A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kőszeghy Csilla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kőszeghy Csilla. Összes bejegyzés megjelenítése

2025. május 22., csütörtök

Halász Bálint: Panni és a ló

Illusztráció: Kőszeghy Csilla

 
Amikor reggel Panninak kipattant a szeme, a ló már ott volt. Panni nézte a lovat. A ló nézte Pannit. Nézték egymást. Aztán a ló megszólalt: pisilnie kell! Erre Panni még jobban nézte: beszélő ló! A ló még hangosabban mondta, hogy már nagyon kéne. Panni végre kikászálódott az ágyból, és lábujjhegyen kivezette a lovat a fürdőbe. A ló követte volna lábujjhegyen, de nem volt se lábujja, se annak hegye, a patájával meg csak trappolni tudott. Panni pisszegett, hogy halkan. A fürdőben a ló megkérdezte, hova végezze a dolgát, a kis vályúba, a közepesbe vagy a nagyba. Panni a fejét fogta, hogy azok nem vályúk, hanem a kád, a mosdó és a vécé. Abba kell – mutatott rá Panni az utóbbira, és elmagyarázta, hogy szépen üljön rá, és csinálja a dolgát, ő meg addig kimegy. A ló tiltakozott, ne hagyja itt, mert fél. Panni hajthatatlan volt, de megígérte, hogy ott lesz az ajtó mögött. A ló bólintott, aztán bentről kérlelte, beszélgessenek. Panni már megkérdezte volna, honnan jött, mert még soha nem találkozott beszélő lóval. Vécén pisilővel sem – jutott eszébe. De egyik kérdését se tudta feltenni, mert nagyokat ásítva megjelent a nővére, és be akart nyitni a fürdőbe. Panni útját állta: nem mehet. A nővére mérgesen meredt rá, hiszen muszáj! Panni mondta, egy pillanat, bent felejtette a hörcsögét a fürdőben, visszamegy érte. Panni nővére értetlenül motyogta, hogy Panninak nincs is hörcsöge, Panni meg bólogatott, hogy ezért felejtette a fürdőben. Zavartan bekopogott, hogy bejöhet-e. Panni nővére a fejét vakarta, hogy Panni miért kérdezi meg a nem létező hörcsögét? Mert fésülködik – magyarázkodott Panni, és beslisszolt a fürdőbe.

2025. február 2., vasárnap

Jókai 200

 

"Micsoda cím ez már? – fogja kérdezni minden ember.

Minő blaszfémia! – kiált fel a szentimentalizmus. Hisz a szerelemnek(gyerekirodalomnak) még a boldogsága is nagyobb bölcsesség, mint a filozófok minden tudománya.

Minő pleonazmus! – mondja rá a szatirikus. Hát vannak a szerelemnek(gyerekirodalomnak) okosai is?

Minő antitézis – jegyzi meg felőle a koreszmék embere. Hisz a szerelem(gyerekirodalom) nem szerelem(gyerekirodalom) többé, mihelyt bolondság; s a bolondság sem bolondság, mihelyt szerelem(gyerekirodalom).

Ebből valami furcsa lesz! – szól hozzá a kíváncsiság; szerelmesek(gyerekírók) és bolondok! Rendkívüli történetek rakhelye lesz itt. Én aztán, hogy amazokkal mind megbirkózzam, emezeket kielégítsem: elévethetném mindazt, amit emlékezetem összehalmozva tart az emberi szív(szó) szerepléséről a világtörténelemben.(..) Akadnának e történetnek olvasói, s azok bizonyítanának amellett, hogy a szerelem(gyerekirodalom) sok bolondot eszközöl." (Jókai: A szerelem bolondjai, Előszó)


(c)Kőszeghy Csilla

 

200 éve született Jókai Mór. Sorolhatnánk a különféle jelzőit, fontos címeket, kitüntetéseket, amiket a magáénak mondhatott.  Vizsgálhatnánk a barátságai, politikai nézetei, vagy akár az ifjúság bolondság látószögéből...

