A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szegedi Csilla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Szegedi Csilla. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. szeptember 5., szombat

Mobiti, a zöldlevelű anyakirálynő (Igor Lazin, Juhász Kristóf és Szegedi Csilla alkotásai)


Igor Lazin grafikája

 

Juhász Kristóf: Moboti, a zöldlevelű anyakirálynő

Réges-régen esett meg, mégpedig pontosan az idő kezdetén, hogy a csillagokból magok hullottak a földre. A magok szárba szökkentek, kirügyeztek és meglevelesedtek. A legnagyobb, legzöldebb, leghúsosabb levelek sátorrá terebélyesedtek, a sátorból tojássá tömörödtek, majd ebből a tojásból – ami kicsit úgy nézett ki, mint manapság a káposzta – világra született Moboti, a zöldlevelű anyakirálynő.
      Ő uralkodott a földön és annak minden leveles növényén, mohos kövén, meg növényevő állatán. Mikor később az állatok egymást kezdték enni, az állatevő állatokon is uralkodott egy kicsit, de ebben már olykor szünetet tartott. Az anyakirálynők ugyanis olyasféle népek, akik nem szeretnek fölöslegesen vitatkozni azon, hogy ki miért evett meg kit. Márpedig az uralkodás igazságtevéssel jár, aki pedig igazságot tesz, azzal előbb-utóbb vitatkozni fognak. Jobb hát eleve olyan lelkeken uralkodni, akikkel a vita elkerülhető, az összes többit meg ráhagyni valami másfajta hatalomra. Legalábbis így okoskodott magában Moboti.
      Persze nem csak okos gondolatai voltak, hanem ragyogó barna földarca: mosolygós, akár a jó termőföld. Gyökérteste is volt, amit viszont nem látott senki, hisz a gyökerek a föld alatt nőnek. Hanem a haja! Meg a koronája! Azokat aztán mindenki látta, de senki se tudta, hogy valójában hol végződik a haj és hol kezdődik a korona, hisz burjánzó, fényeszöld levelekből állt mindkettő. Olyan sugárzón szép volt Moboti, hogy akire csak rávillogtatta zöldbarna szemét, az mind életre kapott – akkor is, ha meg volt halva.

2025. október 31., péntek

Póth Rebeka: Félálom-mondókák

(c)Szegedi Csilla

 


A fejem egy veteményes,

Benne ilyen-olyan mag,

Gondolatom ültetvénye

Hol gazt, hol meg napot kap.


Mire gondolsz?

Nem mondom meg!

Szemed napraforgó,

Szavam néhanap úgy csattan, 

Mint a csalánkóró.


A diófa hajladozik,

a szél táncoltatja.

Sárga virág úgy rám hajlik,

Betemet tavaszra.


A borostyán nem válogat, 

A vadszőlő sem finnyás.

Bidéajtót vagy palotát

Mindegy, hogy mit sző át.


Gondos madár, kökényhangú

Mit viszel csőrödben?

Borókát vagy beléndeket?

Tedd le elém szépen!


Puha macska sárga szemmel

Rám tekint és elillan,

Lépte rebben, gyors villanás,

Kerítésen átslisszan. 


Hívogató hinta,

hangja sincs, csak inda,

Csukott szemmel lassan

himbálom magam.

Ellököm a döntést:

ébrenlét-e vagy álom.


Fázom.


Bimm-bamm.

Bimm. 


Korán van még

Kicsücsülni,

Rekedt kakas, halkulj el!

Visszabújok paplanomba,

Jó éjszakát, szép reggel!


Szerk.: Miklya Zsolt

2025. szeptember 10., szerda

Miklya Zsolt: Lándzsahad

 

(c)Szegedi Csilla


Lábszáron mennyi dárda koppan!

Lándzsafű hegye.

Ködben a tábor. Támadásnak

nincs még ideje.


Sugárnyílvessző, íj az égen,

hajnal fényszöge.

Ködből a tábor ébredőben,

harmat cseppöle.


Hol volt, hol nem, a pára felszáll,

levélél feszül.

Pajzsbogárhát levélsátorból

indaágra ül.


Lándzsafűszárból puska hajlik,

lövedék felel.

Talált. Koppan. A pajzsbogárhát

fű közt süllyed el.


Sebaj, a sereg kész, bogárpajzs

villan mindenütt.

Fénybe mártva a lándzsaerdő,

milyen jó együtt!


Lábszáron mennyi dárda koppan!

Mennyi lándzsahegy!

Bogárpajzs-, levéltábor reszkess! 

Fűszár hadba megy. 


2025. szeptember 4., csütörtök

Miklya Zsolt: Kuksoló

 

(c)Szegedi Csilla

„Mint egy penészvirág.”


Penészvirág.

Fakó szirmait eltakarta.

Fészkére szállt a köd,

cseppekben ült a harmat.

Hószín felhője mit akarhat?


Penészvirág.

Sápadt arcára szállt a bánat.

Fészkében hűlt hely,

mohó vákuuma egyre támad.

Tűnök és múlok utánad.


