Egyszer egy királynak
elment a kedve,
s bömbölt, mint a medve,
egyre jobban berekedve:
Hiába vagyok milliók ura,
hatalmas és legyőzhetetlen,
gyűlölnek, mert kegyetlen
tetteimnek híre bejár sok várost,
s eljut sok száz sáros faluba,
a nép titokban sugdos,
életemet veszi gyilkos alkuba,
bukásomra vár csúnya és szép,
nem átallnak bőrömre inni,
és abban hinni, hogy eljön Kúnó,
a tűzrőlpattant csodamanó,
hogy teljesítse kérésüket.
Hogy éljek immár, hogy a kín mar,
akár a kígyó, és kigyógyulni nincs erő,
merő mártírság a jövő, mert látom,
hogy mérgezett ételem befalva
ér véget életem,
így kap léket a védtelen hajó,
- na, jó, búmmal nem terhellek,
mondta kedvenc állatának, a sünnek,
kinek tüskéi olybá tűnnek
az avatatlan szemnek,
mint millió fogpiszkáló.