 Mindezek helyett az teszük, amit bolondos gyerekírók oly gyakran tesznek: játszunk. Jókaira szakállat, bajuszt rajzolni egy tankönyvben nehéz, hiszen már van neki. Így hát magunkra rajzolunk bajuszt és szakállat, felöltjük a romantika szemüvegét és a Svábhegyről vagy a névtelen várból szemléljük a világot.

Hogy milyen világ ez? 

Tartsatok velünk és megtudjátok!

A szerkesztők:

Anita, Panka és Eszter


 


2022. március 3., csütörtök

Bertóti Johanna: Mese

 

(c) Kőszeghy Csilla

 

Számítógépemnél ültem.
Csak görgettem életuntan,
hogy az időt jól elüssem.
Pedig értelmetlen, tudtam.

Nem bírtam leállni mégsem,
peregtek a képek, szavak,
üres tekintettel néztem,
a képpontok hogy siklanak.

Hömpölyögve folyt sok adat,
mintha csapból ömlött volna.
Hagytam, mossák át agyamat,
mint kinek nincs semmi dolga.

De egyszercsak zajt hallottam.
Először meg sem rezzentem,
görgettem tovább unottan,
ültem megkukulva, csendben.

Ám a zaj mind fokozódott,
zavart a semmittevésben...
„Mire véljem ezt a dolgot?” –
futott át agyamon éppen,

mikor már a polcnál álltam,
és az állam majd leesett!
Csak néztem sápadtra váltan,
megdöbbentett ez az eset.

Hogy mit láttam, máris mondom,
(drága dolog bíz az idő).
A sarokban, ott a polcon
volt lárma és volt hajcihő.

A Grimm-mesés kötetemnek
tárva-nyitva borítója,
és a könyvből jövögettek
kicsiny figurák a polcra.

Zúgolódtak és zajongtak
a parányi mesehősök –
egy egész mesehősosztag...
Egy óriás volt a főnök.

És ott volt még Hófehérke,
a hét törpe, a mostoha,
békakirály, egy egérke,
ilyet még nem láttam soha!

Csipkerózsika, Piroska,
a nagymama meg a vadász,
a kis Gyurika s Boriska,
Csimás Kandúr és a halász...

– Ti meg hova igyekeztek? –
kérdeztem, és jött a válasz:
– Tovább itt nem ülünk veszteg!
(ez a válasz, hű, de száraz...)

Majd folytatták: – Le nem vetted
évek óta olvasásra
ezt a könyvet, nem volt kedved.
Így aztán viszontlátásra!

– Várjatok, ne menjetek el!
– Késő most már sajnálkozni!
Nincsen kiút, bármit teszel...
Nem tudsz minket visszahozni.

– Nem lehetne feloldani?
Kell lennie megoldásnak!
– Igen, lenne itt valami,
s lehet, sikerülne – másnak.

– Ki vele hát, ez a beszéd!
– Rendben, bár nincsen esélyed.
Hogyha elmondasz egy mesét,
maradunk, s célod eléred.

– Jó, sőt, egyenesen remek!
Örülök, hogy van még remény.
Nyissátok ki a fületek!
Ez a mese az én mesém:

Számítógépemnél ültem.
Csak görgettem életuntan,
hogy az időt jól elüssem.
Pedig értelmetlen, tudtam.

Nem bírtam leállni mégsem,
peregtek a képek, szavak,
üres tekintettel néztem,
a képpontok hogy siklanak.

(...)

 

2021. április 15., csütörtök

Széchey Rita: Otthonmese - Kőszeghy Csilla

  



"Azt reméltem, majd a ház…

Leutaztam a városba, és megvettem, bár
a ház már nem volt a helyén, így csak a telket."










2020. december 4., péntek

Изабелла Надь: Шаһар сыртында

Суретші: Кристина Марош

Негізгі сөздер: aт, биік, көгал (ló, magas, mező)


Сыртында шаһар жүрміз біз.
Бозбала бойшаң қасымда
Көктем келді , көк түлеп,
Салқындықтан қалмады із.

Бұртиған бүршік бұтақта
Бозбаладай сүйкімді.
Ару көктемім келді деп,
Бозбала отыр күлімдеп...

