1. Kérlek, inkább olvasd el a
könyvet!
Mert a
könyvben sokkal részletesebben ki van bontva az, amit egy film bemutatni tud. A
főhőst (Quentin, gimis srác) sokkal cukibbnak képzeltem el, amikor olvastam.
Mert a
könyvben sokkal rémisztőbbek a jelenetek, hiszen a saját képzeletünk száll el,
nem a képkockákról érzékeljük, hogy mi történik.
Mert a
könyvben van idő megállni, és elgondolkodni egy-egy részen. Meg lehet jelölni,
később visszatérni hozzá, el lehet merengeni rajta, lehet idézni belőle, és
menőn posztolni a fészbukkon vagy instán.
Mert a könyvben, akárhány évesen olvasod, beleszippantódsz a történetbe. Nem kívülről figyelsz egy gimis korosztályról, ráadásul amerikaiakról szóló valamit.
2. Ha nem szeretsz olvasni,
de érdekelnek a John Green regényadaptációk, itt ez a film, a Papírvárosok
(2015, 103 perc)
Margo és
Quentin két külön világ, bár szomszédok kiskoruk óta. Általános iskolás korukban
Margo bekopog Quentin ablakán, és arra kéri, derítsék fel a halott férfi ügyét.
Mert a lány imádja a rejtélyeket. De Q. nem. Ő nem akar balhét. Jó pár évvel
később, végzős gimisként Margo újra bekopog az ablakon. És Q. nem futamodik
meg. Eljött a második esély ideje, bármekkora őrültség is Margo hét tételes
bosszúterve a fiúján, aki megcsalta őt.
S hogy
másnap reggel változik-e valami? Kérdi a sikeres éjszakai hadjárat végén a
lányt.
Persze,
változik, mert Margo nem megy többé iskolába. Az anyja azt mondja, nem kell
keresni, mert nem eltűnt, hanem elment. De Quentin (bevonva barátait) a
hátrahagyott nyomokból kiindulva a keresésére indul...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése