Csík Mónika: Szárnyalás

Koltai Éva illusztrációja

Amálka vénséges vénkisasszony,

szürke szirmú húsevő virág,

kígyónyelvével legyeket,

bogarakat fal fel – mesélik,

a szeme kéklő gyertyaláng,

puha léptekkel indul reggelente

végig a nagyutcán, a városon,

utcaseprők látták, hogy a téren,

mint egy macska átoson,

aztán szökell, tovakúszik,

végigfut a háztetőkön,

kontya árnya sikló ábra

a száradó lepedőkön,

nyomában szél süvít, sokára

ülepszik csak le a homok újra,

a távolban még kivehető

széllel bélelt ruhaujja,

lám, már a folyó fölött száll,

a hídkorláton ül, tekinget,

tollászkodik, lendül újra,

élvezi, hogy repülhet,

köröz még kettőt, hármat,

ott landol az udvarunkon,

bucskázik a fűben párat,

s elsurran a kerti úton.

Gyárfás Endre: Szárnyas ünnep

           

Koltai Éva képe.*

         

          Hogyha varázskulcsom lenne,

                 pattannának

                 zordon zárak.   

          Nyitogatnék sorra-rendre

                 ketreceket,

                 kalitkákat.

          Ajtót nyitnék rigófüttynek,

                 cinkedalnak,

                 kakukkszónak.

          Ablakomban szárnyas ünnep

                 lengethetne

                  lobogókat. 

(*A kép nem a vershez készült. Az illusztrátor engedélyével közöljük.)