Méhes Károly: Spenót találkozása a Mikulással

Kujundzsity Tifani rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka)

            
            Aztán megjött a tél. 

Egy csípős, ám derült napon Spenót kutyus lélekszakadva rontott oda kerítéshez, hogy a maradék, deres fű között mélán kaparászó Papucsot fellármázza.

– Jaj, jaj, jaj, jaj!

– No, mi bajod már megint?

– Ott, ott, ott! Kint az úton!

– Mi van ott?

– Jön valaki, vau-vau-vau!

– Hát aztán, ilyesmivel zavarsz?

– De… ez nagyon-nagyon furcsa bácsi! Hosszú fehér szakálla van, és teljesen piros ruhát hord, ami leér a földig!

Smelka Sándor: A Mikulás és a város legrosszabb gyereke

Ivankov Lilla rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka)

A Mikulás háza az emberektől távol, a réteken és a havas fenyőkön túl, egészen fent, a hegy csúcsán épült, ahol csak az állatok járnak. Nagy élet van ebben a házban: manók népes serege sürög-forog a labirintusszerű folyosókon és a műhelyekben, mert itt egész évben arra készülnek, hogy decemberben felpattanhasson a szánjára a Mikulás, és elvigye az ajándékokat a gyerekeknek.

Egyik évben, a nagy nap estéjén a manók szokatlanul nyugtalanok voltak. Szerették volna, ha minden jól megy, de valahogy mégiscsak beütött a ménkű, vagy ahogy a manók mondani szokták: paprika került a kuglófba, vagy ahogy a Mikulás fogalmaz: elgurult a masni. Történt ugyanis, hogy mikor a Mikulás beöltözött, nem találta a sapkáját. Kereste az ágy alatt, a szekrény mélyén, a ruhájának zsebeiben, de nem volt sehol. Hamarosan az egész Mikulás-lak a sapkát kereste, a manók fel-alá futkároztak, közben próbálták kitalálni, hol lehet a vörös fejfedő.

Rudolf beleüti az orrát...

Kedves Takács Ferenc a Rókagomba utcából és kedves Mikulás a szomszédból, az íróasztalod mellől!

Azt hiszem, itt az ideje, hogy bevalljam azt a régi csínytevésem, ami azóta is mázsás súllyal nyomja a lelkem. A levél a gyomrom nyomta, túl sok volt a verébfej a papíron. Akkoriban még tényleg nem tudtam olvasni, nagyon fiatal és buta rénszarvas voltam. De azért, kedves Mikulás, hadd jegyezzem meg, igazán nem szép tőled, hogy az én hátamon akarsz kimászni a slamasztikából, mi több leRÉMszarvasozol! Emlékszem, ott álltam az ablaknál, néztem, ahogy kínlódva olvasod a pacákkal tarkított levelet, s mire kibetűzted a lendkerekes repülőt, addigra úgy elfáradtál, hogy nyomban elaludtál.

És a lendkerekes dolgokat mindig Te magad készíted, azokat soha nem bíztad a manókra, különösen nem, ha ezüst festékkel kellett dolgozni. Mert az ezüst festék akkoriban nagyon drága volt, a manók meg előszeretettel pocsékolták az összes festéket, az ezüstöt különösen.

Nagyon megsajnáltalak akkor, Mikulás! Még most is jól emlékszem arra, milyen az, amikor egyedül van az ember, mindenki kineveti, mert engem is kinevetett mindenki a piros, világító orrom miatt. Igen, igen, akkoriban még nem voltam se híres, se neves!

A Mikulás levele Takács Ferenc ny. egyetemi tanárhoz

Kedves Takács Ferenc a Rókagomba utcából!

El sem hiszem, Ferikém, hogy végre, annyi év után újra írtál nekem! Ha tudnád, mennyit keresgéltem annak idején a leveled! Még most is magam előtt látom a szépen kanyarított verébfej- betűidet. De hogy megértsd, mi is történt, kezdem a legelején, amikor is kezembe vettem azt a kis pacákkal tarkított, piros borítékot. Még egy kis rénszarvast is rajzoltál a hátuljára, igaz, a manók erősködtek, hogy az nem is rénszarvas, hanem antilop. Leültem hát kopott, bélelt fotelembe, egy kupac nevemre szóló levéllel, hogy átolvassam, feljegyezzem, kinek, hol, milyen kívánságát kell teljesítenem. A tied volt az utolsó a kupacban. 

