Szőczi János James: Szójáték

Illusztráció: Dudás Győző

Kulcsszavak: tatárantilop, töpörtyű, tevetej (киік, шыжық, шұбат)

Acélzsömlét eszik a vasmacska

Görögdinnyét egy görög angyalka

Csipkebogyót a csipkeverő nő

A sárkány meg lángot eszik, attól nő

Bármennyire is törvénytelen, hogy lop

Másét zabálja a tatárantilop

A baka buktát majszol, azzal lakik jól

A teve meg tevetejet, ha elkóborol

A farkaskölyök kecskegidát eszik

A legény meg pörköltet - ha elé teszik

De egy sima lepény, vagy leves is megfelel

Mint csecsemőnek az édes anyatej

Fáradt koldus ül a kocsmaasztalnál

Földig ér a lába, azzal kalimpál

Tesznek elé bort, kenyeret, tepertőt

De ő nem eszi, a bánat eszi őt

Hogy ki mit egyen, egy költő nem döntheti el

A kívánságlistán sok minden szerepel

Mert ha éhes a has, nincsen maradása 

Kalap, kabát! (vagyis, viszont látásra)

Szerkesztette: Turbuly Lilla

ŐSZI ALMA

Simonyi Cecília rajzolt csodaszépet, Majoros Nóra írt szép csodát

Van egy takaróm. Sok kis négyzetből varrta a nagymamám. Esténként, amikor betakarózom,

kiválasztok egyet. Először végigsimítom, hogy érezzem, milyen benne az idő. Télen napsütéses négyzetet választok, nyáron meg havasat. Ha becsukom a szemem, álomra nyíló ablakká válik. A kedvenc négyzetem piros. Nő benne egy almafa, és minden évben terem rajta egy szem alma.

Onnan tudom, hogy megérett, hogy kerek lesz a piros négyzet, és viaszos, mint az almahéj. Takaródombon és párnahegyen túl sétálok álmomban, hogy elérjem a fát. Ott csücsül a tetején az alma. Köszönök neki, ő meg almanyelven felel. Furcsa nyelv az almáké, édes vízcseppekből és roppanó hangokból áll, és úgy hull a nyakamba, mint a nyári zápor.

 

− Már megértem – rebegi a fának az alma, hópelyhek a szavai.

− Isten veled – feleli a fa, potyognak a roppanó betűk.

Miközben az alma ide-oda szállingózva esik le a földre, egyre csak növekszik. Amikor földet ér és kettétörik, akkora már, hogy be tudok lépni a magházon, mint egy kapun.

Van bent egy szép szoba, illata ismerős: almalekvár, almáspite, almakompót. Hívogat az alma, hogy menjek még beljebb, koppanak a betűk, mint a nagymamám írógépén. Meséket írt rajta, de nem papírra, hanem vékony varázsfátyolra. Ezt simította rá minden pici négyzetre, amiből a takarót készítette.

 

Minden négyzet tud egy mesét. Sárkányosat, mackósat, boszorkányosat is. Csak egyetlen egy négyzetben van ilyen furcsa, esővel-hóval kopogó, írógéphangon beszélő almapalota. Mégis ez a kedvencem, mert amikor kinézek a palota ablakán, az almaszó-esőben mindig meglátom a nagymamám.