke pillanatban újra lencsevégre kapta valahol valaki.
– Aranyjánosnak fogom hívni! – sóhajtotta a felfedező elmélázva egy kicsit. A Kisbolygók Nagykönyvébe azonban ezt írták be: 89973. Ezt legalább mindenki érti – mondták a tudósok – és egyébként is: nagyszerűen illik hozzá ez a név!


Illusztráció: Miklós Kelemen

2016. szeptember 9., péntek

Várfalvy Emőke: Korszellem a kagylóban



Miklós Kelemen Illusztrációja


A minap a 197-es buszon, ahogy bambulva ültem alig kétévesemmel az ölemben, és vártam, hogy elinduljunk Rákoscsaba irányába, megláttam egy macskát. Ez a kertváros peremén, az Örs vezér téri buszpályaudvaron nem lenne akkora szám, ha a macska nem járt volna két lábon, nem lett volna nettó 160 centi, és emellé nem viselt volna fura, műtősmaszkszerű, fekete, halálfejmintás szájkosarat.
Szerencsére kisfiamat nem érdeklik az efféle jelenségek. Ő még a mesevilágon innen van, én viszont érdeklődéssel szemléltem a lényt, aki egy nagyjából 12-14 éves forma kamaszlány vihogásával adott hangot érzelmeinek. Ja igen, merthogy a macska felszállt a buszomra, és helyet foglalt a velem szemben lévő üléspáron teljesen emberszabásúnak tűnő barátnőjével. Láthatóan jóllakott volt, és kimondottan vidám. Biztosan beugrottak a Csirkefogóban egy burgerre. A barátnő csirkéset evett, ő meg lehet, egereset vagy kanárisat. A mai világban már minden igényt kiszolgálnak ugye, ha az üzleti modell azt mutatja a papíron, hogy nyereséges.
A busz még várt. A macska egyre csillogóbb szemekkel vihorászott, néha megigazította nagymacskaszerű ruganyos tagjaihoz tapadó fekete bőrét. A hasára ez volt írva fehérrel:
– New York Never Sleeps.
Kicsit eltöprengtem, vajon mit is akarhat üzenni ezzel a felirattal. Hiszen a tetoválás mindig egy személyes érték, a külvilág számára is jól kivehető rögzítése. Ha a macska hasán New York pezsgő élete a központi téma, hát bizonyosan elvágyódik. Mondjuk az alvó, pesti kertvárosból nem is csoda. A Rákosborzasztónak gyakran csúfolt környék tényleg borzasztó messze van mindentől, amit a ma embere Életnek nevez. Így nagy betűvel. A Nagy Betűs Élet. Pörgés, élmények, élvezetek soha véget nem érő sora. Reggel, délben, este és éjszaka.
S nincs is erre jobb hely, mint New York, az újvilág multikulti központja, ahol úgy, annyit és akkor pörög ember és macska, amennyit, amikor és amennyit akar.
A busz indulását mutató oszlopon megindult a visszaszámlálás. A tizenhetedik másodpercnél az első ajtón felnyomakodott két felnyírt hajú, fura vigyorú ork, kezükben Mcdonaldós zacskóval, és egy gesztenyebarna hajú tündeharcos a legnagyobb egyetértésben vidáman röhögve. Épp a tünde kezében lévő iPhone-on nézhettek valami videót. Arról kezdtek eszmecserébe, miközben lazán levetették magukat a busz hátsó, három személyes üléssorára.
Mielőtt felhúztam volna a szemöldököm, az alacsonyabbik ork csuklóján megláttam a karszalagot:
Animecon 2016.
Ja persze, csaptam majdnem a homlokomra: ők nem a másvilágról jöttek. De az biztos, hogy egy másik világba tartanak. Egy világba, amiben több érték van egyértelműbb határok között. Ahol nem veszi körbe őket az örökös fogódzó nélküli bizonytalanság szédülése. Egy világba, amiről, ha a történelemkönyvben olvasnának, biztos uncsinak titulálnák, de így IMAX 3D-ben, a mobil appokkal és a cosplay bulik közösségi élményeivel megtámogatva végre otthon érzik magukat. Mert egyszerűbb, jobb, boldogabb világ: ahol azok lehetnek, akik, és mégsem. Ugye értitek?

2016. szeptember 1., csütörtök

Széchey Rita: Pimpáré és Vakvarjúcska

   

körmese


– Pim-pam, pimm-papamm, pim-pim, pimm-pipimm…
– Kopp. Kopp.
– Pim-pam, pim-pipimm…
– Kopp. Kopp.

– Pim…
– Jaj, te ki vagy?
– Én? Hát én vagyok a toronybéli aranyhajú királykisasszony, Pimpáré.
– Azért pim-pampogsz itt egész nap?
– Csak dúdolok. És nem egész nap, csak amikor jó kedvem van.
– Ezek szerint egész nap jó kedved van.
– De neked, amint hallom, egész nap rossz. Igazán kár.
– Kár?! Szóval csúfolódsz is.
– Dehogy csúfolódom, egyszerűen csak sajnállak, hogy ilyen rossz kedved van egész nap.
– Nincs is egész nap rossz kedvem. Csak egész nap egyedül vagyok.


Miklós Kelemen illusztrációja

– Ó. Hát, ha én te lennék, és egész nap egyedül lennék, nekem egész nap rossz kedvem lenne. És ha te én lennél, akkor nem csodálkoznál, hogy nekem egész nap rossz kedvem van…
– Tessék? Mit pim-pampogsz itt?
– Csak azt, hogy szívesen leszek a barátod.
– Barát? Az meg mi?
– Az olyan, hogy te idejössz, és megkérdezed, hogy királylány, mit csinálsz, és akkor elmondom, hogy keresem az aranyfésűmet, és közben dúdolgatok. És aztán te is elmondod, hogy mit csinálsz.
– Az téged érdekel, hogy éppen csak ide-oda repdestem, és akkor a torony felől a szemembe tűzött egy fénysugár, és idejöttem megnézni, és érdekel, hogy mérges lettem, mert beletűzött a szemembe a nap egy aranyfésűről?
– Persze. Ilyenek a barátok. Érdeklik egymást. Egy… miről?
– Egy aranyfésűről. Ott van a fenyőfa ágán, nem látod? Talán a tegnapi viharban fújta oda az ablakodból a szél. Ott, arra. Látod?
– Ööö, nem.
– Kár. Igazán kár.
– Talán segíthetnél…
– Miért?
– Mert a barátok segítenek egymásnak.
– De én nem is vagyok a… Na, figyelj. Ha a torony jobb oldalára állsz, látod azt a fényes foltot az ágak közt. Az a fésűd. Az világított bele a szemembe. És én utálom a belevilágítást, mert nem látok jól anélkül se, és ilyenkor aztán egész nap fáj a szemem.
– Igazán sajnálom, hogy miattam…
– Na jó, nem olyan nagy baj. Majd visszahozom neked, beteszed a fiókba, és akkor nem világít a szemembe, te meg fésülködhetsz. És pim-pampoghatsz tovább kedvedre.
– Oh, ez jó ötlet, de csak ha te is velem énekelsz.
– Már megint csúfolódsz?
– Jaj, dehogy, én csak…
– Királylány, el kell mondanom neked, ha esetleg nem tudnád, a varjúk nem tudnak énekelni.
– Jó. Akkor legyél te… legyél te… tudod mit? Legyél te a dob.
– A mi?
– A dob. Én éneklem, hogy pim-pam, pimm-papamm, te meg úgy csinálsz, mint amikor találkoztunk. Hogy kopp.
– K… kopp.
– Ez az! Figyelj, kezdem. Pim-pam, pimm-papamm, pim-pim, pimm-pipimm…
– Kopp. Kopp.
– Pim-pam, pim-pipimm…
– Kopp. Kopp.