Sugár Zsigmond: Az ezüst iskola

  

Gyovai Kati illusztrációja

Valamikor réges-régen, az ezüsterdő közepén, egy csipkés tornyú kastélyból lett iskolában száz kicsi koma lakott. Egyetlen tanár okított kicsit és nagyot a boltíves lovagteremben, ahonnan a zsivaj elért az erdő minden zugába. Nem számított, hogy szünet volt vagy tanítás, a sok csibész megállás nélkül csivitelt. Csakis akkor némultak el, ha kiléptek a nyílegyenes fenyőkkel határolt udvarra, ahol az ezüsterdő figyelte minden mozdulatukat, s ha valaki egyet is pisszentett, jött érte a szárnyas róka. Így aztán az iskolából alig tették ki a lábukat, inkább a folyosón randalíroztak. Ott is vacsoráztak, és ott is háltak, amikor beesteledett, mert az iskola árvaház volt, a földszinten egy nagy tanteremmel, az emeleten sok apró hálószobával. Még lámpaoltás után is tartott a zenebona. Egyedül a kicsi Mátyás hallgatott, aki egy szót sem szólt, mióta a szárnyas róka elvitte a bátyját.
    Történt egyszer, hogy a tanító bácsi, egy hórihorgas gólya, az udvaron csattogtatta a csőrét. Nem tehetett róla, ez volt a szokása, de ezúttal olyan hangosan kelepelt, hogy a szárnyas róka meghallotta, és elrabolta. Várt-várt a száz gyerek, de attól fogva többet nem volt, aki becsengessen. 
    – Keressük meg a gólyát! – harsogta egy vörösképű legény, de a többiek kinevették. 
    – A róka, a róka, a vörösszárnyú róka! A róka, a róka az iskola tanítója! – kántálta egy maroknyi csapat.
    Egy kancsal lány az asztal közepére pattant, rámutatott a vörösképű legényre, majd így kiáltott: 
    – Igaza van, menjünk és keressük meg a gólyát!

Fricska Erika: Lili és a zokniszörny

 

Fricska Erika illusztrációja

 

Lili gyakran álmodott szörnyekről.
    Na nem ijesztő, ordítozó szörnyekről, hanem furcsán viselkedő, kicsit bohókás lényekről, akik bolondozásukkal megzavarták az álmait. Az egyik összekócolta a haját, a másik elcsente a frissen kiesett fogát a párna alól, mielőtt a fogtündér megérkezhetett volna. Egyesek pedig előszeretettel dugták el a papucsát az ágy alá. De a legnagyobb baj mégsem ez volt.
    A szörnyeknek volt egy különösen idegesítő szokásuk: imádták a zoknikat. Pontosabban csak a zoknipárok egyik felét. Így hát a szekrényben, a fiókban és az ágy alatt Lili egész gyűjteményt halmozott már fel páratlan zoknikból.
    Egyik este anya a fejét fogta.
    – Ez tűrhetetlen! – sóhajtotta. – Már egy rendes zoknid sem maradt!
    Lili tudta, hogy valamit tennie kell. Nem volt rendmániás, de ez a zoknilopkodási ügy már neki is sok volt.
    Aznap este elhatározta, hogy kinyomozza az igazságot. Összeszorította mind a tizennyolc kis fogát. Elővette a világító unikornisát, aki puha fényt szórt a szobára.
    – Te velem jössz – suttogta. Óvatosan kibújt az ágyból, és a félhomályban elindult nyomozni.
    A szoba csendes volt, de a függöny mögül halk nesz hallatszott, mintha valaki nagyon ügyetlenül próbálna elbújni. Lili fénysugarat irányított a függönyre, és hallotta, hogy valaki szuszog. Lili megdermedt. A szíve gyorsabban vert, de nem hátrált meg.
    – Akárki vagy, gyere elő! – mondta határozottan, bár egy picit remegett a hangja.
    A függöny meglebbent, és kikukucskált a lény.
    Egy valódi kis szörny volt. Négy szeme közül egyik sem tűnt gonosznak – csak kissé álmosnak. Hasán csíkos pizsama feszült, a lábán két különböző zokni, és zavartan állt egyik lábáról a másikra.
    – Na, most fülön csíptelek! – mondta elégedetten Lili.
    – Bocsi – mondta a szörny halkan. – Én igazából nem akartam lopni. Zavarában úgy vigyorgott, hogy az összes foga látszott.
    Lili pislogott, aztán elnevette magát.
    – Szóval te vagy a zoknilopó?
    A szörny elpirult, és babrálni kezdte a csíkos pizsamája szélét.

