Bálint Mariann illusztrációja
Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szokványos
királyság. Olyannyira szokványos volt benne minden, hogy még királylánya is
csak egy volt.
Amikor a királykisasszony felnőtt, a király annak rendje s
módja szerint kihirdette, hogy annak adja a fele királyságát és a lánya kezét,
akit a lánya kiválaszt a kérők közül. De a királykisasszonnyal, mióta az
édesanyja és a nagymamája meghalt, senki sem törődött, nemigen tudta, mit
kezdjen a kérőkkel, hogyan válasszon közüllük.
Szép királykisasszony volt különben, puha volt a haja és
kicsi a keze, legszebb a szeme volt. Ha nevetett, akkor
volt a legszebb. Sohasem ült a szobájában, mindig járt-kelt a palotában: hol a
konyhában bukkant fel, elkapva a szakács kezéből épp leeső fakanalat; hol a
kertész háta mögött állva tartotta meg a virágokat, faágakat, amikor az épp egy
harmadik kézért sóhajtott volna. Szorgosan adogatta az asztalosoknak a gyalut
meg a ráspolyt, a bognároknak a kalapácsot, ha nem érték el a hintó alól. Olyan
volt, mint egy tünemény, mire felfogták volna, már máshol járt. Csak a vidám
nevetése csengett-bongott még sokáig utána.
