Tanévzáró

Edina:

Véletlenül, egy Facebook-poszt alatti kommentelésből indult a dolog. Elkezdtünk beszélgetni.

Majd jött egy ötlet, hogy készíthetnénk gyerekeknek szókeresőt, és a szavakból, amit találnak, az Író Cimborák írhatnának mesét. Aztán, ahogy lenni szokott, ebből az aprócska ötletből nem sokkal ezután grandiózus terv kerekedett: legyen egy osztály, de ne kicsik, hanem nagyok, mégpedig Fűzfa Balázs tanár úr szombathelyi 11/C osztálya, és legyen kötetlen, élvezetes, játék.

Kicsit több mint két hónapig izzott ujjaink alatt a klaviatúra. Napfényes hétvégi délutánokon, egy budapesti játszótéren, egy esőáztatta padon valahol Ausztriában, wc-papír hazahurcolása közben és két sürgős e-mail között: valahogy így folyt a közös szerkesztői munka.

Szenvedélyből, lelkesen, ahogy minden résztvevő csinálta. Köszönjük, hogy a részesei lehettünk, és hogy megmutattátok magatokat ebben a tűzijáték-szikrás, csodás két és fél hónapban.

Eszter:

Lassan itt a tanév vége is. Amikor épp tanítottam, s remélem, hamarosan újra élhetem ezt, a tanév végén hihetetlen vizsgadrukk lett úrrá rajtam. Érettségiztetni, javítani, rettegni, szorongani. Megmérettünk, megmérettetünk.  

Soha nem találtattunk könnyűnek, de valahogy mindig búcsúzni kellett. Mégis.

Ez a projekt számomra a végleteké: egyszerre diák—tanár, szerző—szerkesztő, riporter—interjúalany.

Jönni, menni, kalapozni. Álmatlan, átlevelezett éjszakák, hajnalok. Komolyan venni, aztán nevetni: legfőképp saját magunkon.

Shakespeare és Ady. Tomi, aki tíz perc alatt dobott össze egy bekávészonettezett Adyt. Újabb tíz perc múlva nyomdakészre szerkesztve.

Lektorik, barátságok, alkotói világok, dedikált könyvek.

Mesterek és tanítványok.

A remény, hogy mindez megmarad.

És a néhány sor: „Hát igen, nagyon szeretem őket...

Az az igazság, hogy nagyon büszke vagyok rájuk. S mint elmondtam az interjúban is, ez a "külsős" projekt most visszaigazolja az eddigi munkát, hogy volt értelme ennek a fajta felfogásnak. Hogy 20 év múlva belássák, hogy igazam volt, enélkül lehet ugyan, csak nem érdemes élni.”

Irodalom nélkül lehet élni. Csak nem érdemes.

Az E-k.

(Németh Eszter és Kertész Edina)

Karbi vers

Szombathely közepén áll egy kóceráj,
Melyben egy tinilány veszettül ordibál.
Hisz herceg nincsen fehér lovon,
Csak a kis Peti sportmotoron.
Nem tudom mit jelent az, hogy "rekettyés".
Viszont a karburátor pont most ment szét.
S mivel gyors’ megszereltem, versemet befejeztem,
A világot megmentettem, a feladatot félretettem.








rajz: Szabó-Tasi Katalin, író, költő
szöveg: Mód Marcell, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Röpdoga rap

Rögtön az elején vége a dalnak,

elég már abból, hogy reggel se hagynak!

Mikor az ember már attól is félhet,

hogy mindjárt fél hat, és csörög a teló,

hogy ugrás az ágyból, és  hattól már meló…

Mások még mazsolás kalácsot falnak,

én meg már mehetek fejjel a falnak,

görcsöl a gyomorom  korahajnalban

savanyú nyomorom, mint te a citromban

vagy inkább olyan, mint kávéba torma:

nulladik órában reggeli torna!

Hiába pörög fel ettől a motor ma

utána rettenet: kémia röpdoga!

Na nekem ilyenkor valahol a legalul,

máris egy illetlen molekula alakul…

Vágod, hogy nem vagyok spanja a spineknek?!

Akár a frigóban, úgy hagynak hidegen…

Exoterm? Endoterm? Nincs hozzá lövésem,

mi lehet izgi a  kovalens kötésben…

Mit tudom én, mi a kémia szépsége

csak azt, hogy mindennek pedál a lényege.

És ebben szó sincsen semmilyen rokkáról,

legfeljebb bringáról, de ne kezdj cikizni,

azzal, hogy ne kezdjek motorbiciklizni!

Nem fogok, nyugi, aggódni hiába

meglépem, mit Arthur tett, a britek királya!

Ugyanis egy remény, hogyha a tanerő,

megkapja azt, ami neki is megnyerő.

El kell csak érni, hogy mondja meg mi,

ahogy „A lovagok, kik azt mondják: Ni!”

Ha pedig titkolja, megáll az ész,

kap majd egy rekettyést és azzal  kész!

Értelme semmi, de hogyha megnézed

a Gyalog galoppot, abból majd megérted…

Nyulász Péter, író, költő

Szavak helyett

Molnár Tibor, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Ami extrán érkezett:
Tablóvers 2015 május

Pereg a lap, tér és keret, tömegcsatorna, publikum,
magnetikus ágyjelenet, egy falnak dőlünk, úgy tudom,
gyerekláb surran, nem tipor, nem is tipeg, míg más rohan,
kettőnk közé szakadt a kor, a kortalanság így fogan,
míg kéz a kézben, egy öreg, két társa most még fiatal,
kihalt városon át követ, szíjat hasít a diadal,
itt voltunk, itt vagyunk, ne félj, a föld alatti földerül,
csorog a múlt, a dinnyelé, könyvlapra lap, jövő kerül.
Miklya Zsolt

San Bha Pà Tî

Ez az egész történet eszembe sem jutott volna, ha valaki nem emlegeti nekem a napokban a kókuszdiót. Elfelejtettem volna, mint azt a sok más régi történetet, amiket nem jegyeztem le
rettenetes lustaságom miatt. De ezt most leírom, mert eszembe jutott, és most már nem eresztem.

Történt tehát valahol Dél-Kelet Ázsiában nem olyan rég, de nem is tegnap, hogy egy derék közlekedési rendőr, úgy hívták San Bhâ Pà Tî, elaludt szolgálat közben. Bár arról a tényről, hogy
elaludt, a vélemények megoszlanak, ugyanis többen vallották a rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága
szerint, hogy az események alatt San Bhâ Pà Tî mindvégig egy helyben állt, szeme nyitva volt, sőt
néha karját is mozgatta.

Nézzük, mi történt a rendőrségi jegyzőkönyvek tanúsága szerint: egy forgalmas hétköznapi délutánon, a híres dél-kelet ázsiai város legforgalmasabb kereszteződésében óriási tömegkarambol
volt. A minden irányból a kereszteződésre zúduló forgalom, amelynek irányítására San Bhâ Pà Tît
jelölte ki aznap a rendőrfőkapitány, teljes fejetlenségben összekavarodott, és a siető járművek nagy
része balesetet szenvedett. Az ok egyértelműen a forgalomirányító rendőr figyelmetlensége, ezt
állapította meg a helyszínelők parancsnoka. Számos tanú vallomását felvették, de magát a fő tanút, a
gyanúsítottat, San Bhâ Pà Tît nem tudták kikérdezni, ugyanis az esemény után eltűnt. No nem elillant, mint a kámfor, hanem szép komótosan elsétált, csak épp a nagy felfordulásban senki sem figyelte, merre.

Egy kék ház titka

Tóásó néni:

Kókuszgolyókat ragaszt össze. Széthullnak a tenyerében, de ő gyurmákolja szüntelen. Szórja rá a fehér reszeléket, mint a havat. Utálja amúgy a telet, mert fakó és kopott szerinte, akár egy kanapé.

Kupcsikék:

Cipőt pucolnak, majd sorba rendezik. Felakasztják a kiskabátot, összehajták a sálat és leülnek enni. Szaftos húst. Késsel és villával, üvegpohárból szürcsizve a vizet. Négyen vannak, de mintha egy lenne a testük. Egy Kupcsik.

Peti:

Alszik. Játszik. Eszik. Alszik. Gallér a ház nyakán. Elegáns és trehány egyszerre. Pizzás dobozokból épít gáztűzhelyt magának, és flakonokból kádat. Majd alszik. Vagy játszik.

A furcsa hajű nő:

Miklya Zsolt: Náthás slam

Az Író Cimborák lényege a játék, nagy örömmel tesszük közzé a Sopotnik Zoltán kemény slamjére válaszul érkezett szöveget Miklya Zsolttól:

Náthás slam

Én bég bindig neb
tudog sebbid bagabról

csak ezd a nádhád
tüsszenteb adob dovább
mondhatod elég ne tovább
jó megfogadom úgyis
csak imitáció az egész
léthasadás tudattükörben
zárt zárolt áramkörben
amiből kitörni nem
és kitúrni sem lehet
csak turkálni
feltúrni érte mindent
hogy hová is tettem
legutóbbi magam
akiről nem tudok semmit
semmi lényegbevágót
ami több lenne
mint egy náthaimitáció
vagy háthaimitáció
lehet még fokozni
okozni magad
legjobb ha kilépsz
nem hasadsz tovább
jó volna mi
kilépni
lelépni
el
té
tova
még
mindig
nem tudsz
semmit magadról
te
os
toba
semmittudó
csak mondod a slammit
fúvod fel
MAGAD
aztán kipukkan
imitált szabad
különben semmi baj
csak egy kis nátha
meg kissé ragad

Miklya Zsolt, költő szószerelő szövegét ITT találjátok.

Függőségeink

Copf

- Hát te? Állj meg, hallod? Hozzád beszélek. Hogy néz ki a hajad?

- Ne kiabálj már, nyugalom. Levágattam. Egy picit.

- De így nem tudsz majd copfot csinálni. Olyan szép hajad volt, ezt minek kellett… ?

- Jajj, ne kezd már! Szerintem nagyon menő. Miért? Nem tetszik? Amúgy is, mindenkinek ilyen van.

- Persze, mert ha ők a kútba ugranak, akkor te is! Most mit bámulsz?! Nem tetszik, nem fogom azt mondani, hogy igen, amikor nem. Egy lánynak legyen hosszú haja.

- Jajj, de most komolyan, kin látsz hosszú hajat? Mindenkinek rövid van. Különben is, szerintem egész jól néz ki.

- De miért csináltad? Nem hiszem el, hogy csak divatból. És miért nem szóltál? Elvittelek volna az én fodrászomhoz, az talán nem szúrja így el.

Variációk három szóra

(Nincs bennem semmi, a semmit nem lehet megírni)

Csörög, apó, bot

A szavak megvannak,

a mű hiányzik.

Körülírom a hiányt.

***

Megbotlok egy koldusbotban
Csörög az apró.
Hörög az apó.
Bot, és egy néma há.

***

Átabota történet

(Nincs eleje, nincs veleje, nincs vége)

Csöröge fánk.
Csörög-e a fánk?
Fa-e a fánk?

(Azt nem tudom, de botot lehet belőle csinálni.)

Apó, adó,
adó, kapó
kapó, maró.

Ücsörög a kedvemen egy láz-adó lázapó.

***

Lázongó éjen át,
Botorkál az apókám,
Csörögve zajt kapám.

Botol az apóm, csörögve bajom.
Bot koppan,
Apó csosszan,
Pénz csörren.

Apóka ácsorog, az eső rácsorog.
Három nap-óta,
Ücsörög a napóra,
A hajnal harapó.

Kapóra jön már,így megcsörög.

Both Gabi, író
Varga Melinda, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

térélmény

térélmény

újra csak a szög marad a falban,
sem kép nem lóg ott amin
sejtekig összemosolygunk,
sem a tükör, melyben órákig sírni tudtál.
a maradék fény még arcodra szivárog,
de az este menthetetlenül
építi az éjszakát homlokodon.
először álmot rak szemeidre,
később össze tol ágyat, széket, szekrényeket.

