Várfalvy Emőke: Kalahütty és a kelekótya kaland

 

Illusztráció: Sallai Regina 
(Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és AMI)

Kalahütty, a majdnem kék madár minden hajnalban felkelt.

Énekelt egy és negyedórát, hogy felébressze a mindig morcos felnőtteket, az ásítozó gyerekeket és az éjszakai házőrzéstől kótyagosan vakaródzó kutyákat. A macskákat hagyta aludni.

Napközben gumicukorszerűen nyúlós kukacokra és ropogós rovarokra vadászott.

Délután, míg a macskák lomha léptét leste az öreg diófa magasából, elnassolt egy-két arra repkedő legyet.

Simon Réka Zsuzsanna: Lakáscsere

Illusztráció: Péter Gábor
(Bátaszéki Kanizsai Dorottya Általános Iskola és AMI)

Többfejű Sárkányék évszázadok óta a Zúg-völgyi-barlangban laktak. Hazudnék, ha azt mondanám, nem szerettek itt élni, szerettek, persze, hogy szerettek. Senki sem lakna egy állandóan hideg, nyirkos, sötét helyen, ahol kismillió cseppkőbe akad egyszer az egyik, máskor a másik feje. És a hasadékszerű kis folyosókról még nem is beszéltem.

Majoros Nóra: Az utolsó lovag

 

Illusztráció: Gargya Attila
 (Berettyóújfalú, Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola) 

– Édes fiam, te jó gyereknek tűnsz, és nem szeretném, ha úgy járnál, mint a többiek – magyarázta a király. –  Ha lépteket hallasz, előkapod a kardod, és kaszabolsz! Megértetted?

A fiú a királyra bámult. Egy ideig hallgatott, aztán megkérdezte:

– De mi van akkor, ha…

Tallián Mariann: Az álmok lánya

 

Illusztráció: Mező Bianka
(Berettyóújfalu, Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola)

Azon a földön, ahol nyáron a föld sárga homoktenger, télen pedig olyan repedezett és szikes, hogy még a talp is megfeketedik belé, és ahol vizet csak tartályokban látnak a gyerekek, ahol a nap olyan nagyon szereti a földet, hogy ölelésétől megfulladnak az élők, ahol lepkék helyett legyek zümmögnek és gomolygó sokaságuk ellepi a kecsketejes üveget, ahol szivárványszínű ruhákban járnak az asszonyok, és ringásuk elbódítja a kisdedeket, ahol a tigrisek némán merednek a tájra és titkokat rebegnek, ott, ahol az elefántcsordák királyi méltósággal vonulnak dzsungelpalotájukba, a zsiráfok pedig az égre emelik fel az emberek tekintetét, ott, a Földnek ezen a varázslatos tájékán élt egy bronzbőrű kislány.

Zsuzsa kedvence az Amikor

 

Simon Réka Zsuzsanna:
Amikor

 

Grafika: Kalas Zsuzsa

Felhúzott térdekkel kuporgott a konyhapulton,

és várta a pillanatot, 

amikor csitul,

és nem feszít,

amikor könnyebb,

és nem szédít,

amikor halkul,

és nem sebez,

amikor múlik,

és nem felez,

amikor nem szorít, 

és nem nyom,

amikor old

és enged

a fájdalom.

 

 

 Eredeti megjelenés: Amikor

 

Zsuzsa kedvence a Legkisebb Királylány levele

 

Kalas Zsuzsa

Kedves Legkisebb Királyfi!

 

Őszintén sajnálom, de kénytelen vagyok ezúton kapcsolatba lépni Veled! Már azt sem bánom, ha mások is fültanúi lesznek szemrehányásaimnak, hiszen már idestova kétszáz éve hasztalan várok rád, s leveleim bontatlan érkeznek vissza ide az erdő közepébe a fa odvába.

Nem sajnáltam, mikor kitoloncoltak a palotából, és magam dobtam le selyemruhámat, miután a Grimm fivérek utasításainak megfelelően – akiknek szavahihetőségében mélységesen csalódtam – összevesztem királyi atyámmal.

