Póth Rebeka: Félálom-mondókák

(c)Szegedi Csilla

 

A fejem egy veteményes,

Benne ilyen-olyan mag,

Gondolatom ültetvénye

Hol gazt, hol meg napot kap.

Mire gondolsz?

Nem mondom meg!

Szemed napraforgó,

Szavam néhanap úgy csattan, 

Mint a csalánkóró.

A diófa hajladozik,

a szél táncoltatja.

Sárga virág úgy rám hajlik,

Betemet tavaszra.

A borostyán nem válogat, 

A vadszőlő sem finnyás.

Bidéajtót vagy palotát

Mindegy, hogy mit sző át.

Gondos madár, kökényhangú

Mit viszel csőrödben?

Borókát vagy beléndeket?

Tedd le elém szépen!

Puha macska sárga szemmel

Rám tekint és elillan,

Lépte rebben, gyors villanás,

Kerítésen átslisszan. 

Hívogató hinta,

hangja sincs, csak inda,

Csukott szemmel lassan

himbálom magam.

Ellököm a döntést:

ébrenlét-e vagy álom.

Fázom.

Bimm-bamm.

Bimm. 

Korán van még

Kicsücsülni,

Rekedt kakas, halkulj el!

Visszabújok paplanomba,

Jó éjszakát, szép reggel!

Szerk.: Miklya Zsolt

Bertóti Johanna: Bozót

 

(c)Póth Rebeka

Cirkalmas indák – kis katonák –

mind fittyet hánynak a szigornak. 

Hallgatok vadrózsahahotát,

fák, füvek fény felé ugornak.

Borostyán fut fel a magasba,

tapad a falra, míg van hova.

Bájosan burjánzik alatta 

lilálló, sárgálló csormolya.

Hatásos zöldellés, hajtások,

fatörzsön vonások, kopások,

alkonyat csendeket továbblop,

szavakkal cirógatsz bogáncsot.

***

Sárga csend, hallgatag hahoták,

lila fény – alkonyathatások.

Szavakban ugráló katonák

fatörzsön cirkalmas vonások.

Rózsánk a nincstelen magasba

bogáncsot cirógat, bájolván.

Zöld szigort futtat a falakra

felfelé lopódzó borostyán.

Vadul a csormolyahajtásom,

hol fittyet hányok a kopásnak.

Fű-fához tapadva burjánzom,

lentjeim mind továbbindáznak.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Czeiner-Szücs Anita: Cuki

 

(c)Póth Rebeka

„A szerelem oltárán elhamvadnak a lángok, de a tűzhely vonzereje örökké tart.” (Jókai Mór)

Nem ehetek csokit. Pedig itt érzem a nyelvemen selymes ízét, ahogy a kakaótól barnálló szelet felmegeszik, majd lassan, komótosan csúszni kezd, végül elolvad a számban. A lelkem megtelik örömmel, és nyugalom árad szét a testemben. Erre várok egész nap – sóhajtom, és képzeletben török még az illatos édességből.

Látom a kakaófát, ahogy bátran magasodik egy buja dél-amerikai esőerdő peremén, szívja magába a párát, az éltető vizet, érleli a kakaóbabot. Ahogy a második falat csiklandozza ízlelőbimbóimat, megértem, miért is nevezte el felfedezője ezt a gyümölcsöt „az istenek táplálékának”. Ez mennyei!

Azaz mennyei lehetne, ha tényleg törhetnék magamnak. Nem lehet. A doktor nem engedi. Szót fogadok, csak gondolatban nassolok…

Póth Rebeka: Jókai a szomszédom

 

(c) Póth Rebeka

Reggel 7 óra, álomból ébreszt a telefonom. 

Rápillantok: 2025. február 18. … Beköszönt hozzám. Ez Jókai szelleme! Más nem lehet. 

Kopogtat az idő kapuján, 200 év távlatából, szinte hallom. Összeborzongok.

35 éves vagyok, de a kamaszkori görcsök, szorongások nyomot hagytak a lelkemben, és fel-feljön a hordalékuk még 20 év távlatából is.

Álmomban iskolás vagyok, és leadási határideje van ,,A kőszívű ember fiai“ olvasónaplónak. Ez bevillan, és leizzadok…

Nem értem a könyv végére! Nem ment. Pedig esküszöm: PRÓBÁLTAM! 

Ezt magam számára is belül, szinte sírós hangom ismételgetem. Teljes a pánik. 

Póth Rebeka: CIBET NEWS A cibetmacska jogai

(c) Bódi Kati

Teljes lapszámunkat Mau Mau Szan ügyének szánjuk, amely ennyire felborzolta a kedélyeket és a bundákat az utóbbi hetekben, rekord mennyiségű olvasói levelet indítva maga után.

