Stiglincz Milán: Bálint repülni vágyik

- Min gondolkodsz? – kérdezte a Király.

- Hmmm – fejtegette hosszasan véleményét Bálint.

- Hogy mondtad?

- Tessék?

- Bálint, mi a bajod? Órák óta üldögélek a hátadon és egy szót sem szólsz hozzám.

- Ja, semmi – dünnyögött Bálint. A Királynak épp annyi ideje maradt, hogy felröppenjen, mielőtt barátja elmerült a mélyben. Egy darabig csak süllyedt, fejjel lefelé, majd az áramlattal együtt mozdult. Forgott, lebegett, irányt váltott és közben szívet tépő dalát dúdolta. Mikor legközelebb a felszínre emelkedett, a Király még mindig fel volt zaklatva: - Ez meg mégis mire volt jó? Csuromvíz lettem! – szólt és visszalebbent Bálint hátára.

- Bocs!

- Nézd, én nem tudom, mi bajod, de csak akkor tudok neked segíteni, ha elmondod. Nézd meg, csuromvíz!

- Én sem tudom. Csak azt érzem, hogy valami nem stimmel. Hogy többet szeretnék, mint ami van.

- Több mit? Vizet? – vijjogott fel nevettében a Király.

- Ne viccelj, komolyan beszélek!

- Akkor sem értem.

- Én sem. Tudod, úszkálok nap mint nap. Néha felmegyek majdnem az Északi-sarkig, aztán lejövök ide, a melegbe. És közben úgy érzem, hogy átfolyik az élet az ujjaim közt.

- Nincsenek is ujjaid.

- Köszönöm!

- Oké, ne haragudj! De mire vágysz még?

- Hmmm, mire… - töprengett Bálint és behunyta a szemét. Igyekezett csak arra figyelni, ahogy a napfény a hátát melengeti, de nem ment neki. Egy ideje már semmiben nem lelte örömét.

- Na jó – szólt végül a Király. – Nekem most haza kell mennem, mielőtt a Királyné szétrúgja a vizes hátsómat. Holnap reggel ugyanitt találkozunk. Addig próbáld meg kideríteni, mi bajod!

- Üdvözlöm a Királynét – motyogta Bálint és hosszan nézte a part felé repülő barátját. Közben a szíve még inkább sajogni kezdett. És ekkor hirtelen megértette, mi fáj neki.

- Rájöttem, mi a baj – köszöntötte barátját másnap. – A repülés!

- Mi a bajod vele? Nem is repülsz! – kezdett szórakozottan tollászkodni a Király.

- Hát épp ez az! Repülni akarok – A Király csőre megállt a tollai közt.

- Aha. Repülni. Te.

- Tudom, furán hangzik, de igen! Repülni akarok. – Bálint szemei bepárásodtak. – Odafent akarok szállni az égen, mint te és a Királyné.

- Értem! – kiáltott fel a Király. – Akkor szárnyakra van szükséged!

- Attól tartok, igen – szólt gondterhelten Bálint.

- Rendben, szerzek neked – bólintott a Király.

- Kérlek, ne gúnyolódj velem!

- Nem, nem, komolyan! Mindjárt jövök – szólt könnyedén a Király és elrugaszkodott Bálint hátáról.

Bálint egy idő után nem tudott úrrá lenni izgatottságán. Vajon tényleg hoz neki szárnyakat a Király? Vajon tényleg tud majd velük repülni? Vajon…

- Helló, te vagy Bálint? – hallott meg egyszer csak egy mély, női hangot a háta mögül. Megfordult és eltátotta a száját.

- He… helló! Igen, én… És te? – Soha ilyen gyönyörű lényt még nem látott életében.

- Az én nevem Valentina. A Király mondta, hogy erre talállak.

- A Király…? – hebegett Bálint.

A Király mindeközben mosolyogva vitorlázott, magasan felettük az égen: - Nesze, a szárnyaid, te mamlasz! – gondolta elégedetten, és hazarepült, egyenesen a Királynéhoz.