Күн шапағы аймалап,
Шаттық  нұрын төгеді.
Ат жалын тарап, бозбала,
Алма беріп еркелетеді.

Жануарда сүйсініп,
Жақындайды сүйкене.
Қолынан ұстап, бозбала
Айналамыз бір денеге.

Ауа толы шіркейлер,
Қоңыз да ән салады.
Әлде неге таласып,
Торғайлар шоқысып қалуда.

Жан-жануар оянып,
Көктемді қарсы алуда...
Жанымда биік бозбала,
Жүрегіме көктем қонуда...

Аудармашылар: Изабелла Надь, Нұржан Түменов, Жарқын Утешова


Марианна Таллиан орындаған Изабелла Надьтің өлеңін Мажар тілінде келесі аудио жазбадан тыңдай аласыздар:



Чилла Көсеги: үйір жылқы (ménes)

Чилла Көсеги: салт атты (lovas)

Чилла Көсеги: қымыз (lótej)


Nagy Izabella: Városon túl

Illusztráció: Maros Krisztina

Kulcsszavak: ló, magas, mező (aт, биік, көгал)

A magas fiú meg én
tavasszal nekiindulunk
amikor kisarjad a fű
és a bokrok ághegyein
világoszöld levelek buggyannak.

Egymásra nevetünk
tavasszal ezt is szabad
ahogy a hajnal felébred csicseregve
és ránk szakad a vidámság
kint a mező szélén.

A magas fiú nézi a lovat
almacsutkát ad neki és megsimítja
amint közeljön hozzánk kiváncsian
és a távolság megszűnik közöttünk
kézenfogva tovább indulunk.

A levegőben bogárhangok
a bokrokban verebek harca
amerre nézünk állat-zajok
és a magas fiú meg én
a pillanatra ide tartozunk.

Szerkesztette: Németh Eszter

2020. december 2., szerda

Egri Mónika: Fényküldötte

Illusztráció: Kőszeghy Csilla


Kulcsszavak: kutya, fekete, vadász (ит, қара, аңшы)


A fényből küldtek
időszámítás előtt nemtudomhányban.
De ki számolja?
Ez csak itt fontos,
ahol fekete vagyok.
Lehetnék fehér is,
de én akartam így.
Nem azért, hogy féljenek.
Csak úgy.
Mert nem számít.
Azt mondták, kellek ide.
Meg azt is mondták, lehetek bármilyen.
Bolondos, bölcs, vagy bölcsen bolondos.
Lehetek sötét, vagy akár sánta,
Vágtázó vadász vagy világvándor.
Úgy döntöttem, ha már
ennyi munkát rakok bele,
akkor leszek mindegyik.
Azt mondták,
legyen a neved kutya,
nem tiltakoztam,
mert jól hangzott.
És most itt vagyok.  

De ember
nem akartam már lenni.

Szerkesztette: Németh Eszter


Egri Mónika versét meghallgathatod az alábbi felvételen, Buza Tímea előadásában:



Miklós Rita: Csont (сүйек)

Miklós Rita: Hajnal (таң)

Duisebuy Nuraiym: Kutya (ит)







Моника Эгри: Сәуле едім

Суретші: Чилла Көсеги

Негізгі сөздер: ит, қара, аңшы (kutya, fekete, vadász)
 

Мені осында жіберді,
Әу бастағы сәуле едім.
Кім санапты ол шақты,
Дәл уақытын білмедім.
Қарасы ма түсімнің,
Маңызды емес ол аса,
Аппақ түс те бойыма,
Кетер еді жараса.
Үрей емес, үлгі үшін,
Мен қаладым қараны,
Қара болды таңдаған,
Көңілімнің қалауы.
Шақырды олар осында,
Қажетсің деп қоймады.
Орындауға келісті,
Таңдауымды ойдағы.
Күрең, тіпті кеміс те,
Ақылды да, аңғал да.
Жүйрік мініп жүйткіп,
Шабар едім заңғарға.
Саят құрған аңшы да,
Жолкезбе де болар ем.
Бұла күштің бойдағы,
Барлығын да салар ем.
Ит бол деді сонда олар,
Аты ұнады, құптадым.
Ұсынысты қабыл ап,
Осында кеп тоқтадым.

