Az a drága tyúk (Bódi Kati, Nemes Anita és Szabó Zelmira alkotásai)

 

Bódi Kati grafikái

Szabó Zelmira: Az a drága tyúk

Kint is jó, de ha álmokat akar nézni, akkor bezárkózik a jó hűvös szobába. Annak pedig csak egy kis, háromszögű ablaka van, az is csak azért, hogy mutassa, mikor hol jár a nap. Viszont délután kezdődik az álomlátás: ágakon, leveleken átszűrödő fény játéka, valami csillámlik – ilyesmik, és ez mind a szemben lévő falon történik.

          Ha a bátyja előveszi a gitárját, bárhogy is pengeti, az jó. A ház előtti padon szokott ülni, csak úgy dudorász, penget, ilyenkor mások is mellé ülnek és énekelnek. A gitárt maga szerkesztette, a húrok igazi húrok, egy tyúkot adott el értük!

          Neki is van egy tyúkja, eladhatná és vehetne rajta egy táncos cipőt vagy egy tükröt. Ha lenne egy szép, piros táncos cipője, másként táncolna. Így vigyáznia kell, hogy ne lépjen kukoricamagra, tyúkszarra vagy kavicsra. Cipőben ráléphetne, és tartaná a ritmust.

          Igazi tükör is jó lenne, egy magakorabeli lánynak nem a mosdóvíz tükrében kéne fésülködnie! Azt egy fiútól szokás kapni, de ha ő csak a falat bámulja bent a házban, senki nem fog neki tükröt adni.           Ott kéne nevetgélni a kútnál, virágokat tűzni a füle mögé, megmutatni, milyen magasra tudja tornyozni a kosarakat a fején.

          A tyúkot egyelőre nem adja el.

Dobbanó idő (Diana Soto, Miklya Zsolt és Szabó imola Julianna alkotásai)

Hajdú D. András fotója

 

Miklya Zsolt: Mbala ének

A csónak partot ér

elindul áruér’

öt asszony, öt kosár

két biciklis futár

egy vízhordó legény

vele két nagy edény

egy pásztor és egy úr

ki angolul tanul

egy tarka-barka nő

a dobbanó idő

s a csónakos fiú

ki nem lehet hiú

előre-hátra néz

a csónak nem nehéz

csak hát a rakomány

amiben nincs hiány

s a tarka-barka nő-

vel dobbanó idő

aki ha rátekint

úgy kalimpál megint

a kerge-birka szív

mi mindent mellre szív

és rosszul reagál

majdhogynem kiabál

de nyugi, partot ér

a csónak és a vér

öt asszony, öt kosár

két biciklis futár

egy vízhordó legény

vele két nagy edény

egy pásztor és egy úr

ki angolul tanul

egy tarka-barka nő

s a dobbanó idő

Szerkesztette: Nagy Izabella

Szabó Imola Julianna illusztrációja

Diana Soto: Bárcsak én is

Ősanyám vagy, te vadregény táj,

eltűnő szikrákban bús félhomály.

Égető fényed melegre festi arcom,

amott sebes folyód zúg, pont hallom.

Te ott állsz, és nézel bele a semmibe,

nem értesz engem, hogy kerültem ide,

miért érzem a sötétben léted,

ősidők óta tartó létezésed.

De én tisztellek, meghajlok előtted,

tisztára simítom hepehupás földed,

s hiába löksz el, hiába nem fogadsz,

én látni akarom vad hajnalodat.

Látni akarom ezernyi színed, neved,

látni a szavannákon helyed,

látni égig érő fáid…

De tudod mit?

Csak látni.

Bármit.


Szerkesztette: Miklya Zsolt

Lingala szavak:

mbala = burgonya, idő

Ormánykormány (Dávid Ádám, Erdősi Zsófia, Kiss Dorina és Szüdi János alkotásai)

Hajdú D. András fotója

Erdősi Zsófia grafikája

 

Kiss Dorina: Pompe, a pompás út

Felnőttnek lenni Kongóban is pont olyan fárasztó, mint bárhol máshol a világon, csak itt kicsit több a mbila és kevesebb az aszfalt. Ha te vagy Mama Mutoni (igazából én vagyok, de képzeljük el), akkor a napod nagyjából abból áll, hogy dolgokat cipelsz A-ból B-be, miközben C-ben a barátaid már rég ott várnak rád. Amikor az országok az utakért álltak sorba, nálunk épp ebédidő volt, úgyhogy nekünk két megoldás maradt: tapicskolás a potopotoban, vagy a találékonyság.
        A találékonyság második neve: Pompe.

7. fejezet: Felnövök

 

Hajdú D. András fotója

Valamikor az ember életében van egy rövid időszak, amikor nyitva még a gyerekkor ablaka, de már nyitva a felnőttkor ablaka is. Hol ezen nézünk be, hol azon. Játszunk, szeretünk, szenvedünk, a világ ott hever a lábunk előtt, a markunk kész, hogy belemerítsük. A testünk változik, a lelkünk fénylik. Csak az a tükör… Az a fránya tükör mutat furcsa, torz képet: sem a gyerek, sem a felnőtt vonásait nem jól tükrözi.

Utolsó fejezetünk írásai a felnőttkor küszöbén álló fiatalokhoz szólnak, hol viccesen, hol keserűen. Mesélnek arról, milyen egy afrikai kunyhó ablakán kikukucskálva várni, hogy a szomszéd fiú ne egy kislány arcát lássa, ha a barátja húgára néz. Megmutatják a színes, néha félelmetes, de leginkább kusza világot, vagy a játékot a nehéz házimunkában. A csendben pedig, Afrika és az emberek szívében, látó szemmel keresik az Istent.

A témához tartozó fotókat összegyűjtve itt éritek el: Kukucs fotógaléria

Ajánlott életkor: 14+ év

Hajdú D. András fotója

Részlet Hardi Richard naplójából:

„A fiatal befogadottaink (16-18 évesek) nagyon jópofák, és sokat bohóckodnak. Mindig erősködnek, és karate elemeket utánoznak. Persze világért se árultam el nekik, hogy egyszer volt ehhez a sporthoz egy kis közöm, de pár kis gyakorlatot mutattam nekik. Kezdtük az ágyúval (egy lábon guggolás) nos, volt nagy sopánkodás, senki nem tudta megcsinálni. Kentó egy kézen, ez se ment nekik. Egy pár jóga állás, és végül a legnehezebb: egy gyufaszálat feltenni a gyufásdobozra a második és negyedik ujja közé fogva, úgy hogy a harmadik az asztalon maradjon.

Nagyon mulatságos népség ezek a fiatalok, pont mint a Hóbortos népségben vagy az 

Istenek a fejükre estek című filmben. 

Este táncoltunk, van közöttük egy fiú, aki balesetben elveszítette az egyik lábát. Én főleg vele táncoltam, én is fél lábon. Mikor elfáradtam cseréltem, ilyenkor jókat nevettünk. Hát igen, ezek az emberek ilyenek. Ez a fiú még egyszer nem szólt egy rossz szót sem a sorsa ellen. Mindent cipel, asztalt, széket egy lábon ugrálva. Mondtam neki, hogy faragok neki egy mű alsó végtagot, de állítólag megrendelték már… Majd meglátjuk.”