Illusztráció: Steiner Lídia

Mesehajtogató 8: Turbuly Lilla

Illusztráció: Steiner Lídia

- Te, lehet, hogy káprázik a szemem? – dörzsölte meg Tengelici Manka legendásan kék és legendásan kerek szemét. – Mintha egy kicsi, sötét felhő húzott volna el az ablak előtt.

- Káprázik. Én nem láttam semmit – morogta Leghosszabborrú. – És különben is, együnk végre, mert elviselhetetlenül finom illata van ennek a Habosvajkaramellás Desszertkrumplinak. Hmmmm…. Az én orrommal ez életveszélyes… Azonnal meg kell ennem az egészet, mert ezt csak úgy lehet elviselni, ha a gyomromba kerül, és nem érzem ezt a borzalmasan jó illatot… akkor viszont gyomorrontásban fogok fetrengeni. Nekem csak az ízetlen, szagtalan és színtelen menzakaja jó.   

- Jó, lehet, hogy káprázik, de akkor a fülem is zúg, vagy ez a kicsi, sötét felhő berreg!

- Gyere már és együnk!

- Csak még egy perc türelem!

Szabó T. Anna: Iskocka

 Kockulni – az első szó, mit iskolában tanultam,

azt mondják, itt minden új, hogy felejtsem el a múltam.

Látom, aki idejár, az mind szabályos kockafej,

feláll, leül, jelent, felír, sőt, felel is hogyha kell.

Azt mondják, ez hasznos, szép, és legfőképpen szellemes,

akkor is, ha eleinte kicsikét se kellemes.

Nem elég a nehéz táska: jön sok súlyos új szabály,

s mivel biztos ciki lenne, nem is sírhatsz, hogyha fáj.

Izgés-mozgás, fészkelődés – ovis dolog, nem szabad.

„Ne üvöltözz, ne árulkodj, inkább húzzad meg magad!”

„Ne csicseregj, ne sutyorogj, a padtársadról ne less!”

„Az udvaron ne rohangálj, nem akarjuk, hogy eless!”

„Otthon kockulj vagy kekeckedj, otthon kuncogj, kecmeregj!

A suliban fegyelem van, ábécé meg egyszeregy.”

„Otthon vakard meg, ha viszket – itt viszont ne vakarózz,

otthon piszkáljad az orrod vagy ordíts, mint vad kalóz!”

„Ha a szüleid nem bánják, énfelőlem feleselj,

itt viszont az illemet tudd: csukott száj és tele fej.”

„Vedd elő a vonalas vagy négyzetrácsos füzetet,

mert ha nincs itt, akkor majd a szüleidnek üzenek!”

Világos: itt nincsen kecmec: a tanuló nem gyerek,

inkább kicsit katona, bár nem borítják rendjelek.

Tanulás a játék helyett? - Játék lesz a tanulás,

igaz, kicsit kockított és tömeges és katonás.

Kocka leszek? Dobókocka! Játék leszek én magam,

sokoldalú, meglepő, és cseppet sem haszontalan.

 Fent: Steiner Lídia illusztrációja

Majoros Nóra: Bombagól

− Az új suliban minden sokkal jobb! – mesélte Peti Hannának szombat délután, mert Hanna addig könyörgött az anyukájának, míg végül átjöttek uzsonnára.

− Képzeld el, hogy Csilla néni majdnem olyan alacsony, mint te meg én. Arasz a becenevem, de egyáltalán nem bánom. Már az első nap fociztunk, én voltam a csapatkapitány, és akkora gólt rúgtam, mint a ház! Pedig Csilla néni állt a kapuban.
− A tanító néni is focizott?
− Naná! Kiesett egy csatár Hanga csapatából, és Csilla néni beállt, de kapus szeretett volna lenni. A második helyzetnél azért úgy lőttem, hogy kivédje, legyen neki is sikerélménye.