Hétvári Andrea: Üzenet a SZÁRNYAS MESÉKTŐL

Kedves Emberek, Gyerekek, Embergyerekek!

(és persze Vakondok, Mókusok, Cinkék, Rigók, Sünök és mindenki, akihez januárban is eljut majd a postás vagy legalább be tud kopogtatni háza, odúja, vacka vagy kunyhója ajtaján)

Egyszer volt és többször is. Hogyan is kezdjük? Talán így. Ismertek minket jól. Néhányan még gyermekkorotokból. Barátok lettünk az esti kislámpa fényénél, veletek tartottunk a nyaraláson, a tenger és a tó partján, veletek voltunk, ha várakozni kellett és minket hallgatva hajtottátok álomra kobakotokat. Bejártátok tájainkat, bebarangoltátok rétjeinket, utcáinkat, szomorúság-völgyeinket, vidámság-patakjaink üveghegyekenistúl partját. Még olyan egészen aprócska helyekre is bebújtatok velünk, ami éppen akkora csak, mint egy mécsvirág kelyhe (és alig fér be rajta egy kétpettyes katica). Eljött a január, és eljött az idő, hogy szárnyainkra vegyünk benneteket. Mert repülni nemcsak az angyalok, a madarak (vagy a katicák) tudnak, hanem mi, mesék is. Szárnyaink mindig úgy és mindig oda repítenek benneteket, ahogyan és ahová repülni szeretnétek. Ahová legtitkosabb álmaitokban vágyódtok. Ezt kaptuk a téltől és a sötéttől. Ha már uralkodóként trónra léphetnek ezekben a napokban, hetekben, hát ne maradjon szárnyak és mesék nélkül a világ. Repítünk benneteket, ahová csak szeretnétek. Reggel, délben, este, éjjel és nappal, hogy – amíg a kutyatej sárga bozontja apró magokba csomagolva szundít –, szárnyaink alatt álmodhassatok

A szerző montázsa

legalább

egyetlen  pity-

   pang-

      bó-

         bi-

            tá-

               nyit…

Itt a vége, röppenj véle!

Kelt mint fent,

(mert hát eddig sem aludt)

Mindig,

Mindenkor,

Mindenhol,

SZ.M. s.k.

SZÁRNYAS MESÉK
(és tényleg saját kezűleg)

Már csak egyet kell aludni karácsonyig!

Kedves manók!

Már csak egyetlen egyet kell aludni karácsonyig! Mennyire durván izgi már?! Azt hiszem egyébként, hogy öregszem. Most, hogy harmadikos lettem, talán most értettem meg először igazán, miről szól ez a vers: „Tudni azt, / hogy majd délután / Emesénél leszek, / sokszor ugyanolyan jó érzés, / mint délután Emesénél lenni.” Úgy megszerettem az advent napjait, heteit! Olyan jó készülni és várni, várni, de valahogy nem úgy várni már, mint amikor kicsi voltam… Varázslatos időszak volt, kicsit szinte kár, hogy vége. Persze most is elég király napok jönnek, haha…

Csodálkoztok, hogy írok? November elmúltával tényleg nem sok szó szokott esni rólatok. De most kivételesen szeretném rendesen megköszönni nektek az adventi kalendáriumot. Minden reggel kis miniünnep volt, ahogy nyitottam a dobozkákat, ahogy a kis lüke tesómnak segítettem megkeresni az aznapi ablakot, és tök menő, hogy nekem már verseket is hoztatok, nem csak nasit, köszi! Piszkosul jófejek vagytok! Na jó, komolyan, tisztára meghatódom már itt a végén… De úgyse tudok aludni, túlságosan izgulok, meg most ahogy visszagondoltam… Na jó. Szóval tényleg. Köszi. És boldog karácsonyt nektek is! 

Luca

(Ja, és kúl volt a tizenharmadikai dupla vers!) 

A levelet lejegyezte: Rét Viki

(az idézet: Kiss Ottó)

(csokinyom: Szabó Imola Julianna) 

nagyobb képért katt ide:)

Üdvözlet Transzszibériából

Advent idején a megfáradt anyáknak

A tér hiányzik, a horizont, a távlat,

Ovis karácsony és télapó között

Szívük szolid muszájból díszbe öltözött.

Menüt terveznek, intéznek meglepit,

A dédike talán örülne ennek, itt?

Szaladnak áruházba, hogy bébipulyka lesz-e,

S a lelkük közben elvágyik messze, messze.

Hol a tél kőkemény, és nincsen semmi locspocs,

Óriási jegesmedve bújik bolyhos bocshoz,

Ezüst lazac halódik, Szerjozsa épp most fogta,

És a reggelihez is dukál a vodka.

Indulnának már holnap Transzszibériába,

Komor fenyvesek, vad vulkánok honába,

Dacolva fagyhalállal, vagy bármi más veszéllyel,

Csak ne kelljen még egy tepsi mézest sütni éjjel.

(Mészöly Ágnes)

A képeslapot Németh Eszter alkotta

Turbuly Lilla: Kedves Karácsony!

