Ovlachi Aliz: Borimese

Van egy cimboránk, aki a kezdetektől velünk volt, aztán útnak indult, akár Bori, de nem csak egy erdőn kelt át, hanem egy egész óceánon. Ovlachi Aliz hangját hosszú ideje nem hallottuk, de a születésnapi meghívásunkat elfogadta, és reméljük, még sok játékban a társunk lesz a jövőben is. A szabadkai EmArt Műhely növendékei 2013. szeptembere óta rendszeresen örvendeztetnek meg bennünket szebbnél-szebb rajzaikkal. Aliz meséjéhez Erdélyi Pataki Lárá készített illusztrációt.

Erdélyi Pataki Lárá rajza - Jovan Jovanovic Zmaj Ált. Isk.

Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, neki meg még a fülét se húzza meg senki, ha eljön január huszonkettedike.

Aztán az ötödik születésnapján Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.

Ovlachi Aliz: Ősz

Szúrja a reggel

Gyönge bokámat,

Kökényszemével

Oson a bánat,

Házat épít,

Gyöngye a harmat,

Dér lepi bársony

Fény birodalmat,

Hüppög a bogár,

Kéreg a vára,

Testét takarja,

Hideg a háza,

Ovlachi Aliz: Eltörött a béka lába

Eltörött a béka lába,

hogy fog járni iskolába?

Zokni, cipő kellene,

de ha nincs lába,

hát mire?

Elbiceg majd egy lábon,

jól felel az órákon.

Tanul zenét, ábécét,

orvos lesz majd,

vagy ügyvéd.

Béka, béka tanulj hát,

járd ki így az iskolát!

Lába fél, de esze sok,

irigylik az ovisok!

Fent: Egri Mónika illusztrációja

Bertóti Johanna: A kis vadgesztenye

    A kis vadgesztenye szörnyen irigykedett a szelídgesztenyékre. Ezt az irigységet már kiskorában ültették belé, hiszen az egész vadgesztenye faj szörnyen irigykedett a szelídgesztenyékre. Mivel az emberek a szelídgesztenyéket jobban szerették. Illetve a vadgesztenyéket egyáltalán nem szerették. Csak arra tartották őket érdemesnek, hogy az út két oldalát árnyékolják. A lehullott termésüket pedig mérgükben vagy unalmukban minduntalan rugdosták. A szelídgesztenyéket ezzel szemben abban a kiváltságban részesítették, hogy finomabbnál finomabb ételeket készítettek belőlük. 

A vadgesztenyéket hagyták elrohadni az útszélen.         

Ovlachi Aliz: Most múlik pontosan

Mármint a nyár. Még alig látszik, hogy múlik, de azért minden nappal egy kicsit sápadtabb, ráncosabb és soványabb lesz. De nem is a nyárról, vagy őszről, hanem Petiről akarok mesélni nektek, aki negyedik osztályos. (Lesz. Jövőre. Hogy idősebbnek higgyék, mindig nagyobbnak mondja magát). Szüleivel ma este érkezik haza a nyaralásból. Mint minden évben, most is a Balaton partján pihentek, egy kis faházban. Két hetet töltöttek itt, és most becsukódik a kis faház ajtaja, apa zárja a kulccsal, amit a lila kalapos nénitől kaptak. Már itt is van a lila kalapos néni, széles mosollyal jön apa és anya felé, karjait kitárja, már messziről magyaráz, kérdez, és válaszol, leginkább olyanokat mond, hogy reméli, Petiék számára kellemesen telt a nyaralás, és jövőre is az ő házában fogják elszállásolni magukat. Amint megkapja apától a kulcsot, biccent és már siet is tovább, a másik faház felé, mert az is az övé, és onnan is épp most távoznak a nyaralók.

Ovlachi Aliz: Csodalma

Agócs Írisz illusztrációja

Peti negyedik osztályos. (Lesz. Jövőre. Hogy idősebbnek higgyék, mindig nagyobbnak mondja magát).

Nagymamája egy napon feljött vidékről látogatóba a sárga busszal, és hiába kérték Peti szülei, hogy ne cipekedjen, ha mást nem is, egy kosár frissen szedett piros almát csak hozott a kertjéből.

Peti anyukája egyenként megmosta és felsorakoztatta őket a kamra polcára: épp harminc darab mosolygó-nevető, piros alma volt. Jó lesz Petinek, minden nap megeszik majd egyet ebben a hónapban. Másnap reggel, amikor a kisfiú iskolába indult, édesanyja belecsempészett egy szép almát az iskolástáskájába.

Ovlachi Aliz: Tenger-dal

Fák füle hallgat

zönge mesékre,

átfut a hajnal

holnapra, délre.

Ott van a tenger,

kék vize bomlik.

Kagylókba sugdos,

ki partjára omlik.

Hallgat a csiga,

okos, figyelmes:

néma a lelke,

vagy ezeréves...

Égre emelve

karja a napnak,

tenger tudása

van itt a halnak!

Pikkelye drága,

fényes szelence,

hogy itt él, nem máshol,

az éppen szerencse...

Tengeri csillag

mélybe ragyogna,

fény-tüze lobban

csend-kanyarokba.

Ropogó reggel

homokba fúrja,

ég kavicsával
a napot beszórja.

Fent Paul Klee: Szindbád című festménye 

Ovlachi Aliz: H a l - h á l - ó

H a l   h á l   a   p a r t o n,  

F e l - f e l   i s   j a j d u l,  

F é l,  h o g y   a   t e s t e,  

H a j!  h á j á t   v e s z t v e, 

N e m   s z e l i   t ö b b é, 

A   h a b o t,  a   t e n g e r t, 

S z é l s z a g   b o r z o l j a, 

M a r j a   a   h a j n a l, 

C s í p i   a   s ó s   l é g, 

N e m   l á t   m á r   j ó l   r é g, 

H a l l á b a   b á l b a n,

N e m   t o p o g   t ö b b e t, 

N y e l   l e v e g ő b e n, 

M i n t   n y é l e n   a   b a l t a, 

T e n g e r n y i   b a j á t 

A   s o r s   í g y   a k a r t a, 

L a d i k o m b a n   m o s t, 

- A h o v a   r a k t a m -, 

L e p   m e g   a   c s e n d j e, 

H a l,   m i n d e n   r e n d b e’??? 

L é p e   m á r   n i n c s e n, 

S z u s z o g   é s   s z i s s z e n, 

Ö s s z e   n e   v e s s z ü n k   i l y 

Ö k l ö m n y i   k i n c s e n.  

Paul Klee hala innen úszott át hozzánk: http://ourartlately.blogspot.hu/2011/10/paul-klee-fish.html

Ovlachi Aliz – Matjóz cületik

Furafaki egyébként oly sok fő- és mellékproblémával rendelkezik, hogy bizonnyal nem árt elmesélnünk születése történetét.

Történt ugyanis, hogy édesanyja, aki szlovák szolgálóleányként kereste a kenyerét, mióta csak az eszét tudta, egy napon elunta a szolgaságot, és elhatározta, hogy se szó, se beszéd, megszökik gazdáitól, s elmegy világot látni.

Egy kis gikszer – Ovlachi Aliz

Cak aztatat nem tudom, Don Martalóc, hogy minek isz szegődtem én ide magához matjóznak! – méltatlankododott az egyik nohátmimáshanem matróz (Furafaki, származása szerint félig japán, félig szlovák legény), akit azért találtunk ki ide, ebbe a történetbe, hogy legyen benne egy hasonlóvagyéppenugyanolyan különc és mindig zsémbes figura, mint Dulifuli a Hupikék Törpikékben (egyetlen aprócska különbség, hogy hősünk kisfiúkorában elbliccelte a logopédust is).

Ovlachi Aliz: Hangyacsata (rövidített, cimborásított verzió)

Péterke édesanyja minden reggel hatkor kel. Magára kap valamit, hogy a reggeli fáradtságban ne kelljen dideregnie, majd a konyhában reggelit készít.
Péterke minden reggel kakaót reggelizik, keksszel. Nem is tudna már talán mást reggelizni, annyira megszokta.
Egyik reggel a konyhában hangyák tömege lepte el az estéről ottmaradt mosatlant. A szorgos kis fekete sereg fáradhatatlanul mosogatta, pucolta az evőeszközöket, tányérokat, bögréket, és cipelték a nehéz morzsákat a boly felé. Egyik sem tűnt kedvetlennek, vagy fáradtnak, inkább lelkesen és vidáman dolgoztak.
Péterke édesanyja elhatározta, hogy csapdát állít a hívatlan takarítóbrigádnak. Bement egy száz forintos boltba (újabban úgy hívják: kétszázötven forintos bolt), és vett egy nagy csomó hangyacsapdát.  A hangyacsapdákat gondosan elhelyezte a konyhában, fürdőszobában, WC-ben, ahol a hangyák tapasztalata szerint leggyakrabban szoktak előfordulni. Még a hangyák vonulási útvonalát is igyekezett megfejteni, mert azt olvasta valahol, hogy oda kell helyezni a csapdákat.

Ovlachi Aliz: Elválasztva? Elfogyasztva!

Agócs Írisz illusztrációja

Anya mindig eldugja előlem a csokit,
(de az is lehet, hogy süti, innen lentről nem látom pontosan),
mindenféle lehetetlen helyekre rejti,
egy ideje gyanakszom, azért, hogy megkeressem...
S én mindig meg is találom,
hogy anya örüljön,
ha már játszani akar velem.
Ezúttal viszont elvetette a sulykot,
Magasra állította a lécet,
de nem azért vagyok a lánya,
hogy meg ne oldjam ezt is,
s meg ne egyem
az egészet!