Ал адам ше,
Келмейді адам болғым,
ұққаным.

Аудармашылар: Нора Майорош, Нұржан Түменов, Серікбол Хасан

2020. október 28., szerda

Kőszeghy Csilla: Játszunk? - Smelka Sándor: Jó estét, jó szurkolást!


 "Egyáltalán nem hosszú a labda, hanem inkább… magas! Kedves nézőink, ritka szép magaslabdát láttunk, a lányok ennek nem igazán örülnek, hiszen ki kell szedni a labdát az ereszcsatornából, ehhez pedig létra kell, addig is, tekintsük meg a Túrd a Kertet egyszemélyes bicikliverseny állását. Olivér a huszonhatodik körét teszi meg a kertjükben, igen jó formában van, úgy látom, tartalékolja az energiáját, igen, most majdnem megcsúszott egy vakondtúráson, és egy macskát is ki kellett kerülnie, de nem esik ki a tempóból, úgy néz ki, élete legjobb formáját futja meg."



2019. március 24., vasárnap

Széchey Rita - A türkizmadár hazaszáll

(c) Kőszeghy Csilla

Ülök itt, ezen a türkiz kanapén, 
kicsit szakadt már a karfánál,
de engem a tengerre emlékeztet mégis.
Ahol átüt a bélés a kárpiton, 
hullámokat képzelek,
nagy tarajosakat és fehéreket, 
ezüst szegéllyel,
és fölötte, ott a falon az a nagy repedés
a hegy, amit a szobám ablakából láttam.
Behunyom a szemem, 
és hallom a tengert ilyenkor.
Csak az a baj, hogy nem érzem  
a permetét az arcomon, 
azt a sós, illatos hűsítőt,
ami keletről jött mindig, 
mikor feltámadt a szél.
Pedig egyszer direkt kimentem az esőbe,
rögtön a kanapén üldögélés után,
és föltartottam az arcomat a szélbe,
de az nem volt ugyanaz.

Én tudom, hogy itt szeretnek,
hiszen ha nem szeretnének, nem lakhatnék itt, a szálláson,
hanem kint kellene aludnom az utcán,
mint annak a szakállas férfinak,
és reggelire sem hoznának nekem csigavonalas süteményt.
Ha nem szeretnének, fáznék is, még jobban, mint általában,
mert itt mindig hideg van, akkor is, ha nem.
És az is baj, hogy itt mindennek más az illata.
Még az ugyanolyan virágok, az ugyanolyan víz, az ugyanolyan Nap is másmilyen.
És persze a legnagyobb baj, az esőnél és az illatoknál is nagyobb baj,
hogy a Mama sincs már itt velem.
Anya már régen nincs, mert rossz helyen állt, amikor fölpattant a kőről az a golyó.
Apa sincs, mert rossz helyen állt, amikor azt kiabálták, hogy tessék, itt ez a géppisztoly,
vívjátok ki vele a békét és a szabadságot.
És most már a Mama sincs, mert rossz helyen állt a csónakon, amikor jött az a hullám.
Ez a legeslegnagyobb baj a világon.

Ha hazamennék, kiállnék a kapuba, a faajtó kicsit nyikorogna,
ránéznék a madárra, a türkizkékre, arra, amit a Mama festett rá,
hogy ne legyek annyira szomorú anyáék miatt.
És a madár rám hunyorogna, és az út felé intene a sárga csőrével.
És az úton jönnének az emberek,
a sebesültek és sánták, és azok is, akiknek csak a házát vitte el a lövedék.
Nézném őket, ahogy másznak fölfelé a sziklákon, milyen
fáradtak, éhesek és szomjasak, és mennyire szomorúak.
Akkor bekiáltanék a Mamának, hogy bontson meg még egy zsák kölest,
és két korsó vizet tegyen az asztalra.

És aztán kinyitnám a kiskaput.


