Forrás (Babarczy Myriam, Czeiner-Szücs Anita és Jankovics Emília alkotásai)

Hajdú D. András fotója

 

Czeiner-Szücs Anita: Libulu tükre

Nina és Zuwa kertje összeért. A két udvar határán majomkenyérfa emelkedett, vastag törzsének egyik oldala a kislány, a másik a kisfiú földjén tornyosult. Nagy ritkaságnak számított azon a vidéken egy ekkora famatuzsálem. A faluban úgy tartották, varázserővel bír, és Baobabnak nevezték el. Viháncolva kergetőztek körülötte a gyerekek. Amint felkelt a perzselő nap, első dolguk volt versenyt futni az égimeszelőig. Nina gyakran orra is esett a saját lábában, annyira hebehurgyán igyekezett. Zuwa, hogy a lánynak kedvezzen, sokszor azt játszotta, lassú, mint egy álmos légy.
     – Olyan jó, hogy te itt vagy és felvidítasz. Ha veled nevetek, elfelejtem a reggeli szidást – sütötte le a szemét a kislány.
     – Az én apám túl szigorú. Te vagy az egyetlen, aki velem kacag, az egyetlen, aki lát engem – nyílt meg a fiú, és azért, hogy mosolyogni lássa Ninát, öklével dobolt a mellkasán és majomhangokat adott ki: azt játszotta, ő a környék leghangosabb és legerősebb gorillája.
     – Elmondod, miért szidtak meg reggel? – kérdezte később Zuwa.
     – El… Megint nyitva felejtettem a csirkeól ajtaját, a kis tyúkocska elszökött, és amikor utána kaptam, még a tojásokat is kiejtettem a kezemből – szipogta.
     – Nem így akartad. Ez bárkivel előfordul.
     – De velem a szüleim szerint túl gyakran.
     – Ne aggódj, megkeresem veled a tojót, és minden jóra fordul – biztatta a kislányt Zuwa.
     Nina letörölte a könnyeit, és már szaladt is a barátja után. Végül együtt terelték vissza a csirkeólba a tyúkocskát aznap délelőtt, és máskor is, amikor az ólajtó véletlenül nyitva maradt.

5. fejezet: Mami Wata

 

Hajdú D. András fotója

Csipp, csepp, csöpög, locsog, csobog, folyik ömlik és esik, szitál, hullámzik, habzik, sodor és hűsít. Ez a víz, amely lehet forrás, patak, eső vagy éppen könnycsepp. Lehet, hogy egy kút mélyéről kell kinyerni, és olyan is előfordul, hogy elárasztja a falut, és menekülni kell előle. Hordhatjuk a vizet vödörben a fejünkön, és hordhatnak a folyó hullámai a hátukon. A víz éltető erő, és mindig körbelengi egy csipetnyi varázslat. Afrikában mami watának hívják a vízi szellemeket. Leginkább női szellemek, néha sellők. Néha veszélyesek, néha bölcsek, lehetnek kedvesek és segítőkészek, vagy éppen mérgesek.

A következő hetekben ők lesznek az idegenvezetőink, és a vizek világába kalauzolnak bennünket. Együtt énekelnek a ruhát mosó asszonyokkal, teljesítik a hajóskapitány kívánságát, vagy éppen elveszett szerelmünk nyomára lelhetünk. Ahogy a víz szellemei komolyak és fontosak, úgy az Író Cimborák is komolyabb témákat dolgoznak fel ebben a fejezetben, a szövegeket nagyobb gyerekeknek (és gyereklelkű felnőtteknek) ajánljuk.

A témához tartozó fotókat összegyűjtve itt éritek el: Kukucs fotógaléria

Ajánlott életkor: 10-14 év

Hajdú D. András fotója

Részlet Hardi Richard naplójából:

