Czeiner-Szücs Anita: Csíz!

Mosolyogni, tessék! – rikácsolja a fotós a kamera mögül. De én csak állok a fal előtt, meg az osztálytársaim mellett, és azon tanakodom, minek mosolyogjak a múltból a jövőbe? 

Somolyogni szeretek, bazsalyogni is, sőt, a huncut vigyor meg a hahota a két kedvenc hábetűs szavam. Mosolyogni viszont mindig felszólításra kell… Tessék, kimondom, azt nem szeretem.  

Ne tessék engem arra kérni, hogy mosolyogjak! Fogok, ha jó lesz a kedvem, például ha kidobózunk, vagy kakaós palacsintát csomagol uzsonnára anya.  

Vallja be, hogy tudja, ez erőltetés, és maga sem akar erőltetett fotót készíteni. Azt mondja, mutassuk meg, milyen jó gyerekek vagyunk… Én nem akarom ezt eljátszani. Jó gyerek vagyok akkor is, ha nem látszanak ki a fogaim. Vagy maga szerint nem?

Egyébként is: hogyha mosolygok, egyenes lesz a szám íve. Ha valaki rám néz, nem is hiszi el, hogy mosolygok. Látja? Nem látja? Na, látja!  

A mosolyom a szívemben lakik. Saját kulcsot kapott hozzá. Akkor dugja ki onnan az orrát, amikor neki tetszik. Hopp, már vonalazza is a számat, ránevet a csízre, a kamera pont elkapta.

Illusztráció: Izsay Alexandra

 

Miklya Zsolt: Fő a hatóság

Anya azt mondta, legyek megbízható.
És megbízott, hogy menjek át a boltba.
De előbb felírta egy cetlire, hogy 
    3 liter tej, 
    2 kiló kenyér
    2 teavaj
    1 papírzsebkendő, százas. 
És adott egy ötezrest.
A boltos néni elég megbízható volt,
pontosan adott vissza. 
Anya megdicsért, és nekem adta az aprót.

                            *

A megbízhatóság fő erény. 
Ezt meg apa mondta.
Pedig a kenyér nem fő,
hanem már ki van sütve.
(De azért még van remény.)

                             * 

Hatóságosat játszottunk egész nap.
Építettünk Somával egy várost
kockákból meg dobozokból.
Volt benne rendőrség, tűzoltóság,
megbízhatóság meg mentők.
A megbízhatóság szirénázott 
a leghangosabban.
Akkor anya azt mondta, elég volt.
Pedig megígérte, hogy ő is játszik.
Tessék! Így bízzon egy felnőttben 
az ember, aki csak szirénázik,
mikor rá lenne éppen szükség.

                            * 

Már csak az óvó néni van hátra.
De őt meg elkapta a nátha,
és nem jött egy hétig óvodába.
Különben a fél ovi hiányzott,
még Boti is, pedig ő megígérte,
hogy elhozza a kindereit, de hiába,
nem tehet róla ilyen rossz időbe,
hogy szüksége van otthon
egy kiló papírzsebkendőre.

(Megjegyzem, 
új barátokra leltem 
az összevont csoportban.
Játszottunk hatóságost,
betegest, orvosságost,
Viki meg megígérte,
beteg lesz ő is a jövő hétre.)
 

Agócs Írisz illusztrációja

 

 

Smelka Sándor: Mi a szerelem?

Anya azt mondja, szerelmes apába, és megpuszilja.
Én is megpuszilom Zsófit, az uncsitesómat, de nem vagyok szerelmes belé.
Apa azt mondja, szerelmes anyába, és mindig megdicséri a főztjét, még akkor is, ha sós.
Nagyinak is megdicsérjük a főztjét, ha sós, akkor is. Mégsem vagyunk szerelmesek nagyiba.
Anya azt mondja, szerelmes apába, és mikor azt hiszi, nem látjuk, orrba pöcköli őt, persze csak játékosan, hogy ne fájjon.
Öcsémet is orrba pöckölöm, mikor nem látják, mégsem vagyok szerelmes belé. (Jó, az néha fáj neki.)
Apa azt mondja, szerelmes anyába, és kézen fogva sétálnak az utcán.
Apa engem is kézen fog, mégsem szerelmes belém.
Anya azt mondja, szerelmes apába, és végignézi azt a filmet is, ami csak apának tetszik.
Sanyi bátyja kedvéért is végignézünk filmeket, mégsem szerelmes Sanyi bátyjába senki.
Apa és anya szerelmes egymásba, és néha csak ülnek egymás mellett, anélkül, hogy beszélnének.
Magda néni (a bébiszitterünk) mellett is csak némán ülünk öcsémmel, annyira unalmas, mégsem vagyunk szerelmesek Magda nénibe.
Apa és anya szerelmesek egymásba. És ha kérdem tőlük, mi a szerelem, csak a vállukat vonogatják, mint minden felnőtt.

Dudás Győző illusztrációja

Lackfi János: Meg vagyok áldva

Mondták már rám, hogy átokfajzat meg égetnivaló, 
hogy na, velem aztán jól meg vannak áldva,
hogy a szobámban áldatlan állapotok vannak.
A Misi anyukája viszont áldott állapotban van
a nagy pocakjával, mert hát nem terhes senkinek,
alig várják, hogy kibújjon a tesó.
Nagyi mondta, vigyázzak a számra,
mert az ember szava lehet áldás meg átok.
Ha elküldök valakit az anyukájába,
tényleg visszatörpül csecsemőnek.
Ha azt kívánom, nőjön szemölcs az orrára,
csupa ragya lesz.
Ha rámondom, fulladjon meg, aki nem ad csokit,
máris nem kap levegőt, aztán viszik temetni.
Nem mindegy, kicsim, mit kívánsz, mondja nagyika,
csak olyat kívánj másnak, 
amit magadnak is kívánnál,
örömöt, gazdagságot, békét, jóságot,
mert a rossz olyan, mint a bumeráng, 
visszatérül ahhoz is, aki másra küldi.
Kipróbáltam, és tényleg működik.
A kopasz szomszédbácsinak dús hajat 
kívántam, hát annyi nőtt neki,
átkúszott a kerítésen. 
A bottal botorkáló néninek
jó egészséget, 
így aztán elhajította a botját, 
futni kezdett, berohant egy stadionba,
és megnyerte az aranyérmet.
A bömbölő kisgyereknek
gigászi adag fagyit, 
a fülén is az jön ki.
Misinek még több kistesót,
erre az anyukája pocakjából egy egész
ovis csoport ugrott ki, ott ugráltak
mind nevetve a trambulinjukban.
Az egymást vörös fejjel püfölőknek
békét, mire egymásba karolnak,
és máris legjobb barátok lettek.
A kertben izzadtan fát vágó fickót
begyorsítom, 
csak úgy ég a keze alatt a munka, 
egy-kettőre ott magasodik
a hatalmas fakupac.
A hajléktalan felveszi az arany öltönyét,
beül a Cabriójába, és elhajt a fogorvoshoz,
hogy szép porcelánt tetessen 
a foghíjas szájába.
Csodásan szórakozom,
de a szüleim meg a tanárok
fejüket csóválják,
mi lesz így ebből a gyerekből,
folyton csak képzelődik.
 

Illusztráció: Klesitz Piroska