 |
| Szegedi Csilla illusztrációja |
Aszat nem akart uzsonnázni éjfél után. Pedig a szöcskeegereknél épp ez a legjobb uzsonnaidő! Hiába unszolta az anyukája:
− Édes pici fiam, csak egy falatot, a Mama kedvéért! Mi lelt téged, nem vagy te valami vacak mezei nyúl, aki mindig csak növényt enne?! Mi, szöcskeegerek megesszük a rovarokat is! Légy büszke erre, kicsi fiam! A mi családunk egy szuper család! Ilyen szép, dús szőrű fülecskéje nincs ám akármilyen rágcsálónak! − győzködte fiacskáját Szöcskeegér Anyu.
− Akkor sem kérek szöcskét! – húzta fel az orrát Aszat. – Fujj! – és elfordult a falattól, csak sárgásbarna, csíkos hátát mutatta az anyukája felé.
Egyszóval durcásan viselkedett. Ott csücsült egy egész magyar szöcskeegérnyi, azaz gyerek szöcskeegérnyi durca.
− Majd eszel, ha éhes leszel! Hej, régi dicsőség! – sóhajtozott Szöcskeegér Anyu. − Amikor még az egész Pannon-medencébe mehettünk volna rokonlátogatóba a jégkorszak idején! Azt mesélik a családban, igen jó társaság gyűlt itt össze akkoriban, kellemes menedék volt ez a hely! De hát elfogy a család, elfogy a lakóhely, és annyi a veszély a világban! Bennetek van a jövő, édes gyermekeim! –tette hozzá, majd tovább próbálkozott a szöcskével, de most már Aszat három testvérkéjénél.
Aszat viszont unatkozni kezdett. És meg is éhezett. Így aztán a telihold fényénél elindult a legelőn, és kíváncsiskodott, hogy mégis ki mit eszik? Csak van valakinek izgalmasabb falatja, mint a szöcske!
Az úton előtte földkupac mozgott, Aszat sose látott még ilyet! A földhalomból Vakond bácsi bukkant elő.
− Vakond bácsi! – szólította meg Aszat. – Mit tetszik uzsonnázni?
− Gilisztát, édes gyerekem, sok gilisztát! Finom, omlós, ragadós! Kérsz egy falatot?
Aszat megborzongott.
− Nagyon kedves, Vakond bácsi, de most köszönöm, nem kérek.