Értesülésünkre jutott, hogy Sittwe városában, Mianmarban, egy háziasított cibetmacska besétált a helyi ügyvédi irodába, szájában egy nagy értékű nyakékkel, amit az ügyvéd asztalára helyezett, majd emberi hangján megszólalt, és a következőkről számolt be.

Az állat, P. A. Sz. neves vállalkozó lakásába került, és eleinte nem gyanított semmit. Ám egy idő után világossá vált számára, hogy ételébe erős nyugtatót tesznek, így döntési jogaitól apránként megfosztják… A macska a felfedezés után trükkhöz folyamodott, és kitartásának, leleményességének köszönhetően megmenekült a bódítószerek fogságából.

Ezután nyomozásba kezdett, és gazdája dolgozószobájának fiókjában megtalálta a szerződéseket, amelyből világossá vált, hogy ürülékéből nagyértékű kávét készítenek, melyet a világ minden pontjára exportálnak, ezáltal nagy haszonra tesznek szert.

Ebből van tehát a medencés ház, a három emeletes, kertes panoráma, a nyolc luxusautó, a nyaralások…

Azaz: szarból várat építettek… Rajta gazdagodtak meg! Az ő szarán! Ez tűrhetetlen!

Mindenkinek joga van saját ürülékhez.

Végső elkeseredésében az állat lopáshoz folyamodott, hogy gazdája feleségének nagyértékű ékszereiből bírósági tárgyalását fedezni, ügyvédje munkáját pedig fizetni tudja.

Az ügyvéd az állat perét vállalta, a macskát pedig a tárgyalás idejére felügyelet alatt tartja, hogy egykori gazdái ne tudják megtorolni az állat bátor fellépését.

A macska jogainak képviseletét a helyi állatjogi szervezet saját költségén vállalta.

Lapunk megjelenésének idején bírósági határozat még nem született.

Breaking news: Csöbörből vödörbe

Az XYZ. nevű szervezet egyik munkatársa (legutóbbi cikkünkben közöltük, hogy ők az érintett Mau-Mau Szan nevű macska képviselői) megkereste lapunkat, és újságíróknak elárulta, hogy felvették a kapcsolatot a korábbi ügyfelekkel, majd ráígértek az eredeti árakra. A macskát csempészekkel megszöktették, az állat útban van Kambodzsa felé…

Műtétre várva

Mau Mau Szant, a világ leghíresebb macskáját megtalálták. Mentális egészségét képzett pszichológus csapat vizsgálja. A hosszú ideig nagy nyomásnak kitett állat a a stressz hatására székelési nehézségekkel küzd, műtét előtt áll.

Mindeközben:

Párizsi hírszerzőnk értesülésiből tudjuk, hogy a francia háziállatok szakszervezete az utcára vonult, mianmari társukkal szolidaritva. A macskák áttörték a kordonokat, és a parlament felé vonulnak. A Champs-Elysée és a Saint Philip du Roule szakasza egészében lezárva, a forgalmat terelik.

A taxisok is sztrájkba kezdtek. A tüntetés részeként több párizsi macska beszökött a parkoló taxik ablakán, és sztrájkolási jogukat érvényre juttatva az üléseikre piszkítottak.


Hazai hírek

Magyar hírszerzőnk érdekes jelenségről számolt be.

Több borsodi településen a gazdák elkezdték állataikat a som piros gyümölcseivel etetni, minden bizonnyal a mianmari esetből inspirálódva. Kávébab ugyan nem terem a falvakban, ám a közönséges somfélék külső jegyekben hasonlóságot mutatnak az ázsiai növénnyel, így a gazdák reménykednek. A válságnak köszönhetően a gazdák igyekeznek minden leleményességüket bevetni, hogy kilábaljanak anyagi nehézségeikből, és családjukról gondoskodjanak.


2 héttel később –

ismeretlen kézműves kávészacskók lepték el a borsodi, majd budapesti üzletláncok polcait, rajta: CIBET felirattal.

Az új termék élete nem tartott sokáig, – ahogy a belőle fogyasztó vásárlóé sem – első vevőt a Szent Imre kórházban kezelik. A fogyasztást követő éjjel került be a sürgősségire, de már túl van az életveszélyen.

A Reál és a CBA lapunk felkeresésére nem reagált.

- - - - -

USA news

Amerikai kutatók vita-lavinát indítottak el, miszerint a cibetmacska nem is közönséges macska, inkább a mosómedvék családjába tartozik, így a franciaországi alkotmánymódosítási javaslat, amely a macskafélék jogainak változtatására irányul, alaptalan. Ami az állattal megesett, valóban bűncselekmény, azonban vitatható...  

