 |
| Miklya Emese illusztrációja |
Varjú az ugrálásnál csak az éneklést szerette jobban. Énekelt faágon és sziklaszirten, kútkáván és szénakazal tetején. Nem zavarta, ha esett az eső, ha fújt a szél, ha hóvihar sepert végig a vidéken. Dalolt, ameddig a körülötte élők füle bírta. Varjú örömére elég sokáig bírták. A szíve ezért sokszor olyannyira telt csordultig hálával, hogy újra dalra fakadt. Amikor az erdőlakók türelme fogyni kezdett, Pocok boltjában útjukra indultak a panasz hangjai is.
− Füldugó, füldugó van? – gurult be a kis boltba Sün.
− Most adtam el Rókának az utolsó tizenkettőt – sajnálkozott az eladó.
− Tizenkettőt? Mire kell neki olyan sok?
− Családi pakk.
− Én ezt már nem bírom, megyek, és elásom magam! – vinnyogta Vadmalac, és kiviharzott a boltból.
− Mikor mondja meg már neki valaki? − morogta Medve a próbafülkében.
− Mi lenne, ha kicsit inkább megszorongatnád? – indítványozta a fülke mellett álló Farkas.
− Még hogy én? Sosem bírtam az erőszakot! – szisszent fel Medve.
− Milyen szakot? – ásította félálomban a pultnak támaszkodó Pele.
− Erőszakot, Pele, erőszakot!
− Le kell igázni, és kész! – morogta egyszuszra a távozó Görény.
− Lekelligázni? Az meg mi? – értetlenkedett a függönyön lógó Denevér.
− Semmi, Denevér, Görény ma vicces kedvében van – próbált tiszta vizet önteni a pohárba Pocok.
− Mi lenne, ha megírnánk neki egy névtelen levélben? – ugrott a pult elé Nyúl.
− Most komolyan, Nyúl! – röhögte el magát Farkas.
− Mekkora ötlet! – dörmögte elismerően Medve.
− Mekkora? – ébredt fel egy pillanatra Pele.
− Semekkora! Nagyon rossz ötlet! – ugrott a bolt közepére ingerülten Farkas. – Ezt nem lehet egy névtelen kis levélkével elintézni.
− Azért, mert nem a te ötleted, nem kell ennyire lehurrogni! – kapta fel a vizet Nyúl.
− De ha azt írnánk a névtelen levélbe: Ha nem hagyod félbe, elvisz az erdő réme, az ijesztő, nem? – engedte szabadjára a fantáziáját Mókus.
− Az erdő réme? Van az erdőnek réme? – gurult be a pult alá Sün. − Ugye nincs? – folytatta a pult alól.
