Czeiner-Szücs Anita: Egyszerűen Mici

(c)Vajda Melinda

    A szövőszék jelentette számára az otthont. A színes fonalak látványa, a csónak csúsztatásának jellegzetesen suhogó hangja gyorsan álomba ringatta. Imádott szundítani az árnyékcsíkok alatt. Ilyenkor sziluettje akár a vadmacskáé. Bezzeg, amikor felébredt, szelíd fonalgombolyagként dörgölődzött idős
gazdasszonya lábához.
    Micinek két lelke volt. A vadászösztön álmában találta meg. Szisszegett és fújtatott, lopakodott és karmolászva hadonászott, szélsebesen ejtette el a prédáit. Ébren a legjámborabb lény volt, aki valaha
járt a műhelyben. Naphosszat lustálkodott, nyújtózkodott, és dorombolva pihente ki szédítő álmait.
Éjjel apja emlékeit álmodta közel magához, nappal anyja szokásait utánozta.
    Mici szerelemből született, nincs is belőle még egy a faluban. Testvér nélkül nyávogott fel születése napján.
    Álomfejtő sem kellett neki, hogy pontosan tudja, miért kergeti éjszaka a sosem látott vadon árnyait.
    Az apjától örökölt sötét bundája, a gerincét végig borító foltok és a lompos farkán kacskaringó karikák
ránézésre is elárulták vadmacska mivoltát. Az anyja törékeny, cirmos teste, barátságos természete egy
forró júliusi délután kábította el a vadmacskát, amikor a házi macska hűs szellőben reménykedve, a falu
melletti tó közelébe merészkedett. Egy szemvillanás, csak ennyi kellett a vadmacskának, és többé senki
másra nem tudott gondolni.
– Átkozott ez a szerelem – hajtogatta az anyja, de Mici apjának aztán hajtogathatta. Ő csak a faluba
járt ezentúl minden éjjel. Ott volt akkor is, amikor az újszülött Mici a macskaalomba csusszant.
– Nem hímeknek való mutatvány – korholta az anyja. – Ez lesz a veszted.
    De Mici apjának mondhatta, makacs vadmacska volt, s ott akart lenni első kölyke születésénél.
    Mici mázas testét együtt nyaldosta szárazra anya és apja is – közben egymáshoz szelídültek, mint
a gyapjúszálak, melyek együtt, összekapaszkodva alkotják a puha fonalat.
    A cérnaidő észrevétlen pergett az alomban, ám közben a gazdasszony gyanút fogott. Két napja nem látta doromboló barátnőjét. Jól ismerte kedvenc helyeit, így hamar rátalált a rejtekre. Ahogy megpillantotta Micit, keserű, gyermektelen lelke megkövesült, és féltékenyen sajogni kezdett. Ekkor vette észre az idegent a háznál. Elfogta a rettegés. Fiatal lányként annyiszor érezte magát csapdában saját otthonában, apja kéretlenül kedves barátai miatt. Félelme és fajdalma egyetlen szemvillanás alatt dühvé csomósodott.
    Olyan erővel marta el a háztól Mici apját, hogy egy pillanatig azt sem lehetett tudni, melyikük az igazi
vadmacska.
    Mici apját nem látták többet a faluban. Csak a kölyök álmaiban bolyongott tovább.

    Mici egyszerre volt zabolátlan és végtelenül szerény. Se igazán vad, se igazán házi – mint a színes fona-
lak a szövőszéken tekeredő gyapjúvászonban. Egyszerre cékla- és káposztaszín, se nem rózsaszín, se nem kék: egyszerűen Mici.

Kiss Dorina: Vadon

Egy árny a sötétben halkan vadász,
zizzen az erdő, ha oson.
Vadabbnál is színesebb álmokat él,
gömbfejű, tűzszemű macskarokon.
Elhal a hang, roppan a csont,
egy egér már csak emlékek között
keresi élete utolsó álmát,
mit egy erős karom mélybe űzött.
Virraszt a vad, a zsákmány sosem elég,
étvágya hajtja, emészti, tépi szét.
Óvatosan várja a derengő pirkadat,
hogy az éjjeli vadász lehunyja szemét.
Ha útját egy szelíd társra bízza,
a románc veszélyes jövőre hív,
egy született cirmos oroszlántestben,
maradjon csak mindig vad az a szív!

Póth Rebeka: CIBET NEWS A cibetmacska jogai

(c) Bódi Kati

Teljes lapszámunkat Mau Mau Szan ügyének szánjuk, amely ennyire felborzolta a kedélyeket és a bundákat az utóbbi hetekben, rekord mennyiségű olvasói levelet indítva maga után.