Kátai Letti: Hangszervarázs

  

Vajda Melinda illusztrációja

 

                                Őszember járja a várost.
                                Hallgasd csak, ügyes zenész!
                                Gityulán furmonikál és
                                Nyekerén cimberedéz.

                                ’Cikkara dimm’, szól puhán, de
                                nyikkan, ha az út rögös.
                                Körötte a levéltenger
                                rozsdaszín meg rúzsvörös.

                                Gyere gyorsan, mert tovább áll. 
                                Szaladjunk a hang után.
                                Hopp egy szaltó, balra bukfenc, 
                                s négy cigánykerék csupán.

                                Előbb még a piacon volt. 
                                Az Őszember, hát ki más?
                                Vett egy trendi Xilofangárt, 
                                de kiderült, hogy hibás.

                                Harsiponját vonogatja, 
                                sosem játszott hegedűn.
                                Közben egy kis puncsot kortyint, 
                                mézmentesen, keserűn.

                                ’Dimmgara cikk’, így lágyan, de
                                sercen, ha a cúg erős.
                                ’Rinka csekk csekk’, ’Zimbezú’, s a
                                ’Klappala’ is tetszetős.

                                Villám kacsint, esernyőnket
                                elcseni hipp-hopp a szél.
                                Sebaj, az Őszember talán 
                                majd rajta kötyöbülél.

                                ’Slakka, cserr-cserr, dumbapumba’,
                                mulatságos kis bagázs.
                                Ütve-hintve-húzva-fújva
                                igazi hangszervarázs.

                                Melyik tetszik? Kipróbálnád?
                                Ó, ne hidd, hogy könnyedén
                                eljátszod a boci tarkát
                                rajtuk. Hidd el, kőkemény.

                                Hová tűnt most? Ni, már látom.
                                Csembulukot ráz, de szép!
                                Felhők bajszát megpengeti,
                                míg az ősz a télbe lép.

                                Télembernek muzsikában
                                nem terem itt semmi becs,
                                koppint egyet az orrodra,
                                s annyit se mond, ejnye, bocs.
     

          

        Szerkesztette: Miklya Zsolt 

Kiss Dorina: Sörény a játszóházban

  

Török Szilvia illusztrációja

 

Szóval volt egyszer egy oroszlán. Nem igazi, persze – plüss. De meg ne mondd neki, mert Sir Sörény szentül meg van győződve róla, hogy ő a dzsungel hús-vér királya, aki „átmenetileg textiltestben van szabadságon”.
    A gazdája, Félix, hat és fél éves (a fél nagyon fontos), és mindenhová magával cipeli Sörényt (a Sir ízlés szerint elhagyható). Elviszi az oviba, a boltba, a doktor nénihez, sőt, egyszer még a nagyi kertjébe is együtt érkeztek, ahol Sörény hősiesen megvédte Félixet egy különösen gyanús hangot adó pitypangtól. Múltkor pedig még a fogmosáshoz is beültette a mosdókagylóba, és együtt „mostak fogat”. Azt olvasta, hogy a szájhigiénia kiemelten fontos, és nem szeretett volna kockáztatni. A barát az barát. 
    A baj ott kezdődött, amikor Félix elvitte Sörényt Doma szülinapi bulijára a Fergeteg Játszóházba. A hely körülbelül úgy nézett ki, mintha egy kalózcsapat elfoglalta volna egy cukorgyáros nagy vitorláshajóját, és hogy ne unatkozzanak a hosszú tengeri utak alatt, a biztonság kedvéért felszerelték volna trambulinokkal is. A központban egyértelműen a kalózhajó állt, ami méltóságteljesen uralta a teret. 
    Félixnek a megérkezésük után azonnal jó ötlete támadt:
    – Legyen Sörény a kalózhajó kapitánya! – kiáltotta, majd letette őt a hatalmas hajó orrára. 
    – Ő majd figyel, nehogy jéghegynek ütközzünk! – mondta komolyan. Az egész szülinapi vendégsereg beözönlött a hajtótestbe, ahol azonnal össze is vesztek rajta, hogy ki kezelje az irányítópultot. Szerencsére mielőtt elvadult volna a helyzet, megjelent Doma apukája egy maréknyi zsetonnal: 
    – Ki szeretne motorozni, vagy kipróbálni egy játékgépet?
    – Én!!!! – ordították az ünneplők, és szétspricceltek minden irányba. Persze Félix is, így Sörény ott maradt egyedül.