(c) Takács Viktória

Smelka Sándor: Macskák könyve (töredék)

(c) Bódi Kati

1.
Kezdetben a macskák jelentek meg a Mecseken. A Pannon-tenger vizéből kapaszkodtak ki tömegestől
egy kis melegségre, napfényre vágyva. Farkasméretűek voltak. Kutyamódra kirázták a vizet a bundáikból, majd akkurátusan tisztálkodni kezdtek. Ezután naphosszat heverésztek, félig hunyt szemmel figyelték a fejük felett lármázó őstengeri madarakat. Dorombolni a Pannon-tengertől tanultak meg idővel, amit generációról generációra továbbadtak. A mai macskák dorombolása nem más, mint az egykori Pannon-tenger elfeledett morajlása.
Tavasszal, mikor a holdfényt lefetyelték a tenger vizén, üzekedésbe kezdtek. Vernyákoltak, pofozkodtak
a csillagok alatt. Így ment ez a következő újholdig, onnantól ismét összebújva napoztak a Mecsek déli
lankáin.
Több tízezer év telt el így. Megjelent az ember a völgyben, csatazajt hozott magával. A macskák nem
sokat törődtek az állandósult lármával. Kéjesen nyújtózkodtak, hatalmas ásítással átfordultak a másik
oldalukra, és aludtak tovább.

2.
A macska egy távoli, névtelen, ősi városban tűnt fel először, pont azon a napon, amikor feltalálták
a kanapét. Másnap – a távoli, névtelen, ősi város utcáin –, megjelentek macskatápárusok is.

3.
Élt egy macska a Nílus partján tízezer éve, akitől egy ember megkérdezte, hogy van-e isten. A macska
vakarózott egy sort, és visszakérdezett: Rajtam kívül? Ebben maradtak.

4.
Élt egy macska fent az égen. Mondjuk ki: csillagképként hunyorgott egy ősi civilizáció felett. Onnan
lehetett felismerni, hogy egymagában gubbasztott az éjszakai ég rétjén, se közel, se távol nem világított
csillag körülötte, mert a legenda szerint minden csillagot levert maga körül.

5.
Élt egy macska az interneten, egy 103 éves néni horgolta saját magának. A néni is az interneten élt, és mindkettejüknek ma van a születésnapjuk, ma, amikor ezt a szöveget olvasod, igen nekik minden percben, minden pillanatban születésnapjuk van, amikor egy-egy képernyőn megjelennek.
Boldog születésnapot kell kívánni nekik, ez a minimum, ha nem akarod, hogy a mezei barmok közé soroljanak.

(c)Bódi Kati

6.
Élt egy macska a Fehér Házban. Menjünk színházba –, mondta Lincoln egy nap a feleségének. Hát, mi lesz ezzel a rohadt macskával? – kérdezte a Mary Lincoln a férjét. Ugyan –, legyintett az elnök –, ez csak egy macska, elvan egyedül. Nem mondom, ha kutyánk lenne, akkor itthon kellene maradnunk.
Így aztán elmentek színházba. Tanulság: tartsatok kutyát.

7.
Élt egy macska. Több is. Amikor Hillary és a serpája elérte a Mount Everest csúcsát, bájosan bazsalyogtak rájuk az egyébként jó húsban lévő, vastagbundás macskák. Hillary bosszúsan legyintett: Well, ezek a rohadt dögök ide is felmásztak!

8.
Élt egy macska. Álmában két ember volt, akik egymással háborúztak.

9.
Élt egy macska. Schrödingeré. Jobban belegondolva, nem tudjuk, hogy élt-e. Talán.

10.
Élt egy macska. Schrödingernek hívták. Bezárt egy fickót egy dobozba, hogy ott majd csinál vele valami kísérletet, ám közbejött egy gyönyörű gombolyag, ami elterelte a macska figyelmét: hosszas játékba kezdett vele. A fickóról azóta se tudunk semmit.

(c) Bódi Kati

11.
Élt egy macska, illetve három. Az egyik szitál, másik rostál, harmadik követ vág, harmadik követ vág.
(megjegyzés: a harmadik macska természetesen csak egyszer vág követ, csakhogy egy versből idéztünk,
ahol a lírai szerkezet megköveteli az ismétlést. Az intertextualitás nehézsége.)

