 |
| Weiner Liza illusztrációja |
Egyszervoltholnemvolt ország királya minden vasárnap a birodalma határán található erdőbe vágtatott. Fújt, fagyott, vagy perzselt a nap, mit se számított. Felnyergeltette a leggyorsabb lovát, és a hátán ügetve egy szempillantás alatt a sűrű rengetegben találta magát.
Réges-régen, ifjú királyként meg akarta ismerni országának minden szegletét, akkor járt először ezen a vidéken. Később nagy bánatát csillapítani tért vissza a susogó fák közé. Egyetlen lánya hirtelen eltűnt. Kerestette őt mindenütt, szolgái bejárták az ország minden zegét-zugát, de sehol sem találták. Ám a király nem nyugodott, kereste őt tovább, időnként nekiindult birodalmának, és bolyongott nyugtalanul. Egy ilyen alkalommal tűnt fel neki a szivárványmogyoró. A királyt egy életre rabul ejtette a csodálatos cserje.
A mogyoró sosem reszketett csupasz ágakkal. Télen piros, tavasszal kék, nyáron zöld, ősszel arany leveleket hozott. Éjszaka sötétlilába burkolózott, hajnalban harmatcseppekkel gyöngyözte az ég kékje. Egészséges volt és ragyogó, színeivel elkápráztatta az uralkodót.
Szeretett volna rájönni, honnan ered a varázsereje, mi a forrása a szivárványszíneknek, de hiába a hatalma, türelme, hűséges látogatásai, vénségére sem lelte meg a titok nyitját. A királynak nem maradt más választása, utód híján kihirdettette, hogy annak adja Egyszervoltholnemvolt ország trónját, aki megfejti a mogyoróbokor rejtélyét.
Több se kellett, aki csak tehette, szerencsét próbált. Érkeztek az erdőbe vitézek, bölcsek, nagyurak, királylányok és javasasszonyok szerte a világ minden tájáról, de a szivárványmogyoró titkát senki sem tudta megfejteni.