2025. március 5., szerda

Lovranits Júlia Villő: Ghost Writer

(c) Szabó Imola Julianna


Sok szép tájat láttam életemben. Balatonfüred csodálatos, Olaszország, vagy Franciaország, ha lehet,
még csodálatosabb, (kivált Nizza igen gyönyörű), de nincs kedvesebb hely a világon az én szívemnek,
mint a tündéri Svábhegy.
Múlnak az évszakok, az évek, az évtizedek és az évszázadok, azért én mégsem tágítok innen. Mert itt
énekel tavasszal legszebben a fülemile, itt virágzik a kedves körtefám, a zöld gyep felett citromsárga
lepkék suhannak, és mindig akadnak vidám, szivarozgató cimborák, akik elpletykálnak a vén
kísértettel. Télen is oly’ gyönyörű ez a hely, amikor a városban minden csupa latyak, de itt fent
meseországgá változtat mindent a hó. Nyáron jó a hűvös fák alatt, ősszel meg itt a víg szüret ideje,
ami minden korban legkedvesebb mulatságom. Valaha itt ápoltam kedves szőlőmet, gyümölcsfáimat,
ezt a helyet én már soha el nem hagyom.
Hanem mostanra nagy úr lettem: éltemben volt egy, majd mégegy feleségem, holtomban van
egyszerre kettő. Jobbomon Rózám, balomon Bellám, s így sétálgatunk békés egyetértésben kis
kertünk fái alatt. Máskor meg csak úgy egymagam rovom az utam, a jelen kor kertészének súgva
tanácsaimat a fülébe, vagy figyelve a manók tevékenykedését.


Mert a manókra bizony oda kell figyelni minden időben! Kivált a két csínytevő csibészre, Gömböcre
és Aszaltkára! Mégha csak a filoxérával gyűlt volna meg a bajom, meg az ilyen-amolyan rontó
bogarakkal…! De bizony az én kertemben élnek és garázdálkodnak a vackormanók is!
No, nem mindegyik manócska van az ember kárára. A többség dolgos-rendes, segítik a jó kertész
munkáját. Hanem az a kettő, Gömböc meg Aszaltka, valóságos istencsapásai! Még a 19. század elején
történt, hogy egy fordítva elsült varázslat miatt a körtekalapjuk megaszalódott, megpenészesedett,
és azóta bizony megromlottak, mint az erjedésnek indult vackor! S csak azon törik a vadkörtényi
kobakjukat, hogy hogyan törhetnének borsot szegény mindenkori kertész orra alá. Hol a majoros
fiának segítettek a fülemilefészek kifosztásában, hol Róza mókusait kergették, hol meg azt az átok
filoxérát pátyolgatták a kertemben. Alig győztem a harcot ellenük.
Sajnos a jelen korban sem tétlenkednek: mert mit talált ki ez a két gonosz pára?! Hogy 2025-ben
varázslattal megrontják az összes szőlőtőkét, mielőtt a Kadarka Kör csak annyit mondhatna: szüret!
Egy varázspermetszert kevernek, amitől a szőlőfürtök helyén lila takonylabdák nőnek! S a tetejébe
még majd ráfogják Jókai Mór kísértetére, mondván, hogy én magam járok vissza a túlvilágról a
szőlőért, holmi féltékenységből, hogy elrontsam mások mulatságát! Szép kis 200. születésnapi
ajándék!
Már 2024 szilveszterén neki is láttak a varázslásnak, mert ilyen nagy varázslat hosszú időt követel. De
a fülembe jutott a hír, hogy mit terveznek: egy kedves borz elárulta nekem galád tervüket. De
egymagam nem tehettem semmit. Hiszen egy kísértet néha jótanácsot, ötletet vagy pletykát súghat,
de varázsolni, vagy legalább fölemelni és a jeges hólébe pottyantani se tudná a két megátalkodott
manót. A felnőttek pedig többnyire nem látják őket. (Csak a gyerekek, az írók, a különböző állatok és
a kísértetek … ez már csak így működik a manóknál).

Beköszöntött az új év, és egy ragyogóan napsütéses, téli napon kétségbe esetten tébláboltam a
kertben, amikor zajos gyermekcsapat hangjait hozta hozzám a szél. Már máskor is figyeltem, ahogy a
kertbe iskolás gyerekcsapat érkezik. Kedvtelve hallgattam, ahogy egy kedves, szőke hölgy rólam
mesél nekik. Szerénytelenség vagy sem, el nem unom hallgatni saját életem történetét, mindig meg
is hatódom a befejezésen. Külön örülök a gyermekcsoportoknak, mindig szerettem, ha sok kedves,
fiatal arc vett körül, ha gyermekek játszottak a kertben. Most Kis Rózára, Jolánkára és Masikára
emlékeztetnek.
Hanem most segítséget reméltem tőlük. De melyiküket merjem megszólítani, amelyik nem szalad el
rémülten? Melyik olyan bátor, tiszta szívű gyermek, aki egy régi meseíró kedves kertjéért szembe
mer szállni a manókkal?
Figyelmemet egy nyolc év körüli legényke ragadta meg. Ez nem ügyelt ugyan olyan áhítattal a
magyarázatra, de a szeme kíváncsian ide-oda járt. Leste a faágak mozgását, a madarak repülését,
kissé el is kalandozott a csoporttól és vidáman ugrált a kert útjain. Nem úgy tűnt, mint aki megijed a
saját árnyékától.
Egy kis vörösbegyet küldtem elé hírnökül, az szólította meg, s csak azután álltam elébe én magam. Jól
számítottam, nem rohant el rémülten, hanem bátor „Jó napotkívánok!” - kalköszönt. („Kezit
csókolom”-nak jobban örültem volna, de hát új idők járnak). Előadtam a dolgok állását, és értette is a
problémát. A kis legényt Levinek hívták, azt mondta, már nem először lát manókat az életében, egyet
se féljek, van ötlete, mihez lehet kezdeni velük. Ravaszul rám hunyorított, és csak arra kért, hogy
mutassam meg, hol főzik tervüket a manók.
Az ifjú hőst a manók farönk házikójához vezettem, ahol lesben álltunk, vártuk, mikor jön elő a két
gonosztevő. Én nem firtattam, mi a fiatalember terve, de bíztam a gyermeki találékonyságban, habár
féltettem is bátor megmentőmet. Mi lesz, ha Levit is elvarázsolják?!
Akkor lépett ki a csepp kunyhó ajtaján Gömböc és Aszaltka. Gonoszul vigyorogtak, dörzsölték a
tenyerüket, már előre örültek az új gonoszságnak. Egy fekete kondérban főzték a varázslatos
permetszert, amit majd a kertben akartak szétfújni.
Hanem Levi kapott az alkalmon, hogy ez a kettő gyanútlanul kilépett a házikó ajtaján. Hirtelen ott
termett, és a varázsfőzetet puff, a padlóra borította, a két meglepett gonosztevőt meg zsebre vágta.
Gömböcöt a bal, Aszaltkát a jobb zsebébe.
Épp jókor, mert már hallottuk, ahogy a csoport tanítónője Levi után kiabál. Gyorsan elköszöntünk
egymástól, Levi pedig szaladt a csoport után.
A kertbe újra béke költözött, én is megnyugodhattam, hogy az idei szüret is zavartalanul lezajlik majd.
A manók varázslata tönkre ment, ők maguk alapos időbe telik, amíg a távoli Pesterzsébetről (ahol
Levi lakik, és ahol majd kiengedi őket a zsebéből) a rövid kis manólábaikon visszagyalogolnak a XII.
kerületi Jókai-kertbe.
Mire hazaérnek, talán addigra meg is javulnak. Talán…


Szerkesztette: Németh Eszter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése