2019. július 19., péntek

Szabó Imola Julianna: A varázslók kertje

Grafika: Szabó Imola Julianna



A disznók kertjének hívtuk. Ha átpattant a labda a kerítésen, akkor percekig csak a pattogást számoltuk. Egy idő után elhallgatott a műanyag és a fű kölcsönhatása. A sár belefészkel a májszövetekbe, és a kivéreztetett szavak csak becézésre jók. Cocám, concim, malackám, röfikém. Hetven kiló hús már elég nagy súly az ítélethez. A fejben eldöntött igék mögött gyávaság, a szétfoszló tetemek mögött egy kés árnyéka lebeg. Még sosem hallottam úgy sírni élőt. Amikor a labda pukkan ki. Elmúlik a gyerekkor. Többé nem hívok senkit a becenevén. Mérget szórok a sebekre, írtom a kertet, mintha gyomok szigete lenne. És csak éjjelente fekszem az ól langyos szalmáján. Mint anyácskám öle. Anyám gyenge öle, a csend előtt.

2019. július 16., kedd

Zs. Nagy Izabella: Történet a három leányokról

Grafika: Klesitz Piroska

Nem is a leányokról szól ez a történet,
hanem az ő szívükről.
Mert jött a kékszemű, magas ifjú,
vékony ujjaival arcon simította egyiküket,
erősen, borzasztóan és édesen belenézett a szemeibe,
és már is vége is volt: a lánynak. A csendes napoknak.
A szerelem elveszi a nyugalmat. Csak a sírás marad utána.
Következő nyáron újra jött, s a másik lányt is elkapta,
hévvel csókolták egymást, mint a fölnőttek.
Ej, hát ezek a lányok nem tanultak semmit,
csak a sírás maradt utána, mikor megint eltűnt ősszel.
Jött az új tavasz meg a nyár megint, ahogy szokás, és
a legfiatalabb találkozott vele azon a napon,
és ő is elbukott. A szíve volt az oka.
Így járunk mi lányok, üres lesz azután minden,
mert a fiú tovább indul, vándorolni, kalandra fel.

 
Grafika: Klesitz Piroska

A varázsló kertje

Azt hittem, egy kert a virágoktól édes.
Először meglepnek a színek, a fényes felületek,
bár nem így van, messzibbről tudni lehet,
ahogy közeledünk, ahogy jövünk,
egyszer csak megcsap a kábító virágillat,
és csak ezután látjuk meg a sok piros és kék és sárga
meg hófehér virágcsodát. Összevissza harmóniában.
Meglep: csak egy kert, az utca végén.

Tibi azt mondja, varázsló lakik a házban.
S vele sok rabló, varázslótanonc.
Kincseket gyűjtenek minden éjszaka,
csodálatos, valódi értékeket lopnak másoktól.
Hajnalban a varázsló hempereg a virágok között,
belefúrja fejét a szirmokba, levelekkel ölelkezik.
Hejj, ha tudnátok, mi történik!, mondja Tibi.
Meglep: ez csak egy kert, virágokkal, az utca végén.


2019. július 13., szombat

Dávid Ádám: Géza vs Jolán

Grafika: Tuza Edit

Gyermekkorom egyik legtisztább emléke: Jolánnak, a latintanárunk lányának alakja. Mi, én és Telkes Pali, mindig őt tartottuk a legszebb lánynak az egész városban, és ezt hirdettük is.
Unalmas, eseménytelen volt a fiatalságom. Egyedül két fiú felbukkanása kavarta fel néha a családi állóvizet: Géza és Pali, akik állhatatos rajongásukkal mindig zavarba ejtettek, és fel is dühítettek.

2019. július 10., szerda

Méhes Károly: A varázsló kertjében


Grafika: Szüdi János





Akkor hát indulás Szabadkára.
Ahová első közös utunk is vezetett, sok éve már.
Egy idő után minden sok éve van. Ezért hát méltó és üdvös.
Akkor azzal játszadoztam, hogy vajon mi az, ami ott szabad, noha csak kicsit, így, kicsinyítővel, hogy szabadka.

2019. július 8., hétfő

Barangolás a Varázsló kertjében

Grafika: Klesitz Piroska



Száz éve halt meg Csáth Géza, aki ugyan nem volt gyerekíró, de a világa varázslatokkal és csodákkal teljes. A ránk következő két hónapot az ő emléknek szánjuk: olyan verseket, meséket, szövegeket osztunk meg veletek, amelyek megidézik Csáth Géza emlékét. Egy furcsa, néha kicsit rémisztő kalandra hívunk tehát a Varázsló kertjébe, ahol Időnként egy másik nagy mágus, Csontváry Kosztka Tivadar is feltűnhet majd, hiszen ő is épp száz esztendővel ezelőtt ment el ebből a világból. De mint tudjuk a varázslók és a mágusok még haláluk után is képesek elkápráztatni minket. (Figyelem! A szövegek java része tizenkét év fölött ajánlott!)

Akik vezetőink lesznek barangolásaink során: Miklya Luzsányi Mónika, Majoros Nóra és Bódi Kati

2019. július 7., vasárnap

Köszönjük, hogy velünk repültél!

Bódi Kati rajza


 
Bár a nyár még javában tart, a mi madaraink ma szárnyra kelnek.

Köszönjük, hogy velünk tartottatok, ebbe a madárdalos, szárnyaló, rímekben fészkelő mesevilágba.

Kívánunk nektek remek, fecskecsivitelésben, gólyakelepben és rigófüttyben gazdag nyarat,

és ne feledjétek, a banka és a kemence is akkor a legjobb, ha a búbos, a kiwivel meg óvatosan, mert néha csíp!



Sok szeretettel a szerkesztők,

Bódi Kati, Smelka Sanyi és Várfalvy Emőke

2019. július 6., szombat

Várfalvy Emőke: Rigó és Ember




Csodás reggel volt. Az az őszi reggel, amikor a fák bíborra, aranyra festett levelei egyszerre engednek a szélnek, és táncolni kezdenek a levegőben.

Rigó jó kedvűen cikázott a színes társaságban, aztán mikor kitáncolta magát, leszállt a párkányra.

Ember a résnyire nyitott ablak mellett ült, és szigorú szemekkel meredt maga elé, közben tíz ujjal kopogott az asztalon.

- Milyen kitartó – gondolta Rigó, aki néhány hete fedezte fel Embert, mikor egy különösen ízes legyet üldözött.

Azóta minden nap megnézte, kíváncsi volt rá, vajon mit csinál.

- Halihó – fütyült be Rigó az ablakon – gyere, nézd, milyen szépen táncolnak a levelek ma reggel!

Ember mintha nem hallaná, meredt maga elé és kopogott tovább.

- Majd holnap – gondolta Rigó, aztán elröppent, hogy megreggelizzen.

Eltelt az ősz, megjött a tél.