 |
| Fricska Dorka illusztrációja |
Ne gyere közelebb, mert orron haraplak! Azt hiszed, a ketrec megvéd? Hatalmas tévedés! Különben is, a táblán egyértelműen ott áll: A görényt simogatni tilos!
Azt nem merték odaírni, hogy veszélyes és vad, de nem is kell: én vagyok Pacsuli, a nemes kőrös-marosi Szimat család ötödikként született gyermeke! Van egy Szimat család Balmazújváros mellett is, de ők egyáltalán nem a rokonaink. Hat tesó mellett nőttem fel, úgyhogy pontosan tudom, mit jelent küzdeni. Minden falatért, minden puha mohaágyért és rézsiklókarikáért harc folyt, anyukánk már négyévesen megőszült, annyit fárasztottuk.
Tudod egyáltalán, mi az a kígyókarika? A helyi vagány siklókból font dobálós játék. Fogadok, meg se mernéd érinteni!
Én azonban bátor és különleges teremtés vagyok, ha kell, egyedül lábon harapok egy támadó fekete sast is, ezért különösen kellemetlen, hogy most egy állatkereskedésben találkozunk.
A lábamon a karom olyan, mint a villa, amit tolvajkulcsként használhatok, bárhová bejutottam vele, így már babakoromban igazi profi besurranóvá váltam.
Személyre szabott arcmaszkot kellett varratnom, nehogy felismerjenek – híresség lettem.
Egy idő után viszont meguntam, hogy mindenki ugyanazt spájzolja be. Az odúkban hiába díszítgették a konyhákat, mindenhol ugyanaz az uncsi étel várt a hűtőszekrényekben és komódokban: fagyasztott békaláb, patkányleves, pocokropi. Nyúlragu csak ritkán akadt, ezért gondoltam egyet, és kiszöktem az erdőből: egyedül eljutottam a városba.
