Simon Réka Zsuzsanna: Lakáscsere

Illusztráció: Péter Gábor
(Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és AMI)

Többfejű Sárkányék évszázadok óta a Zúg-völgyi-barlangban laktak. Hazudnék, ha azt mondanám, nem szerettek itt élni, szerettek, persze, hogy szerettek. Senki sem lakna egy állandóan hideg, nyirkos, sötét helyen, ahol kismillió cseppkőbe akad egyszer az egyik, máskor a másik feje. És a hasadékszerű kis folyosókról még nem is beszéltem.

Majoros Nóra: Az utolsó lovag

 

Illusztráció: Gargya Attila
 (Berettyóújfalú, Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola) 

– Édes fiam, te jó gyereknek tűnsz, és nem szeretném, ha úgy járnál, mint a többiek – magyarázta a király. –  Ha lépteket hallasz, előkapod a kardod, és kaszabolsz! Megértetted?

A fiú a királyra bámult. Egy ideig hallgatott, aztán megkérdezte:

– De mi van akkor, ha…

Mira Sembaykyzy: A sárkányok ezredik gyermeke

Illusztráció: Almas Syrgabaev

Kulcsszavak: csokoládé, sárkány, torta (шоколад, айдаһар, торт)

Hosszú idővel ezelőtt érkezett, hogy mennyivel, senki sem tudja. Talán csak kiterjesztette a szárnyait és szállni kezdett, ilyen egyszerűen történhetett. Látta a földeket és országokat, maga mögött hagyta a történeteiket, míg a mába jutott. Végül körbenézett, és egy kényelmes helyet keresett, hogy kipihenhesse magát.

Egy fiúcskát látott könyvvel a kezében egy fa alatt. Oda ereszkedett le, óvatosan, nehogy megzavarja. A fiú valóban nem vette észre az érkezését, annyira belemélyedt a könyvébe, amikor azonban az utolsó oldalt is elolvasta, becsukta a kisfiú a könyvet, és a tenyerébe temette az arcát.

Kinyújtóztatta elgémberedett tagjait, és hanyatt feküdt a fűben. Amikor végül hátrapillantott nem ijedt meg, pedig egy sárkány kíváncsi tekintetével szembesült. Azért kissé megszeppenve köszöntötte:

– Helló?!

– Szervusz, drágám! – felelte kedves, simogató hangon a sárkány. – Hogy vagy? Látom, nem félsz.

– Te egy szokványos sárkány vagy, ugye?

– Nos, igen.

– De klassz, épp sárkányos történeteket olvastam! Ott minden sárkány gonosz. Figyelj, ugye nem eszel meg? – kérdezte a fiú mégis aggódva.

A sárkány megvetően fújt egyet, mire lángok csaptak ki az orrából. A fiú térdre esett. 

– Nem eszem gyereket – mondta végül a sárkány megnyugodva.

– Na, várj! – kiáltott a fiú és elszaladt.

Amikor visszatért, sütit és csokoládét tartott a kezében.

Somfai Anna: Sárkányháton

Sárkányháton utaztunk nyaralni.

Felkapaszkodtunk a fújtató, százszemű szörnyetegre,

hatalmas szárnya alá szuszakolták csomagjainkat.

Anya a fülembe duruzsolta, hogy ne féljek, nem éhes,

hiszen láthattam, hogy az óriáscumival megetették.

A felszállásnál mégis kitartóan bömbölt.

Az út felénél pedig rázni kezdett, be kellett kötnöm

a biztonsági övet, le ne hajítson a hátáról.

Amint földet értünk, megszelídült,

halkan sziszegett, pöfögött, és kiengedte a

bőröndjeinket.  Vajon most merre járhat?

Talán körülrepüli a Földet.

Eljöhetne megint, hogy magával vigyen -

már nem félnék kinyitni a szemem a felhők felett.

