Kreatív pezsgés – villáminterjú Bertóti Johannával

 

 

Hogyan lettél Cimbora?

Az egyik alapító, Dávid Ádám hívott meg a Cimborák közé, még a kezdetekkor. Akkoriban kezdtem határozottabban kacsingatni a gyerekirodalom felé, és a cimboraság nagyon jó motiváló erő volt számomra, hogy rendszeresen írjak, elsősorban gyerekverseket.

Mi az a tíz szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod a szót „Író Cimborák”?

Közösség, alkotás, szárnyalás, játékosság, gyerekek, barátság, harmónia, illusztráció, közvetlenség, humor.

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

A kreativitás ereje. A Cimborák gyakorlatilag kifogyhatatlanok ötletekből. Ennek köszönhetően nagyon változatos témák kerülnek terítékre, a témák megközelítése pedig izgalmas, színes. Minden alkotó hozza a saját irodalmi egyéniségét, és mikor mindez összeadódik, akkor valóságos kreatív pezsgés jön létre.

Segítette-e szakmai előrelépésedet és/vagy személyiséged fejlődését a Cimbi oldal?

Igen, már az nagy előrelépés volt számomra, hogy elkezdtem rendszeresen írni. Így aztán az első gyerekverskötetem létrejöttének fontos előzménye volt a cimborás tevékenységem, mert sok olyan vers bekerült a kötetbe, amelyek először a Cimborák blogján jelentek meg. Ugyanakkor fontos szakmai barátságok alakultak ki a körnek köszönhetően.

Melyik projekt volt a kedvenced a tíz év alatt? Miért? Melyik projektet tartod a legeredményesebbnek? Miért?

2016-ban részt vettem a Mi lenne, ha... téma szerkesztésében. Egyik legkomplexebb projektünk volt eddig, azt hiszem. Többről volt szó, mint a klasszikus felállásban, amely szerint egy témára írtunk, aztán készültek illusztrációk a szövegekhez, és ezek az anyagok felkerültek a blogra. Itt megfordult a sorrend, előbb születtek meg a rajzok, utána a szövegek. Erre volt több példa a cimborák történetében, de itt az volt a nagyon különleges, hogy meghirdettünk egy rajzpályázatot gyerekeknek, és az ő munkáikból válogattuk ki a kedvenceinket, és írtunk a rajzokból kiindulva verset, mesét. Sőt, egy kiállítást is rendeztünk a munkákból, amelyek nem mellesleg hihetetlenül színvonalasak voltak. Egyúttal az egyik legeredményesebb projektnek tartom, mert rengeteg gyereket és pedagógust megmozgatott, méghozzá nagyon interaktív módon.

Milyen projektet látnál szívesen a következő tíz évben?

Nagyon sok lehetőséget látnék abban, hogy a zene segítségével bevonjuk a gyerekeket, fiatalokat, iskolai közösségeket a tevékenységünkbe. Konkrétabban arra gondolok, hogy meg lehetne hirdetni egy zenés játékot, amelynek az lenne a lényege, hogy a költőcimborák bizonyos verseiket felajánlanák megzenésítésre. A beérkezett megzenésítésekből aztán lehetne tovább építkezni, zenei albumban gondolkodni stb.

Kertész Edina: Az ötödik

Kertész Edina meséit egyszerre felismerni sajátos humoráról és csipetnyi keserűségéről. Ő fogta kézen Borit, és vezette be az erdőbe, és megajándékozta egy különös találkozóval. A kirándulásban melléjük szegődött Kürti Andrea, számtalan, szép, izgalmas illusztráció alkotója. 

