 |
| Tenke István illusztrációja. A szerzőpáros honlapja itt található. |
A király nem volt mindig kulcslyukszemű. Pontosan olyan király volt, mint a többi. És egészen közönséges, kerek, tágra nyílt szeme volt – akár egy főudvarmesternek, vagy urambocsá a legszegényebb alattvalónak a héthatárra rúgó birodalomban.
A király, akit mellesleg Alfréd
királynak hívtak, alapjában véve jó király volt. Békeszerető ember lévén, no
meg azért, mert tisztességben elhunyt apja urától, az öreg Alfréd királytól
csinos kis birodalmat örökölt, eszébe sem jutott, hogy hódító háborúkba fogjon.
A szomszédokkal jól kijött – minden évben farsangkor összejártak együtt vigadni
a maszkabálon –, nem volt mitől tartania, tehát sereget sem tartott. Az
alattvalók már csak ezért is szerették, mert így nem kellett évekre
katonagúnyát ölteniük. De szerették azért is, mert bölcs uralkodása alatt
felvirágzott az ország. Mindenki örömmel dolgozott, volt élelem, ruha, a
gyerekeknek játék bőviben, meg minden, ami kell. Az írók azért szerették, mert
hagyta, hogy írjanak, a dalosok azért, mert hagyta, hogy daloljanak, a tudósok
azért, mert hagyta, hogy tudóskodjanak, és így tovább. Szóval jól mentek a
dolgok.