Rilke rózsájára rímelve
 |
| Takács Viktória rajza |
Dió, te csupa rejtély,
miért tartunk téged olyan nagyra?
Dió, te csupa nagyszerűség,
miért hasonlítasz az emberi agyra?
Dió, te csupa ízvarázs,
olyan jó téged ropogtatni
aszúillatú őszi kertben, s akkor is,
ha már meg lehet fagyni.
Tekervényed őslabirintus,
megirigyelnék ókori mondák,
s mégis bejglibe darálunk,
ahogyan egykor nagyanyáink szokták.
Szerkesztette: Czeiner-Szücs Anita
 |
| Tuza Edit rajza |
Anya újra kisleány, Kacagása erdő. Benne mókus, vadmalac, Fenn komondor felhő. Felhő, felhő, Kányát, héját rejtő. Akkor megyek oviba, Ha majd Anya felnő.
Arany levél, piros ág, Új meséket keltő. Jól van, akkor te lehetsz Most az egyszer első. Első, első, Vigyázz, itt a lejtő! Akkor megyünk oviba, Ha a kedvünk megjő.
Itt van az Ősz, sutyorog, Rőt bajuszát pedrő. Öreg arcán táncot lejt A sok barna szeplő. Szeplő, szeplő, Avarlaki szellő. Akkor megyek oviba, Ha beüt a mennykő.
Zike-zike, őzike, Mindig veszélyt sejtő. Igyál, itt a hűs patak, Óvatosan csergő. Csergő, csergő, Fürge halat termő. Akkor megyek oviba, Ha borul a teknő.
Voltál-e már vadlesen? Róka farka lengő, Nyuszi füle szalutál, Egyikük se kezdő. Kezdő, kezdő, Pontocska meg vessző. Akkor megyünk oviba, Ha a hideg metsző.
Anya újra kisleány, Mozdulata sellő. Vállán olyan csicseri- sárga ez a kendő. Kendő, kendő, Vad szeleknek tetsző. Akkor megyek oviba, Ha majd Anya felnő.
Szerkesztette: Nagy Izabella
 |
| Takács Viktória rajza |
Csoki a rosszgyerek az osztályban. Meghúzza a lányok haját, elveszi az édességet. Csúfolódik. Tükröt szerel a cipőjére, úgy néz a szoknyák alá. Dagadt, Vadkan Vendel, Dagadék, így csúfolja Csillát. Kopasz, Kopter, Okostóni, így csúfolja Misit.
Nem akarom, hogy engem is csúfoljon, inkább kedves vagyok vele. Kedves vagyok, mert félek tőle.
Csokinak folyik az orra, befelé áll a fogsora. Barna szeme a rosszaságtól csillog. Szeret rossz lenni. Élvezi, ha balhé van.
Ősszel gesztenyét gyűjtünk. Zöld dióval dobál minket. Nem érdekli, hogy tényleg fáj.
Ha felszólítják matekon, csak vigyorog. Nem fél senkitől.
A tanárok feladatokat adnak neki. Ő a csengőfelelős. Ő szedi össze a tízórai rendelést reggel. Pontosan tíz óra tízkor megnyomja a csengőt és elszalad a konyhára. A dobozos kakaó jó hideg, a kifli puha, Csoki jókedvű.
Csak akkor sír, amikor meghal az apukája. A padra borulva zokog. Adok neki zsebkendőt, de nem kéri. Nem érdekli, hogy a takony és a könny összemocskolja a padot, befolyik a résekbe és összemosódik a rosszasággal.
Döbbenten nézem, hogy ebben a ragacsos masszában Csoki veszélytelen jógyerekké változik.
 |
| Tuza Edit rajza |
– Eladjuk a házat – fogad anyám szia helyett.
– Pakold össze a holmidat, csak ez a nap van rá! Holnap jön a költöztető kocsi. Ami itt marad, azért nem tudunk visszajönni később.
Lefagyva álltam a bejárati ajtóban. Apu semmit se szólt. A lakáskulcs éles oldala szúrta a tenyerem. Nem mentem be, inkább az udvarra tántorogtam. Támolyogtam kábultan, lebegtem, mint lassú szélben egy megsárgult levél, ami most szakad el az ágtól.
A diófa alatt álltam meg, megreccsent a cipőm talpa alatt a friss dióhéj. Újra ott voltam a mostban. A reccsenés észhez térített. Előbányásztam az udvaron lévő kisházból a rácsos ládákat, és pakolni kezdtem. A holmim helyett inkább diót szüreteltem. – Mi neveltük a fát, nem maradhat itt a termése… Diót fogok vinni magammal. Lehet, hogy más nem is kell – gondoltam.
 |
| Klesitz Piroska illusztrációja |
Legyél jó, mondta nagymama,
és gyúrta, egyre gyúrta,
lengett a tészta illata,
libbenő kerti hinta.
Ha jó leszel, mondta anya,
és írta, egyre írta,
sötéten folyt az éjszaka,
javíthatatlan tinta.
Jól van fiam, mondta apa,
és bírta, alig bírta,
de tűrte, kevés volt szava,
pedig nem volt egy birka.
Ez jó lesz még, mondta papa,
s a bélyeget kinyírta,
valamire mindenki jó,
akár az irka-firka.
