Csányi Szilvia: Ízek városa

Mayer Szilvia rajza (Bátaszéki Kanizsai Dorottya Ált. Isk. és AMI)

 
Az Ízek Városa mindenki valóra vált álma volt. A színpompás házikókban volt minden mi szem-szájnak ingere, sőt még az utcák is csábító cukormázzal voltak burkolva. A város lakói azonban már megszokták, hogy munkába vagy iskolába menet édességek, sütik és más finomságok jöttek velük szembe. Pont ezért szerettek itt lakni, hiszen nap mint nap új ízeket kóstolhattak meg és a levegőben télen-nyáron isteni illatok terjengtek.
Hétvégenként az utcákra özönlöttek, a finomságokat pedig a házikók elé felállított standokon kínálták kóstolásra. Ilyenkor más városok lakosai is idelátogattak.
Az egyik ilyen hétvégén egy Hugó nevű kisfiú is az Ízek Városába érkezett a szüleivel. Míg a felnőttek egy almára hasonlító ház előtt lelkes eszmecserébe merültek az új gyümölcsfajtákról, addig az unatkozó Hugó, aki semmilyen gyümölcsöt nem szeretett, felkerekedett megnézni a többi standot is. Ahogy kedvetlenül nézelődött, megszólította egy tölcsér fagyi:
– Szia! Kérsz kóstolót az új fagyi ízeimből? Három is van! Az elmúlt hetekben rengeteget kísérleteztem, mire megtaláltam ezeket a tökéletes kombinációkat.
– Kaphatok inkább egy gombóc vaníliát? – kérdezte Hugó.

Iza kedvencei a sziszegő szavak

Várfalvy Emőke: Sziszegő szavak

Illusztráció: Konyicska Kinga

Szunnyadozó szarkalábon

Szürke szúnyog sziesztázik,

Szomjas szamár szalmaszálon

Szilvaszörpöt szipókázik,

Szén-szín szarkánk

Szépen szálldos,

Szomorú szemű,

Szélhámos,

Szivárványba szerelmes,

Szellőszárnyú szélkakas,

Szaténszállal szerteszét szőtt,

Szappanhabos szemmagas.

Szabadnapos szombat,

Szikkadt száraz szikla,

Szellemesen szókimondó,

Szagos szivarszipka.

Eredeti megjelenés: Sziszegő szavak

Iza kedvence az Oviba menet

 

Nagy Izabella: Oviba menet

 

anyuval
Anyuval kézen fogva sétáltunk az oviba,
lóbáztuk előre és aztán hátra,
hintázott kezünk önmagától,
szél fújt át fonott ujjainkon,
bár fogtuk szorosan, hiába.

Mintha a szél elválasztani akarna,
úgy, mint az oviba, ha érkezem,
anyu elköszön, szemével simogat,
kezével kezemre kulcsol,
nem lóbázzuk, mert menni kell.

apuval
Apukám égig érő sudár jegenyefa.
Én pedig, ha kinyújtom az ujjaimat,
meg tudom fogni a felhők lábát.
Ez titok,
senki se tudja, csak apu meg én!
Amikor az oviba értem jön négykor,
rám kacsint és apusan mosolyog.
Nyakába ültet,
és én tudom,
hogy ma is kinyújtom az ujjaimat,
megfogom majd a felhők lábát,
mert apukám égig érő sudár jegenyefa.

 

Az alkotás öröméért – villáminterjú Nagy Izabellával

 

A fotót Székelyhidi Zsolt készítette

 

Hogyan lettél Cimbora?

Akkor jelent meg a Parakletos Kiadó gondozásában az első regényem, és a szerkesztőm, Miklya Zsolt hívott el egy Cimborás írótáborba. Nagyon jólesett, mert úgy kezelt, mintha igazi író lennék. Nagyon visszafogott voltam, nehogy lebukjak, hogy nem is...

Mi az a tíz szó, ami először eszedbe jut, ha meghallod a szót „Író Cimborák”?

Olvasó Cimborák, közösség, fejlődés, játék, újdonság, elfogadás, szöveg-szöszölés, illusztrátor-pajtások, barátság

Mi az, ami szerinted a legnagyobb érték a cimboraságban?

Hogy az alkotók nem honoráriumért alkotnak, hanem saját kedvükre.

Ezen túl, elképesztő, hogy írók és képzőművészek együtt hoznak létre valamit. Hogy egymásra számítva, egymást segítve, kiegészítve nyitnak ki világokat. Nemcsak szövegek vannak, és ez az egyik legfontosabb, hanem csodálatos illusztrációk is. Összhangban.

Mi az, amit nem szeretsz a cimboráskodásban, vagy ami megnehezíti a cimboraságot?

Ilyet nem tudok mondani.

Szerinted kik olvassák többen a Cimbi oldalt: gyerekek vagy felnőttek? Miért?

Reménykedem benne, hogy a fölnőttek elolvassák a gyerekeknek. De, amúgy, érdekes lenne egy felmérést csinálni ez ügyben.

Miért jó, hogy alapvetően online oldal vagyunk?

A rugalmasság. Van határidőnk, de szerintem, mivel amúgy is önkéntes alapon működik minden egyes eleme, az online megjelenés például rugalmasabb, mint a nyomtatott. A múltkor elfelejtettem posztolni egy mesét, és másnap egy kedves kolléga megtette helyettem. A nyomtatott kiadásba hogy csempésznénk bele a kimaradt szöveget?

Alakulhatnak-e ki (szakmai) barátságok egy online közösségen belül? Neked van-e ilyen tapasztalatod a Cimbikkel kapcsolatban?

