Smelka Sándor: Tanika és Zsanika a Nagyszederfán

(c)Ficzere Kyrú

    Egy nap Tanika és Zsanika annyira összevesztek valamin, de annyira, hogy mindketten felmásztak a Nagyszederfára, de úgy ám, hogy a lehető legtávolabb üljenek egymástól. Tanika egy déli ág, Zsanika egy északi ág legvégén gubbasztott, mint két vén varjú.
    „Na, majd, aztán, majd aztán”, fortyogott az egyik. „Hej, de majd aztán, na, aztán majd”, dohogott a másik. Eközben egymást lesték a válluk felett. Tanika félhangosan meg is jegyezte – Zsanikának szánta: „Ingyom-bingyom!” (Lázár Ervin ihlette meséknél illik népiesnek lenni.) Nem sokat váratott a válasz: „Ripityom!”, morogta Zsanika, de úgy, hogy a másik jól hallja.
Hű, lett erre ám sértődés! Ilyet mondani! Az életbe nem szólok hozzá, határozta el Tanika!
Hallgatólagosan ebben maradtak.
Meleg volt, és egymás nélkül lassan csordogált a délután.
    Tanika unalmában szedett néhány szedret, és mielőtt majszolni kezdte, átfutott az agyán: adni kéne Zsanikának is. Na, de egy ripityom után! Soha!

