 |
| Hajdú D. András fotója |
Lukács-Kis Panka: Űrhajósok
– Te! Pisti, láttad? – szaladt izgatottan Peti a barátjához. Még köszönni is elfelejtett ezen az álmos hétfő reggelen.
– Nem! Mit? – válaszolt kicsit morcosan Pisti, mert éppen a kedvenc mágneses építőjátékával bíbelődött, ami sehogyan sem akart összeállni az Artemis II. űrhajóvá. Már legalább negyedórája ezen dolgozott, és most a barátja megzavarta.
– Új gyerekek jöttek az oviba! – hadarta Peti a szokásos lendületével. – Gyere, nézd meg őket!
– Nem akarom! Építek. Nem érdekelnek az új gyerekek!
– Ketten vannak! Gyere már Pisti! – noszogatta barátját Peti.
Pisti tovább folytatta az építést, de ahogy egyre nőtt az építmény, egy törött ormányú elefántra kezdett hasonlítani.
– Szép elefánt – mondta Peti. Pisti elvörösödött.
– Nem elefánt, hanem az Artemis II.
Erre Peti megrántotta a vállát, és otthagyta a barátját.
Pisti hallotta, amint egyre több gyerek érkezik a csoportba. Messziről megismerte Hajnit magas, vékony hangjáról, Ivánt kicsit akadozó beszédéről, Jojót lassú, mély dörmögéséről. Egyszerre csak fura, pattogó, gurgulázó hangra lett figyelmes. Nem akart odafigyelni rá, de annyira furcsa volt, hogy már csak azt vette észre, hogy az ajtót nézi, amelyben két egymáshoz nagyon hasonló, kerekfejű kisfiú álldogált és egy magas nénivel beszélt.
