Aki lángot látni akar (Németh Eszter és Takács Viktória alkotásai)

Takács Viktória illusztrációja

 

Németh Eszter: Aki lángot látni akar

Habibi. Pöszkének tulajdonképpen fogalma sem volt arról, mit jelent a szó. Újdonsült kis barátnője mondta, nagyjából bármilyen helyzetben, csak más-más hangsúllyal.
     Habibi bármi lehetett, kérdés, válasz, kijelentés.
     A lehető leglehetetlenebb helyzetekben is alkalmazták, Pöszke is kísérletezett vele, de egy felnőtt se háborodott fel, mint egyébként más szitokszavak használatán.
     A felnőttek közül csak Maryre volt teljesen hatástalan minden kísérlet, ahogy a többi ovis kísérleteinek többsége is. Megrovóan a lányokra nézett, és nem reagált. Pöszkét ez roppantul bosszantotta, nagyon szerette volna tudni, mit csinál Mary, ha kijön a sodrából.
     Kamélia szomorú lett, Honamona mérges, Kobla pedig hangos, mint az óvó nénik általában. De Mary csak a fejét rázta, és elfordult.
     Pöszke új barátnőjének fekete copfjai voltak, és gyöngyöket viselt benne. A bőre is sötét volt, ez különösen tetszett Pöszkének, olyan volt, mint a frissen lakkozott diófa Papus műhelyében. Didi más tekintetben is különbözött az addig ismert gyerekektől, kézzel evett, bátran nemet mondott, ha épp nem volt kedve az aktuális feladathoz. Didi szeretett festeni, tulajdonképpen bármit szeretett, amihez a kezét használhatta és ragacsozhatott, vizezhetett. Pöszke boldogan játszott és sarazott vele. Minden olyan színes és vicces volt, mint a gyöngyök Didi hajában.

Űrhajósok (Lukács-Kis Panka és Radnóti Blanka alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója

Lukács-Kis Panka: Űrhajósok

     – Te! Pisti, láttad? – szaladt izgatottan Peti a barátjához. Még köszönni is elfelejtett ezen az álmos hétfő reggelen.
     – Nem! Mit? – válaszolt kicsit morcosan Pisti, mert éppen a kedvenc mágneses építőjátékával bíbelődött, ami sehogyan sem akart összeállni az Artemis II. űrhajóvá. Már legalább negyedórája ezen dolgozott, és most a barátja megzavarta.
     – Új gyerekek jöttek az oviba! – hadarta Peti a szokásos lendületével. – Gyere, nézd meg őket!
     – Nem akarom! Építek. Nem érdekelnek az új gyerekek!
     – Ketten vannak! Gyere már Pisti! – noszogatta barátját Peti.
     Pisti tovább folytatta az építést, de ahogy egyre nőtt az építmény, egy törött ormányú elefántra kezdett hasonlítani.
     – Szép elefánt – mondta Peti. Pisti elvörösödött.
     – Nem elefánt, hanem az Artemis II.
     Erre Peti megrántotta a vállát, és otthagyta a barátját.
     Pisti hallotta, amint egyre több gyerek érkezik a csoportba. Messziről megismerte Hajnit magas, vékony hangjáról, Ivánt kicsit akadozó beszédéről, Jojót lassú, mély dörmögéséről. Egyszerre csak fura, pattogó, gurgulázó hangra lett figyelmes. Nem akart odafigyelni rá, de annyira furcsa volt, hogy már csak azt vette észre, hogy az ajtót nézi, amelyben két egymáshoz nagyon hasonló, kerekfejű kisfiú álldogált és egy magas nénivel beszélt.

4. fejezet: Esőcsepp és gyertyaláng

 

Hajdú D. András fotója

Azt mondják, a gyerekek mindenütt ugyanolyanok. Szeretnek bújócskát játszani, pocsolyában tapicskolni, szívesen esznek tortát, lenyűgözik őket a hatalmas munkagépek, és mindegyiküket megnyugtatja egy anyapuszi. No, de mi történne, ha egy magyar óvodában hirtelen felbukkanna két akfrikai kisfiú? És mi lenne akkor, ha egy bűvös távcsőbe pillantva egy magyar kislány hirtelen egy kongói faluban találná magát, és ott kéne eltöltenie egy napot?

Afrikai utazásunk következő fejezetében olyan meséket és verseket gyűjtöttünk össze, amelyek gyerekszemmel mutatják meg a körülöttünk lévő világot, legyen az óvoda, iskola, falu, vagy éppen az erdőszélen egy kiadós, nyári zápor. Nézzetek bele a bűvös távcsőbe ti is, hátha megpillantjátok az Afrikában integető gyerekeket!

A témához tartozó fotókat összegyűjtve itt éritek el: Kukucs fotógaléria

Ajánlott életkor: 3–9 év

Hajdú D. András fotója

Részlet Hardi Richard naplójából:

„Lassan elhagytuk a várost, és elkezdődött a nagy utazás Kabinda felé. Az ég felhős volt, és féltünk, hogy bármikor eleredhet megint az eső. Hatalmas gázlókon keltünk át, a víz időnként ellepte a motorháztetőt, ilyenkor tanácsos volt becsukni az ablakokat, mert még az utastérbe is becsapott. De nem is ezek voltak az igazán nehéz helyek, hanem egyes laza, homokos részek, ahol a kerekek hatalmas mélyedéseket vájtak ki. Ebben kellett lavírozni, lehetőleg nagy lendülettel átevickélni négy kerékmeghajtással, mert ha megállsz, elsüllyedsz. Autóink jók voltak, így 20-30 km/ órás sebességgel haladtunk. Időnként teherautókat előztünk meg, ezek iszonyúan meg vannak rakva áruval és emberekkel. Nehezebb részeknél leszállítják az embereket, és az autó üresen megy át a homokon, így az emberek az út felét gyalog teszik meg. Az út kb. felénél utolértünk egy beragadt autót. Az emberek ásóval, lapáttal igyekeztek kiszabadítani. Próbáltuk kihúzni, de nejlonkötelünk mint a cérna szakadt el. A mögöttünk jövő teherautó sofőrje ekkor ért oda, és mondta, hogy fizessünk neki 100 dollárt, és akkor kihúzza. Mondtuk, hogy nem vagyunk hülyék, és ha tovább akar menni, húzza ki ingyen. Ki is húzta. és utána vidáman búcsút vett tőlünk.”

Imák csendes éjeken (Bódi Kati, Nagy Izabella és Szabó-Szemenyei Eszter alkotásai)

 

Szabó-Szemenyei Eszter grafikája

Nagy Izabella: Imák csendes éjeken

azt álmodtam

Te alkottad az eget

csillagokkal teleszórt fekete szemeket

az égbolt tiszta tükrét

hogy ha lemegy a nagy gömbölyű

vörösség

ne maradjunk árván

Nélküled 

csak szélfútta pálmafák hegye vagyunk

kitéve a zord nappalnak

azt álmodtam

Te alkottál engem

teleszórva sötét fellegekkel

az égbolt letűnt felhőivel

hogy ha becsukom a szemem

feketeség

áradjon miránk

mert az éj Veled igazán teljes

teleszórva csillagokkal

és álmodjuk

hogy Hozzád imádkozunk.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Bódi Kati illusztrációja