Tasnádi Emese és Vörös Dániel: Beszélgetős

- Látod, hogy mennek a felhők?
- Hogyan?
- Gyorsan. De nem is mennek, inkább úsznak. Hátúszásban, kényelmesen az égen fekve. Süttetik a hasukat a nappal. Szeretnék én is felhő lenni!
- Hogy ússz az égen?
- Nem. Hogy fentről lássak mindent.
- De ha háton úszol, kényelmesen az égen fekve, akkor nem látsz semmit.
- Megfordulnék, mellen úsznék, mint a béka.
- És mit látnál onnan fentről?
- Miért kell ahhoz felmenni az égre?
- Mert lentről oly kicsi és szűk.
- És meddig úsznál az égen?
- Ó, sokáig! Elúsznék a város széléig, aztán tovább az országhatárig, majd egészen az óceánig.
- Miért úsznál az óceánig?

Sopotnik Zoltán: Gondolkodó

kemény slam

Én még mindig nem

tudok semmit magamról,

csak fekszem egy nagy

tudathasadásban.

Kipányvázták a lelkemet –

ez a rakkenroll,

kiterítve a mélygarázsban

várok. Ki vagyok én?

Isten, adj hitelbe inni,

valami durvát kéne

foltozott magamba vinni.

Valami tényleg létezőt.

Kósa Vanessza képe

Mondjuk, négyzeten az abszint.

Valaki mindig kétkedőt.

Akivel leinthetek egy angyali

taxit. Mert pofázik

a fejembe a pofátlan

állat. Úgy hiszek benned, herceg,

te sármos nagyúr, hogy

kockakővel megdobállak.

Esetleg dögkútba teszlek,

de rögtön ki is húzlak,

ha nemtetszik a rendszer,

mentális pöröllyel, naná,

hogy széjjelzúzlak.

Én még minden reggel

ostyát zabálok, felnézek

az égre, jó nagyot kiáltok.

Semmi. Még egy szembogár

se a felhő mögül, nem zendül a

magányos gótika. Lehet,

hogy én vagyok a posztmodern

Fehérlófia. Van ingem,

gatyám, bőröndömben

sok pia. Szememben meg

kókusz vérzik, és

a remény csillog

Vagy egy kajla

billog

villog.

Bertóti Johanna: tovább

hajunk a szélnek

növesztettük

hova menjünk ma? –

kérded – hova?

elmegyünk sehova

tekerek, tekerek,

az út tekereg,

mögöttünk utcák,

ócska terek,

a külváros – kóceráj,

zörögnek a kerekek

mozgó alagút a szél

se kezdete se vége

itt vagyunk,

hol nem jártunk még soha

olyan ez, mint elrepülni

egy papírrepülőn –

 sehova.

Szöveg: Bertóti Johanna

Kép: Fekete András, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Jancizög, Búbáj Klementina, a behemót és a csenevész sárkány esete

Réka
A herceg egy kopott kőpadon üldögélt a város főterén. Csapzott hajjal, bőrig ázva, sárosan az eget kémlelte, és közben rázta a kacaghatnék. Úgy tűnt, mintha nem is akarná abbahagyni.
– Na, tessék! Tudtam, tudtam! – hajtogatta vihogva.
Sára
A körülötte állók furcsán méregették, értetlenül meredtek koszos ruhájára, vizes hajára. Na meg a félrebillent koronájára, mely szőke bozontján ült. De a herceg ezt észre sem vette. Csak ült, és kacagott az őt körülvevő világra. Egyre csak azt hajtogatta, hogy Ő megmondta. 
Réka
– Bizonyára meghibbant! – sutyorogta a bankár.
– Agyára ment a hatalom! – szajkózta az adóellenőr.
– Hiába mondom, hogy nem kellenek nekünk ide királyi fők! Mind egykutya! Haszontalan népség! – pusmogta a pártelnök.
– És mi van, ha valójában valami égi veszedelem fenyeget minket, és arról van tudomása? – cidrizett a bérelszámoló.

– Itt van az égi veszedelem a szemed előtt. Kell ennél nagyobb? Egyke kékvérű, naplopó bájgúnár! – fújta az üzletkötő.
– Mi a csudát szorongat a kezében? Látjátok? Ott ni! – mutatott a herceg felé a lángvágó.

SzappanopeRAP

Brazil csodacsatár Ju-ju-ju-julio,
várta őt a magyar idegenlégió.

Beleesett itt egy csajsziba,
s nevet változtatott Jancsira.

