Ellopta a kacsa a holdat, biztosan ellopta. Az égre visszaragasztotta,
ott világít most nekünk, de bármikor leszedheti megint, és elviheti magának
haza. Nem is hold az, hisz a színe pont olyan téglabarna, az arca pont olyan
kerek, mint a tiéd meg az enyém. Nem is a hold lesz, hanem kislány, mosolygós,
mint a vadalma, ahogy mondja mindig a nagypapa is.
De hogy lopta el a kacsa a holdat? Mi lelte, hogy elvette,
a zsebébe betette?
Bálba ment a kacsaúrfi, parfümös meghívót kapott: „Kacsabál
lesz, kacsatánc, nekem meg párom nincsen, jöjjön maga és segítsen, hogyha
tényleg olyan délceg, álljon be mellém táncsegédnek.” Ennyi volt meg a
parfümillat, nyalókaszagú, epres, finom. Ízlett is a kacsaúrnak, nem
fanyalgott, azt nem írom, sokkal inkább ment a tóra: „Most van öt, van még vagy
két óra, csinosítom, bezselézem, fényes legyen minden szál tollam, a zakómat
jól gomboltam, rendben leszek én ide, segítek a Nyalókalánynak.” – Így nevezte
csak magában, előbb Eperszagúnak hívta, de úgy nem találta illendőnek, mégis
keringőznek ma, nem csak sima kacsadiszkó lesz, hanem kiöltözős.
A csőrét felfelé kanyarította, az öltönyét kivasaltatta,
ebben azért nem olyan ügyes, segített a kacsamama. „Totyogás nincs, elindulunk,
hozok nyalókát is, eprest, az lesz az emlékeztetőm, akin ilyen parfüm lesz, azt
viszem is egyből” – határozta el magát, és vagy tíz perc alatt oda is ért
volna. Nincs messze a Kacsacsarnok, ahol a bált rendezik, fél nyolcra, a
kezdőtáncra már háromszor is megfordult volna, ha nem világít oda a hold az
útra, ha fel nem néz az égre a csarnok előtt kettővel balra.
 |
| Rosi Aragón, mexikói művész illusztrációja |
De felnézett, és rájött, hogy a Hold lesz a lány, a
barna, a kerek, a szép arcú, az eperszagú vadalma, a Hold lesz, aki becsapta,
aki hamis levelet küldött neki, most meg jól képen kacagja. Csengő hangon szólt
neki előbb, ott bukott le: „jöjjön maga és segítsen, hogyha tényleg olyan
délceg, sallalalla, táncsegédnek, buta-buta kiskacsa.”