12.
Élt egy macska. Úgy hívták, hogy Garfield. Nem, Garfield valójában az USA egyik elnöke volt, akit
mellesleg lelőttek, na, neki volt egy macskája, Jon. Szépen éltek a Fehér Házban, amíg persze le nem
lőtték a gazdit. 1978-ban Jim Davis, a képregényrajzoló gondolt egyet, és azt mondta: Garfield a macska, Jon a gazdi.
Hümm... kicsit kifordítjuk a valóságot. Ravasz mi?! 2024-ben S. Sándor író gondolt egyet, és azt mondta:
Garfield az elnök, Jon a macska. Kicsit megmókoljuk a popkultúrát. Ravasz, mi?!

13.
Élt egy macska, úgy hívták Tom. Filmsztár volt a napfényes Hollywoodban, míg le nem nyelte az
ugyancsak híres partnerét, Jerryt. Ekkor úgy tűnt, hogy vége a karrierjének, de egy tekegolyó úgy fejbe
találta, hogy Jerry egyszerűen kirepült a szájából, ráadásul ettől egyiküknek se lett semmi baja. Ez így túl
börleszkszerű, de hát ilyen a filmipar.

14.
Élt egy macska. Egy jólnevelt vadmacska, akit úgy hívták, hogy Jeromos. Udvarias volt, négy nyelven
köszönt három napszaknak megfelelően, eltartott manccsal itta a macskateát, Hegelről tartott spontán miniértekezést a saját termesztésű Bonsai fáinak, és miközben hangoskönyvet hallgatott, színes párnahuzatokat szőtt.
Ez azonban sosem derült ki, mert mihelyst meglátta valaki, rögtön elmenekült előle.

15.
Élt egy macska. Fémből volt és egy hajó orrán utazgatott fel-le a világban, mígnem egy öbölben ki
nem dobták a víz alá. Úgy látszik, jól bírta a vizet. Aztán jött egy vihar, a macskának pedig elvágták
a kötelét, így ő ott maradt a víz alatt, ahol macskához szokatlan módon egész jól berendezkedett: összejár
a halakkal, remek szelfipartner lett búvárok számára, csak akkor háborodik fel, amikor azt hiszik, hogy
ő a Vas István macskája. Nem vagyok Vas-macska, mondja ilyenkor kissé fémesen, de mindenki csak
legyint rá. Nem, hát persze, hogy nem.

16.
A macskákat egy napsütötte őszi napon teremtették meg. Csütörtök délelőtt volt, és a közeli diófáról lehullott az első szem dió. Az addig sosem látott állatok elnyúltak a fák ágain, és az arany fényben gondtalan dorombolásba kezdtek. Az ember először félt az új teremtménytől, a belőle sugárzó magától
értetődő nyugalomtól, attól, hogy úgy mosakodtak, lustálkodtak, mintha nem lenne holnap, mintha nem
közelítene a tél. Az ember egyúttal csodálta csinos bundáikat, a hunyorgó zöld szemeket. Ha van Isten,
gondolta, annak biztos zöld szeműnek kell lennie.
Ekkor az ember egy kezdetleges padot ácsolt a diófa alá, leült rá, majd a történelemben először kényel-
mesen hátradőlt, félelem nélkül, mintha nem lenne holnap, mintha nem közelítene a tél.