Illusztráció: Schmal Róza

Smelka Sándor: Peníró

Illusztráció: Fricska Dorka

Ki hallott már repülő sárkányokról? Én biztos nem. Az is igaz, hogy másmilyen sárkányokról sem hallottam, mert a Völgyváros feletti hegyekben én voltam az egyetlen sárkány. Mióta kikeltem a tojásból, egyedül voltam. És én nem repültem. Olyannyira nem, hogy Völgyvárosban minden ember úgy csúfolt, hogy Kánitulisz, ami az ő nyelvükön annyit tesz, hogy „lábon járó”. A két szárnyamat csak akkor használtam, mikor a nagy rohanás közben egyensúlyozni kellett vagy akkor, mikor meglátogattam a hegyen legeltető pásztorokat, hogy náluk szerezzem be a vacsorámat. Ilyenkor megálltam a rét szélén a lemenő nap fényében, kitártam a szárnyaimat és okádtam egy kis tüzet. Ez mindig hatásos belépő szokott lenni: a birkák megdermedtek ilyenkor, az emberek összevissza kezdtek kiabálni és futkározni. Néha egy-egy vasvilla is repült, de mind lepattogott a pikkelyeimről. A látogatás végén néhány birkával a karmaim közt eltűntem az erdő fái mögött.

Egyik este a pásztorok közt ült egy vénséges vén öregember is, aki menekülés közben még hátranézett és dühtől szikrázó szemekkel ezt mondta:

– Bárcsak te is elrepülnél innen, Kánitulisz, mint a többi sárkány!

Már épp vettem a levegőt, hogy tüzet fújjak, de úgy meglepődtem attól, amit mondott, hogy lenyeltem a lángot, és csak füst jött ki az orromból. Mire észbe kaptam, az öregember kihasználta, hogy a füsttől az orromig se láttam, és eliszkolt.

Dávid Ádám: TUSI, A TŰZNYELŐ

Bódi Kati illusztrációi

Hol volt, hol nem volt, az áramszüneten túl, de a világhálón innen, valahol a memóriám legmélyén tengődött egy hetvenöt tagú sárkánycsalád. Sopánkodott is Sárkánymama Sárkánypapának mind a huszonnégy fejével. Hogyne sopánkodott volna, akadt ott éhes száj untig elég! Egy tucat gyerekének tizenkét-tizenkét feje nőtt, két tucatnak hét-hét, három tucatnak éppen három-három, a legkisebb sárkánykölyök meg egyfejű volt. Ezt adjátok össze!

Az egyfejű vakarcs lett a család fekete sárkánya. Micsoda fejetlenséget okozott, mikor kidugta egy szem kobakját a sárkánytojásból! Ahelyett, hogy elbődült volna, mint egy rendes sárkánybébi, tüsszentett egy hatalmasat:

– Haa-aap-cii!

Dabronaki Efraim rajza és Nyulász Péter meséje

Dabronaki Efraim – Nyulász Péter: Az ötfejű sárkány

Az ötfejű sárkány meséje úgy kezdődik, hogy hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy hétfejű sárkány. Sőt, ha csak egy kicsivel korábbról kezdjük a történetet, akkor már azt kell mondanunk, hogy hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy tizenkettő fejű sárkány! És hiszitek vagy sem, de az ötfejű, a hétfejű és a tizenkétfejű sárkány története egy és ugyanaz! Hogy az nem lehet? Ó dehogynem!

Csak ezt a mesét valójában úgy kell elkezdeni, hogy egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy buta lovag, aki még azt sem tudta, hogy elseje hányadikára esik. Fogalma sem volt a számokról, gőze nem volt arról, hogy mennyi az egyszer egy, vagy a kettő meg kettő.

Volt azonban, amihez mindenkinél jobban értett, méghozzá a kardforgatáshoz. Ebben a mesterségben senki nem volt őhozzá fogható, bárkit legyőzött, ripsz-ropsz. Ezért aztán, amikor ellenség közelített, a király csak elszalajtotta a küldöncét ehhez a lovaghoz, az pedig ment, és sitty-sutty, és az ellenségnek se híre se hamva.

Berg Judit: Lengemesék

2. fejezet – A felderítés

A lengeőrök legfőbb feladata időben észrevenni és elhárítani a Nádtengert fenyegető veszedelmet. Füttyös Vilkónak régi álma volt, hogy gyalogos hírvivőből végre őrzővé váljon, és fegyveresen, rigóháton teljesítsen őrszolgálatot. A lengegyerekek pici koruktól kezdve az őrök buzogányát és íját irigyelték, de Vilkót sokkal jobban izgatta a nádirigó háton repkedés és az állandó készenléti állapot. Az őrök képesek voltak észrevétlenül mozogni levegőben és vízen, éberségük sohasem csökkent, hiszen hol az időjárás, hol a váratlanul érkező ragadozók, vagy a véletlenül arra tévedt emberek ellen kellett megvédeni a Nádtengert. A legnagyobb gondot azonban a tó túlpartján élő harácsok okozták.