Látó szemek (Nagy Izabella, Petrovits Olga Zsuzsanna és Újlaki-Nagy Júlia alkotásai)

 

Petrovits Olga Zsuzsanna
illusztrációja

Újlaki-Nagy Júlia: Mesélsz Afrikásat?

Amíg anya friss ágyneműt húzott, Marci bepakolt a hátizsákjába. Gondosan végignézte a másnapi órarendet, és sorban betette a füzeteket, könyveket, a zsiráfos tolltartót és a szemüvegét. Miután anya elolvasta az esti mesét, megszámolták a paplanon legelésző zebrákat és antilopokat. Marci már jó laposakat pislogott, amikor apa is belépett egy jóéjtpuszira.
     – Apa, mesélsz egyet te is? – kérlelte Marci, és már egyáltalán nem volt álmos.
     – Jó, de csak egy rövidet! Milyen mesét szeretnél?
     – Afrikásat!
     – De szinte mindegyiket ismered már! No, legyen ez, talán még nem hallottad.
     Amint tudod, amikor nagyon fiatal voltam, önkénteseket kerestek, és valami csoda folytán engem is beválogattak abba a csapatba, amelyik elrepülhetett Afrikába, pontosabban Kongóba. Még ma is ott dolgozik egy magyar szemorvos, akivel akkor én is megismerkedtem.
     Egy nap egy különleges kisfiúval találkoztam, akinek Maitho volt a neve. A többiektől eltérően Maithónak fehér volt a bőre, szőke a haja és barnás-vöröses a szeme. Egy ritka, veleszületett betegség ez, amit albinizmusnak neveznek. Emiatt Maitho szeme már születése óta gyenge volt. Leginkább az erős napfény zavarta, de a gyors mozgást se tudta követni. Hát nem csoda, hogy a kisfiú naphosszat üldögélt a kunyhójukban, és nagyon egyedül érezte magát.

Az ügyetlen fiú (Dobó Dorottya és Török Szilvia alkotásai)

 

Török Szilvia illusztrációja

Dobó Dorottya: Az ügyetlen fiú

Makasi ki nem állhatta, hogy mindenki azt feltételezte róla, csak mert majom, szereti a banánt. A puha, nyálkás belsejű, gyomorfájdító banánt. Ő, a Kokamba dinasztia sarja, akinek ősei évezredeken át uralták a környék állatvilágát hegycsúcstól hegycsúcsig, át tavakon, folyókon, esőerdőkön és mocsárvidékeken. Jobban szerette a földimogyorót és a diót, amelyek maguk is keménységet és erőt sugároztak, és Makasinak meggyőződése volt, hogy ez azokra is igaz, akik fogyasztják őket.
     – Méghogy Kokamba dinasztia – rikkantotta a turákó, és nevetés közben majdnem lefordult a faágról. A dzsungel állatai hahotázásban törtek ki, és Makasi szégyenkezve foglalt helyet a hátsó sor legszélén, hogy onnan hallgassa a dzsungelben élő zsákmányállatok gyűlését.
     Az okapi ünnepélyesen megnyitotta a tanácsot, és sorra beszélték át a közösség legfontosabb ügyeit: tisztázták, ki melyik területen gyűjthet élelmet és beosztást készítettek, mikor kik őrjáratoznak, hogy figyelmeztessék a többieket a veszélyekre. Makasi épp egy hatalmas ásítás közepén járt, amikor a saját neve ütötte meg a fülét.
     – Makasit kell odaküldeni – rikkantotta a papagáj. – Ő elég kicsi ahhoz, hogy be tudjon épülni, és elég jelentéktelen ahhoz, hogy ne hiányozzon, amíg nincs velünk.

Dal három hangra (Bertóti Johanna és Bódi Kati alkotásai)

 

Bódi Kati grafikája

Bertóti Johanna: Dal három hangra

*

Gazdám, hallgasd

mekegésem!

Te, ki farkast

űzöl értem.

Adok tejet,

hű cimbora,

s futok veled 

akárhova.

**

Anyám, tőled 

kaptam napom.

Tüze győzhet.

Kövesd dalom!

Mert ahova

téged viszlek,

ott a csoda,

s égnek színek.

***

Szemem fénye,

drága kincsem!

Évről-évre

szürkébb minden.

Dúdolj utat,

arra megyek,

Vagyok nyugat.

Legyél kelet!

Szerkesztette: Nagy Izabella

Hajdú D. András fotói

Mind a leopárdok (Csányi Szilvia, Kasznár Anna, Németh Tibor és Miklya Zsolt alkotásai)

 

Németh Tibor illusztrációja

Csányi Szilvia: Mahari és a leopárd

Mahari egyszerűen nem tudott betelni új szemüvegével. Hardi doktor bácsi előre megmondta, hogy tökéletesen lát majd vele és teljesen másmilyennek fog tűnni minden, amit ismer, de nem hitte el neki. Később, amikor már pár napja viselte a szemüveget és kitágult a világ, egész nap úton volt, mert látni akarta kedvenc helyeit, ezúttal úgy igazán. Először a fák leveleire csodálkozott rá, aztán az azokon élő rengeteg apró bogárra. Mahari azelőtt nem volt túl jó vadász, íjával szívesebben célzott nagyobb állatokra, de sosem sikerült eltalálnia őket. Ezért már alig várta, hogy kipróbálhassa, ügyesebb lett-e a szemüvegtől.

     Óvatosan lopódzott az erdőben, aztán csendben, türelmesen várt, hátha felbukkan valami, amit zsákmányul ejthet. Hosszú órák teltek el így, mire a levelek furcsa susogására lett figyelmes. Nem hitt a szemének: egy leopárd sétált kecsesen egy kidőlt fa törzsén. Lassan célba vette a nagymacskát, izgalmában rálépett egy ágra, ami megreccsent, a leopárd pedig azonnal észrevette a kisfiút. Mivel a nyíl hegye továbbra is fenyegetőn meredt felé, kérlelőn nézett Maharira:

     – Ne bánts, kérlek! Ha életben hagysz, teljesítem három kívánságod.

     Mahari elgondolkodott. Olyanról hallott már, hogy egy aranyhal teljesítette a horgász kívánságait, de leopárdról még soha nem hallott ilyen történetet. Mivel különösen jó kedve volt a szemüveg miatt, úgy döntött, hogy elfogadja az ajánlatot.