(c)Póth Rebeka

Póth Rebeka: Ihlet

(c) Bódi Kati

(c)Póth Rebeka

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy társam. Közel volt, aztán meg távol, de mindig valahol
a közelemben. Szeszélyesen kerülgettük egymást. ( Játékosságot hozott az életembe.)
Egy idő után összeolvadtunk. Nem tudtam elképzelni nélküle a napjaim, az életem.
Ő gondolt egyet, én leírtam.
Ő kíváncsian elindult egy ösvényen, én mentem utána – noha már késő éjjel volt, és mindenki aludt.
Volt, hogy korán reggel csatangoltunk, és még senki nem kelt fel. Vettem a kabátom, és hangtalan, puha
léptekkel a nyomába eredtem.
Holdkórosnak tartottak ezért az emberek. Nem őt, hanem engem. Róla nem is tudtak. Nem tudták,
hogy az ötleteket ő hozza az életembe...
Gyakran tisztította magát, sosem tudtam, mitől, mert koszosnak nem láttam.
Évekkel később – mikor álmomban beszélgettünk – mondta el, hogy a rutint tisztította le a bundájáról.
A rárakódott panaszkodásokat, a rosszkedvű pillantásokat, amik dörzsölték, a monotonitás ólomnehezét,
a kilátástalanság bogáncsait szedegette ki összegabalyodott szőréből.
Akkurátusan mosdott, majd mikor végzett, kéjelegve nyúlt el a padlón. Négy lába megfeszült, és ívvé
domborította hátát. Az egész ív egy feszes híd lett, egyensúlytalan, meredek, átalakulásra kész. Vállát
hátravetette – ettől az ív megcsavarodott, és ő talpra szökkent, majd kecsesen továbbállt.
Játszott, vadászott, pihent, ha akart, aludt. Egészen szabad volt, és erre tanított engem is.
És szabad voltam. Szabad.
A szabadság bundáját hol kitöltöttem, hol szorongva gömbölyödtem össze benne. Feszélyezett. Szabad-e
szabadnak lennem?
Félve jobbra-balra pillantottam, elnéztem kortársaim egyenletes, kiszámítható felívelését, és sejtettem,
hogy ez az életforma hosszú távon nem lesz tartható. Szükségem lesz egy tisztességes, stabil állásra, ami
miatt majd le kell tennem éjjeli útjainkról, hajnali merengéseinkről...
Ő megérezte ezt, és hívott magával. Félt, hogy ez be fog következni.
Én itt is, ott is voltam. Ha vele, akkor mégsem ott, ha másokkal, akkor őt kerestem a szememmel.
Egy nap elment. Hogy elűztem-e? Nem, dehogy! Fogta magát, és elsétált egy délután.
Alighanem megelégelte, hogy nem töltök vele elég időt.
Először észre sem vettem az eltűnését. Csak azt, hogy valami megváltozott.
Mikor elhagyott, körvonal lettem.
Nevető, társalgó, résztvevő, reagáló, feladatot ellátó, megbízható – körvonal.
De belső lényem valójában együtt szökött vele...
Több idő kellett, mire rájöttem, hogy holdkórosságom idején voltam valóban ébren, és azóta csak
kóválygok, fakón és becsületesen, amilyen sosem szerettem volna lenni.
De féltem. Mentségem ez lehet: féltem, merre visz. Féltem, milyen irányokat veszünk együtt, ahogy
féltem a hátsó udvaroktól, az ajtóktól is, amelyeknek a kilincseit csak ő tudta lenyomni.
Tartottam tőle, hogy félrevezet... Mert igazi természetét valójában sosem ismertem.
Mikor ezt végre megbeszéltük, a berlini Új Múzeum egyiptomi állandó kiállításában ülve találtam rá.
Sokat utaztam, sok helyet bejártam már, hogy megtaláljam. Végre ott volt előttem. Néma csöndben,
egyenes háttal ült az örökkévalóság mozdulatlanságába burkolózva. Még azt is kijárta, hogy egy eredeti
táblácskát gyártsanak le neki. Luxor, időszámításunk előtt 1350.
Őrület!
Halkan felnevettem, de a múzeum falai visszaverték a nevetésem hangját. A teremőrök furcsán néztek rám.
A látogatók jöttek-mentek, én maradtam. Aztán minden nap visszamentem őt kérlelni. Kértem,
rimánkodtam, bocsánatot kértem.
Egy irányban nézett előre smaragd szemeivel.
Két hét után felhagytam a reménytelen ostrommal, és hazarepültem.
...és nem tudtam elfelejteni; nyomot hagyott bennem a viszontlátás. Emlékeztetett magamra, magunk-
ra, arra a valódira. Hittem, hogy ha máshogy nem, hát nélküle is sikerülhet. Az első lépést nekem kell
megtennem.
Éjjel van, ülök az íróasztalomnál a kislámpám fényében, mindenki alszik. Az előttem heverő papír
fájdalmasan üres. Nem, nem jön semmi... Ki kell tartanom! Össze kell szorítanom a fogam.
Ekkor hirtelen ismerős puhaságot érzek a bokámnál. Körülfog, rám tekeredik, összekuporodva megpi-
hen. A görcs engedni kezd, lassan középre billenek. Otthon vagyok magamban, nyugalmat érzek, békét.

Kinyitom a szemem, és írni kezdek.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Miklya Zsolt: Nyárversek a Bújócska-zsoltárokból

Hőségben

Zsolt 32,4; Ézs 25,4–5

Apa azt mondja, megint
hőgutát kap az ember,
anya sóhajt, jó lenne
a szomszédban itt egy tenger,
nagyapa szerint elég
lenne egy kiadós zápor,
nagymama borsót fejt, nyugi,
mondja, majd kinyit az ég,
és pattog a jég, mint a borsó,
és lehűl a föld, szinte magától.

Póth Rebeka illusztrációja

Vizes

Zsolt 69,2–3.35

Nyakamig ér a víz,
gyerekmedence, langyos.
Pezseg alattam a víz,
buborékpárna indul.
Sodor a forgó ár,
sodrómedence, örvény.
Hullám csap rajtam át,
ring a medencehullám.

Nyakamig ér a víz,
fejemen túl az ég is
buborékokkal vár,
szakad az eső mindjárt.
Sodor a buzgó ár
ágat, levelet, szirmot,
holnapra sártenger,
óriáscsúszda vár rám.

Pálma és platán

Zsolt 92,13–14

Van egy pálma az udvaron,
az égig mégse nő fel.
Hideg neki a tél nagyon,
alig bírja erővel.
Apa szerint az is csoda,
hogy nem fázik meg mégsem.
Mert messze van az otthona,
ahol meleg van, délen.
Voltunk egyszer az Adrián,
ott jó magasra nőnek,
napsütésben sosincs hiány,
élnek a jó időnek.
Nálunk a platánfa virul,
ágai közt az égen
felhőraj úszik és vidul,
lubickolva a kéken.

Póth Rebeka: Szökés Szilveszterkor

 

Póth Rebeka illusztrációja

Gyorsan szedte a lábát, sietnie kellett. Szökésben volt.

Hátizsákja ide-oda imbolygott a hátán, ami még nehezítette a dolgát. Elszántsága mégis vitte. Vitte előre.

Fejében kavarogtak a gondolatok. A helyszínt, ahol összegyűlnek majd, csak hallomásból ismerte – a szomszéd kanárik meséltek róla néha –, így hát bíznia kellett a megérzéseiben.

Sose hagyhatta el a szobát.

Egy dolog indította most mégis útnak: utálta a petárdát, a tűzijátékot, tiszta szívéből utálta… Na meg: vágyott a társaságra.

Rövidke lábait egymás elé rakosgatva olyan utakat, szűkebb utcákat keresett, amelyek kevésbé voltak kivilágítva. Szerencséjére a város egy igen zöld részén lakott, és itt – bár tél volt, így zöldről nem beszélhetünk –, az őszről megmaradt avar a padkák mellett remek búvóhelyül szolgált a kis kalandnak.

Lassan, de biztosan haladt előre. Járókelők, akik észrevehették volna a szökést, nem voltak a közelben, mindenki a boltokban volt, hogy beszerezze a virslit, lencsét, pezsgőt az estéhez.

Annál jobb neki! Úgyis unták már őt... Tudja, mert érezte, hogy az utóbbi időben mellőzték. Csak ímmel-ámmal etették, ő pedig alig látott valamit a világból a kis üvegen át, és rettenetesen unatkozott.

A teknős elképzelte, ahogy a róla készített fotók másnap kikerülnek a lámpaoszlopokra, mint valami szökött bűnözőé... Ezen nevetnie kellett.

Vajon a többiek vállalják-e a kockázatot? – morfondírozott magában.

Ребека Пот: Бұлттан өрілген құрақ

 

Суретші: Эдит Туза

Негізгі сөздер: қорап, бұлт, мамыр айы (doboz, felhő, május)

...Шын мәнінде, дауыл жақындап қалған еді. Бірақ ол дауыл соғып, найзағай жарқылдайтынын алдын-ала болжаған жоқ. 
Дауыл көтерілген кезде ол түнгі ауысымда жүрді. Дауылдың қатты соққаны сондай, ол мінген велосипедті ұшырып алып кетті. Үсті-басы малмандай су болды. Қымбат костюмінен су сорғалап ақты. Көзілдірігі судан ісініп кеткен бауына ілініп тұрды, ал аяқ киімі шылқ-шылқ етіп, су өткен тесік қайықты еске түсірді.
Әрине, ол кешігіп қалды. Жанжал шықты. Ол бәрін түсіндіруге тырысты, жалынды, тіпті жылап та жіберді, бірақ одан ештеңе шықпады. Ол ашуланып, қолындағы таяқшасын сындырып алды. Сынған таяқшаны лақтырып жіберіп, есікті тарс жауып шығып кетті.
Әрине, ол көрермендерді ең алдымен ауа-райы қызықтыратынын түсінеді. Бірақ табиғаттың қалай құбылатынын, найзағай ойнайтынын-ойнамайтынын ол халыққа айтуы керек еді…
Келесі күні оны жұмыстан шығарып жіберді.
Иә, оны, теледидар алдына көптеген көрермен жинаған, осы қаладағы ең мықты метеорологты! 
Жұмыстан шығарып жібергенін естігенде ол қатты қиналды. Өзін қор сезінді, тынысы тарылды.
Аяғын ілбіп басып бара жатып, болған жағдайды жүрегіне жақын қабылдағанын, өзінің қатты кетіп қалғанын түсінді. Бәрінің ойламаған жерден болғаны сондай, ол өзін-өзі ұстай алмай қалған еді. 