Ma december 8-a van, de már most világosan látom, hogy

− az idén sem fogom megtalálni azt az angyalkás ajtódíszt, amit két éve vettem, és már tavaly sem találtam;

− az idén sem lesz időm a tiszteletedre nagytakarítást rendezni, és kimosni a függönyöket;

− az idén is kopogós és égett lesz az „Azonnal puha” álnevet viselő karácsonyi mézes;

− az idén sem írok igazi képeslapokat (ahogy látod, még neked se);

− az idén sem nyerem meg a Készíts Kreatív Karácsonyi Ajándékot bajnokságot;

− és az idén is azt mondom majd, hogy nálunk azért van borleves és mákos guba Szenteste, mert ez a családi hagyomány – pedig csak azért, mert szeretjük, és egy óra alatt elkészül.

Csak azt mondd meg, hogy van az, hogy Te mindezek ellenére - mint váratlan, de kedves vendég egy feledékeny és készületlen családhoz - mégis megérkezel? Mert, ugye, az idén is megérkezel?

Lakner Zsuzsa illusztrációja, megjelent a Titkos(s)írás című könyvben (Artemisz Kiadó)

Takács Ferenc levele a Mikuláshoz

Kedves Mikulás!

Kérem, ne haragudjon, hogy levelemmel rabolom drága idejét. Tudom, hogy ilyentájt, december elején ki se látszik a munkából, azt sem tudja, hol áll a feje. Igyekszem hát rövid lenni.

Jelen soraimmal szeretném önt tisztelettel emlékeztetni egy korábbi levelemre. Tudom, ezerszámra gyűlnek a postaládájában, és szinte lehetetlen egyetlen egyet felidézni a tengernyi levél közül. Már ha egyáltalán sikerült elolvasnia annak idején – attól tartok, nem lehetett könnyű kibogarászni összevissza, ákombákom betűimet. Mentségemre szóljon, hogy akkoriban tanultam meg írni – lehetséges, hogy ezek voltak az első mondatok, amelyeket nem az iskolai füzet vonalazott papírjára írtam. Emlékszem, a tinta el is kenődött kicsit a levél végén (akkoriban töltőtollal írtunk az iskolában). Később ennek a balesetnek  tudtam be, hogy kérésem végül nem talált meghallgatásra. Hatévesen azt gondoltam, ha szebben írok, biztos megkaptam volna azt a repülőt. Ennyi év után bizonyára nem emlékszik rá, de abban a verébfej-betűkkel írt levélben ezt kértem: egy ezüst színű, lendkerekes repülőgépet. Ma is látom magam előtt: két oldalát fényes, piros csík díszítette, és felnyitható fedelű pilótafülkéjében „igazi", lemezből hajlított pilóta ült. Egy barátom születésnapi zsúrján játszottam vele, és miután szüleimet hiába nyaggattam, hogy vegyenek nekem is ilyet, legjobbnak láttam, ha kérésemmel önhöz fordulok. 

Rajz és szöveg: Dániel András

Szeretnétek havat?

Kép és szöveg: Bertóti Johanna

Üdvözlet Egyiptomból

Kedves Heni és a többiek!
Üdvözlet a napfényes Egyiptomból! Szerencsésen megérkeztünk, és mindenki puszil mindenkit.
Nóra

Az alábbi üdvözletet a következő képeslapok egyikén képzeljétek el:

1. A kép kerete vastag fehér sáv. Jobbra távol egy piramis, balra egy karácsonyfa. Az előtérben masnis csomagok. Itt-ott homály-effekt.

2. Nofretiti szépséges feje, a színezés felturbósítva. A háttér ciklámen.

3. Ugyanez narancssárga háttérrel.

4. Ugyanez neonzöld háttérrel.

5. Sivatagi naplementében köpködő teve.

Ezek csak az általam legjobbnak ítélt gyöngyszemek. Tervezem, hogy összeállítok egy válogatást.

Mintás teve Gízában - a szerző felvétele

Batman és az Angyalok.

Kertész Edina képeslapja. 

Nagyításért kattints a képre!

Kedves Távolság!

A nagyításhoz katt a képre!

Kedves Távolság, nézd meg ezt a videót is.

Helló képeslap, helló novemberkarú december!

Régen kupacokban gyűjtöttem a képeslapokat. Szerettem a felületüket. Szerettem, ahogy emlékeztetnek helyre és időre. Elképzeltem, hogy majd mennyire örül és meglepődik, aki megkapja a levelem. Nem e-mail, nem sms. Képeslap. Szagos tollal, kézzel írva. Néha úgy beleszerettem a lapokba, hogy fel sem adtam őket a postán. Megőriztem őket a télnek és a nyárnak. Pedig olyan meglepő gondoskodás és személyesség tapad a képeslaphoz. Ahogy a decemberhez. Rohanós és hideg, de ott lapul kicsi zsebében a meglepetés.

Jó lenne ablakot nyitni, begombolatlan kabáttal futni a télőszbe. Képeknek, szövegeknek, személyes részecskéknek engedni teret és időt. A bennünk zsugorodó gyereknek. Hátha előbújik, és újra ámuló arccal lesi a varázslatot. Aminek lennie kell. Punktum. 

Kérlek, nézzetek be, ha erre jártok! Mert ha olvastok minket, akkor mi is arra járhatunk, amerre ti. Amerre az ünnep, amerre a meglepetés. Amerre a december.

Köszönettel a szerkesztők:

  

Imola és Nóra

A legkedvesebb képeslap 1985-ből