Eszter kedvencei: Mennek a házak – Kockabajusz és hitellekvár

 

(c) Másik Zsófi

Kiss Lehel: Mennek a házak

 

Jönnek a házak, mennek a házak,

lánctalpon görögnek, gólyalábon járnak.

Viszik a tévét meg a szúnyoghálót,

a központit, a légkondicionálót,

viszik a függönyt, viszik a csapokat,

kalickák alatt a lehullott magokat.

Jönnek a házak, mennek a házak

pörögve, kúszva százak és százak.

Falaik közt fák nélküli erdők,

folyók víz nélkül, és mennyi felnőtt! 

Csillagtalan bennük az éjszaka,

Hold nélküli bennük az éj ege,

ám énnékem, ám énnékem

ég a házam ideki,

hálótársam Pom Pom, Vackor, 

Berzsián és Dideki.

 

(c) Szántói Krisztián

 

Németh Eszter: Kockabajusz és hitellekvár

 Az eperszájú kaján pillantással méregette Panni nénit. Az óvó néni várakozóan nézett a gyerekekre a reggeli mese után. Tomi, Zsuzsi, Juci és Dalmáék mind csillogó szemmel figyeltek.

Mindenki hitt a Télapóban. Meg a Jézuskában és a karácsonyban is. Az eperszájú gondolatban egészen máshol járt. Anyus ugyanis elhessegette előző nap, amikor segíteni akart kipakolni a cekkerből. Pedig látta, hogy valami izgalmas doboz van benne.

A kislánynak nem voltak különösen nagy kívánságai, pontosan tudta, hogy a Télapó, aki a Mikulás, csak smafu, a karácsonyfát amúgy is ő díszíti fel apussal mindig délelőtt.

Ez azonban különösen izgalmas, mert fel lehet menni a meredek létrán és a nehéz csapóajtón keresztül a padlásra. És ha a fölnőttek nem figyelnek, akkor az eperszájú rendszeresen átoson a kispadlásra, ami a műhely fölött van, de egy szűk nyíláson át lehet menni. Ott tényleg csuda dolgok lapulnak.

Utoljára Papus régi fényképét találta meg. Keretben! Igaz Papus képe kicsi volt, mindenféle érdemrend volt köré rajzolva, meg ákombákom. És furcsa bajuszt is viselt. Az eperszájú még senkin sem látott ilyen kocka alakú bajszot az orr alatt. A kép nagyon poros volt, de amikor ráfújt, a por egy része elszállt, a maradékot meg letörölte a kezével, amit aztán komótosan a combjára kent. Majd tüsszentett egyet, mert az orrába is beleszállt. Hiába próbálkozott, a tüsszentés elárulta, vissza kellett másznia a nagy padlásra. Az igazat megvallva, annyira nem is bánta, mert a nagy nyári melegben a kispadlás kemencének is beillett volna. Augusztusban ott szárította Mamóca a gyümölcsöket. Úgy mondta, aszalja. Az eperszájú csak legyintett:

– Nem kell a szomorú szőlőszem!

A fölnőttek persze ostobák, szegények még azt sem tudták, hogy a mazsola a szomorú szőlőszem, mert olyan fancsali lett szegény az aszalástól. Kimegy belőle a víz, mondta Mamóca, mire az eperszájú minden padláslátogatás után gondosan megivott két nagy pohár vizet. Nehogy szomorú, aszott eper váljék belőle. Ez olyankor vett kínos fordulatot, amikor sietni kellett valahová. A két pohár víz kikéretődzött, meg az eperszájú is. Pisilni.

Karácsonykor azonban le lehetett fújni a port a nagy dobozokról, amiben a színes üvegdíszeket tartották, és óvatosan, gondos léptekkel a csapóajtóhoz masírozhatott velük, ahol Anyus elvette és leadta a létra tetejéről Mamócának, aki Papusnak adta, aki a konyhaasztalra rakta.

Aztán Anyus lejjebb lépdelt, az eperszájú meg rákmenetben lemászott. Ez mindig nagy figyelmet igényelt, mert a lábát és a térdét nem akarta letenni a porba, de a létra meredek volt, és az első fokot a rövid lábaival egyáltalán nem volt könnyű elérni.

A rövid lábak gondolatától vissza is tért a valóságba. Csend volt, minden szem rászegeződött. Az eperszájú lógázta a lábát, nem volt ugyan alacsony, de a lába nem ért le. Neki egyedül a középső csoportosok közül, pedig a tornasorban nem ő volt a legkisebb. Körbenézett, majd nagy magabiztossággal megválaszolta a kérdést, amit nem is hallott:

– Azt szeretném, ha az én lábam is leérne a földig! Ha ez nem megy, akkor mesekönyv is jó lesz – tette még hozzá, mert látta Panni néni arcán a kezdődő megrökönyödést.

Csipkeszövetből álló erezet – villáminterjú Németh Eszterrel

 

Mi az, amit nem szeretsz a cimboráskodásban, vagy ami megnehezíti a cimboraságot?

Amit szeretek és ami nehéz, az ugyanaz: az idő és a távolság. Jó lenne néha átmenni valamelyikünkhöz, esetleg valaki csak úgy beállítana egy szöveggel. Vagy csak úgy. Az online térben nehezebb értőn, figyelemmel hallgatni egymást, és egyúttal sokkal könnyebb célzottan kommunikálni. Nekem szerkesztéskor sokat segít, ha látom a szöveg mögött az embert, aki írta. Még akkor is, ha korábban elképzelhetetlennek tűnt, hogy leírom ezt a mondatot.

Szerinted kik olvassák többen a Cimbi oldalt: gyerekek vagy felnőttek? Miért?

A felnőttek, mert a célközönségünk jelentős része még nem tud olvasni. Viszont remélem, hogy hallgatni inkább a gyerekek hallgatják, lehet, hogy csinálni kellene egy meseolvasós csatornát.

Alakulhatnak-e ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?

Sokat gondolkodtam már a barátság definícióján, persze, ahogy várható volt, újabb és újabb kérdésekbe ütköztem. Most is vagy tíz perce bámultam a monitort, mire sikerült fókuszálnom, és a Szántói Krisztiántól kapott figura ugrott a szemembe, amiről rögtön eszembe jutott Bechtel Helga.

Amiről meg az pókhálófinomságú csipkeszövetből álló erezet, ami a cimborákat összeköti, ami sose hagy egyedül, csak néha békén.

És hogy történet is legyen hozzá, tavaly ősszel Helga elhívott Szekszárdra, hogy ismerkedjünk meg személyesen is végre. Rögtön elcipelt borozni a szőlőhegyre, soha nem fogom elfelejteni azt a boldog, szép naplementét. Krisztián (Helga férje) persze kissé zokon vette, hogy nem egészen akkor értünk haza, amikorra ígértük (és teljesen igaza volt). Csak azzal nem számolt, hogy a szőlőhegyi varázslat ránk ragadt, mint valami különleges csipkéjű pókháló, és magunkkal vittük. Úgyhogy az egész este – számomra legalábbis – valami különleges csiribiriben telt. Másnap aztán búcsúzóul választhattam egyet a druszámmal, azaz Eszter lányukkal a féltett figurák közül. Szerényen ácsorog a polcomon, beleolvad a könyvek közé, de mindig emlékeztet arra, hogy miféle rejtett kincsek vannak mindenkiben.

A barátság az apróságokból él, nem a nagy gesztusokból.

 

Mi a csoda... Meseországban? - Galérianyitogató

Rajzpályázat-felhívásunkra összesen 259 képet küldtetek, mindegyiken megelevenedik Meseország. Amit pedig mi megtanultunk, hogy a CSODA nem csak Meseországban létezik, hanem itt, körülöttünk, veletek. Mert a rajzok, amiket küldtetek, olyan csodásak, hogy képtelenség betelni velük. Majd meglátjátok, milyen csoda mesék, versek születnek majd hozzájuk! Kövessétek a blogot és facebook oldalt, és meglátjátok, mi jut eszébe szerzőinknek a csodáról!

A Galériát a képre kattintva érhetitek el:

Jó böngészést kívánnak a szerkesztők:

Czeiner-Szücs Anita, Majoros Emma, Majoros Nóra és Miklya Zsolt

Értékelem, hogy élek - A szerkesztők búcsúja

 

Takács Eszter fotója

Véget ért az ÉRTÉKELEM, HOGY ÉLEK interjúra épülő gyerekirodalmi sorozat, melyre Brezovai Gábor, a sorozat kiindulási pontja személyesen reflektált. Megkérdeztük Gábortól, hogy milyen érzés, amikor írók, költők, más nézőpontú emberek merítenek az ő életéből ihletet? A válasz megérkezett:

„Borzongatóan különleges élmény volt olvasni, azokat a műveket, melyeket tehetséges írók és költők fogalmaztak az én rövid élettörténetemből inspirálódva. Így még inkább értelmet nyert minden, amit átéltem és tettem. Hálás vagyok és köszönöm a megtisztelő elfogadást.”

Mi is köszönjük, hogy velünk tartottatok ezen az izgalmas úton, és reméljük inspirációt nyertetek Gábor és az Író Cimborák gondolataiból.

Szeretettel búcsúznak a szerkesztők:

Körmöczi-Kriván Péter és Majoros Nóra

Smelka Sándor: Játssz!

 

Illusztráció: Bódi Kati

Játszd, hogy víz vagy, csacska patak:

kis kövekkel játszva kacag.

Játszd, hogy víz vagy, békés folyó:

mély titkokat elsuttogó.

Játszd, hogy szél vagy, ki nem nyugszik:

kócolj, borzolj ezer buksit.

Játszd, hogy szél vagy, szórj száz álmot,

papírsárkánnyal járj táncot.

Játszd, hogy fa vagy: öröklombú,

ezerágú, ezertornyú.

Játszd, hogy fa vagy, égig érő:

ezer csillag, ezer ékkő.

Játszd, hogy ég vagy, fénykupola:

bárányfelhőknek palota.

Játszd, hogy ég vagy, élő grádics:

a hold mögött várnak rád is.

Johanna kedvence a Felhőszőnyeg

 

 

 

Első megjelenés: Felhőszőnyeg 3

 

Johanna kedvence a Kukac

 

Bertóti Johanna: Kukac

 

Almából ki, körtébe be,

ez a kukac élete.

Mindenhova bemászik:

ott van a szilvában,

ott van a málnában,

ott van a barackban,

ott a meggyben, birsben,

ott az e-mail címben.



Nagy Dia illusztrációja

 

 

 

Johanna első gyerekverskötetének
címe is a Kukacból bújt ki:  

Első megjelenés