Retteg is tőle az NB 1,
ha rúg, az sohase mellé megy.

(Kórus: Baby, az sohase mellé megy!)

Nullszögből szórja a gólokat,
a csaj díszpáholyból bólogat.

Feszül mellén a pink farmering,
s kisujjában van a marketing.

Jancsi szinte alapvonalról
is betalál – na, az milyen gól?

Csoda a Papramorgóban

Egy napon apó

Illusztráció: Kenyeri Viktória

(kilétét fedje homály,
elég csak ennyi: apó,
a fecskebajszú)

kinek szvetterén
kopottas orkánkabát
fején meg zergetollas
gyíkzöld keménykalap

tehát apó, a fecskebajszú,
ki pecsétes szvetterén
orkánkabátot
fején meg zergetollas
keménykalapot visel

(miféle zergetoll?
a zerge emlős,
ergo: miféle zergetoll?)

tehát egy napon apó,
ez a zergebajszú
fecsketollas

Miklya-Vásárhelyi. A herceg 55

Miklya Zsolt
 A herceg 55 

           „Verset formálok, semmiről” 
                      Guillaume de Poitiers 

Versem ma sem szól semmiről,
egy játékmackó el­, kidől,
aztán csak fel, a fal felől
   se kép, se hang.
Nem veszi kézbe cseppnyi girl.
   Halkul a lant.

Játszottam húron, idegen,
sosem hagytalak hidegen,
   bár settenkedve
hidakon vonzott a mély.
Maradtam élő, idegen,
   szűrt szenvedély.

Fogak közt szűrném nyomtalan
a szót, nem ily bizonytalan,
herceggúnyából nőtt alany
   módjára rótt,
soron kívül haszontalan
   magánvalót.


A dal azt súgja: „Megcsalál.”
Biztos rémhelyzet, megtalál
a lopakodó rím: halál.
   Reménytelen.
Nem tudod, igaz vagy, vagy ál.
   Kísért a nem.

Bár lehetnék igen, igen.
Rád pillantanék sebtiben,
s míg felhúrozva vár szívem,
   azt mondanám:
„El vagyok veszve, azt hiszem.”
   Ismer a szám.

Rabod voltam, titkod talán,
sosem tengődtem hajdinán,
de érted azt is vállalám,
   bolond valék:
a szívem égett hajdanán.
   Ma nyelvem ég.

Dúdolnék mondhatatlanul,
mint aki tud, bár nem tanul,
mint akit látogat az Úr,
   nem prédikál.
Vízből bort, borból szótlanul
   vizet csinál.

Vers: Miklya Zsolt, író, költő
Illusztáció: Vásárhelyi Balázs, Szombathely, Bolyai Gimnázium, 11/C

Boldog névnapot, Miklya Zsolt!

Királyok esti meséi

Nagyításhoz katt a képre!

Plenár Fanni & Mészöly Ágnes: Téma és variációk

Téma:
Plenár Fanni

Kovás Pistikét anyukája eltiltotta az édességtől. Titkos megfigyelőket küldött utána, hogy ne tudjon eljutni a boltba csokiért. De Pistike okos gyerek volt, tudta, hogy a falu alatt egy alagút húzódik egészen a boltig. Így hát elrakott egy zseblámpát és elindult biciklizni. Beért a titkos bejárathoz, ott meghúzta a titkos kart, fogta biciklijét, és berakta az alagútba. Mikor elért a boltba, még testvérének, Mórickának is rakott el csokoládét.

Variációk: 
Mészöly Ágnes

Drámaian, jelzőkkel tele:

Kovás Pistikét, ezt a szerencsétlen gyermeket érzéketlen édesanyja eltiltotta az élet ízét adó, boldogsághozó, örömokozó édességtől. S nem elég, hogy eltiltotta: titkon álruhás megfigyelőket küldött a nyomába, akik minden lépését árgus szemekkel követték, s galádul megakadályozták, hogy eljuthasson a fogyasztás templomába, s kielégítse csokoládé-éhét. Ám Pistike zsenialitása határtalan volt, s jól tudta, hogy kies lakhelyük, a falu alatt egy titokzatos, ódon és sötét járat, mondhatni alagút vezet a vágyak tárgyát áruló boltocskáig.