Egyszervolt, hol nem
volt, volt egyszer egy kiselefánt, Böhömke, aki a szüleivel élt a dzsungel
közepén. Böhömke egy reggel arra ébredt, hogy a majmok hangosan visongva hintáznak
a magas fák indáin. Csuda jó kedve támadt, és mivel nem akart kimaradni a
mókából, szaladt, hogy kipróbálja ő is a hintát. Igen ám, de a majmoktól alig
tudott odaférkőzni a fához. Amikor aztán végre sikerült neki, nagy merészen
belekapaszkodott az egyik felé lebegő indába, de alighogy nekilódult, puff! Már
le is szakadt az inda. A majmok kárörvendőn
hahotáztak, és kicsúfolták szegény kiselefántot.
Böhömke nem szólt semmit,
pedig szörnyen elkeseredett, lógatta az ormányát, és elhatározta, hogy
csakazértis hintázni fog, sőt, igazi jó barátokat is szerez magának. Eltökélte,
hogy addig megy, amíg az álma nem teljesül.
Rakott a tarisznyájába
elefántkekszet, vizet meg persze szénát, és már ment is, bár ő maga se tudta,
merre induljon. Ment, mendegélt az ormánya után, míg egyszer csak ijesztő
dolgot pillantott meg! Piros autók érkeztek hangosan vijjogva, szirénázva, mert
egy kis erdő lángra kapott! Böhömke se volt rest, a közeli tóhoz loholt,
teleszívta az ormányát vízzel, és ment, hogy az égő fákra spriccelje. A
tűzoltók először azt hitték, bele akar trappolni a tűzbe, ezért
visszatartották, de aztán észrevették, hogy az ormánya duzzadozik a víztől, így
végül odaengedték, ő pedig bátran oltotta a tüzet. Mikor sikerült eloltani a
lángokat, Böhömke észrevett egy csapzott egérkét.
 |
| Marcela Calderón, argentin illusztrátor alkotása |
– Ó, te csöppség!
Elvesztetted az otthonod? – kérdezte.