Ó, persze. Ez a Cimbiség. Ajándék az a sok gyermeklelkű fölnőtt, akiket az évek alatt megismertem, megszerettem. Ragaszkodom is hozzájuk!

Segítette-e szakmai előrelépésedet és/vagy személyiséged fejlődését a Cimbi oldal?

Hogy a viharba ne’. Alkotóként – különben pedig csodálatos módon – komoly szakmai munka folyik a háttérben. Több helyen publikálok, ahol a szerkesztők nem igazán végeznek szerkesztési munkát, pedig minden szöveg fejleszthető. Sokat tanulok mind szerkesztőként, mind alkotóként.

Melyik projekt volt a kedvenced a tíz év alatt? Miért? Melyik projektet tartod a legeredményesebbnek? Miért?

Tyű, hát inkább úgy mondanám, hogy volt, amelyik hamar elindított bennem gondolatokat, volt, amelyik nem. 2018-ban volt egy csodás kis projekt, általános iskolások kérték, hogy írjunk nekik mindenféléről. Én a „Tibi, a beszélő ló” címet választottam, abban az időben olvastam épp Orcsik Roland kötetét, és megfogott az egyik vers szerkezete. Összekeverte a versszakokat. Szóval kitaláltam, hogy megpróbálom én is. Ráadásul Levente Dóra a Miaszösz játékot (a Tibit) is elkészítette. Mai napig beszélgetek Tibivel, aki az íróasztalomon álldigál.

Bertóti Johanna – Miklya Zsolt: Cicaóriás / RÍMDÚDOLÓ 4

Bertóti Johanna Rímdúdoló nevű dalsorozatának negyedik részével jelentkezünk. A sorozat a tíz éves Író Cimborák tíz versének zenés feldolgozásából épül fel. Ezúttal Miklya Zsolt Cicaóriás c versének megzenésítését hallgathatjátok meg. A vers 2016-ban született az akkor 5 éves Pásztor Lili rajzához.

Köszönet Fehér Csabának a felvételért és hangkeverésért, illetve Bertóti Attilának a videó elkészítéséért.

Előző részek:

1. Hétvári Andrea: Kifordított mese

2. Czeiner-Szücs Anita: Bezsergő

3. Békés Márta: Káprázat

Örülünk, ha hallgatjátok a dalokat. Bátran osszátok meg másokkal is őket, illetve figyeljétek Bertóti Johanna YouTube-csatornáját és az Író Cimborák blogját, havonta egy-egy új Rímdúdoló-videóval jelentkezünk.

Czeiner-Szücs Anita: Ikrek

 

Rajzolta: Hanganu Judit (Igazgyöngy Alapfokű Művészeti Iskola)

Mikor megszülettem,

elment egy csöppnyi lélek!

Fogtam a húgom kezét,

sírtam a fénybe: élek.

Nem tudtam, hogy elveszett,

s bolyong az égi létrán,

mégis hozzá vágytam én,

hiányzol, hívtam némán.

Egy hajnali álomban

végül megjelent nekem,

együtt úsztunk a légen,

végre kacagott velem.

Megsúgta nekem, szeret,

azt is, hogy nem haragszik,

nem tehetek róla, hogy

az én dalom hallatszik.

Álmunkban találkozunk,

elszállunk éjjelente,

ahová mi repülünk,

nem sír a végtelen se.

Szerkesztette: Turbuly Lilla

Takács Viktória: Miló és a vadkacsák

 

Erdei Zsülien rajza (Igazgyöngy Alapfokú Művészeti Iskola)

Odakint lassan besötétedett. Már minden gyereket hazavittek az óvodából, kivéve Milót, aki egyedül várt az ügyeleti szobában. Ilyen sokáig még sosem felejtették itt a kisfiút, pedig mostanában, mióta az anyukája betegeskedett, előfordult, hogy az utolsók között jöttek érte. Apa nehezen boldogult a sok feladattal, folyton rohant, mindenhonnan elkésett. Biztosan mindjárt befut és azt hajtogatja majd lihegve, hogy bocsánat, nagyon siettem. Miló nem lesz rá dühös, csak megöleli, ahogy mindig. Aztán megkérdezi, hogy mehetnek-e vadkacsákat etetni a parkba. Persze előre tudja, hogy most sem lesz rá idő.

Apa még mindig nem jött. Miló a padló rajzolatát nézte. Magas házakat és vicces lényeket látott bele, az egyik épp rákacsintott. Aztán hirtelen felfedezte a vadkacsákat, amiket már legalább két hete nem látogathatott meg.
– Sziasztok vadkacsák! – suttogta – Hamarosan újra megyünk majd hozzátok, csak anyának meg kell gyógyulnia.
Az óvónéni hosszú percekig telefonált a folyosón, aztán gondterhelt arccal guggolt le a kisfiú elé.
– Miló, sajnos a szüleidnek be kellett menni a kórházba. Ne aggódj, minden rendben van, csak tovább tart a vizsgálat, mint tervezték. Hamarosan érted jön a nagynénéd. Egy ideig most náluk leszel, addig nem is kell óvodába jönnöd, rendben?
Aztán az óvónéni mosolyogva megsimogatta Milót, de közben a szeme olyan lett, mint a tó tükre. Megtelt vízzel, de nem gördült ki belőle könnycsepp. A kisfiú érezte, ahogy zsibbadnak a karjai, amíg az óvónéni rásegítette a kabátot és a sálat, amit Anya kötött. Nem mert kérdezni semmit, félt, hogy nem is jönne ki hang a torkán.
Az óvónéni kézen fogta és kivezette az utcára, ott várták meg Vera nénit, Apa nővérét.