Kürti Andrea illusztrációja

Bori volt a Rímkóci család legkisebb lánya. Három nővér és egy báty mellett bizony nem volt könnyű boldogulnia. Szerették ugyan a testvérei, persze hogy szerették, de beteg szüleik ápolása mellett alig-alig jutott rá idejük, hogy játsszanak vele. Jóval idősebbek is voltak Borinál, nem igazán volt türelmük hozzá. Még a születésnapjáról is mindig megfeledkeztek. Az első években csak sejtette a kislány, hogy valami különleges élményből marad ki, és torkaszakadtából bömbölt reggeltől estig, mikor eljött a nagy nap. Később vágyakozva figyelte, hogy a többieknek a születésnapjukon torta jár ajándékokkal, ő meg azt sem tudta pontosan, mikor is jött a világra.

Aztán egy zúzmarás hajnalon – január hó huszonkettedik napján – Bori kipattant az ágyból, és ahogy felöltözött, a lába ellenállhatatlan erővel vinni kezdte az erdei út felé. A kis Rímkóci érezte, hogy vár rá valahol a világ eldugott pontján egy cimbora, aki enyhíteni tudná a magányát, és talán a születésnapjáról sem feledkezne meg.

Bertóti Johanna: Szádeli dala Admatához

Illusztráció: Kürti Andrea

ha szélvész tombol, ha tél szorongat,

jég fojtogatja a szűk folyókat,

bevon a hideg, mint fagyos kéreg,

halkan fülembe súgod, hogy: „félek”,

megdermedt hajad jégvirág-ágyás,

az égbolt szürke, vak ködtől hártyás,

megfestem neked télből a tavaszt,

ezüstecsetem, nézd, rügyet fakaszt.

festek hát fákat, faágra fészket,

fészekbe rigót, csőrében – ének,

röppen az ének, indul az égnek,

színezi kékre, a nap is ébred,

tüzes nyílvesszőt küld le a jégre,

a tél végére pont kerül végre.

kész hát a festmény, de semmi mindez...

hisz ha szelíden csak rám tekintesz,

a szemed nevet, minden bút apaszt,

és a szívembe fested a tavaszt.

Tóth Ágnes: Kucsmagomba

Kürti Andrea grafikája

- A kalapom oly otromba -

sírdogált a kucsma gomba.

- Gallérom is gyűrött szegény,

én vagyok itt az erdőben

a legcsúfabb gomba legény.

Lenéznek a gombatársak,

nem is tudom mit csináljak.

Tóth Kinga: Szalagszámoló

Kürti Andrea rajza

1.    a magnó bekapta

2.    befűzte egy kislány

3.    felkapta a szél

4.    fára tekerte

5.    a kislány leszedte

6.    a hajába befonta

7.    tokba tette

                                          aztán kivette

7.   a hajába befonta

6.   kiszedte

5.   felkapta a szél

4.   fára tekerte

3.   a kislány leszedte       

2.   visszatekerte

1.   a magnó becsípte

Tóth Ágnes: Hóemberek

Kürti Andrea illusztrációja

Nézd, milyen sok  hópillangó

táncikál az éjben,

mintha  csak az öröm fénye

szállna a sötétben. 

Majoros Nóra: Aranypor-part csatája

Kürti Andrea rajza

Izabella hercegnő a bástya tetején állt, és nézte a vár alatt dúló csatát. Egyik csillagszeméből könnycsepp gördült édesapja emlékére, akit Homokmandala boszorkánya, Vandaliza változtatott hattyúvá. Ott ringatózott a vár mellett terpeszkedő, fáradtkék vizű tavon, és hosszú nyakát nyújtogatta, hogy lássa a csatateret. A hercegnő másik szeme éberen figyelte Márkó királyfit, aki az aranypor-parti sereget vezette.

Vandaliza borzasztóan agyafúrt boszorkány volt. Legutóbbi varázslatával lelassította az aranypor-parti sereg lépteit. Vánszorogva haladtak a homokmandalai erdő felé, miközben Vandaliza faragott emelvényen ült a trónszékén, és mangóízű forrásvizet szürcsölgetett kristálypohárból. Serege mellette henyélt és kárörvendően kuncogott.