2017. augusztus 5., szombat

Mészöly Ágnes: Ágnes 2.17



Ágnes asszony hol a férjed
Csak kimosok míg felébred
Vízsurrogás ne zavarja
Nagyon kényes minden zajra
Nem bírja ha sír a gyermek
Honnan veszed dehogy vernek
Jó ember ő te is látod
Egyébként sincs több barátod
Az a sok stressz benn a gyárba
Balhés srác volt félig árva
Őt is ütötte az apja
Ki mit érdemel azt kapja
Jobban kéne őt szeretned
Dupla ágyat meg nem vetned
Mindig várja meleg étel
Nem nagy dolog tedd csak széjjel
Miért baj ha iszik néha
Ne röhögcsélj ne légy léha
Honnan szedtél új ruhára
Tartsd a szádat ez az ára
Ne nyafogj hogy fosol tőle
Menjél ki a levegőre
Minden reggel hozzál tejet
Ennél úgysem lesz jobb helyed
Ne hisztizz hogy hol az isten
Tiszta alsó hogyhogy nincsen
Jobb mint tökegyedül lenni
Más se fog jobban szeretni
Nehogy róla rosszat mondj
Mosd csak véres még a rongy.


Illusztrációk: Kőszeghy Csilla

2017. július 10., hétfő

Kiss Lehel: Ricsi és a Nagy Képzelőerőművész


 
Rajtner Ricsi semmit sem tudott elképzelni. Szinte. Nem csak, hogy egy pegazust például, de még egy tehenet sem, vagy egy szürke vagy más színű galambot, vagy mondjuk egy dobostortát. Egy ideig nem is zavarta ez a dolog, mert azt sem tudta elképzelni, miért rossz annak, aki nem tud elképzelni semmit. Szinte. Amikor azonban fogalmazást kaptak házi feladatnak, rádöbbent, hogy ő nem tud fogalmazást írni, és ha az anyukája nem írta volna meg helyette, lebőgött volna rendesen. Rajz órán le tudott másolni mindent, amit elébe raktak, de amikor egy pegazust kellett volna rajzolni, csak úgy, fejből, leizzadt.
Rajtner Ricsit kezdte egyre inkább bosszantani ez az áldatlan állapot, hogy semmit nem tud elképzelni. Szinte. Sokszor órák hosszat ült a küszöbön, homlokát felhúzott térdeire nyomva, hátha beindul a képzelete, és maga előtt lát egy tehenet, mondjuk, vagy egy dobostortát legalább. Ehelyett becsukott szemekkel is csak azt látta, hogy ott ül a küszöbön, homlokát felhúzott térdeire nyomja, s erölködik, hogy elképzeljen végre valamit. Semmit nem tudott elképzelni, csak ezt (azért mondtam, hogy szinte).
Egyszer, amint újra ott ült, eszébe jutott, hogy valamikor, valahol olvasott valamit a Nagy Képzelőerőművészről. Ő talán tudna segíteni a baján! És csodák csodája: elképzelte, hogy a Nagy Képzelőerőművész – hipp-hopp! – előtte terem.
– Tartsd csukva a szemeidet – mondta –, és nyújtsd ki oldalra a karjaidat!
Ricsi úgy is tett.
– Most pedig lassan kezdd el mozgatni őket fel-le! Fel-le! Fel-le...
A Nagy Képzelőerőművész hangja egyre halkabb lett, míg bele nem veszett a szélzúgásba. Egy idő után Ricsi nagyon könnyűnek kezdte érezni magát, és érezte azt is, hogy karjai valami hideg puhaságban mozognak. Felhők voltak! Óvatosan kinyitotta a szemét, és csak fehérséget látott meg kékséget, s egy-egy foszlányt az alatta elterülő tájból.
Azóta is ott kering, fenn a magasban, s bár elképzelte ezerszer is, a Nagy Képzelőerőművészt nem tudta maga elé idézni úgy, ahogyan először látta – pedig, hogy hogy lehet visszaszállni a földre, egyedül csak ő tudná megmondani.

Illusztráció: Kőszeghy Csilla