Lovranits Júlia Villő: Szerelmes boszorkányok

 Éjszaka volt, Görbe Géza házába csak a Hold pislákolt be valamicskét. Kukucskált, leskelődött, de volt is mit látnia: amíg Géza békésen hortyogva szunyókált a kanapén, valami seprűs asszonyszemély tüsténkedett a fürdőszobájában.
Babonás Böske olyan csendesen osont, mint valami kisegér. A padló alattomosan megcsikordult. Géza nagyot horkantott, de csak a másik oldalára fordult. Böske tovább araszolt: meglelte a nagy ládát a fürdőszoba sarkában, óvatosan felemelte a tetejét és könyékig túrt bele.
Géza ezt a pillanatot választotta, hogy nagyot rándulva álmából felébredjen, és a fürdőszoba felé támolyogjon félálomban.
− Hű, az áldóját! Ördög jár idebent! – kiáltott fel, mikor észrevett a reszkető árnyat. Oda is csapott volna a görbe botjával, de Böske gyorsan a lába közé kapta a cirokparipát, és a zsákmányával a markában röppent is ki az ablakon.
Géza döbbenten bámult utána.
− Röpülő ördög! Szoknyás denevér!
Nem tudta mire vélni, mindenesetre keresztet vetett, elvégezte, amiért a fürdőszobába éjnek évadján kijár az emberfia, azután jobb ötlet híján visszament aludni.
Böske bezzeg nem aludt. Szigorúan a legnagyobb ablaka bal oldalához közelítve berepült az otthonába. Bal kézzel a jobb fülét megcsavarintotta, és előhúzta a szoknya bő zsebéből, amit Géza szennyesládájából horgászott.
Macska Medárd, aki gazdasszonya érkezésére előbújt a kosarából, döbbent undorral észrevételezte. Még a szemöldökét is felhúzta volna, ha a macskák tennének ilyet. Egy zokni! Egy büdös zokni!
Böske láthatóan felvidult, megkönnyebbült: dudorászva tett-vett a boszorkánylakban, helyet csinált a tűzhelyen, sepregetett, kitett három egyforma fekete fazekat és három egyforma merőkanalat. Mindenféle színes porokat és száraz növényi részeket készített elő. Ekkor csengettek.
Babonás Borbála érkezett, éppen úgy seprűn, az ablakon át, de előtte jólnevelt módon megnyomta a csengőgombot is:
− Idenézz, Böském, mit szereztem! – mutatott egy kis tálca sárra, amit a köpenye alól húzott elő – Misi lábnyoma!
Akkor röppent be a harmadik boszorkány, Babonás Boróka:
− Nézzétek, lányok, én mit szereztem! Sanyi három haja szála! Hát neked mid van, Böském?
− Zokni! Használt zokni! – lengette vidáman Böske az elcsent holmit.
− Hát, ha gondolod, hogy ezzel is működik…
− Öreganyámék kapcát főztek, a mai férfiaknak nincsen kapcájuk, hátha ezzel is jó lesz!
A boszorkák nem akadékoskodtak tovább. Hamarjában neki is láttak, amiért összejöttek e késői órán. Mindegyik beletette a maga kincsét egy-egy fekete fazékba. Főzték, sózták, megszórták mentával, levendulával, macskagyökérrel, amikor legjobban bugyogott a főzet, Borbála így szólt:
− Holnap reggel úgy szaladjál hozzám Misikém, mintha a talpadat a forró gőz égetné, mint ezt a lábnyomot!
Babonás Boróka ezt mondta:
− Holnap reggel úgy siess hozzám, Sanyikám, mint ahogy a három hajszálad bugyborog az üstben!
Böske reszkető ajkakkal ejtette ki a szavakat:
− Holnap reggel olyan forró legyen a te szíved énirántam, Gézukám, amilyen forró most ez a fél pár zokni!
Reggelre kihűltek a főzetek. Akkor a három boszorka ki-ki a maga főztjéből kent egy kicsit a szemhéjára, a füle tövére meg a hajába is belefésülgetett pár cseppet. Azután kiültek az ablakba és várakoztak.
Ej, de három szép némber volt! Borbála, Böske meg Boróka, mindegyiknek volt három-három foga, azzal mosolyogtak a világra. Bibircsókjuk is annyi, hogy egy nap alatt megszámolni sem lehet. Egyszóval, boszorkák voltak a javából.
Telt az idő. Egyszerre befordult a sarkon egy legény. Nézik: hát a Miska!
Csak odasétál Borbálához, és azt mondja:
− Ej, Boriskám, én olyan szépet álmodtam rólad, vinnélek is magammal moziba, jössz-e velem?
Boriska pillogott, kuncogott és ment is a legénnyel.
Megint telt az idő. Már fél tizenegy is elmúlt, mire felbukkant egy újabb legény: a Sanyi!
Odaballag Borókához, és mondja:
− Ej, Borókám, olyan szépet álmodtam rólad, vinnélek magammal most azonnal cukrászdába. Jössz-e velem?
Borókát sem kellett kétszer kérni, kapta a söprűjét és ment is a legénnyel.
Böskénk ott maradt az ablakban magára. Tanácstalanul nézett az álmosan nyújtózó Macska Medárdra: hát őneki ugyan csak a macska marad?! Mégse volt jó ötlet az a zokni…
Már erősen dél fele járt az idő, amikor felbukkant ám egy legény az utcasarkon: nem volt az más, mint a Görbe Géza!
Odaperdült Böske elé és mondta:
− Édes Böském, én bizony olyan szép álmot láttam rólad az éjjel, én elvinnélek téged macskástul Velencébe gondolázni, ha meg nem sértelek!
Örült a Böske, kapta a seprűt meg a macskahordozót, talán útlevele is volt, már ment is a Gézával.
A végkifejlettel talán csak Macska Medárd nem volt különösebben elégedett, aki a büdös zokninál csak a vizet utálta jobban.
S hogy a mesének mi a tanulsága? Néhanapján még egy büdös zokni is meghozhatja a szerelmet.

Ficzere Kyrú illusztrációja

Várfalvy Emőke: A tündérgyűjtő

Kyrú Ficzere

    Cérna, a cirmos elindult hajnali sétájára. Ilyenkor nyáron, amikor délben akár egeret is lehetne grillezni
a pajta mellett szürkén szendergő kockaköveken, korán kelt. Jól esett az éj hűvösét érezni a tappancsa alatt, miközben a dombra vezető ösvényen lépdelt a kilátó felé. Szeretett a kilátó korlátján elterülni és nézni, hogyan ballag lassan fel az ég vásznára az álmossárga napkorong. Hangtalanul szedte a gyalult deszka lépcsőfokokat. Aztán megtorpant. A korláton ült valaki. Cérna nem vágyott társaságra. Megfordult, hogy hazaballagjon, ám a valaki elé ugrott és izgatottan üdvözölte.
– Végre itt vagy, már egy órája várlak!
– Oh, Balambér, megint elfogytak az altató mesék, amiket az Ervin bácsitól hoztam? – kérdezte Cérna
a borzot, akivel egy ilyen hajnali sétán ismerkedett meg nyár elején.
– Nem, most nem rólam van szó. Óriási baj van! – válaszolt Balambér.
– Éspedig?
– Te nem hallod?
– Ugyan már, mit kéne hallanom?
– Csönd van.
– Szeretem a csöndet.
– De ez nem jó csönd.
– Biztos vihar lesz. Végre. Már úgyis ráférne a kertre egy kis öntözés.
– Nem, ez nem olyan csönd. Ez a legrosszabb csönd, amit valaha hallottam.
– Most, hogy mondod, tényleg elég furcsa. De vajon...
– Király tehet róla!
– Király? Ezt meg honnan veszed?
– Onnan, hogy láttam, ahogy foglyul ejtette őket. Hízelkedett, dorombolt, törleszkedett, aztán hopp,
bekaclizta őket. Mindet. Mind a hét tündért. Már második napja nem tudnak megfürdeni a harmatban.
És ha ez még egy hajnalon megtörténik, nem tudnak többé madárrá változni és elvesztik a hangjukat.
Ha pedig nem énekelnek többet, az tudod mit jelent...
– Tudom. De mit csináljunk mi ketten?
– Te is macska vagy, beszélhetnél vele, hátha rá tudnád venni, hogy engedje el őket.
– Balambér, én nem igazán értek szót a vadmacskákkal.
– Akkor kérd meg Ervin bácsit, hogy segítsen. Írhatna valami varázsigét.
– Jaj, te borz! Én értem, hogy szerinted Ervin bácsi meséi varázslatosak, de ő csak egy író, nem mágus.
A vizet sem tudja tejjé változtatni. Sem borrá, pedig ha tudná, már megtette volna.
– Akkor elvesztünk.
– Na, azért nem eszik olyan forrón a kását.
– Én semmilyen kását nem eszem.
– Én sem, ezt csak úgy mondják. A gyerekeknek, akik esznek kását. Tényleg, a gyerekek! Nekik mindig
van egy jó ötletük. Megyek, megkérdezem Tanikát. Te meg menj és feküdj le aludni! Ha megvan az ötlet,
megyünk a borzvárhoz.
    Cérna csak úgy repült le a domboldalon, végig a Petőfi Sándor utcán, fel a templomlépcsőn, be a Kiss
utcába, ahol még nagyban hortyogott Tanika. Épp Ervin bácsi körtefája alatt táborozott egy csinosan
felvert sátorban.
    A kisfiú nem igazán örült a korai ébresztőnek, de mikor meghallotta, mekkora a baj, kikecmergett
a hálózsákból. Pont ekkor szólalt meg a kotyogós kávéfőző Ervin bácsi konyhájában.

Várfalvy Emőke: Az ötpettyes katicabogár

 

Ficzere Kyrú illusztrációja

    Hány pettye van egy katicának? Kettő? Hét? Vagy száz?

    Tudom, sokfélét láttál. Sárgát, pirosat, talán még kéket is.

    Hogy kéket nem?

    És olyat, ami leginkább egy borzasztó harapós pondróra hasonlít és rettentően ragaszkodik a házatok vakolatához?

    Bizony, ő is katica! Még bébi.

    Ez a fura, hosszúkás, soklábú akármi áprilisban szinte szerelmesen ragaszkodik a házfalakhoz, ajtókeretekhez, és más kimondottan nem bogárnak való helyekhez. Aztán hipp-hopp pettyetlen piros kis félgömbbé gombolyodik, kiterjeszti a szárnyát és repül, repül, repül, míg megjelenik egy petty, két petty, három és még négy.

    A pettyesedés egyfajta ünnep. Mindenki másképp örül neki.

    Van, aki egy harmatos, frissen nyílt rózsakehely kellős közepén illatfürdőzve gyönyörködik friss pettyeiben.

    Van, aki bölcsőháza ablakai előtt illegeti magát.

    Van, aki felrepül, fel a magasba s a napsugarak között cikázva számol: egy, kettő, három, s még négy.

    Döme is szeretett volna ünnepelni.

    Számolni a pettyeket. Illegetni magát. Gyönyörködni.

    De jaj! A Nagyszékelyi Füvészkert Műhelyben elfogyott a pettyek gyapjúfonalának színezéséhez használt festék.

Smelka Sándor: Kis séta Nagyszalmásba

Ficzere Kyrú illusztrációja

    Ezen a reggelen Tanika megbolondult. Azt mondta, hogy ma sétáljunk át Kisszalmásból Nagyszalmásba, ez innen csak negyvenöt kilométer uszkve, plusz-mínusz öt kilométer, ha esetleg eltévednénk, bár ez kizárt, mert ő úgy ismeri a tenyerét, mint a környéket.
    Mondtam, hogy én nyomorult városlakó vagyok, engem három kilométer gyaloglás után mentő visz el, de Tanika ezen a reggelen olyan volt, mint a kilencvenes évek: infantilis, lármás, túlpörgő és idegesítően optimista. Így hát elindultunk.
    Tanikának be nem állt a szája, mesélte, hogy félúton áll egy nagy tölgyfa, aminek akkora üreg van a törzsében, hogy egy egész ember is beleállhat akár, és aki oda bemászik, azonkívül hogy hangyás lesz, csak háromszor kell elrikkantania azt, amit kíván, az azonmód teljesül. Például, egyszer azt kiabálta Tanika, hogy: a fagyi, a fagyi, a fagyi. És láss csodát, egyszeriben arra jött egy fagyiskocsi.

Miklya Zsolt: Ha már... - Ficzere Kyrú

(c) Ficzere Kyrú

Ha már…

„Ha már arra jársz, 

hozd ide a sótartót, 

kincsem.”

Ha már erre járok,

viszem a sótartót,

sót is viszek benne,

fehéret, hóképűt.

Tóth Ágnes – Mintha – Vén tetőcserepek alatt

Mintha

Mintha laktam volna benne,

mintha nagyi nótás kedve

most is a ház körül lengne.

Mintha lenne futó szőlő,

házfalára felnövekvő.

Mintha vén diófa volna,

mintha bentről nekem szólna.

Két kis szemén zsalutábla,

szív-ajtaja nyitva-tárva.

Zsupfedél lett a kalapja,

kémény is díszeleg rajta.

Ha majd süti a kenyeret,

az ég felé füst tekereg.

S ha majd egyszer füst tekereg,

akkor újra gyerek leszek.

(c) Ficzere Kyrú

Vén tetőcserepek alatt

Jó látni a régi házat,

a padlásfeljárót, a tűzfalat,

újraélni gyermekkorunkat

a vén tetőcserepek alatt.

Olvasni a vedlett falon

a kopott írást: „Hülye vagy”,

belesni a kerítésen,

él-e még az öreg Nagy?

Aki mindig megkergetett,

ránk uszította a kutyát,

kiszúrta a labdánkat,

ha betörtük az ablakát.

Menekültünk, amerre láttunk,

kis sikátorokon át,

melyek hamvaikban most is őrzik

ártatlanságunk lábnyomát.

 

Majoros Nóra: Manó Marci titka

Illusztráció: Kyrú

Manó Marci szerette a kalandot. Erdőkön és mezőkön kószált, barlangokat fedezett fel, sasokkal és farkasokkal barátkozott. Egyszer még a tengernél is járt. Minden évben tavasszal kerekedett fel, és a tél beállta előtt hazament a falujába. Ilyenkor nagy tábortüzet gyújtottak, az összes manó köré telepedett, és Manó Marci meséit hallgatták.