 |
| Bódi Kati illusztrációja |
Egyszer volt, hol volt hol nem volt, Felhőországban élt egy szomorú kis felhő, akinek nem voltak barátai, mert mindenki kinevette, mert úgy nézett ki, mint egy kis bárány. Úgy is hívták, hogy Bárány Berci.
Annyit csúfolták és bántották, hogy nem volt többet maradása Felhőországban. Úgy döntött, hogy elmegy az Óperenciás-tengerhez, és telesírja vízzel, hogy aztán barátok legyenek örökre. Le is ereszkedett Felhőországból, és addig suhant az égen, míg meg nem pillantotta az Óperenciás-tengert. Vize hatalmas és csendes volt, és sós illatot árasztott.
A felhő félénken megszólította:
– Szia, engem Bárány Bercinek hívnak – mutatkozott be.
– Szia, én meg az Óperenciás-tenger lennék, ha volna bennem elég víz – mondta keserűen az Óperenciás-tenger.
– Nekem most is hatalmasnak tűnsz! – vigasztalta Berci.
– Egy évvel korábban még a közeli erdőket és partokat is el tudtam árasztani, majd jött a nagy apály. Azóta apályról apályra egyre kevesebb a vizem, és attól tartok, hogy a végén el fogok fogyni – mondta elkeseredetten a tenger.
– Nekem nincsenek barátaim. Mindenki kinevet Felhőországban, mert úgy nézek ki, mint egy bárány, felhő alakban – magyarázta Berci. – Azért is jöttem ide, hogy kisírjam magam, a könnyeim beléd hulljanak, és örökre barátok legyünk. Így neked is segítenék, mert több lenne benned a víz.
– Én nem nevetlek ki, és köszönöm, hogy segíteni akarsz. De ahhoz jó sok esőfelhő kell, hogy megteljek vízzel. Jóval több, mint amennyit te sírni tudsz – mondta a tenger.
– Akkor elmegyek, és szólok az északi szélnek, hogy fújjon ide sok felhőt! – mondta lelkesen Berci, elmosolyodott, majd elsuhant az égen.
