Antal Judit: A félelmetes Faggató
 |
| Mit eszel, mit iszol? Mit olvasol? Mit hallgatsz? Mit nézel? Mit játszol? Életet vagy halált? |
A vasárnap az vasárnap, olyankor
minden épeszű ember pihen, általában én is. De most olyan
temérdek sok dolgom volt, hogy nem engedhettem meg magamnak a
lazsálást, a láblógatást, a felhőszámlálgatást. Ebédet
főzni végképp nem maradt időm, ezért egy „mindegy melyik,
mindegy milyen” étterembe futottam be, „mindegy mit” enni.
Életerősnek éreztem magam, és jó
kedvem volt, mert szeretem a pörgést, szeretek megoldani dolgokat,
és „csakazértis” legyőzni a lehetetlen határidőket. Logikus
döntésnek tűnt feladni a pihenő napot a sokkal fontosabb
feladatok miatt.
Szép idő volt, gyümölcs illatú,
simogató nyárutó… -„sétálni való” – suttogta egy hang a
fejemben, de elhessentettem, mint egy zavaró legyet. – Ezen a
vasárnapon nem sétálgathatok. Ezen sem – döngicsélt a fejemben
valami gonosz kis hang.
A teraszon ültem, de nem jött a
pincér, neki is fontos dolga volt. Böngészni kezdtem az étlapot,
amikor újra megszólalt a hang, gúnyosan:
– Nincs az étlapon az a könnyen
lecsúszó tabletta, ami a napi evést, ivást megspórolná neked.
Mellettem egy fiatal pár sétált el,
összebújva, kacarásztak. Hirtelen elővettem a munkámhoz
kapcsolódó szakirodalmat, és mohón olvasni kezdtem. Nem tudtam,
hogy menekülök. A szerelmesek nevetése, az őszi lombok suhogása,
a száraz levelek boldog kergetőzése azonban egyre közelebbről
hallatszott. Ezért bedugtam a fülembe a kedvenc, inspiráló
zenémet, és buzgón olvastam, jegyzeteltem, amikor hirtelen egy
erős, fájdalmas dobbanást éreztem… belülről.