Бірнеше күн бойы өзіне-өзі келе алмай жүрді. Ас батпады, ұйқы да келмеді.
Үшінші күні іші шұрылдап, қарны ашқанын сезді. Мамыр айы. Күн шуақты болатын. Ал ол үстел басында тұнжырап отыр… Үнсіз отырып тамақтанды. Әйелі оны жігерлендіргісі келді. Тамақтан кейін қып-қызыл боп піскен құлпынайды үлкен тәрелкеге толтырып салып, үстіне  сүт тартқыштан жаңа алынған дәмі тіл үйіретін қою қаймақ құйып берді. Сол-ақ екен, аяқ асты оның жүзі жайнап, орнынан атып тұрді. Бұлттардың коллекциясы! Ол енді коллекцияны сақтамайды!
Шыны жәшіктер дәріханадағы сөредей әп-әдемі боп қатар-қатар сап түзеп тұр. Жаңбыр бұлттары; жаңбырға дейінгі және жаңбырдан кейінгі сетінеуік бұлттар; батып бара жатқан күн сәулесіне шомылған бұлттар; күннің таңғы сәулесі түсіп, жарқыраған бұлттар; мақта кәмпитке ұқсас будақ бұлттар; сирек және қалың ұшпа бұлттар; шарбы бұлттар; ыдыраған шағырмақ бұлттар; көктем және күз мезгіліндегі шөкпе бұлттар... Бәрінің латынша атауы әдемі жазумен жазылған. 
Оларды сұрыптап отырып, оның көңіл-күйі көтерілді. Ойына әр нәрсе түсті. Коллекцияны тығып қоюға болмайды. Егер коллекцияны қаладағы Метеорология мұражайына тапсырса халық келіп көреді... Оны қайтадан құрметтей бастайды.  Енді жексенбі сайын отбасымен демалғанда итбалықтарды тамақтандырып, пілдерді жуындырмайды. Маған керегі осы – коллекция! Әлі біраз жұмыс істеп, оны дұрыс дайындау керек.
Жұмысқа беріліп кеткені сондай, бірнеше күн бойы бөлмесінен шықпады. Оның осыншама тұйықталып кеткені әйеліне ұнамады. Ол тәнсіз, тұманға айналып кеткендей. Көшеге де шықпады. Бір қызығы, сол күннен кейін аспанды бұлт торламады. Көкпенбек болып тұрса да, көңілсіз көрінді. Күн көзі де күңгірт, керенау секілді.
Қалада әңгіме ететін ешқандай ерекше оқиға да болмады. Бұрын көрші-көлем ауа-райын талқылау үшін бір-бірінің үйіне жиі қонаққа баратын. Аяқ асты күннің жылынатынын немесе күн суытса тізенің сырқырайтынын айтып шағымдануға таптырмайтын мүмкіндік еді. Қазір енді оларға әңгіме ететін ештеңе қалмаған секілді. Бір-бірімен үнсіз бас изесіп амандасудан әрі аспады. Жұрт метеорологты, оның әңгімесін сағынды. Оның аяқ асты көрінбей кеткеніне алаңдады.
Бір күні олар метерологты іздеп барды. 
Олар есікті қаққанда, әйелі ашты. Шай үстінде ол соңғы уақытта күйеуінің немен айналысып жүргенін білмейтінін айтты…  Мына сөзге бәрі алаңдап қалды. Әйелдер «не болып қалды екен» дегендей бір-біріне иек қақса, ер адамдар жағы күбір-күбірге көшті. Бұл бір түсініксіз жағдай болды. Сол сәт осы үйдің кішкентай қызы қонақ бөлмеден шығып, әкесінің жұмыс бөлмесіне кіріп кетті. Бөлмеге кіріп барған ол жан-жағына таңдана қарады. Шыны жәшік ішіндегі түрлі-түрлі бұлттарды көрді. Қандай керемет жұмсақ әрі үлпілдек бұлттар!
Ол қонақтар отырған бөлмеге жүгіре кіріп, ешнәрсе түсіндірместен, анасын сүйрей ала жөнелді. Анасы жұмыс бөлмесінің алдына жеткенде тоқтай қалды. Бөлмеге рұқсатсыз кіріп баруға ыңғайсызданды. Бірақ күйеуінің осыншама уақыт бойы бұл бөлмеде немен айналысып жүргенін білгісі келіп, қызына еріп ішке кірді. Кірді де, ол да қызы секілді аузын ашып қарап қалды.
Өз көзіне өзі сенбеді. Көз алдындағы ерекше коллекцияны асықпай қарап, сыртындағы жазуын күбірлеп оқып шықты...
Қонақтар да құпия бөлменің есігінің алдына топырлап келіп қалған еді. Олар да таң-тамаша болып бөлмеге кірді.
– Рози, бұл оның бізден жасырып жүргені ме? – деп сұрады олар жан-жақтан.
– Оның бұл әрекетін түсінбеймін, осыларға құмартады да тұрады... Бұлардың не керегі бар? – деп кілт тоқтады әйелі. – Шаң жинағаннан басқа...
– Бұлардан құрақ құрайықшы! – деген ұсыныс айтты қызы.
Анасы қызын тиып тастады.
– Бұл бала дұрыс айтып тұр! – деді егде жастағы әйел. – Шынымен біз неге бұдан құрақ құрамаймыз?! Осылайша болған жағдайға байланысты көзқарасымызды білдіреміз. Олардың оны осылай жұмыстан шығарып жібергені дұрыс па?.. Қалай ойлайсыңдар?
Олар түні бойы құрақ құрады. Таңға жуық мөлдір түсті гобеленге ұқсас құрақ дайын болды. Әйелдер беті-қолдарын жуып, үйлеріне қайтты. Ендігі кезек ер адамдардікі. Бүкіл қала толқыды. Ер адамдар мықты, ұзын ағашпен мөлдір түсті құрақ гобиленді шет-шетінен іліп алып, аспанға көтерді.
Сол сәт ерке жел соғып, бұлттан өрілген құрақты биікке алып кетті. Түрлі-түсті құрақ желпілдеп көкте бұлттан өрілген шексіз поэзия секілді жеңіл жүзіп бара жатты. Ол көк жүзін түгел жауып, аспанмен астасып, нақ өзі секілді боп көрінді де ыдырап кетті. Ішкі жағы қою түсті, ал сырттай қарағанда көгілдір түсті боп көрінді. 
Бір сәт құс үні тынып, жылы жаққа ұшып бара жатқан қарлығаштар да қонақтады. Адамдар да аспаннан көз алмады. Олар бұрын-соңды дәл осындай құбылысты көрмеген еді. Ғажайып көрініс бара-бара кішірейіп, аспанға сіңіп көзден ғайып болды.
Ғажайып көрініс ұзаққа созылмады. Бұлттың табиғаты сондай. Олар бір орында тұрмайды, үнемі өзгеріп отырады. Бұлттардан өрілген құрақ та бірте-бірте ыдырап кетті. Бұйра әрі қою бұлт бара-бара сетінеп, түссіз реңкке енді. Сетінеуік бұлт бірте-бірте тамшыға айналды. Сөйтіп бар бояуы, әдемілігі еріп кеткендей, шексіз-шетсіз аспанға сіңіп кетті. 
Осы бір ғажайып сәттің куәсі болған адамдар осы құбылысты ешқашан ұмытпады. Әлі күнге дейін сол күнді, аспан әлемін ғажайып өрнек жапқан күнді еске алып тұрады.
Ал коллекционерді сол күйі әлі ешкім көрген емес...