„Ma délután szép nagy vihar volt. A házainkban ilyenkor itt is, ott is nagy tócsák képződnek. A szél a szúnyoghálón keresztül, permet formában befújja az esőt a szobába. Ilyenkor le kell pakolni az asztalról, mert eláznak a dolgaim. Ez nálam igen körülményes mert nagy a bazár...
     Házaink nagy hibája, hogy a padló szintje a talaj szintje alá esik. Ezért ha nagy eső van, szépen befolyik a víz. Szóval én szereztem egy lapátot és elkezdtem árkot ásni, közben kiabáltam a szomszéd testvérnek: Dávid, gyere, mert árvíz van! Semmi válasz. Gondoltam, nincs itthon, mert nem válaszolt. Egy idő után benyitok hozzá, mert hozzá is ömlik be a víz. Hát a testvér az ágyon ül, és szemléli a dolgok folyását, nem hiába ő a házunk nagy filozófusa. No, ezen okulva kezdtem el a házamat kiásni, helyesebben körülárkolni. Jött segíteni a kis barátom is: a 6 éves Kosongo. Nagyon zsivány fickó, és persze állandóan kunyerál. Az iskoláját részben én fizetem, két naponta jön és kér radírt, ceruzát, füzetet, gatyát, krétát, biciklit. Nehéz ellenállni, mert mosolyogva rád néz és elolvadsz... Nos, ő segített, irtó lelkesen kapálta a földet. Utána meghívtam egy kis gyümölcsevésre. Később kérdeztem: mit kérsz még? Akkor sóhajtott egyet, sóvárgó szemekkel rám nézett, és suttogva mondta: kenyeret. Hej, kisember, úgy látszik kenyeret nem igen szoktál enni! Miközben két szelet kenyeret megkentem neki margarinnal, kicsit elgondolkodtam. Eszembe jutott egy történet, amit kisiskolás koromban olvastam: a szegény éhező gyerekek a gazdag nemes úrnál vajas kalácsot kapnak, és életükben először meleg kakaót isznak. Most én vagyok a gazdag nemes? Bizony gyorsan elfelejtjük, hogy körülöttünk az emberek naponta csak egyszer esznek, és kb. mindig ugyanazt.”

Afrikai hírmondó 2.

Újra jelentkezik az Afrikai hírmondó! Ezúttal arról olvashattok, hogyan készültek a projekt szövegei és grafikái. Eleinte rengeteg fotó és egy lingala-magyar szószedet állt az alkotók rendelkezésére, majd később a szövegek és képek ihlették a résztvevőket további művek elkészítésére. Diana Sotóval, Kiss Dorinával, Horváth-Dobó Dorottyával, Petrovits Olgával és Bódi Katival Hoványi Anna beszélgetett arról, ki hogyan élte meg a Kukucs! projekt alkotási folyamatát. Ha belepillantotok a beszélgetésbe, messzelátónk túlsó végén megláthatjátok a beszélgetőpartnerek kukucskáló szemét is!

Aki a túloldalon kukucskál: Hoványi Anna

Hoványi Anna: A Kukucs! projekt egy különleges alkotáslánc, ahol fotók inspirálnak szövegeket, szövegek illusztrációkat és fordítva. Meséljétek el, nektek honnan jött az ihlet: Hajdú D. András egyik fotója, esetleg az egyik alkotótársatok műve fogott meg titeket? 

Bódi Kati: Rendkívül inspiráló a fotós anyag, többet is választottam továbbdolgozásra. És volt olyan is, hogy kész szöveget kaptam, amikor az írói látásmódhoz kapcsolódtam a magam vizuális eszközeivel.

Kiss Dorina: Nálam az ihlet forrása kettős volt: a projekt elején alaposan átnéztem az összes fotót, amit András készített, később ehhez csatlakozott Varsányi Orsi vibráló, életkedvet sugárzó illusztrációja. Ahogy megláttam a lombos fát és az gyógyulásra váró emberek sorát, azonnal beugrott, hogy ez egy igazi trópusi váróterem. Elképzeltem, ahogy a helyi gyerekek ott kíváncsiskodnak, és már meg is volt a történet vázlata. (Váróterem a fa alatt)

Vihognak a srácok (Bank Eszter Katalin, Kneipp Virág Gerda, Korsós Karolina és Smelka Sándor alkotásai)

Kneipp Virág Gerda grafikája

 

Bank Eszter Katalin: Bújócska

mit látok a kamerán túl?

világot, mi elém tárul:

esőerdőt és szavannát,

Afrika egy kis darabját.

huncut szempár néz a képbe,

kíváncsiság van-e benne?

tükröződik, mint egy álom,

mosolya a kamerámon.

lubickol a vízben a nap,

mosóedényből lesz kalap;

lombok alatt sárga lepkék,

velük együtt kergetőznék.

sáros úton apró lábnyom,

kukucs – mondod, játszol, s játszom;

bújócskáznak fények, árnyak,

kukucs – mondom, látsz és látlak.

Szerkesztette: Dávid Ádám

Hajdú D. András fotója