Önként vonultam ki az erdőbe, berendezkedtem itt a fa odvában, és igyekeztem elviselni a gyámoltalan őzikéket, akik mellém bújtak éjszakánként és az arcomba szuszogtak. Jó képet vágtam a rigókhoz, pedig óriási ricsajjal ébresztettek minden hajnalban. Lelkesen gyűjtöttem a bogyókat meg a virágokat, és együtt daloltam a madarakkal; pedig hidd el, ez egyáltalán nem olyan élvezetes, ha valakinek olyan gyatra hangja van, mint nekem, és legalább ugyanannyira utál énekelni. Nem bántam semmit, mert biztosra vettem, hogy aranyszőrű paripádon rövidesen utánam jössz, dacára rongyaimnak és borzas hajamnak, valamint hamis énekhangomnak, első látásra belém szeretsz, a palotádba viszel, és természetesen feleségül veszel. Úgy volt, először megörököljük a te birodalmadat, majd – miután elnyertük atyám bocsánatát – szert teszünk az ő országára is, s így két legyet ütünk egy csapásra (végérvényesen kitolva ezzel két fennhéjázó nővéremmel).

Arra persze senki sem számított, hogy Te, kedves Legkisebb Királyfi, bezsebeled az aranyszőrű paripát, az útiköltségnek szánt zsák aranyat, no meg az atyai áldást, és ahogy kikanyarodsz a palota elől, és már nem látod a sok zsebkendőt lengető udvaroncot és könnyekben úszó királyi szüleidet, az erdőbe vezető út helyett te majd a másikat választod. És most nem szeretném, ha megint arra hivatkoznál, hogy te tulajdonképpen nem is olvastad a mesét, vagy hogy ez így nincs is benne konkrétan leírva! És kérlek, ne gyere azzal, hogy a romló cserearányok meg a növekvő gazdasági feszültség indítottak erre a lépésre, mert ezek csak olcsó kifogások!

Belátom, talán kissé hevesen reagáltam, mikor először döbbentem rá itt az erdőben, hogy hiába várok rád. Az első száz év során azt hiszem fejhangon rikácsoltam az odúmba unos-untalan betekintgető, álmomat megzavaró apró állatokkal, és a madarak is nagyon idegesítettek. Azt sem tagadom, mély csalódottságomban nem fordítottam kellő figyelmet faágaktól megtépázott frizurám kifésülésére, valamint rongyos ruhám megfoltozására. Elképzelhetőnek tartom, hogy ez talán közrejátszott abban, hogy a következő néhány évtizedben az erdőt széles ívben elkerüld.

Hallottam, hogy tőzsdeügynöknek álltál, és a zsák aranyat az első tranzakcióddal megdupláztad. Eljutott hozzám a hír, hogy ma már nyitott sportautóval jársz, nyári szabadságodat dél-tengeri szigeteken töltöd, nősülni pedig eszed ágában sincs. Azzal is tisztában vagyok, hogy leveleimet olvasatlanul hajítod ki, és abban reménykedsz, hogy talán én is elfelejtelek.

Csakhogy, kedves Királyfi, hiú reménnyel áltatod magad! Kettőnk közül én húztam a rövidebbet: a bogyóevést meg a rikoltozó madaraktól hemzsegő hideg hajnalokat. Az ilyesmin nehezen teszi túl magát az ember. Elárulom, hogy az első száz év csalódottsága után a következő száz évet gondolkodással töltöttem. Hidd el, bőven volt rá időm, hiszen más teendők nemigen foglalták le napjaimat. Összegeztem mindent, és rájöttem, mi az, amivel jobb belátásra bírhatlak.

Kétszáz év nagy idő, és bizony, nagyon megváltoztam azóta, hogy karcsú derekú szőke királylányként idevetődtem. Ma, kedvesem, a Vasorrú Bába fiatal bakfisnak tűnik mellettem, és látnod kellett volna, a Hétfejű Sárkány hogyan iszkolt előlem a minap, mikor váratlan eléje toppantam egy ösvényen.

Tehát úgy döntöttem, ultimátumot ajánlok: vagy idejössz, sutba dobod a léha életformát, annak rendje és módja szerint feleségül veszel végre, vagy tovább várok rád. Kész vagyok további két- vagy akár háromszáz évet is itt kuksolni a fa odvában, ha erre kényszerítesz. És ezt nyugodtan veheted fenyegetésnek!

Hidd el, fiatalabb már nem leszek!

 

hűséges arád

a Legkisebb Királylány

 

U.i.: ha jössz majd, gyere be egyenesen az erdő közepébe. Itt leszek a tisztáson a nagy fa odvában. A sűrűből időről-időre felhangzó panaszos üvöltéssel ne törődj: a farkas keres kétségbeesetten valami Piroskát...

 

Eredeti megjelenés: Kedves Legkisebb Királyfi

Mégíróbb… mégszerkesztőbb… méggrafikusabb… – villáminterjú Kalas Zsuzsával

 

 

 

Hogyan lettél Cimbora?

Kedves felkérést kaptam a csatlakozásra a nemrég alakult Cimboráktól nagyjából tíz éve. Mindez egy remek borozós-mesélős-beszélgetős szekszárdi szakmai hétvége után történt: nyilván örömmel mondtam „igen”-t.

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

A kötetlenség, a szakmai kapcsolatok változatossága, sokszínűsége. Szuper, hogy egy-egy új feladat vagy projekt kapcsán a tapasztaltabbak segítik a kezdőket. Így nagyon sok mindent tanulunk egymástól.

Mi az, amit nem szeretsz a cimboráskodásban, vagy ami megnehezíti a cimboraságot?

Nekem lételemem a személyesség: hogy lássam, érezzem is a másikat, akivel együtt dolgozom, nehezen működöm online térben.

Szerinted kik olvassák többen a Cimbi oldalt: gyerekek vagy felnőttek? Miért?

Talán a technikai feltételek miatt azt feltételezem, a felnőttekhez jut el elsősorban. A saját ismeretségi körömből legalábbis ezt a visszajelzést kaptam.

Miért jó, hogy alapvetően online oldal vagyunk?

Így sokkal-sokkal több olvasóhoz jutnak el a szövegek, illusztrációk.

Alakulhatnak-e ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?

Mindenképp. Az elmúlt évek alatt az Írócimborás postafiókomban megjelenő puszta nevek többségében mára már élő szakmai társakká alakultak, akikkel barátság vagy szakmai kapcsolat is kialakulhatott. Ebben sokat segítenek az időről időre létrejövő személyes találkozók.

Segítette-e szakmai előrelépésedet és/vagy személyiséged fejlődését a Cimbi oldal?

Igen. A festészet, a grafika és az irodalom is magányos tevékenység: én is többnyire egyedül dolgozom. Így azonban sokszor elmarad a kontroll, a tükör, ami szerintem nagyon fontos az alkotómunkában. Az Írócimbora projektek kapcsán visszajelzésre mindig van lehetőség. Az is nagyon hasznos, ha látom, egy-egy téma kapcsán a többi Cimbora hogyan alakítja a munkáját. Ebből rengeteget lehet tanulni.

Melyik projekt volt a kedvenced a tíz év alatt? Miért? Melyik projektet tartod a legeredményesebbnek? Miért?

A sok gyönyörű projekt közül, amelyben részt vettem, az Aranyecset mesefolyamot emelném ki. Az ott megjelent szövegek, illusztrációk magas színvonalán kívül lenyűgözött az az óriási szakmai profizmussal párosult lelkesedés, amivel a projekt szerkesztői a munkát bonyolították. Öröm volt, hogy részt vehettem benne.

Mi az, ami változtatnál a Cimbi műhely működésében? Miért?

Azt hiszem, semmit sem változtatnék, mert valójában nincs mit megváltoztatni. A Cimborákban az a jó, hogy képlékeny, alakul, nincsenek kőbe vésett szabályok, és ezzel óriási szabadságot ad az alkotóknak.

Ha egy mondatban kellene megfogalmaznod az Író Cimborák lényegét, mit írnál?

Egy hely, ahol az író grafikus, a szerkesztő író, a grafikus író, az író „mégíróbb”, a szerkesztő „mégszerkesztőbb” és a grafikus „méggrafikusabb” lehet.

Hogyan ajánlanád a Cimbiket egy most induló, ifjú alkotónak?

Gyere, próbáld ki magad: alkoss, kísérletezz, ne félj a hibáktól, itt mindent lehet!