Аудармашылар: Илдико Витман, Адина Жүсіпова, Редактор: Ділдәр Мамырбаева

Кати Боди: бұлт (felhő)

Айсұлу Алмасбаева: құпия (titok)

Айсұлу Алмасбаева: түн (éjszaka)

Póth Rebeka: Légvárak

 

Illusztráció: Tuza Edit

Kulcsszavak: doboz, felhő, május (қорап, бұлт, мамыр айы)

A sértettségtől nem kapott levegőt. Még hogy pont őt rúgják ki! A város legjobb meteorológusát, akiért nézők egész serege ül le a televízió elé esténként!
Tudja ő, hogy az időjárásért is, de az ő gesztusai nélkül nem lenne érthető, micsoda erők örvénylenek, csapnak össze, milyen fergeteges égiháború van közeledőben.
...és közeledett is, de ezúttal nem akkor, amikorra eltervezte. Mert ugye ezt nem ő tervezi.
Épp az esti műszakba igyekezett, mikor vihar csapott le rá eszeveszett robajjal. Elkapta, és egyszerűen kitekerte alóla a biciklit. Bőrigázott. Drága öltönye csöpögött, szemüvege szára lekonyult. Cipőjében, mint egy léket kapott csónakban úszott-tocsogott a vizes zoknija.
Persze nem ért be időre. Botrány volt. Hiába magyarázott, kérlelt, kiabált, nem használt semmi. Mérgében kettétörte magyarázó pálcáját, a földre dobta, és bevágta maga mögött az ajtót.
Másnap kirúgták.

Póth Rebeka: Kakaó

Grafika: Póth Rebeka

Bement a kávézóba, és mint mindenki, ő is kapott azokból az apró, fémnyélre erősített táblácskákból. Rajta sorszám volt, 13-as.

Körbepillantott. Olyan, mintha valami árverésen lett volna, csak a számok az asztallapon feküdtek, nyílt kártyákkal.