Az eredeti Mikulás-levél Simon Réka Zsuzsanna és Egri Mónika jóvoltából

Takács Ferenc levele a Mikuláshoz

Kedves Mikulás!

Kérem, ne haragudjon, hogy levelemmel rabolom drága idejét. Tudom, hogy ilyentájt, december elején ki se látszik a munkából, azt sem tudja, hol áll a feje. Igyekszem hát rövid lenni.

Jelen soraimmal szeretném önt tisztelettel emlékeztetni egy korábbi levelemre. Tudom, ezerszámra gyűlnek a postaládájában, és szinte lehetetlen egyetlen egyet felidézni a tengernyi levél közül. Már ha egyáltalán sikerült elolvasnia annak idején – attól tartok, nem lehetett könnyű kibogarászni összevissza, ákombákom betűimet. Mentségemre szóljon, hogy akkoriban tanultam meg írni – lehetséges, hogy ezek voltak az első mondatok, amelyeket nem az iskolai füzet vonalazott papírjára írtam. Emlékszem, a tinta el is kenődött kicsit a levél végén (akkoriban töltőtollal írtunk az iskolában). Később ennek a balesetnek  tudtam be, hogy kérésem végül nem talált meghallgatásra. Hatévesen azt gondoltam, ha szebben írok, biztos megkaptam volna azt a repülőt. Ennyi év után bizonyára nem emlékszik rá, de abban a verébfej-betűkkel írt levélben ezt kértem: egy ezüst színű, lendkerekes repülőgépet. Ma is látom magam előtt: két oldalát fényes, piros csík díszítette, és felnyitható fedelű pilótafülkéjében „igazi", lemezből hajlított pilóta ült. Egy barátom születésnapi zsúrján játszottam vele, és miután szüleimet hiába nyaggattam, hogy vegyenek nekem is ilyet, legjobbnak láttam, ha kérésemmel önhöz fordulok. 

Rajz és szöveg: Dániel András

Tasnádi Emese: Miklós

Mottó: Deres bajsza volt a Mikulásnak, akit a barátai Vattafejnek hívtak

Bosnyák Natália illusztrációja

   „Igen sokan ismerték; talán egész Erdély úgy emlékezik rá, mint közös rokonára, azon kövér, termetes öreg úrra, azzal az egyenesre kipödrött ősz bajusszal, azzal a piros orcával, melyen hol a jókedv, hol a jó bor hajnala mosolygott. Piros mentét, dolmányt viselt, szürke prémezettel; még az a mente is mosolygott piros arca mellett, még az a prém is megőszült, mint a deres bajusz.

   Ebben a fekete kabátos, gyászoló világban magától is eléggé feltűnő lehet egy ilyen szürke bajszú, piros arcú ember piros mentéjével, mint valami boldogabb időkből feljáró jókedvű kísértet; de legkivált Bécsben, és főképpen, ha e valaki oly mennydörgő hangon beszél mindig, mintha tizenkét eszkadront kellene rohamra buzdítania, s kiejtésében csodálatosan vegyíti a fölösleges „ss” és „ch” betűket, amire nyelvének szokatlan kövérsége kényszeríti.

Vargyasi Eszter rajza és Gyárfás Endre verse

Vargyasi Eszter: 

Eszterke, a kincset szóró elefánt

Gyárfás Endre: 
Az elefánt és a Mikulás
                         

Szomorkodik az elefánt.

Szégyelli, hogy nagy a lába,

ha kirakja a cipőjét

Mikuláskor ablakába.

De ha másnap ajándékkal
színültig telt cipő várja,
örülhet az elefánt, hogy
ilyen nagyra nőtt a lába.

December 6.

Várni. Várni is tudok.

De megnézem, mit kapok.

Mit találhatok ma itt.

Mikolás-előzetes

Pap Kata és Pacskovszky Zsolt alkotása

Szántói - Finy 2