Értesülésünkre jutott, hogy Sittwe városában, Mianmarban, egy háziasított cibetmacska besétált a helyi ügyvédi irodába, szájában egy nagy értékű nyakékkel, amit az ügyvéd asztalára helyezett, majd emberi hangján megszólalt, és a következőkről számolt be.

Az állat, P. A. Sz. neves vállalkozó lakásába került, és eleinte nem gyanított semmit. Ám egy idő után világossá vált számára, hogy ételébe erős nyugtatót tesznek, így döntési jogaitól apránként megfosztják… A macska a felfedezés után trükkhöz folyamodott, és kitartásának, leleményességének köszönhetően megmenekült a bódítószerek fogságából.

Ezután nyomozásba kezdett, és gazdája dolgozószobájának fiókjában megtalálta a szerződéseket, amelyből világossá vált, hogy ürülékéből nagyértékű kávét készítenek, melyet a világ minden pontjára exportálnak, ezáltal nagy haszonra tesznek szert.

Ebből van tehát a medencés ház, a három emeletes, kertes panoráma, a nyolc luxusautó, a nyaralások…

Azaz: szarból várat építettek… Rajta gazdagodtak meg! Az ő szarán! Ez tűrhetetlen!

Mindenkinek joga van saját ürülékhez.

Végső elkeseredésében az állat lopáshoz folyamodott, hogy gazdája feleségének nagyértékű ékszereiből bírósági tárgyalását fedezni, ügyvédje munkáját pedig fizetni tudja.

Az ügyvéd az állat perét vállalta, a macskát pedig a tárgyalás idejére felügyelet alatt tartja, hogy egykori gazdái ne tudják megtorolni az állat bátor fellépését.

A macska jogainak képviseletét a helyi állatjogi szervezet saját költségén vállalta.

Lapunk megjelenésének idején bírósági határozat még nem született.

Breaking news: Csöbörből vödörbe

Az XYZ. nevű szervezet egyik munkatársa (legutóbbi cikkünkben közöltük, hogy ők az érintett Mau-Mau Szan nevű macska képviselői) megkereste lapunkat, és újságíróknak elárulta, hogy felvették a kapcsolatot a korábbi ügyfelekkel, majd ráígértek az eredeti árakra. A macskát csempészekkel megszöktették, az állat útban van Kambodzsa felé…

Műtétre várva

Mau Mau Szant, a világ leghíresebb macskáját megtalálták. Mentális egészségét képzett pszichológus csapat vizsgálja. A hosszú ideig nagy nyomásnak kitett állat a a stressz hatására székelési nehézségekkel küzd, műtét előtt áll.

Mindeközben:

Párizsi hírszerzőnk értesülésiből tudjuk, hogy a francia háziállatok szakszervezete az utcára vonult, mianmari társukkal szolidaritva. A macskák áttörték a kordonokat, és a parlament felé vonulnak. A Champs-Elysée és a Saint Philip du Roule szakasza egészében lezárva, a forgalmat terelik.

A taxisok is sztrájkba kezdtek. A tüntetés részeként több párizsi macska beszökött a parkoló taxik ablakán, és sztrájkolási jogukat érvényre juttatva az üléseikre piszkítottak.


Hazai hírek

Magyar hírszerzőnk érdekes jelenségről számolt be.

Több borsodi településen a gazdák elkezdték állataikat a som piros gyümölcseivel etetni, minden bizonnyal a mianmari esetből inspirálódva. Kávébab ugyan nem terem a falvakban, ám a közönséges somfélék külső jegyekben hasonlóságot mutatnak az ázsiai növénnyel, így a gazdák reménykednek. A válságnak köszönhetően a gazdák igyekeznek minden leleményességüket bevetni, hogy kilábaljanak anyagi nehézségeikből, és családjukról gondoskodjanak.


2 héttel később –

ismeretlen kézműves kávészacskók lepték el a borsodi, majd budapesti üzletláncok polcait, rajta: CIBET felirattal.

Az új termék élete nem tartott sokáig, – ahogy a belőle fogyasztó vásárlóé sem – első vevőt a Szent Imre kórházban kezelik. A fogyasztást követő éjjel került be a sürgősségire, de már túl van az életveszélyen.

A Reál és a CBA lapunk felkeresésére nem reagált.

- - - - -

USA news

Amerikai kutatók vita-lavinát indítottak el, miszerint a cibetmacska nem is közönséges macska, inkább a mosómedvék családjába tartozik, így a franciaországi alkotmánymódosítási javaslat, amely a macskafélék jogainak változtatására irányul, alaptalan. Ami az állattal megesett, valóban bűncselekmény, azonban vitatható...  

(c) Takács Viktória

Kiss Dorina: Vad dal egy vaddal

(c)Korcsog Réka

Halkan lépdel a vadmacska,
puha mancsa lecsap,
unja, hogy rím rá a csacska,
s tátott szája bekap!
Cirmos, szürkés és óvatos,
hiába nevezik vadnak,
igyekszik, ne legyen ótvaros,
ha kenőcsöt rá nem adnak.
Lesből, hirtelen támad, ha kell,
parázsból lobban így a tűz,
és ha egy cicalányra lel,
szívet lobbant és befűz.
Vad-e, vagy sem, nem értékelem,
legyen ma ő a bíró,
csodálom, így ezt elengedem,
ne döntsön róla író.

Smelka Sándor: Macskák könyve (töredék)

(c) Bódi Kati

1.
Kezdetben a macskák jelentek meg a Mecseken. A Pannon-tenger vizéből kapaszkodtak ki tömegestől
egy kis melegségre, napfényre vágyva. Farkasméretűek voltak. Kutyamódra kirázták a vizet a bundáikból, majd akkurátusan tisztálkodni kezdtek. Ezután naphosszat heverésztek, félig hunyt szemmel figyelték a fejük felett lármázó őstengeri madarakat. Dorombolni a Pannon-tengertől tanultak meg idővel, amit generációról generációra továbbadtak. A mai macskák dorombolása nem más, mint az egykori Pannon-tenger elfeledett morajlása.
Tavasszal, mikor a holdfényt lefetyelték a tenger vizén, üzekedésbe kezdtek. Vernyákoltak, pofozkodtak
a csillagok alatt. Így ment ez a következő újholdig, onnantól ismét összebújva napoztak a Mecsek déli
lankáin.
Több tízezer év telt el így. Megjelent az ember a völgyben, csatazajt hozott magával. A macskák nem
sokat törődtek az állandósult lármával. Kéjesen nyújtózkodtak, hatalmas ásítással átfordultak a másik
oldalukra, és aludtak tovább.

2.
A macska egy távoli, névtelen, ősi városban tűnt fel először, pont azon a napon, amikor feltalálták
a kanapét. Másnap – a távoli, névtelen, ősi város utcáin –, megjelentek macskatápárusok is.

3.
Élt egy macska a Nílus partján tízezer éve, akitől egy ember megkérdezte, hogy van-e isten. A macska
vakarózott egy sort, és visszakérdezett: Rajtam kívül? Ebben maradtak.

4.
Élt egy macska fent az égen. Mondjuk ki: csillagképként hunyorgott egy ősi civilizáció felett. Onnan
lehetett felismerni, hogy egymagában gubbasztott az éjszakai ég rétjén, se közel, se távol nem világított
csillag körülötte, mert a legenda szerint minden csillagot levert maga körül.

5.
Élt egy macska az interneten, egy 103 éves néni horgolta saját magának. A néni is az interneten élt, és mindkettejüknek ma van a születésnapjuk, ma, amikor ezt a szöveget olvasod, igen nekik minden percben, minden pillanatban születésnapjuk van, amikor egy-egy képernyőn megjelennek.
Boldog születésnapot kell kívánni nekik, ez a minimum, ha nem akarod, hogy a mezei barmok közé soroljanak.

(c)Bódi Kati

6.
Élt egy macska a Fehér Házban. Menjünk színházba –, mondta Lincoln egy nap a feleségének. Hát, mi lesz ezzel a rohadt macskával? – kérdezte a Mary Lincoln a férjét. Ugyan –, legyintett az elnök –, ez csak egy macska, elvan egyedül. Nem mondom, ha kutyánk lenne, akkor itthon kellene maradnunk.
Így aztán elmentek színházba. Tanulság: tartsatok kutyát.

7.
Élt egy macska. Több is. Amikor Hillary és a serpája elérte a Mount Everest csúcsát, bájosan bazsalyogtak rájuk az egyébként jó húsban lévő, vastagbundás macskák. Hillary bosszúsan legyintett: Well, ezek a rohadt dögök ide is felmásztak!

8.
Élt egy macska. Álmában két ember volt, akik egymással háborúztak.

9.
Élt egy macska. Schrödingeré. Jobban belegondolva, nem tudjuk, hogy élt-e. Talán.

10.
Élt egy macska. Schrödingernek hívták. Bezárt egy fickót egy dobozba, hogy ott majd csinál vele valami kísérletet, ám közbejött egy gyönyörű gombolyag, ami elterelte a macska figyelmét: hosszas játékba kezdett vele. A fickóról azóta se tudunk semmit.

