Fodor Veronika: Szívek üvegből

Grafika: Szimonidesz Hajnalka

A Végzet egy karosszékben ült. Toronyszobája a mindenség felett lebegett. Nappal nehéz vásznakkal borította be az ablakokat, beburkolta magát fekete kabátjába s csak várta a Holdfelkeltét.

Fodor Veronika - Emlékek városa

(c)Szimonidesz Hajni

Létezik valahol egy város. Ezt a várost senki nem látja egyformának. Másmilyen annak, aki itt él, és másmilyen annak, aki épp csak ellátogat ide.

Az Emlékek városa néha csendes, tele fával, kis ligetekkel, benne sok-sok ibolya. Máskor tengerparti, ahol hétvégente kókuszdiószeleteket árulnak a napozóknak, és minden sétahajóról vidáman integet valaki. Emma emlékeinek városa egy folyó partján fekszik, és mivel az itt élők szeretik a vizet és benne a halakat, azok mindenhol megjelennek. Halak ficánkolnak a bárkákban, kőhalak úsznak a házak kapui felett, és rézhalakat fognak a szökőkutak szobrai.

Nem messze az egyik szökőkúttól áll egy ház. Nem sokban különbözik a többitől: falai sárgák, tetején zöldek a cserepek, kapuja csupa szív alakú kunkor. Régen Nagyapó lakott itt. Már messziről látszott, ahogy csíkos nyugágyában üldögél a kertben. Ha túlságosan sütött a nap, elővette szekrénye mélyéről hajóskapitány-sapkáját, és talán a sapka tette – nem lehet tudni –, olyankor mindig csupa hajós dologról mesélt. 

Emmának egy ilyen napsütéses délutánon jutott eszébe Nagyapó, s aztán nem is hagyta nyugodni egy gondolat. Órák óta keresgélt valamit. Aztán úgy érezte, talán megtalálhatja valahol a padláson, a zsályazöld katonaládák egyikében, a sok kidobásra ítélt régi holmi között. Leengedte a padlásfeljáró rozoga létráját, kibújt a cipőjéből, és mezítláb elindult felfelé. Lekuporodott a homokkal felszórt deszkapadlásra, és pakolni kezdett. Kidobálta a fél pár glaszékesztyűt, az ódon borotvaszappan-dobozt, a csorba rézkilincset és a megsárgult csipkefüggönyöket. Amit keresett, az nem volt sehol. Sem a ládákban, sem a régi szép idők tárgyai között. De hogyan is találhatna meg egy hangot? Valakinek a hangját, amit mára már teljesen elfelejtett? Hanyatt dőlt hát a porban, és egy megsárgult képet szorított magához. A tetőcserepek résein át látta az eget: mint bogáncsok egy sötét pokrócra, úgy ragadtak rá a csillagok.

Tasi Katalin: Az átváltozás végleges

Szimonidesz Hajni

Álmomban teafű vagyok, anya a forró teavíz, átölel. Feloldódok benne, s együtt leszünk az illat, a gőz, csak ő meg én.

Reggel anya a kezét a csészén melengetve teát kortyol, és a hasára néz.

Álmában látta meg Mária az angyalt.

Testvére növekszik méhedben valahány férfinak és nőnek itt a Földön.

Testvéred születik, mondja anya boldogan.

Gyarapodunk, mondogatja apa is, és én mégis egyre magányosabbnak érzem magam.

Tasi Katalin: Átváltozás

Álmomban teafű vagyok, anya pedig a forró teavíz. Átölel, és én feloldódok benne. Együtt leszünk tea, és illat, és gőz, csak ő meg én.

Reggel anya a kezét a csészén melengetve teát kortyol, és a hasára néz. Mosolyog.

Álmában látta meg Mária az angyalt.

Testvére növekszik méhedben valahány férfinak és nőnek itt a Földön.

Grafika: Szimonidész Hajnalka

Várfalvy Emőke a szuperhős mosodából jelenti

(c) Szimonidesz Hajni

Szuperhős fáradtan üldögélt egy toronyház legtetején és elégedetten szemlélte a felkelő napot. Éjszaka megint sikerült megmentenie a város az alvilági gazfickóktól s a városlakók egy újabb szép reggelre ébredhetnek, hála neki.Ahogy a torony tetején üldögélve bámészkodott, észrevette, hogy a köpenye alja koszos. Valamikor este sározhatta össze, amikor egy sikátorban üldözte Főgonoszt, a legelvetemültebb bűnözőt akit valaha látott.Mikor hazaért, fáradtan nézett be a gardrób szekrényébe, ahol szuperruháit tartotta. Meglepődve látta, hogy már nincs több tiszta köpenye és mindentől védő szuperoverálja is csak egy maradt. 
- A nemjóját - vakarta meg álarcos fejét Szuperhős - alighanem ma mosnom kell.Valóban. Szuperhős kék-sárga csempés fürdőszobájában a szennyestartón hatalmas kupacban álltak az egymásra dobált szuperköpenyek, overálok és álarcok.Szuperhős nagyot sóhajtott és elkezdte bepakolni ruháit régi mosogépébe. Nem szeretett mosni. A világ megmentése valahogy sokkal egyszerűbbnek és szórakoztatóbbnak tűnt, mint a mosás meg a teregetés. A vasalásról nem is beszélve.Mosni muszáj, nincs mese! Egy szuperhős nem járhat piszkosan, mindig ezt mondta a mama. - brummogta magának Szuperhős, miközben a konyhájában leült meginni egy nagy bögre, gőzölgő kakaót. Világmegmentés után nagyon szeretett forró kakaót inni. Épp belekortyolt volna a finom illatú, sűrű italba, amikor furcsa hangot hallott a fürdőszoba felől. Bár nem volt ijedős fajta, a Szuperhős majdnem elejtette a bögréjét a különös nyikorgás hallatán.