 |
| Németh Anna |
Eltelt még három másodperc. A fülledt, feszült hangulatú öltözőben Levrena kitartóan bámulta maga előtt a semmit. A körülötte levő hat lány visszafojtott kuncogása, tekintetük cinkos, összetartozó villanásai tűkként függtek a levegőben körülötte. További két másodpercnyi időverejték vonszolta magát, sunyi lomhasággal végig az egykor fehér falakon, majd tompa koszrétegként ült meg rajtuk.
– Nah mi van?..No cap mid-bitch? – köpte felé a szavakat Hareza.
– Ugyan már.. hagyd.. fanum tax. – bökte Tina oldalba Harezát.
Ebben a pillanatban Lev hirtelen felállt és egyetlen ruganyos mozdulattal Hareza felé lendült.
– bocs… – mondta kissé rekedten de érthetően. Ezután, alig változtatva irányt elment mellette, belépett a mosdóba és becsukta az ajtót.
Az ajtó túloldalán szinte varázsütésként tört ki a röhögés. Lev úgy szorította a kilincset, hogy teljesen begörcsölt a jobb tenyere. A nyivákoló poénkodás morajából itt-ott szófoszlányok villantak fel. „ …osztolom..is…no fuzz…al mindfuck…skibidi „
Az öltöző ajtón két rövid ám igen határozott kopogás hallatszott. A lányok elcsendesedtek majd kimentek a jobb oldali ajtón a terembe. Hareza maradt utoljára. Háromszor megismételte a kopogást a mosdó zárt ajtaján, visszanyelt egy feltörő kis röhögést és a többiek után ment.
Lev kijött a kezét masszírozva, magára ráncigálta fehér pólóját, fekete, bő gatyáját,és belelépett könnyű vászoncipőjébe. Valahonnan mélyről feltört belőle egy érzés, hogy undorral leköpje Reza pedánsan összehajtogatott fekete-fehér kapucnis Nike felsőjét és New Balance alsóját. Ehelyett kiment a terembe. A többiek már elkezdtek bemelegíteni. Lev megállt az ajtóban és türelmesen várt. Jó volt őket hátulról nézni, ahogy védtelenül hajlongnak és nyújtanak anélkül, hogy észrevennék őt. Vajon mi lenne, ha egyszerűen…
Egy alig hallható torokköszörülés gurult végig a termen. A Mester átható tekintete rászegeződött, alig láthatóan bólintott neki. Lev mélyen meghajolt, két tenyerét összetapasztva a mellkasa magasságában. Négy lépést tett, megállt leghátul, megismételte a meghajlást, ezúttal bal tenyerét ferdén jobb öklére támasztva maga előtt. Elkezdte a nyak és váll körzéseket.
Bemelegítés után egy rövid formával kezdtek: három egyenes ütés, két védés fenn, két ütés, két védés lenn.
A mester hangja teljesen betöltötte a termet.
– Fókuszálj! A lényeg a pillanat, az erőkifejtés és az elengedés között, ez fá-tyin-ná tud fejlődni később. Lazulj el! Szedd össze az állásod, nyújtsd ki az izompólyáid…Nem, lentről, mindig lentről, gyökérből indíts! Húzd fel …Nem úgy! Legyen kirobbanó az indít…Az indítás a legfontosabb. Hagyd, hogy a hullám végigmenjen rajtad és állítsd meg a végpontban! A végpont…
– Gemma, mi ez a fókusz nélküli össze-vissza nyaklás?!
– Tina, ne táncolj!..ne is légy merev! A merev dolgok törnek, légy stabil és hajlékony.
– Reza, ne akarj ütni! Az ütés, az csak a következmény, a lényeg, hogy létrehozd a körülményeket. A robbanás pillanatában a teljes kiüresedést.
– Márk, nem vagy robot! Különböztesd a lazaságot és az ernyedtséget.
– Lavrena, engedd le a vállaid! Húzd ki magad.. Nah akkor húsz ismétlés és húsz saját tempó. Horen számolj. A mester sóhajtott, kiment. Mikor visszatért még mindenki a sorozatot ismételte. Kissé feljebb vette a légkondit, elégedetten nyugtázva, hogy a fehér pólókon és szürke gyakorló ruhákon levő verejtékfoltok mérete jelentősen megnőtt. Átvette a számolást.
– yi, er, san, sii, wu, liu… – Mint mondtam, a lényeg a tudat lecsendesítése. Alapoktól indulunk. – Odasétált Levhez és egy A4-es papírlapot tartott elé kinyújtott kezében majd bólintott.
– Üsd meg!
Amint kimondta egy visszafogott, várakozóan torok-csiklandó röhögéshullám keletkezett a lányok torkában. Mindössze Hareza mert megengedni magának egy icipici lenéző mosolyt. Lev ránézett a papírra és pontosan tudta, hogy át kellene szakítania. Meg azt is tudta, hogy a ”kellene” szart sem ér és nem hozzáállás.
Levegőt vesz, kifújja. Vesz még egyet, struktúra összerak, tófelszín elképzel. Üt. Ezt az idióta tükörsima tudati baromságot egyedül tóként tudja elképzelni. Most csillogó lett a tó. Az ő tava volt.
– Újra! Csípőből! Fókuszálj!
A papír észrevétlen eleganciával lebbent el Lev ökle elöl. Egyetlen leheletnyi gyűrődés sem keletkezett rajta. A Mester ráncolta a homlokát, majd odatartotta a papírt Márk elé. Határozott csattanás hallatszott, a lapon cikázó gyűrődés jelent meg.
– Reza, nem rossz…nem rossz, szép ütés, erős is …de nem jön át az energia. Energia nélkül nincs semmi!
– Lev, újra! Figyelj!.. Pillangó és hegy. – Az utolsó két szót halkan, nyugodtan mondta.
Amint Lev becsukta a szemét megjelent előtte a hegy. Egy mozdíthatatlan, szürke, pattintott oldalú, végtelen súlyú és acél erősségű tömeg, amely gyökeret eresztett a lábain keresztül. A gyökerek izmos kígyókként nyúltak le a föld legforrongóbb, láng színű magma mélyébe. Mielőtt a tekergő kígyók leértek volna, fényes meleg bőrükön egy leheletnyi türkiz csillanás villant fel. A villanó csillám végigfutott a sikló, kanyargó gyökereken s a pillanat megfoghatatlan hullám- részecskévé változása közben széttárta szárnyait. A türkíz-azúr szárnytenger futótűzként terjedt a hegy leg-csúcsáig. Majd egyetlen kifújt levegő ritmusára szerte libbentek a lepkék.
Az eltűnés és a megérkezés tűpontos volt és egy olyan helyen történt ahol
Nincs idő és nincs tér,
Nincs kék és nincs láng,
Nincs hang és nincs édes,
Nincs érdes és nincs vágy,
Nincs lágy és nincs kemény,
Nincs víz és nincs sós,
Nincs gondolat és nincs születés,
Nincs ölelés és nincs elengedés,
Csak a csend és a semmi.
De a csend elnémul és a semmi megszűnik. Ám mielőtt teljesen megszűnne, a semmi bekebelezi a mindent és ebben az időtlen, tértelen ajándék mozdulatban egy vékony papírlap robbanásszerűen szétszakad.
Lev kinyitotta a szemét. A Mester elmosolyodott.
– Mester, legközelebb tégla lesz? – poénkodott Horen.
– Hát persze, te fogod kezdeni – válaszolt a Mester.
– …és a legalsót kell széttörnöd és lehet, hogy az a tégla vissza is üt… – jegyezte meg Lev félhangosan.
Horen és a Mester összenéztek és hatalmas hahotába törtek ki, ami felszabadítóan visszhangzott az egész dojo-n keresztül. Nyújtottak, felálltak, meghajoltak, majd csináltak három leborulást a gyönyörűen faragott Buddha szobrok előtt.
Az öltözőben verejték-szag és nyugalom honolt. A lányok tekintete elmélyülten Apple kütyüik képernyőjére tapadt. Zuhanyoztak, öltöztek, kiszállingóztak. Lev-et édesanyja már várta kinn a kocsiban.
– Szia kicsim, - ölelte meg. Milyen volt az edzés? – kérdezte kíváncsian.
– Elment.” – vont vállat Lev és kibámult az ablakon.
A Toyota hangtalanul elindult majd azonnal elnyelte a város tülkölő, kavargó-kígyózó gépkocsi rengetege. A szmogos, 27 fokos levegőben az egyik visszapillantó tükrön, egy élénk, fekete-narancs színű lepke pihent meg. De lehet, hogy ez a nap-éj pillangó csak Levrena lelkében létezett.
Szerkesztette: Németh Eszter