(c) Bódi Kati

11.
Élt egy macska, illetve három. Az egyik szitál, másik rostál, harmadik követ vág, harmadik követ vág.
(megjegyzés: a harmadik macska természetesen csak egyszer vág követ, csakhogy egy versből idéztünk,
ahol a lírai szerkezet megköveteli az ismétlést. Az intertextualitás nehézsége.)

12.
Élt egy macska. Úgy hívták, hogy Garfield. Nem, Garfield valójában az USA egyik elnöke volt, akit
mellesleg lelőttek, na, neki volt egy macskája, Jon. Szépen éltek a Fehér Házban, amíg persze le nem
lőtték a gazdit. 1978-ban Jim Davis, a képregényrajzoló gondolt egyet, és azt mondta: Garfield a macska, Jon a gazdi.
Hümm... kicsit kifordítjuk a valóságot. Ravasz mi?! 2024-ben S. Sándor író gondolt egyet, és azt mondta:
Garfield az elnök, Jon a macska. Kicsit megmókoljuk a popkultúrát. Ravasz, mi?!

13.
Élt egy macska, úgy hívták Tom. Filmsztár volt a napfényes Hollywoodban, míg le nem nyelte az
ugyancsak híres partnerét, Jerryt. Ekkor úgy tűnt, hogy vége a karrierjének, de egy tekegolyó úgy fejbe
találta, hogy Jerry egyszerűen kirepült a szájából, ráadásul ettől egyiküknek se lett semmi baja. Ez így túl
börleszkszerű, de hát ilyen a filmipar.

14.
Élt egy macska. Egy jólnevelt vadmacska, akit úgy hívták, hogy Jeromos. Udvarias volt, négy nyelven
köszönt három napszaknak megfelelően, eltartott manccsal itta a macskateát, Hegelről tartott spontán miniértekezést a saját termesztésű Bonsai fáinak, és miközben hangoskönyvet hallgatott, színes párnahuzatokat szőtt.
Ez azonban sosem derült ki, mert mihelyst meglátta valaki, rögtön elmenekült előle.

15.
Élt egy macska. Fémből volt és egy hajó orrán utazgatott fel-le a világban, mígnem egy öbölben ki
nem dobták a víz alá. Úgy látszik, jól bírta a vizet. Aztán jött egy vihar, a macskának pedig elvágták
a kötelét, így ő ott maradt a víz alatt, ahol macskához szokatlan módon egész jól berendezkedett: összejár
a halakkal, remek szelfipartner lett búvárok számára, csak akkor háborodik fel, amikor azt hiszik, hogy
ő a Vas István macskája. Nem vagyok Vas-macska, mondja ilyenkor kissé fémesen, de mindenki csak
legyint rá. Nem, hát persze, hogy nem.

16.
A macskákat egy napsütötte őszi napon teremtették meg. Csütörtök délelőtt volt, és a közeli diófáról lehullott az első szem dió. Az addig sosem látott állatok elnyúltak a fák ágain, és az arany fényben gondtalan dorombolásba kezdtek. Az ember először félt az új teremtménytől, a belőle sugárzó magától
értetődő nyugalomtól, attól, hogy úgy mosakodtak, lustálkodtak, mintha nem lenne holnap, mintha nem
közelítene a tél. Az ember egyúttal csodálta csinos bundáikat, a hunyorgó zöld szemeket. Ha van Isten,
gondolta, annak biztos zöld szeműnek kell lennie.
Ekkor az ember egy kezdetleges padot ácsolt a diófa alá, leült rá, majd a történelemben először kényel-
mesen hátradőlt, félelem nélkül, mintha nem lenne holnap, mintha nem közelítene a tél.

(c)Póth Rebeka

Kiss Dorina: A vadmacska nyara

(c) Kasznár Anna

(haiku)

