Nagy Izabella: Dal a hideg szélről

 (Tibike, a zöldfülű  kiscsikó történeteiből)

  

Klesitz Piroska illusztrációja

                            Bentről szép a mező ma is,
                            a hideg tél nem ugat,
                            sárga szalma frissen ropog,
                            lábam alatt nincs huzat.
                            
                            Hejj-hajj, hideg szél, hideg szél,
                            A mező ma nem mesél.
                            
                            Meleg istállóból nézem,
                            hogyan fütyül kint a nád,
                            eszegetek száraz szénát,
                            nem ugrok át kidőlt fát.
                            
                            Hejj-hajj, hideg szél, hideg szél,
                            A mező ma nem mesél.
                            
                            Februárban túl hideg van,
                            hulló szőröm mit sem ér,
                            fekhelyemen lesem inkább,
                            ahogy itt tanyáz a tél.
                            
                            Hejj-hajj, hideg szél, hideg szél,
                            A mező ma nem mesél.
                            
                            Márciusban minden tocsog,
                            csatakos lesz a mező,
                            csak azért is futni fogok
                            kint, ha eláll az eső.
                            
                            Hejj-hajj, hideg szél, hideg szél,
                            A mező ma nem mesél.
                            
                            
        Szerkesztette: Miklya Zsolt
 

Simon Réka Zsuzsanna: Varjú kórusban

  

Miklya Emese illusztrációja

 

Varjú az ugrálásnál csak az éneklést szerette jobban. Énekelt faágon és sziklaszirten, kútkáván és szénakazal tetején. Nem zavarta, ha esett az eső, ha fújt a szél, ha hóvihar sepert végig a vidéken. Dalolt, ameddig a körülötte élők füle bírta. Varjú örömére elég sokáig bírták. A szíve ezért sokszor olyannyira telt csordultig hálával, hogy újra dalra fakadt. Amikor az erdőlakók türelme fogyni kezdett, Pocok boltjában útjukra indultak a panasz hangjai is.
    − Füldugó, füldugó van? – gurult be a kis boltba Sün.
    − Most adtam el Rókának az utolsó tizenkettőt – sajnálkozott az eladó.
    − Tizenkettőt? Mire kell neki olyan sok? 
    − Családi pakk.
    − Én ezt már nem bírom, megyek, és elásom magam! – vinnyogta Vadmalac, és kiviharzott a boltból.
    − Mikor mondja meg már neki valaki? − morogta Medve a próbafülkében.
    − Mi lenne, ha kicsit inkább megszorongatnád? – indítványozta a fülke mellett álló Farkas.
    − Még hogy én? Sosem bírtam az erőszakot! – szisszent fel Medve.
    − Milyen szakot? – ásította félálomban a pultnak támaszkodó Pele.
    − Erőszakot, Pele, erőszakot! 
    − Le kell igázni, és kész! – morogta egyszuszra a távozó Görény.
    − Lekelligázni? Az meg mi? – értetlenkedett a függönyön lógó Denevér.
    − Semmi, Denevér, Görény ma vicces kedvében van – próbált tiszta vizet önteni a pohárba Pocok.
    − Mi lenne, ha megírnánk neki egy névtelen levélben? – ugrott a pult elé Nyúl.
    − Most komolyan, Nyúl! – röhögte el magát Farkas.
    − Mekkora ötlet! – dörmögte elismerően Medve.
    − Mekkora? – ébredt fel egy pillanatra Pele.
    − Semekkora! Nagyon rossz ötlet! – ugrott a bolt közepére ingerülten Farkas. – Ezt nem lehet egy névtelen kis levélkével elintézni.
    − Azért, mert nem a te ötleted, nem kell ennyire lehurrogni! – kapta fel a vizet Nyúl.
    − De ha azt írnánk a névtelen levélbe: Ha nem hagyod félbe, elvisz az erdő réme, az ijesztő, nem? – engedte szabadjára a fantáziáját Mókus.
    − Az erdő réme? Van az erdőnek réme? – gurult be a pult alá Sün. − Ugye nincs? – folytatta a pult alól.

