A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színek. Összes bejegyzés megjelenítése

2026. július 17., péntek

A varázsló születésnapja (Arthofer Márk és Halász Bálint alkotásai)


Arthofer Márk illusztrációja


Halász Bálint: A varázsló születésnapja


     – Nagypapa, mesélj Afrikáról!
     – Mit meséljek?
     – Tudod… amikor ott dolgoztál. Mint varázsló!
     – Varázsló?! Dehogy! Oftalmológus voltam. Szemeket gyógyítottam.
     – Oftalmi… micsoda? Az kimondhatatlan és nagyon uncsi! Varázsló voltál. Most meg nyugdíjas varázsló és nagypapa vagy. Gyerünk, mesélj! Afrikáról. Meg a varázslatról!
     – Úgy látom, nincs más választásom.
     – Nincs!
     – Lássuk csak… Meg is van! Élt egyszer Afrikában egy varázsló. Nem olyan, mint én, hanem igazi. Senki sem tudta, honnan jött, és hány éves volt.
     – Ha nem tudták, hány éves, akkor hogy ünnepelték a születésnapját? Az enyém március 8-án van!
     – Képzeld, az övé is pont akkor volt. És ahogy a tiedet, az övét is mindenki megünnepelte. Csakhogy az ő szülei az Ég és a Föld voltak. A gyerekei pedig a növények, az állatok és az emberek.
     – Az jó sok ajándék, nagypapa!
     – Neki az volt az ajándék, hogy együtt látta a családját. Az Ég mosolyogva borult föléjük, a Föld nagyot nyújtózott, hogy a varázsló minden gyereke elférjen rajta. Ott voltak a kicsi és nagy állatok: az elefántok lengették a fülüket, az oroszlánok borzolták a sörényüket, a zebrák játékosan nyargaltak.
     – A zsiráfokat ki ne felejtsd!
     – Hogy is felejteném! A zsiráfok magasra emelték a fejüket, és kecsesen hajlongtak. Ott volt minden állat, minden növény, és persze az emberek is.
     – Jó kis buli lehetett!
     – Az is volt. Egészen addig, amíg el nem kezdtek veszekedni.

2022. július 17., vasárnap

Takács Viktória: Nagymama és a varázslatos vulkánok (Veronikának)

 

Illusztráció: Erős Emese
(Berettyóújfalu, Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola)

Három magas hegy tövében, Vulkánia városában élt Veronika a nagymamájával. A szürke bérház emeletén, kis lakásuk egyetlen ablakán bámult ki a kislány. Mióta a városban katonák és tankok vonultak, nem mehetett le az utcára. Nem is volt sok látnivaló, a város szomorú szürkeségbe borult. Veronika, aki sosem látott még ragyogó színeket, esténként a nagymamája puha ölébe bújva meséket hallgatott sárga pillangókról, piros virágokról és zöldellő rétekről. A nagymama fantáziája sosem apadt ki. Vidáman mesélt a szürkeség előtti időkről, hogy legalább Veronika képzeletében legyen a világ ragyogó.

2021. március 1., hétfő

Bertóti Johanna: Színjátszó ország

 

Illusztráció: Pap Kata

Kulcsszavak: ezüst, lila, sárga (күміс, күлгін, сары)

Színjátszó országot álmodok én,
hol minden tiritarka és bohém.
Égszínkék a fű, és fűzöld az ég,
a tölgy és bükk rózsaszín lázban ég.

A Nap lila, a Hold narancssárga,
szivárványszínű az út, a járda,
gyerekek tocsognak ezüst sárba’,
barna virágok szökkennek szárba.

Sárga a holló, vörös a gólya,
télen kifekszem az arany hóba.
Angyalt formázok, sokáig fekszem,
repes, szárnyal és színes a lelkem.

Szerkesztette: Németh Eszter


Bertóti Johanna versét meghallgathatod az alábbi felvételen, Turi Bálint előadásában:



Maros Krisztina: Álom (түс)

2012. október 18., csütörtök

Bertóti Johanna: A fodrász





                                                           vörösre
                                                           sárgára
                                                           barnára
                                                           lilára
                                                           festi az ősz
                                                           a fák lombját

                                                           s végül
                                                           kopaszra
                                                           nyírja
                                                           őket
                                                           színtelen lesz 
                                                           a dombhát

                                                          a vörös
                                                          a sárga
                                                          a barna
                                                          a lila
                                                          hajfürtökként
                                                          aláhullt

                                                          csattog még
                                                         a szellőolló
                                                         s ha végzett
                                                         továbbszáguld

Fent: Cserháti Hajnalka illusztrációja

2012. október 9., kedd

Nyulász Péter: FestőművŐSZ



                             Ha nagy leszek, festő leszek, olyan ügyes, mint az ősz.
                             Kifigyeltem, nem tesz semmit, csak egy kicsit elidőz;
                             nem kell neki ecset hozzá, gombokat se nyomogat,
                             festék nélkül kiszínezi mindenütt a lombokat.

Fent: Cserháti Hajnalka illusztrációja 

2012. augusztus 18., szombat

Tasnádi Emese: Zöldség



− Nem szeretem. Rossz az íze.
− Hiszen meg se kóstoltad. Honnan tudod?
− Látom a színéről. Zöld.
− Persze, hogy zöld, hiszen cukorborsó.
− Attól még lehetne más színű.
− Például milyen?
− Rózsaszín. Az a kedvenc színem.
− Rózsaszín zöldség nincs.
− Miért?
− Nem tudom. Talán mert az állatok ezt a színt nem szeretik, és nem ennék meg.
− Az állatok is esznek zöldségeket?!
− Persze, hogy esznek. Sőt, gyümölcsöt is esznek.
− Ezt csak azért mondod, hogy egyem meg a barackot, amit Gabi néni hozott.
− Rendben, nyertél. Megeszed?
− Nem. Nem szeretem. Rossz az íze.
− Hiszen meg se kóstoltad. Honnan tudod?
− A cukorborsó mellett van.
− Ha mondok egy mesét, akkor megeszed a zöldséget és a gyümölcsöt is?
− Melyiket?
− Ezt, amelyik az asztalon van. Cukorborsó főzelék és őszibarack.
− De csak ezt. Egy mese, egy ebéd. Megegyeztünk?
− Megegyeztünk. Figyelj!

2012. július 19., csütörtök

Miklya Zsolt: Sziromversek a virágládikából

Fakaiko Hamuki, az ikebana Dél-Japán szerte ismert női mestere és Furánszki Miso Szarvasról elszármazott tót virágkertész hogy, hogy nem, Szellőfokon találkoztak egykor, és estek életre szóló szerelembe. Nászuk hírére Kuwagasi ősi kertjei mind virágba borultak, amit aztán nem is nagyon akartak abbahagyni. Kapcsolatuk egyetlen dokumentuma az a parányi virágládika, ami egyéb kincsek mellett megőrizte virágnyelven írt szerelmesverseiket. SMS akkortájt még nem lévén, sziromnyi kis papírlapocskákon küldözgették egymásnak. A sziromverseket még gyerekkorában fedezte fel Furafaki, a nagymama féltve őrzött virágládikájában, titkok után kutatva. Arra azért nem számított, hogy e nyelvemlékek nyomán fény derül arra is, apai ágon is van némi köze édesanyja kökényszemeihez és lágyabb nyelvéhez:


Eddig kökénykék
volt a kék, meg tintakék,
és persze égkék.

Most azúrkék lett
a kék, s hortenziakék,
más itt a lépték.

***

Bambuszerdő zöld
templomoszlopai közt
nyíló kehelykék

***

Vasvitriolos
földben terem virágot,
kéket a zöld só.

Öntözd csak olyan
vízzel, melyben sokáig
ócskavas hevert.

Hortenzia kékje,
mint anyám kökényszeme,
nyugtalanító.

***

Kék lepkeszárnyak
virágkelyhek labdáin
szárnyaló szirmok

***

Lepkevadászat
közben jutott eszembe:
sziromvadászat.

Sziromhálóval
fogtál meg engem, úrnőm.
Hála az Úrnak.

***

Szirompalástot
ölt tavaszonként és zöld
levélpalástot
felölti rád színekre
váltott napkoszorúját

***

Koszorúba font
búzavirággal futok,
anyám, utánad.

Fehér krizantém
úszik eléd, színúrnőm,
fogd és emeld fel.

***

Napfényhuzatban
kék hortenziafüggöny
sziromcsipkéin
át- meg áttörik az én
azúr mesevilágom



Don Martalóc története, folytatásos mese, kiegészítés

2012. május 30., szerda

Miklya Zsolt: Csereszínek

Cserebori fényes gombszemét
nem tőlem örökölte.
Pedig az enyém is fényes,
sokáig össze is tévesztettek
minket a szemünk alapján.

Láttál már barna szemet?
Azt hiszed, elég azt mondani
valamire, hogy barna?
Ha valami gesztenyebarna vagy
mogyoróbarna, az nem ugyanaz.
És az se mindegy, vad vagy szelíd.
Mármint a gesztenye.
A mogyoróra meg könnyen
azt mondanád, hogy sárga.
Mint a cserebogár.
Pedig a cserebogár se sárga,
csak világosabb a szelídgesztenyénél.
Mégse mogyoróbarna.
Hanem cserebogárbarna.
De ezt nehéz kimondani,
ezért terjedt el róla, hogy sárga.
Bori ezt is megoldotta
a mogyoróra emlékeztető szemével.
Estefelé valami zirregő-zurrogó
röpködő valami akadt a hajába.
Csak egy kicsit sikított.
Aztán a kezére tette,
és a szemébe nézett.
Nahát! – sóhajtotta.
Nem szomorúan,
inkább csodálkozva.
Micsoda szép szemed van!
Cseréljünk.sz
A cserebogár megállt egy pillanatra.
Alighanem értette a boribeszédet.
El is gondolkodott az ajánlaton,
megemelte cserebogárbarna szárnyfedőit.
Mennyivel egyszerűbb lenne kimondani,
hogy boribarna – gondolta.
Összedörzsölte seprős szarvacskáit.
Jól van, cseréljünk.

Cserebori fényes gombszemét
nem tőlem örökölte.
Cserélte.
Azóta boribarna mifelénk
a cserebogár szárnya.
(Még hogy sárga?!)
Azóta cserebarna nálunk
a Bori szeme.
Sötétebb, mint a vadgesztenye.
Majdnem fekete.

Forrás: http://ideiglenes.wordpress.com/2010/07/20/majusi-keleti-cserebogar