Jött ment a macska
tavasz lett közben nyár és
jöttment vadmacska

Póth Rebeka: Ihlet

(c) Bódi Kati

(c)Póth Rebeka

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy társam. Közel volt, aztán meg távol, de mindig valahol
a közelemben. Szeszélyesen kerülgettük egymást. ( Játékosságot hozott az életembe.)
Egy idő után összeolvadtunk. Nem tudtam elképzelni nélküle a napjaim, az életem.
Ő gondolt egyet, én leírtam.
Ő kíváncsian elindult egy ösvényen, én mentem utána – noha már késő éjjel volt, és mindenki aludt.
Volt, hogy korán reggel csatangoltunk, és még senki nem kelt fel. Vettem a kabátom, és hangtalan, puha
léptekkel a nyomába eredtem.
Holdkórosnak tartottak ezért az emberek. Nem őt, hanem engem. Róla nem is tudtak. Nem tudták,
hogy az ötleteket ő hozza az életembe...
Gyakran tisztította magát, sosem tudtam, mitől, mert koszosnak nem láttam.
Évekkel később – mikor álmomban beszélgettünk – mondta el, hogy a rutint tisztította le a bundájáról.
A rárakódott panaszkodásokat, a rosszkedvű pillantásokat, amik dörzsölték, a monotonitás ólomnehezét,
a kilátástalanság bogáncsait szedegette ki összegabalyodott szőréből.
Akkurátusan mosdott, majd mikor végzett, kéjelegve nyúlt el a padlón. Négy lába megfeszült, és ívvé
domborította hátát. Az egész ív egy feszes híd lett, egyensúlytalan, meredek, átalakulásra kész. Vállát
hátravetette – ettől az ív megcsavarodott, és ő talpra szökkent, majd kecsesen továbbállt.
Játszott, vadászott, pihent, ha akart, aludt. Egészen szabad volt, és erre tanított engem is.
És szabad voltam. Szabad.
A szabadság bundáját hol kitöltöttem, hol szorongva gömbölyödtem össze benne. Feszélyezett. Szabad-e
szabadnak lennem?
Félve jobbra-balra pillantottam, elnéztem kortársaim egyenletes, kiszámítható felívelését, és sejtettem,
hogy ez az életforma hosszú távon nem lesz tartható. Szükségem lesz egy tisztességes, stabil állásra, ami
miatt majd le kell tennem éjjeli útjainkról, hajnali merengéseinkről...
Ő megérezte ezt, és hívott magával. Félt, hogy ez be fog következni.
Én itt is, ott is voltam. Ha vele, akkor mégsem ott, ha másokkal, akkor őt kerestem a szememmel.
Egy nap elment. Hogy elűztem-e? Nem, dehogy! Fogta magát, és elsétált egy délután.
Alighanem megelégelte, hogy nem töltök vele elég időt.
Először észre sem vettem az eltűnését. Csak azt, hogy valami megváltozott.
Mikor elhagyott, körvonal lettem.
Nevető, társalgó, résztvevő, reagáló, feladatot ellátó, megbízható – körvonal.
De belső lényem valójában együtt szökött vele...
Több idő kellett, mire rájöttem, hogy holdkórosságom idején voltam valóban ébren, és azóta csak
kóválygok, fakón és becsületesen, amilyen sosem szerettem volna lenni.
De féltem. Mentségem ez lehet: féltem, merre visz. Féltem, milyen irányokat veszünk együtt, ahogy
féltem a hátsó udvaroktól, az ajtóktól is, amelyeknek a kilincseit csak ő tudta lenyomni.
Tartottam tőle, hogy félrevezet... Mert igazi természetét valójában sosem ismertem.
Mikor ezt végre megbeszéltük, a berlini Új Múzeum egyiptomi állandó kiállításában ülve találtam rá.
Sokat utaztam, sok helyet bejártam már, hogy megtaláljam. Végre ott volt előttem. Néma csöndben,
egyenes háttal ült az örökkévalóság mozdulatlanságába burkolózva. Még azt is kijárta, hogy egy eredeti
táblácskát gyártsanak le neki. Luxor, időszámításunk előtt 1350.
Őrület!
Halkan felnevettem, de a múzeum falai visszaverték a nevetésem hangját. A teremőrök furcsán néztek rám.
A látogatók jöttek-mentek, én maradtam. Aztán minden nap visszamentem őt kérlelni. Kértem,
rimánkodtam, bocsánatot kértem.
Egy irányban nézett előre smaragd szemeivel.
Két hét után felhagytam a reménytelen ostrommal, és hazarepültem.
...és nem tudtam elfelejteni; nyomot hagyott bennem a viszontlátás. Emlékeztetett magamra, magunk-
ra, arra a valódira. Hittem, hogy ha máshogy nem, hát nélküle is sikerülhet. Az első lépést nekem kell
megtennem.
Éjjel van, ülök az íróasztalomnál a kislámpám fényében, mindenki alszik. Az előttem heverő papír
fájdalmasan üres. Nem, nem jön semmi... Ki kell tartanom! Össze kell szorítanom a fogam.
Ekkor hirtelen ismerős puhaságot érzek a bokámnál. Körülfog, rám tekeredik, összekuporodva megpi-
hen. A görcs engedni kezd, lassan középre billenek. Otthon vagyok magamban, nyugalmat érzek, békét.

Kinyitom a szemem, és írni kezdek.

Szerkesztette: Miklya Zsolt