2026. augusztus 1., szombat

Vajon milyen a zöld? (Várfalvy Emőke és Tuza Edit alkotásai)

Tuza Edit illusztrációja

 

Várfalvy Emőke: Vajon milyen a zöld?

A nagypapám azt mesélte, hogy vannak helyek a világon, ahol a falból folyik a víz. Tiszta és hideg. Vagy meleg. Vagy amilyet akarnak. Nem kell forralni, mielőtt megiszod vagy méregetni, hogy a kistesóidnak is jusson. Csak odamész a falhoz, a saját csapotokhoz, kinyitod és akár két pohárral is ihatsz. Megtöltetsz vele egy egész lavórt, sőt, akár egy akkor edényt is, amibe beleülhetsz. Az ilyen edényt a nagyapám szerint kádnak hívják és vannak helyek a világon, ahol mindenkinek van ilyen. És minden nap fürdenek benne. Csoda.
     Nálunk a víz nem csoda, Óriás hozza. Vagyis ő segít elhozni. A hátán hordja azokat, akiknek épp a vízhordás a dolga, viszi őket míg a Nap egészen magasról süt. Akkor megérkeznek a kúthoz, amibe nem vödröt lógatnak, a mi kutunk egy nagy közös csap egy hosszú cső végén, ami nagyon mélyen nyúlik le a földbe. Itt mindenki feltölti a saját kannáját. Óvatosan, hogy a lehető legkisebb levegőbuborék se maradjon a kannában. Aztán visszaülnek Óriás hátára és akkor érnek haza, mikor a Nap már aludni készül. Nagyon várjuk őket. 
     Én még sosem ültem Óriás hátán, de már messziről megismerem a hangját. Morog, de nem azért, mert mérges, hanem mert nálunk csak gyalogutak vannak, amiken ő nehezen jár. Néha el is akad. Olyankor prüszköl. Kínlódik, kiabál, míg a faluból anyák, apák, gyerekek oda nem szaladnak hozzá és tolják, míg újra járni tud. Nagypapa szerint minden a vezetőn múlik. Azon, aki Óriásnak megmutatja, merre kell mennie. A vezetőknél nem az a fontos, hogy milyen erősek, hanem az, hogy milyen okosak, türelmesek és óvatosak.

2026. július 30., csütörtök

A bűvös távcső (Bank Eszter Katalin és Száraz Szofi alkotásai)


Száraz Szofi illusztrációja


Bank Eszter Katalin: A bűvös távcső


Bogi megpörgette a földgömböt. Szeretett játszani vele, nézte, ahogy forog, és amikor megállt, csukott szemmel rábökött egy pontra. Ilyenkor kibetűzte az ország, vagy a város nevét, és elképzelte, hogyan élnek ott az emberek. Néha anya vagy apa is beszállt a játékba, de most egyedül volt a szobájában.
A földgömb forgott, surr-surr-surr, Bogi pedig behunyta a szemét, és az ujját készenlétbe helyezte. Amikor megállt, bökött. Afrika egyik pontja volt az. A város neve azonban olyan apró volt, hogy szabad szemmel alig látta.
     Hol is lehet a nagyító, amivel a bogarakat szokta vizsgálni? Felnyitotta a kincsesládáját, de a nagyítót sehol sem lelte. Sebaj! Kezébe akadt a játéktávcsöve, Kukucs. Hátrébb lépett az íróasztalától, és belenézett. Kicsit állítgatta, kicsit tekergette, és amikor végre kiélesedett kép, alig akart hinni a szemének.
     Valaki integetett neki a földgömbről!
     Bogi megdörzsölte a szemét, és újra belepillantott a távcsőbe. Megint látta az integető alakot. Tekert még egyet a fókuszállító keréken. Aztán még egyet, és még egyet. Ekkor a földgömb növekedni és újra forogni kezdett. Bogi vele forgott, míg egyszer csak eltűnt a szoba, eltűnt az íróasztal, ő pedig egy poros földúton találta magát.
     Hétágra sütött a nap, de olyan erősen, hogy el kellett ernyőznie a szemét. Fülledt meleg csapta meg, mintha az uszodába lépett volna be. Az utat pálmák és zöldlombú fák szegélyezték, az ágak között színes madarak tollászkodtak.
     – Afrikában lennék? – csodálkozott, miközben leporolta a szédítő utazás közben bepiszkolódott ruháját. – Vajon hogyan fogok innen hazajutni? Hiszen nincs velem a földgömböm…
     Egy fiúcska méregette az út másik oldaláról egy bambuszrúdra támaszkodva. Bőre mint a tejcsokoládé, szeme meleg, barna.
     – Te integettél nekem? – kérdezte hunyorogva Bogi.
     A fiú bólintott.
     – Mbote! A nevem Amani. A tiéd?
     – Bogi. Kukucs hozott ide – mutatott a nyakában lógó távcsőre.
     – Liloki – suttogta áhítattal Amani. – Varázslat!
     – Hol vagyunk most?
     – Ez itt az otthonom, Mbuji-Mayi – mutatott körbe Amani a kezében tartott rúddal.
     – Azta, ilyen nevet még sosem hallottam! Te itt élsz? Megmutatod, hogyan telik itt egy nap?

2026. július 28., kedd

Álomhatáron (Márialigeti Anna és Várfalvy Emőke alkotásai)

 

Márialigeti Anna grafikája


Várfalvy Emőke: Álomhatáron


Izzik az ég alja,

halljátok?, pirkadna, 

fű között fénysugár,

foltvarrott szemhatár,

bíborba, narancsba! –

szól a Nap parancsa,

öltözöm, itt vagyok,

álomszőtt illatok,

puha rongybarátok,

mese vár ma rátok,

édeskés ébredés,

játék, nem tévedés,

reggel elképzelem,

ilyen a végtelen.


Szerkesztette: Bertóti Johanna












2026. július 26., vasárnap

Puszihegyek (Agócs Írisz, Dávid Ádám és Németh Eszter alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója



     Németh Eszter: Puszilexikon


     Mama, mondd, a puszi hányféle?
     Ha most egyet az arcodra nyomok,
     az a csak úgy puszi?
     Van még vigaszpuszi, gyakori fajta.
     Jó éjt, jó reggelt puszik homlokra, arcra.
     Puszi a szádra, apától másképp, 
     puszi a szájra, az hány alfajta?

     Papa, mondd, hányféle puszit adsz?
     Anyának kedvest, nekünk szabadot?
     Kedveset, ragadóst, sörszagút,
     izzadt vizeset sport után,
     bátorságpuszit, nyuszipuszit, 
     mindegyik nagyinak másikat,
     senki nem látja anyu-puszit (pfúúúj!).

     A szemforgatós néniknek cuppanóst,
     levegőbe szállót. A bácsipuszi a tévében
     apa szerint buta politikusok puszija, 
     az állomásokon búcsúpuszikat, 
     kórházakban gyógypuszikat adnak.
     Templomkertben Júdás-puszi, 
     a kistiszi szerint, szerintem meg
     lopott puszik, mert a puszilózók 
     nem is házasok, vagy mással laknak.

     A puszi lehet nagy vagy kicsi.
     Rövid vagy hosszú, esetleg örök.
     Lehet kulcs vagy orvosság (fungola vagy kisi).
     Viharban harapós (koswa), 
     megbocsátásban néha sós,
     kulcslyukon át kuncogós.
     Az oviban kedves, néha tiltott.


     Szerkesztette: Miklya Zsolt