Ha valamilyen
oknál fogva – teszem azt, egy mese első mondatában – szóba kerülnek a
mosómedvék, le merem fogadni, hogy az emberek döntő többségének legjobb esetben
is annyi jut eszébe, hogy
1. a mosómedvék
minden bizonnyal tisztaságmániások;
2. baljóslatú
külsejük miatt valami tolvajfélék lehetnek.
Biztosíthatlak továbbá,
hogy az állatok döntő többsége szintén így okoskodik.
Hogy miért?
Pofonegyszerű:
1. a Procyon lotor névre keresztelt, csíkos
farkú emlőst számos nyelvben (például japánul, németül, olaszul vagy magyarul)
a mosással és a mosakodással kötik össze (pedig ismerek én olyan mosdatlan
példányt, hogy annak a hónaljszagát bármelyik bűzös borz megirigyelhetné);
2. a szemük körül
ékeskedő (netán éktelenkedő?) fekete sávot sokan rablómaszknak vélik, márpedig
ki más hordana ilyet, mint valami alvilági alak (tolvaj, gazfickó, pitiáner
bűnöző)?!
Nem szép dolog
valakit a neve meg a külseje alapján ilyennek vagy épp amolyannak elkönyvelni,
de a mosómedvék többségét ez csöppet sem zavarja – vélhetően azért, mert
tökéletesen megfelelnek a róluk alkotott képnek. Így volt ez a nagy múltú Trom
családban is, ahol a lányok még jószerivel meg sem születtek, de máris
ösztönösen mosakodni kezdtek, aztán jött a szüntelen mosás, mosogatás. A fiúk
meg, ahogy meglátták a napvilágot, azonmód utána is kaptak, hogy elcsenjék a
fénynyalábot. Ha rajtuk múlna, vaksötétben tapogatózhatnál egészen addig, míg a
hírhedt Trom-banda valamelyik fekete maszkos, marcona mosómedvéje nem keresztezné
az utad, hogy csinos kis summa (mondjuk százhuszonhat tappancsnyi hántolt
bikmakk vagy nyolc és fél kupac kötözött földigiliszta) ellenében kiszúrja a
szemed egy vacak napsugárral.
Troméknál tehát a
férfiak évszázadok óta tökéletes munkamegosztásban követték el piszkos
ügyeiket, hogy aztán a nők mindig tisztára mossák őket. Csakhogy – ahogy az egy
népes családban megeshet – egy nem különösebben szép későnyári napon hiba
csúszott a gépezetbe: megszületett Botond, a Trom-klán fekete báránya. Na, nem
volt ő se bari, se fekete.
Első ránézésre ugyanolyan csíkos farkú, rablómaszkos
újszülött mosómedvének tűnt, mint az ikertestvérei. Csakhogy neki esze ágában
sem volt napsugarakat lopkodni, mint a mintafiúknak, de mosakodni se kezdett
el, mint a mintalányok. Ehelyett hegyezni kezdte a fülét, mert távoli harmonikaszót
hallott az erdő mélyéről, és rögtön elbűvölte a muzsika (a többieknek fel se
tűnt a nagy hangzavarban).
 |
| Maral Sassouni, franciaországi művész alkotása |