Lukács-Kis Panka: Hóesés

  

Godina Eszter illusztrációja

Hó esik.
Nézem az ablakból,
fehér, ezüst,
kavargó, pörgő,
hókristályos.
Vágyom,
érzem,
lennék odakint.
Fehérebb,
csillogóbb,
egyre-másra
kavargó,
kristályos
világ.
Téli álom
a szemem előtt,
az ablakon túl.
Szánkóznék,
hógolyóznék,
csúsznék féktelenül,
enném a hófagyit.
Anya szólít:
„Bogárkám,
hoztam gyógyteát.”
Fáj az orrom,
a fejem, a torkom.
Nem lehet mennem
a télbe.
Nézem tovább
a szikrázó hótáncot
az ablakon túl.
Téli álom,
vágyom, vágyom.

    Szerkesztette: Miklya Zsolt
 

Kátai Letti: Téltestvér

  

Horváth Lili illusztrációja

                                Ki tudja honnan, de ideért
                                végre.
                                Ezüst mellényét
                                slitty, lecserélte,
                                s hol a hó vastag,
                                tejszín bundában
                                elszántan ballag
                                a Téltestvér.
                                Lelke csupa dallam,
                                szíve csupa rím.
                                Szemében mennyi fény,
                                hangjában annyi szín.
                                 
                                    Fegyelem, fegyelem,
                                    elem, elem.
                                    Előre büszkén
                                    és feszesen!
                                
                                Nagy utat tett meg, nem fáradt el
                                mégse.
                                Sziklákba arcát
                                kreccs, belevéste,
                                s hol a jég csillan,
                                gyöngyház fogakkal
                                mosolyog ifjan
                                a Téltestvér.
                                Lépte csupa kellem,
                                bőre csupa dér.
                                Jobb kezében Észak,
                                baljában ott a Dél.
                                
                                    Figyelem, figyelem,
                                    elem, elem.
                                    Ne törődj mással,
                                    haladj velem!
                                 
                                December nagyúr éppen tova
                                lépne.
                                Sok időt töltött
                                már heverészve,
                                leste a percet,
                                mígnem köszönti,
                                s jégcsapot zenget
                                a Téltestvér.
                                Tekintete mély kút,
                                ajkán puha szó.
                                Egymást vígan váltja
                                két örök utazó.
                                 
                                    Türelem, türelem,
                                    elem, elem.
                                    Igaz barátom
                                    te vagy nekem.
                                
                                Január asszony kiöltözött
                                kékbe.
                                Varrja palástját
                                több ezer éve,
                                és hogy készen lett,
                                meg sem csodálta,
                                épp csak biccentett
                                a Téltestvér.
                                Talán kicsit szétszórt,
                                kellőképp bohó,
                                tegnap bűvös csermely,
                                ma fémhideg folyó.
                                 
                                    Kegyelem, kegyelem,
                                    elem, elem.
                                    Terajtad kívül
                                    nincs egyebem.
                                
                                Február kishölgy kinyitotta
                                résre
                                csipkés ablakát,
                                és cseverészne
                                lám a kérőkkel.
                                De már feljebb jár
                                jó pár mérfölddel
                                a Téltestvér.
                                Tavaszra vágyik, csak
                                nehogy baj legyen!
                                Hűs testét föloldja
                                a sárga napselyem.
                                 
                                    Félelem, félelem,
                                    elem, elem.
                                    Jégpáncél nélkül
                                    nincs védelem.
                                 
                                Március tündér kényszeríti
                                térdre,
                                zúzmaracsokrát
                                szkiccs, széjjeltépte.
                                Megsebzett szívvel
                                legyint, s míg olvad,
                                jókedvet színlel
                                a Téltestvér.
                                Elfogy a könnycsepp is
                                mélykék szeméből,
                                éneke hallik csak
                                Mátra szép hegyéről.
                                 
                                    Szerelem, szerelem,
                                    elem, elem.
                                    Kikacagsz, játszol
                                    mindig velem.


                                Szerkesztette: Miklya Zsolt