Nagypapa ezen a napon is korán kelt. Felöltözött, bolyhos norvégmintás pulóvert és kockás gyapjúpapucsot húzott. Reggelit készített magának. A vajaskenyeret mérnöki pontossággal kente meg. Felemelte a szeméhez közel, hunyorított a jobb szemével, hunyorított a ballal, aztán amikor rendben találta a vaj elosztását a kenyérszeleten, vajaskenyér-katonákat készített. Természetesen minden katona ugyanakkora volt. Centire. Hozott egy habos fügekávét, és leült az asztalához. Az asztal egy ablakra, az ablak egy kis térre nézett. A téren I. Nahátházi Fülöp távolba mutató kardú lovas szobra állt. Úgy tartják, Fülöp onnan kapta ragadványnevét, hogy késve érkezett egy mindent eldöntő csatába. Vereséget szenvedtek, hiszen az uralkodó híján a sereg megfutamodott, így a harcmező üres volt, néhány ló és lovasa kóboroltak ott csupán.
– Nahát, már ennyi idő lenne? – kérdezgette leginkább magától az uralkodó, aki élete során többször is meghökkenten szemlélte az idő múlását.
Azt hihetné az ember, hogy szoborként pontos volt, de nem. Árnyékot sem akkor vetett, amikor a tér fái és épületei. Folyton késett. Nagypapa sok-sok éve figyelte a toronyablakból. Annak, aki a nyári hőségben a szobor árnyékában szeretett volna megpihenni, nehéz dolga volt. A cukrászda szobor felőli oldala mindig ragyogó hőségben hullámzott. Pillanatok alatt folyóssá váltak a fagylaltok, szomorúan dőltek össze a tejszínhabkalapok és a gyümölcsparfék.
A tél sem járt nagyobb szerencsével. I. Nahátházi Fülöp szobra mellett ugyanis egy nagy foltban, a cukrászda felőli oldalon, mindig hiányzott a hó. Féloldalasak lettek a hóemberek, és jobb volt óvatosnak lenni a hógolyócsatáknál is, mert aki Fülöp szobra mellett akart búvóhelyre lelni, könnyen muníció híján maradt.
Ezen a reggelen Pötyi, a szomszéd kislány kutyusa szeretett volna felmelegedni a ráeső napsugár csíkon, de az uralkodói szobor éppen árnyékot tartott. Máshol pedig már nem volt hely. Pötyi szomorúan vacogott kicsit, aztán elindult a szokásos reggeli sétájára a városkában.
Nagypapa csóválta a fejét és cicegett egy kicsit, miközben mosolygott a bajsza alatt. Az asztalán számtalan apró sárgarézcsavar és fogaskerékkupac hevert. Nagypapa elhatározta, hogy megoldja a lovasszobor pontatlanságából adódó gondokat, és készít neki egy zsebórát. Ne nézzetek ilyen furcsán! Pontosan tudta, hogy milyen lenne egy szobor egy zsebórával, pláne, hogy nincs is zsebe. Ezért csinálta eredeti méreteihez képest óriásira. Mint egy lapostányér, akkora volt.
Nagypapa elégedetten szemlélte a művét, utolsó simításként felhúzta az órát, megigazította a láncot és elindult, hogy méltó helyére tegye. A cukrászda már megnyitott. A vendégek és a sétájáról visszatért Pötyi is érdeklődve figyelték a lábujjhegyen billegő nagypapát. A kutyus izgatottan rohangált a cukrászda ajtó és a szobor között. Aprókat vakkantott, először csak óvatosan, majd egyre erősebben megkaparta a bejárati ajtót. A cukrászkisasszony egy bolti fellépőt hozott a hóna alatt, és letette a szobor mellé. Nagypapa megkönnyebbülve biccentett, de még mindig nem tudta feltenni az óriási zsebórát a szobor kardjának a végére. Nem érte el. A cukrászkisasszony bekopogtatott a tér szemközti oldalán lévő virágárushoz. Ő ugyanis minden nap, amikor az időjárás engedte, kiaggatta a boltja elé az eladásra kínált virágok egy részét. Futórózsát, futópetúniát, futó…, szóval bármit, ami futó, és magasról csüngött alá egy cserépből. Szívesen kölcsönadta a kampós botját, hogy feltehessék az órát. Nem telt el sok idő, és az óriási zsebóra ott lógott I. Nahátházi Fülöp orra előtt. Fülöp elmosolyodott, végre, most már mindig tudja majd, hogy mennyi az idő és nem fog késni semmivel! Legalábbis erre gondolt, ahogy az óramutatókat figyelte. És erre gondolt nagypapa is, meg arra, hogy vajon most mivel fogja elütni az idejét… Visszaadta a botot a virágárusnak és a fellépőt is visszavitte a cukrászdába.
– Majd holnap újra kölcsönadom, ha fel kell húzni az órát – mondta a cukrászkisasszony. – Nem akarhatjuk, hogy csak egyetlen napig tartson a királyi pontosság, nem igaz?
Nagypapa biccentett. Úgy tűnt, hogy fontos és felelősségteljes feladata lesz mostantól.
Szerkesztette: Németh EszterA Meseváros korábbi epizódjai itt érhetők el:
1. Köszöntő
2. Majoros Emma: Csippcsupp kalandjai
3. Takács Viktória: Szobafogság
4. Pongó Ákos: A legpirosabb ház
5. Nagy Izabella: Olyan kis pici, rózsaszín házikó
6. Bertóti Johanna: kutyamonológ
7. Majoros Nóra: A szomorú ház
8. Smelka Sándor: Tanika és a Mindent Utánzó Umbrella Madár
9. Csányi Szilvia: Sakk? Matt!
10. Miklya Zsolt: Három ablak
11. Halász Bálint: Rettenetes Bendegúz
12. Várfalvy Emőke: Az új szomszéd
12,5. Czeiner-Szücs Anita: Lecsó