Nem jó, duzzogott hugica,
s a tányérból kitúrta,
de nem volt kutyus és cica,
aki bekapta volna.
Na jó, leszek ma jó, aha,
nem hajolok a kútra,
de holnap nem jövök haza,
indulok jó nagy útra.
Jó utat, mondaná anya,
apa, hugi, a hinta,
mama, papa, a hintaág,
s lengene, mint a, mint a…
 |
| Kovács Réka illusztrációja |
– Ne piszkáld az öcséd, Manka!
– Eldugta az olvasókönyvemet!
– Nem dugtam el.
– De igen!
– De nem!
– Elég legyen! – szólt rájuk dühösen Anya. – Manka, nem jössz ki inkább a kertbe segíteni?
Manka már indult is, még egy utolsó szamárfület mutatva a kisfiúnak. A könyvet még az este visszatette a polcra, de a kis dinka Zozó, ahelyett, hogy megnézte volna, rögtön védekezni kezdett. Élvezetes kis vita kerekedett belőle, kuncogott a kislány.
A kert sárgába, vörösbe hajlott, a nagy juharfa elkezdte hullatni termését. Manka belemarkolt, magasba dobta, és élvezettel figyelte, milyen szépen repülnek a propellerek.
 |
| Nagy Dia illusztrációja |
Dió-hold pördül,
Hold-dió ragyog.
Égbolton játszó tünemény,
eleség, fa alá hulló.
Rejtélyes arcod égen, tenyéren.
Érdes, hideg, nehéz, könnyű
árnyékba burkolózó öntörvény.
Hol elfogysz, hol több leszel,
megunhatatlanul leslek.
Földi léted fa alá vezet,
héjad eres, mint a tenyerem.
Forgatom, simítom keménypuha burkod.
Kincsed mire vár belül?
Beteljesedés, ábránd?
Égen vagy Földön?
Örök talány.
Szerk.: Miklya Zsolt
 |
| Márialigeti Anna rajza |
 |
| (c) Németh Eszter fotója |
…hogy létezik a mese köztársasága, csak el kell jutnod a bölcs öreghez, ő megmutatja az utat, merre, hol talál rád. Ránk, Író Cimborákra Kisszékelyben talált. Pedig eléggé szedve-vedve, innen-onnan, kele- és kótyaként verődtünk össze. Fogalmunk sem volt, hogy mesébe indulunk és érkezünk, mégis, már út közben átlépte minden Cimbora a varázsküszöböt, és megnyílt a lélekajtó: benne a bölcs öreg, aki majdnem mindent tud a nemtudásról, annyit minden bizonnyal, hogy itt lépten-nyomon, váratlanul és céltalanul lényekkel találkozol, a meséből, aminek soha nincs vége, aminek lényei szabadon lehetnek saját maguk, nem egyformaságra és nem szolgaságra kényszerített, manipulált – értsd gonoszul elvarázsolt – bábok, hanem lények, akik különbözőek, mégis egymásra találók, akik egymásra ismernek és testvérekké válnak a mesében, ami ímhol kerekedik, a szögletes világ kerek erdejében és belső kertjében, ahol egy ágyhajón elfér minden, amit tudsz és amit nem tudsz, ami még csak vár rád, hogy meglepjen, mint Sólyom Soma fagylaltkürtje. Mert létezik a mese köztársasága…(Miklya Zsolt)
…valahol egy zsákfaluban, a hosszú-hosszú bekötőút kiszélesedésénél. Mire beérsz, lehámlik a világ, a nyűg, tisztul a tekintet, élesedik a fül, nyílik a szív és az értelem az apróra, a hétköznapi csetlő-botló csodára tágul. A diófa tövén megbújó hajlék, a körtefa mellett ásító szobák és a Főlépcső. Ahol a téma a csillagpázsiton hever szanaszét, lándzsát mereszt az útifű és ahol kitörhet A nagy lecsóháború és véget érhet mindenféle összecsapás nélkül. A nagyszederfa árnyékában megfér a szomorú a víggal, a mesebeli a reálissal, keveredik az álom a valósággal.
Aki nem hiszi, utána járhat bátran, még Cimborának vagy Pajtinak sem kell lennie, hiszen a körtefa mellett, ha nem is Főlépcsővel, de vár az alkotóház. Arra, aki meglátogatott a bánat. Arra, akit nem. Arra, aki ráér, de főleg arra, aki nem. Még körtét sem kell enni, de lehet. Nyáron vagy télen. Esetleg tavasszal, de ősszel mindenképpen.
Megközelíthető, vonattal, busszal, gördülővel és játékkal. De leginkább a horgosban Simontornyától az orrhegy után előre…(Németh Eszter)
Ott a diófa tövén, álom és valóság határán, ahol csendes, széltelen őszi napon peregnek a levelek, lassan folyik egymásban a Füveskönyv nyári zöldje és a rozsdásodó diófalomb.
Bár a nyári meleget az őszi köd és reggeli hideg váltja fel, a mesék most is megidézik a nyári meleget, elég, ha a hallgatásukhoz becsukjátok a szemeteket és belekortyoltok a teába, kakaóba.
A dióverés témakezdésig teát vagy kakaót főzni és álmodozni ér.
Addig is búcsúznak a Füveskönyv alkotói és a szerkesztők.
 |
| (c)Perecz Annabella |