2025. augusztus 31., vasárnap

2025. augusztus 27., szerda

Miklya Zsolt: Táblázaton kívül

 

(c) Szegedi Csilla



Madárkeserűfű, porcsinkeserű,

porcfű, disznópázsit, porcinkulafű,

tetemtoldó, porcing, vérállató fű,

még a nevei is, kinőnek a keretből,

mindenütt ott van, nem tör magasra, 

szőnyeget terít cipőtalpad alá, 

túl a köveken, járólapréseken,

növényi gravitációval, belső

vérzést megkötő esszenciákkal.

2024. szeptember 7., szombat

Miklya Zsolt: Szikomor, a holdszövő oroszlán

(c) Szegedi Csilla



Van egy macskaféle emlős
jó barátom, szingli, nem nős,
egyedül maradt a jámbor,
nem félős, bár nem is bátor,
magának való a lelkem.
Amikor én megismertem,
éppen lepkékre vadászott,
egyik után fára mászott,
ahol hernyó-állapotban
találta meg, leste, hogy van
ilyen csúf testbe bezárva
egy holdszövő lepke szárnya.
Ő a szavanna királya
lehetne, ha arra járna,
amerre az oroszlánok,
címzetes állatkirályok.
Nem él meg a királyságból,
állatkísérő a jámbor,
sivatagon és szavannán
nem maradhatsz vele bambán,
kalauzol árkon-bokron,
elidőzhetsz egy fűcsokron,
s ahol a datolya érik,
édesség röpít az égig.
Van egy macskaféle emlős
jó barátom, szingli, nem nős,
neve Szikomor, a jámbor
füvespuszta-navigátor,
aki elkísér a félig
lerágicsált lombú célig,
s megpihenhetsz, ha nem bánod,
holdszövő a társaságod.

2024. augusztus 13., kedd

Újlaki-Nagy Júlia: Mielőtt bemutatkozunk

 

(c) Szegedi Csilla

Azon a nyáron Luca végre annyi idős lett, hogy anya megengedte, hogy csatlakozzon a szomszéd gyerekekhez, és velük menjen a Két Erdő Közé. Amikor odaértek, Luca legnagyobb meglepetésére egy kis fás ligetbe telepedtek le, és kicsit sem olyan volt ez a hely, mint ahogy azt ő elképzelte.

– Ez igazán szomorú… – gondolta Luca, de nem volt ideje sokáig sopánkodni, a többiek ugyanis elkezdtek labdázni, fogócskázni, bújócskázni. Jó volt a játék, de Lucát nem hagyta nyugodni a kérdés, hogy vajon hol van a másik erdő, és hol a két erdő köze? Éppen a bújócskázáson volt a sor, amikor Luca észrevétlenül elsompolygott a többiek szeme elől, és egyre beljebb merészkedett a fák közé. Ahogy egyre mélyebben járt az erdőben, egyre halványabban hallotta a többiek nevetését. Már szinte félt is egy kicsit, amikor egyik fa tövében megpillantott egy alvó cicát.

– De szép cica! Megsimogathatlak? – kérdezte, és már nyújtotta is a kezét.

Igen-igen meglepődött, amikor az imént még alvó macska két lábra ugrott, megigazította a bundáját, és kezet nyújtott Lucának.

– Én nem cica vagyok, hanem Mikkamakka! – mondta kicsit sértődötten, és valóban nem egy átlagos cica volt. Mintha egy gyerekforma macska vagy egy macskafejű gyerek állt volna Lucával szemben.

– Na mi lesz, nem mutatkozol be?

– Lucának hívnak… – mondta a kislány megszeppenve, és már egyáltalán nem akarta megsimogatni.

– Szia, Luca. Hogy kerülsz ide?

– Én a másik erdőt keresem, tudod  hol van a köz, mármint a Két Erdőnek a köze?Mikkamakka megvakarta a fejét.

– Ami azt illeti, ismerek egy másik erdőt, itt  a közelben.

– Tényleg? Nagyszerű! – ujjongott Luca. -  El is viszel oda?

2023. április 22., szombat

Dér Adrienn - Szegedi Csilla: Ahol a melegség lakik

 

(c) Szegedi Csilla

Ahol a melegség lakik
 
– Nem akarok elmenni! Nem és nem! – dobbantott haragosan a kislány, ahogy a kapuban álltak a csomagjaikkal, és várták a fuvart.
– Csak ideiglenesen, amíg megjavítják a tetőt. Nem lehet, hogy megfagyjunk, bőven elég, ha idekint van hó.
– De így a Jézuska is könnyebben be tudna jönni, meg a Mikulás!
– Na még csak az kéne, hogy addig megmaradjon a lyuk! Hidd el, ők is jobban szeretnek melegbe érkezni. Pár hét, és már vissza is jövünk – biztatta az anyukája.
– Én akkor sem megyek!
– Nem maradhatsz itt egyedül.
– Mormi itt marad velem – szorította magához a kislány a mackót.
– Mormira ebben most ne számíts. Ő is tudja, hogy most muszáj elköltöznünk egy időre, és azt is, hogy ez nem tart örökké. Hallgass rá! A medvék különben sem szeretik a hideget, ezért alszanak téli álmot.
A kislány felfújta az arcát, piros volt a haragtól, na meg a csípős széltől. Mormi gombszemébe nézett.
– Mihaszna mackó! – morogta, azzal elhajította a játékát, kissé nagyobb lendülettel a kelleténél, bele a hóviharba, de ez most egy tetőcserépnyit sem érdekelte.
Haragudott a mackóra, haragudott az anyukájára, haragudott az egész hópelyhes, szélfútta világra. Mormi nem csak a hideget nem szerette, a magasságot sem, így most egyszerre fázott és félt. A fülébe süvítő széllel együtt az autó is megérkezett, míg ő zuhanórepülésbe váltott. Ajjaj! Egy befagyott pocsolyán fog landolni. Várta a becsapódást. Ami nem jött el.
A kabátjának a gombja fennakadt a rózsabokor egyik tüskéjén. A kismackó először megkönnyebbült, majd elszomorodott, ahogy látta a családját bepakolni a csomagokat, majd elhajtani, míg róla teljesen elfeledkeztek. Habár nem akart, végül mégiscsak itt maradt, a hidegben. Akkora bánat húzta a szívét, hogy végül a gomb sem bírta már el, leszakadt.
Mormi most a földön feküdt. Kívül-belül vacogott. A hó óvón betakargatta friss, ropogós fehér paplanjával, de ez a takaró most se meleg nem volt, sem védelmező, és minél vastagabb rétegben rakódott rá, úgy vált egyre sötétebbé és kilátástalanabbá számára a világ. A leszakadt gomb helyén még jobban beszüremlett a hideg. A kismackó az emlékeivel melengette magát, legalább belülről, ha már csak ennyi maradt neki. A jó meleg otthonára gondolt, a puha, bolyhos takarókra, a kényelmes ágyikóra, amiben aludt, de legjobban kis gazdája ölelő karja hiányzott neki, amiről azt hitte, sosem ereszti el. Most annyira magányos volt!
A körülötte lévő, hósapkás házak ablakain fény világlott ki. Ezelőtt sosem jutott eszébe, de most eltöprengett, vajon mennyi Mormi létezhet még rajta kívül a világban, és azt kívánta, hogy ők szerető otthonokban lakjanak. Felcsillant előtte egy halvány reménysugár, hogy talán őrá is rátalálnak egyszer. Aztán ahogy ez a fény egyre világosabb lett, úgy jött rá, hogy a remény fénye egy lámpából világít rá.
Mormi megremegett, megfeszülve érezte, ahogy egy kéz felemeli, leporolja róla a havat.
– Anyu, nézd, itt van! – kiáltotta egy ismerős hang.
Kis barátja letörölgette gombszeméről a havat, így Mormi végre megpillanthatta a számára legkedvesebb arcot.
– Elvesztette az egyik gombját! – riadt meg a kislány.
– Sebaj, majd visszavarjuk – nyugtatta meg az anyja. – Addig öleld szorosan, hogy ne fázzon!
És Mormi már nem fázott, se kívül, sem belül.
 
Szerkesztette: Németh Eszter 

2023. január 6., péntek

Várfalvy Emőke: Csillu és a nyúl éve

 

Szegedi Csilla illusztrációja

 

Nyuszi, én úgy szeretnék valami jót csinálni! – hemperedett a hasára Csillu az apróvirágmintás paplanon.

Játszunk?

Nem!

Éhes vagy?

Nem!

Akkor olvassunk egy mesét?

Nem!

Ajjajjj! – sóhajtott tanácstalanul Nyuszi, a szürkéskék plüssnyúl.

Nem érted, Nyuszi, én olyan jót szeretnék, aminek mások örülnek! – ült fel a sarkára Csillu, és egy nagyon gubancos grimasz jelent meg az arcán.

Nahát, Csillu! – Nyuszi füle teljesen kiegyenesedett az örömtől és a meglepetéstől.

Mit nahát?

Csak nem?

Csak mi?

Csak nem egy új évi fogadalom? – Nyuszi ekkor már szinte ugrált az örömtől, kis rózsaszín orra izgatottan mozgott föl és le.

Jó, ha nem akarsz, nem kell segíteni! – fonta össze mindkét karját Csillu, de közben egy aprócska mosoly már kezdte befészkelni magát a szája sarkába.

De akarok! Hát nem látod, mennyire izgatott vagyok?! – Nyuszi Csillu ölébe ugrott, és le nem vette a szemét gazdája egyre szélesebb mosolyáról.

Biztos?

Olyan biztos, mint ahogy az, hogy egy roppanó répa jobb, mint egy tréfa.

Te most viccelődsz velem, Nyuszi?! – Csillu mosolya megállt a növekedésben.

Dehogy, csak próbálok elindulni – vágta rá gyorsan Nyuszi.

Merre?

Hát a jó irányba. De előtte meg kell súgnod valamit.

Jó – Csillu most már nem tudott nem mosolyogni –, mi az?

Súgd meg nekem, hogy mi a fogadalmad!