Mottó: Deres bajsza volt a
Mikulásnak, akit a barátai Vattafejnek hívtak
 |
| Bosnyák Natália illusztrációja |
„Igen sokan ismerték;
talán egész Erdély úgy emlékezik rá, mint közös rokonára,
azon kövér, termetes öreg úrra, azzal az egyenesre kipödrött
ősz bajusszal, azzal a piros orcával, melyen hol a jókedv, hol a
jó bor hajnala mosolygott. Piros mentét, dolmányt viselt, szürke
prémezettel; még az a mente is mosolygott piros arca mellett, még
az a prém is megőszült, mint a deres bajusz.
Ebben a fekete kabátos,
gyászoló világban magától is eléggé feltűnő lehet egy ilyen
szürke bajszú, piros arcú ember piros mentéjével, mint valami
boldogabb időkből feljáró jókedvű kísértet; de legkivált
Bécsben, és főképpen, ha e valaki oly mennydörgő hangon beszél
mindig, mintha tizenkét eszkadront kellene rohamra buzdítania, s
kiejtésében csodálatosan vegyíti a fölösleges „ss” és „ch”
betűket, amire nyelvének szokatlan kövérsége kényszeríti.