 |
| Ivankov Lilla rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka) |
A
Mikulás háza az emberektől távol, a réteken és a havas fenyőkön túl, egészen
fent, a hegy csúcsán épült, ahol csak az állatok járnak. Nagy élet van ebben a
házban: manók népes serege sürög-forog a labirintusszerű folyosókon és a
műhelyekben, mert itt egész évben arra készülnek, hogy decemberben
felpattanhasson a szánjára a Mikulás, és elvigye az ajándékokat a gyerekeknek.
Egyik
évben, a nagy nap estéjén a manók szokatlanul nyugtalanok voltak. Szerették
volna, ha minden jól megy, de valahogy mégiscsak beütött a ménkű, vagy ahogy a manók
mondani szokták: paprika került a kuglófba, vagy ahogy a Mikulás fogalmaz:
elgurult a masni. Történt ugyanis, hogy mikor a Mikulás beöltözött, nem találta
a sapkáját. Kereste az ágy alatt, a szekrény mélyén, a ruhájának zsebeiben, de
nem volt sehol. Hamarosan az egész Mikulás-lak a sapkát kereste, a manók fel-alá
futkároztak, közben próbálták kitalálni, hol lehet a vörös fejfedő.
–
Mikulás! – szólt az egyik manó. – Mi lenne, ha most sapka nélkül indulnál
útnak?
– Hideg
van ahhoz. Dehogy megyek sapka nélkül!
– És ha
valaki kölcsönadná a sapkáját?
A
Mikulásnak elkerekedtek a szemei ilyen ötlet hallatán.
– Zöld
manósapkában menjek munkába?! Egyrészt nem fér a fejemre, másrészt a
mikulássapka különleges sapka: fémvázas, megvéd az esetleges boruláskor, a
bojtba pedig mikrofon van építve, azzal tartom a kapcsolatot a diszpécser
manókkal, hogy ha baj van, vagy ha kell valami, tudjatok róla.
Tovább
keresték tehát a sapkát, átkutatták a lakot a pincétől a padlásig, a legkisebb
raktárhelyiségtől a műhelyekig.
– Te
Miki! – szólt a főmanó (csak ő szólíthatta így a Mikulást) – nincs véletlenül
mosásban a sapka?
– Nincs,
ott néztem meg először.
Az egyik
arra rohanó manónak mentő ötlete támadt:
– Van
pótsapka? – kérdezte lihegve.
– Ez már
a pótsapka volt – sóhajtott a Mikulás.
Amikor
már teljes volt a pánik a manók között, mindenki fel-alá szaladt a sapkáért a
folyosókon, és amikor már a Mikulás is a szakállát tépte (az egyik manónak),
egy fiút vezettek elé. A manók megrökönyödve álltak félre, sápadtan figyelték
az embergyereket, akinek a kezében vöröslött a mikulássapka.
– A
pincében találtunk rá – mondták a fiút kísérő manók. – Egy polc alatt lapult.
– Hát te
ki vagy? – kérdezte a Mikulás a gyerektől, aki erre kócos, bozontos fejébe
húzta a sapkát, és így – vörös mikulássapkával a fején – pimaszul nézett fel a
hatalmas öregre.
– Én
vagyok a város legrosszabb gyereke!
A
Mikulásnak felcsúszott a bozontos szemöldöke. Csúszhatott is, mert nem volt
sapka, ami megállítsa.
–
Nocsak, tényleg?
–
Bizony. A tanáraim és szüleim mind ezt mondják.
– Aztán
mit csinálsz, hogy olyan rossz vagy?
A fiú lesütötte
a szemét.
– Hát… nem
eszem meg a levest. Helyette csokit ennék. És nem adom kölcsön a játékaimat,
félek, hogy eltörik. Meg néha papírgalacsinnal dobálózom az órán… és ellopok
olykor dolgokat.
– Az
látom – mondta a Mikulás, és a sapkára sandított. – A völgyből jöttél?
– Igen, a
városból.
A manók
valóságos szörnyülködésbe kezdtek. Arra még nem volt példa a cég fennállása
óta, hogy egy gyerek idejöjjön.
– Hogyan
csináltad?! Ide még út se vezet a városból, ráadásul az erdőben farkasok
vannak.
– Tőlem
már a farkasok is félnek – válaszolt vigyorogva a fiú. – Egyébként nem volt
nagy kunszt, elgyalogoltam az utcánkból a város szélére, onnan elindultam a
hegyre a fák között, egyre feljebb. Már előbb is ideértem volna, de folyton
közbejött valami. Egyszer például kisnyulakat üldözött egy farkas, akit aztán
úgy megsoroztam egy rakás hógolyóval, de úgy ám, hogy percekig semmit se
látott, így a nyulak el tudtak menekülni előle. És volt olyan is, hogy madarak
sírdogáltak egy fán, mert fáztak. Kénytelen voltam odaadni nekik a sálamat, hogy
azzal béleljék ki a fészküket.
A manók
tátott szájjal hallgatták a fiú történetét. Még a Mikulásnak is leesett az
álla:
– És
miért jöttél ide? Ajándékért? Mert azt házhoz viszem.
– Nem.
Csak azért jöttem, hogy ellopjam a sapkádat.
A manók
elsápadtak ekkora szemtelenség hallatán.
– Van
fogalmad róla, mennyibe kerül egy ilyen sapka, hogy micsoda technológia van
beleépítve?! – kérdezte az egyik mérnök manó, aki a felszerelésekért volt a
felelős.
– Csak
azt akartam, hogy ma este a Mikulás ne menjen sehová. Gondoltam, ha ellopom a
sapkáját, akkor elmarad a mai út.
A döbbenettől
senki se tudott megszólalni. A fiú folytatta:
– Nem
akartam virgácsot kapni! A szüleim azt mondták, majd meglátom, hogy se csokit,
se játékot nem kapok a Mikulástól, csak egy hatalmas virgácsot, mert rossz
voltam.
– Látod,
Miki, milyen rossz a sajtónk? – a főmanó nem bírta ki, hogy ne kotyogjon közbe.
– A
rossz gyerekek is kapnak ajándékot a virgács mellé – mondta a Mikulás. – Egyébként
sincsenek rossz gyerekek, csak egy kicsit… huncut gyerekek vannak.
– De apa
azt mondta…
– Ne
törődj vele, ebben a kérdésben én vagyok a szakember, nem?
– Miki,
mi legyen a fiú büntetése? – kérdezte a főmanó, de a Mikulás leintette.
– Azt
mondod, megdobáltál egy farkast, hogy a kisnyulak el tudjanak menekülni?
– Igen.
Nem volt nagy kunszt, galacsindobálásban jó vagyok… De hiszen ezt tudod nagyon
jól.
– És
odaadtad a sálad egy madárcsaládnak, hogy kibéleljék vele a fészküket?
– Így
van. Épp volt nálam egy sál, mert általában nem szoktam hordani azt sem. Ezért
is sokszor leszidnak.
A
Mikulás kedvesen rámosolygott a fiúra.
– Tudod
mit, szerintem nem is vagy olyan rossz. És ha most visszaadod a sapkám, akkor
megengedem, hogy nekem is segíts valamiben. Eléggé elment az idő a kereséssel,
késésben vagyok, így hidd el, elkél egy kis segítség.
– Miben
tudok segíteni?
–
Természetesen az ajándékok kihordásában. Ha végeztünk, kapsz egy forró kakaót,
és hazaviszlek. Utaztál már repülő szánon? Még nem, mi? Majd most fogsz! Nos?
A város
legrosszabb gyereke még habozott kicsit, majd levette fejéről a sapkát, és
átnyújtotta azt jogos tulajdonosának, aki kézen fogta őt, és elindultak
kettesben a szán felé. A manók hosszan néztek utánuk. Még hallották, ahogy a
Mikulás a kanyarban kacagva megjegyzi:
– Hohohó!
Még hogy rossz gyerekek!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése