Smelka Sándor: A Mikulás és a város legrosszabb gyereke

Ivankov Lilla rajza (J. J. Zmaj Általános Iskola, Szabadka)

A Mikulás háza az emberektől távol, a réteken és a havas fenyőkön túl, egészen fent, a hegy csúcsán épült, ahol csak az állatok járnak. Nagy élet van ebben a házban: manók népes serege sürög-forog a labirintusszerű folyosókon és a műhelyekben, mert itt egész évben arra készülnek, hogy decemberben felpattanhasson a szánjára a Mikulás, és elvigye az ajándékokat a gyerekeknek.

Egyik évben, a nagy nap estéjén a manók szokatlanul nyugtalanok voltak. Szerették volna, ha minden jól megy, de valahogy mégiscsak beütött a ménkű, vagy ahogy a manók mondani szokták: paprika került a kuglófba, vagy ahogy a Mikulás fogalmaz: elgurult a masni. Történt ugyanis, hogy mikor a Mikulás beöltözött, nem találta a sapkáját. Kereste az ágy alatt, a szekrény mélyén, a ruhájának zsebeiben, de nem volt sehol. Hamarosan az egész Mikulás-lak a sapkát kereste, a manók fel-alá futkároztak, közben próbálták kitalálni, hol lehet a vörös fejfedő.

– Mikulás! – szólt az egyik manó. – Mi lenne, ha most sapka nélkül indulnál útnak?

– Hideg van ahhoz. Dehogy megyek sapka nélkül!

– És ha valaki kölcsönadná a sapkáját?

A Mikulásnak elkerekedtek a szemei ilyen ötlet hallatán.

– Zöld manósapkában menjek munkába?! Egyrészt nem fér a fejemre, másrészt a mikulássapka különleges sapka: fémvázas, megvéd az esetleges boruláskor, a bojtba pedig mikrofon van építve, azzal tartom a kapcsolatot a diszpécser manókkal, hogy ha baj van, vagy ha kell valami, tudjatok róla.

Tovább keresték tehát a sapkát, átkutatták a lakot a pincétől a padlásig, a legkisebb raktárhelyiségtől a műhelyekig.

– Te Miki! – szólt a főmanó (csak ő szólíthatta így a Mikulást) – nincs véletlenül mosásban a sapka?

– Nincs, ott néztem meg először.

Az egyik arra rohanó manónak mentő ötlete támadt:

– Van pótsapka? – kérdezte lihegve.

– Ez már a pótsapka volt – sóhajtott a Mikulás.

Amikor már teljes volt a pánik a manók között, mindenki fel-alá szaladt a sapkáért a folyosókon, és amikor már a Mikulás is a szakállát tépte (az egyik manónak), egy fiút vezettek elé. A manók megrökönyödve álltak félre, sápadtan figyelték az embergyereket, akinek a kezében vöröslött a mikulássapka.

– A pincében találtunk rá – mondták a fiút kísérő manók. – Egy polc alatt lapult.

– Hát te ki vagy? – kérdezte a Mikulás a gyerektől, aki erre kócos, bozontos fejébe húzta a sapkát, és így – vörös mikulássapkával a fején – pimaszul nézett fel a hatalmas öregre.

– Én vagyok a város legrosszabb gyereke!

A Mikulásnak felcsúszott a bozontos szemöldöke. Csúszhatott is, mert nem volt sapka, ami megállítsa.

– Nocsak, tényleg?

– Bizony. A tanáraim és szüleim mind ezt mondják.

– Aztán mit csinálsz, hogy olyan rossz vagy?

A fiú lesütötte a szemét.

– Hát… nem eszem meg a levest. Helyette csokit ennék. És nem adom kölcsön a játékaimat, félek, hogy eltörik. Meg néha papírgalacsinnal dobálózom az órán… és ellopok olykor dolgokat.

– Az látom – mondta a Mikulás, és a sapkára sandított. – A völgyből jöttél?

– Igen, a városból.

A manók valóságos szörnyülködésbe kezdtek. Arra még nem volt példa a cég fennállása óta, hogy egy gyerek idejöjjön.

– Hogyan csináltad?! Ide még út se vezet a városból, ráadásul az erdőben farkasok vannak.

– Tőlem már a farkasok is félnek – válaszolt vigyorogva a fiú. – Egyébként nem volt nagy kunszt, elgyalogoltam az utcánkból a város szélére, onnan elindultam a hegyre a fák között, egyre feljebb. Már előbb is ideértem volna, de folyton közbejött valami. Egyszer például kisnyulakat üldözött egy farkas, akit aztán úgy megsoroztam egy rakás hógolyóval, de úgy ám, hogy percekig semmit se látott, így a nyulak el tudtak menekülni előle. És volt olyan is, hogy madarak sírdogáltak egy fán, mert fáztak. Kénytelen voltam odaadni nekik a sálamat, hogy azzal béleljék ki a fészküket.

A manók tátott szájjal hallgatták a fiú történetét. Még a Mikulásnak is leesett az álla:

– És miért jöttél ide? Ajándékért? Mert azt házhoz viszem.

– Nem. Csak azért jöttem, hogy ellopjam a sapkádat.

A manók elsápadtak ekkora szemtelenség hallatán.

– Van fogalmad róla, mennyibe kerül egy ilyen sapka, hogy micsoda technológia van beleépítve?! – kérdezte az egyik mérnök manó, aki a felszerelésekért volt a felelős.

– Csak azt akartam, hogy ma este a Mikulás ne menjen sehová. Gondoltam, ha ellopom a sapkáját, akkor elmarad a mai út.

A döbbenettől senki se tudott megszólalni. A fiú folytatta:

– Nem akartam virgácsot kapni! A szüleim azt mondták, majd meglátom, hogy se csokit, se játékot nem kapok a Mikulástól, csak egy hatalmas virgácsot, mert rossz voltam.

– Látod, Miki, milyen rossz a sajtónk? – a főmanó nem bírta ki, hogy ne kotyogjon közbe.

– A rossz gyerekek is kapnak ajándékot a virgács mellé – mondta a Mikulás. – Egyébként sincsenek rossz gyerekek, csak egy kicsit… huncut gyerekek vannak.

– De apa azt mondta…

– Ne törődj vele, ebben a kérdésben én vagyok a szakember, nem?

– Miki, mi legyen a fiú büntetése? – kérdezte a főmanó, de a Mikulás leintette.

– Azt mondod, megdobáltál egy farkast, hogy a kisnyulak el tudjanak menekülni?

– Igen. Nem volt nagy kunszt, galacsindobálásban jó vagyok… De hiszen ezt tudod nagyon jól.

– És odaadtad a sálad egy madárcsaládnak, hogy kibéleljék vele a fészküket?

– Így van. Épp volt nálam egy sál, mert általában nem szoktam hordani azt sem. Ezért is sokszor leszidnak.

A Mikulás kedvesen rámosolygott a fiúra.

– Tudod mit, szerintem nem is vagy olyan rossz. És ha most visszaadod a sapkám, akkor megengedem, hogy nekem is segíts valamiben. Eléggé elment az idő a kereséssel, késésben vagyok, így hidd el, elkél egy kis segítség.

– Miben tudok segíteni?

– Természetesen az ajándékok kihordásában. Ha végeztünk, kapsz egy forró kakaót, és hazaviszlek. Utaztál már repülő szánon? Még nem, mi? Majd most fogsz! Nos?

A város legrosszabb gyereke még habozott kicsit, majd levette fejéről a sapkát, és átnyújtotta azt jogos tulajdonosának, aki kézen fogta őt, és elindultak kettesben a szán felé. A manók hosszan néztek utánuk. Még hallották, ahogy a Mikulás a kanyarban kacagva megjegyzi:

– Hohohó! Még hogy rossz gyerekek!