Mészöly Ágnes: ... és ami összetörhet, össze is törik...

    Az osztály pisszenés nélkül settenkedett ki az udvarra. Peti titokban belecsípett a saját karjába: egyre kevésbé hitte el, hogy ez a furcsa délelőtt tényleg az ő első napja az új iskolájában. A csípés fájt.

- „Tehát nem álmodom” – gondolta. – „Igaz minden: Hanga, aki egészen olyan, mint Hanna. Igaz a manó, de ez még csak hagyján, de igaz Csilla néni is… sosem hittem volna, hogy létezik olyan tanító, akit rá lehet beszélni, hogy matekóra helyett focizzunk!”

    Közben leértek az iskola udvarára. Itt már nem kellett csendben maradni: a harmadikosok egymás szavába vágva szervezték máris a csapatokat. Peti egy pillanatra megrettent: lehet, hogy megint ő lesz az egyetlen, akire egyik kapitány sem tart igényt? De nem sok ideje maradt ijedezni, Csilla néni máris kijelölte a csapatkapitányokat.

Miklya Zsolt: Mi a manó

 – Ugye szép ez a Csilla néni? – súgta a manó.

„Mi a manó?” – rezzent össze Peti, és fülig elpirult.

– De még nála is szebb a Hanga lány. Hanga-hinga – kezdett ficeregni Peti markában a manó. Majdnem a földre pottyant. Nem is lett volna baj, mert Peti arca akkorra pipacspirosból céklavörösre váltott, és legszívesebben föld alá bújt volna vele, hadd higgyék, hogy tényleg cékla.

„Szép, szép, de mit érek vele?” – próbálta Peti húzni az időt, de hiába, mert már ott állt az osztály előtt. Hangára nézett. Na ne, az nem lehet! Hanga arca épp céklavörösből váltott pipacspirosba. Ő is érti a manóbeszédet?! Akkor már úgyis mindegy. És lopva, félszemmel Csilla nénire sandított. Még jó, hogy csak fél szemmel. Mert kettővel azt már nem lehetett volna kibírni. Csilla néni arca ugyanis világított, mint egy közlekedési jelzőlámpa, kitalálhatod, hogy milyen színben. És Peti csak most látta meg, hogy ő is milyen kicsi.