Hurrá, nyaralunk! — Búcsú

Szüdi János: Cápaton

Kedves Olvasóink!

A banán megérett, a gatya ránk rohadt, edzés után a Balatonban fürdenek a cápák, pedig a Mikulás elvitte a nyarat, szóval fújt a szél és esett az eső, egyes versekben borsónyi jég is, de azért a kiscsirke a városba ment, a városi gyerek viszont otthon nyaralt, holott a Mályva utcában nagy élet van mindig, sőt, a varázskofferbe kandúr ugrott (jaj neked, vizimentőkém!), továbbá nem tudjuk, hová repült a hal, vagy hogy mit szabad nyáron csinálni, de azt igen, hogy az írók írnak, az illusztrátorok meg illusztrálnak, mert már csak ilyenek, szóval hamarosan jelentkezünk a továbbiakkal!

További szép nyarat kívánnak:

az Író Cimborák
az Illusztrátor Pajtások
és Komjáthy Nessie (a szerk.)

Várfalvy Emőke: Az év, amikor elmaradt Kenesén a nyár

 

Szüdi János illusztrációja

Gyanús volt, hogy Nyírszarvas egyszer csak eltűnt. Nem álldogált a bódé előtt csálé agancsain virágfüzérrel mint minden évben, ha már megérkezett a tavasz. Gondoltuk biztos ő is nyaralni ment a szezon előtt. Találgattuk, hova utazott, aztán megállapodtunk abban, hogy biztosan Lappföldön trappol meg trécsel a Mikulás rénszarvasaival, akik az év háromszázhatvannégy napján örömmel vezetik körbe a hozzájuk érkező négylábú utazókat a környék erdeiben és felhői között. Nyírszarvas nyilván ilyen szórakozási lehetőséget keres az unalmas tél után, hogy felkészüljön a mozgalmas nyárra, amikor ő vigyáz gazdátlan úszószemüvegekre, fél pár babaszandikra, unikornisos hajgumikra, ananász alakú törött vízipisztolyra, meg más hasonló kincsekre. 

Akárhogy vártuk, Nyírszarvas nem került elő, s egyre aggodalmasabban számolgattuk a napokat május egyig. Ezen a napon hagyomány nálunk Kenesén, hogy Lángosádám és Limoniki hajnalban kitárja a zöldre festett rácsos kaput, Nyírszarvas pedig üdvözli a szezont és jelt ad, hogy mától újra jöhetnek a kicsik, a nagyok meg a még nagyobbak. Fűre lépni nem csak szabad, de kifejezetten jól esik. Főleg mezítláb. Slattyoghatunk papucsban. Repkedhetünk kosárhintával. Hullámozhatunk vadkacsákkal. Idén tényleg megépíthetjük a leghosszabb csatornahálózatot a homokvárváros és a tó között. Megtaláljuk a röplabdát a nádasban egy túl hosszú szerva után is. Kibékülünk a folyton éhes szúnyogokkal. Elférünk a tekeredős öltözőcsigában. Vicces mintákat rajzolunk a tesónk hátára naptejjel. És sosem felejtjük el felfújni a nagyitól örökölt kempingbringát indulás előtt, hogy ne kelljen hazafelé lógó orral tolni. 

Aztán, egy szombat délután, mikor reménykedve lődörögtünk a szabadstrand környékén, megtudtuk a szörnyű igazságot. Nyírszarvas nem nyaralni ment, hanem fölpakolt Lángosádámmal meg Limonikivel a cuccoskocsira és egyszerűen elköltözött. 

Nem, nem úgy mint a gólya meg a fecske. Mert azok visszajönnek minden nyáron. Úgy, mint az az ovis csoporttársunk, akivel májusban még megígértük, hogy a nagycsoportban is a legjobb barátok leszünk, aztán hiába vártuk szeptemberben, nem jött többet oviba. 

Ekkor vált nyilvánvalóvá, hogy idén nem lesz nyár Kenesén. Még az ég is beborult. Fújni kezdett a szél és szemerkélni az eső. A fejünk felett egy óriási varjú szállt át, azt rikácsolva, hogy: kár, hogy nem lesz nyár. Ő is látta elgurulni a cuccoskocsit. Lehet épp Lappföld felé. 

Hát persze! Ki más szerződtethette volna az égkékszemű Lángosádámot meg az málnaszörp mosolyú Limonikit a szuper szorgalmas Nyírszarvassal, ha nem a Mikulás?! Amikor tavaly álruhásan erre biciklitúráztak a Húsvéti Nyúllal felismertük őket, de senkinek sem szóltunk, csak kacsintottunk, ők meg visszakacsintottak. Igen, a nyúl is. Ezért is voltunk benne ezer százalékig biztosak, hogy ők azok. 

A Mikulás ráadásul olyan széles mosollyal ette a csak itt kapható mogyorókrém-mámoros lángost és töltötte rá pohárról pohárra a levendulás limonádét, hogy egy darabig azt hittük házat vesz és az egész lappföldi ajándékgyárat áttelepíti a Balaton partra. De úgy tűnik, inkább az büfésünket telepítette magához, vele együtt a nyarat, a jóllakott árnyékban heverészéseket, a huncut jégkását meg a kihívásokat, aminek a jutalma nem lehetett más, csak a szuperpufi mogyorókrémmel bőkezűen megkent lángosfánk.  

Hazafele menet megbeszéltük, hogy mindenki szól a szüleinek, vegyék elő a fülvédőket meg az ötujjas kesztyűket, vigyék el élezőhöz a korcsolyákat. Mi pedig levelet írunk a Mikulásnak, hogy ezt a nyarat kihúzzuk valahogy téli sportokkal meg forró csokival is itt Kenesén, de december hatodikán feltétlen hozza vissza a barátainkat. Egyrészt mert gyerekek vagyunk, és ezt, csakis ezt szeretnénk, de nagyon. Másrészt meg azért, mert a sarkvidéknek sem tesz jót hosszú távon az augusztusi balatoni kánikula.  

Nagy Izabella: Nyár (versek)

 

Klesitz Piroska illusztrációja

Nyáron a lányok

a Balatonnál vaníliafagyit esznek

barátnők vékony piros bikiniben

megosztanak álmokat

kergetnek szép jövőt

hogy majd lesz egy férjük négy gyerekük

kiskutyájuk kettő és zöld füvű pázsitjuk

a Balatonnál a kopott piros padon

ücsörögnek és nézik a naplementét

az aranyhidat ráfeszülni a vízre

arany szívüket kifeszítve 

hogy majd lesz egy fiú akinek tetszenek

aki elviszi őket cukrászdába

a Balatonnál magukban sétálnak a mólón

nincs már velük barátnő se fiú se férj

kutyájuk erre-arra rohangászik közben

nem hallgat a szóra mint ahogy más sem

hogy szép ez az élet így is úgy is

hisz meglátják a rigót a sás között énekelni

Nyáron

sárgadinnyét ettünk a tesóm meg én

cukrot szórtunk a tetejére

és gyufaszálból babát gyártottunk

elvittük a kertbe 

azt játszottuk fölnőttek vagyunk.

Álmomban a nyár

a kertben állnak a fák

nincs még itt a nyár

csillagok sem söprik az eget

lehullott csóvájukkal

csak az álmaink szabadok

csobbanak langyos vízbe

kis halak rebbennek alólunk

nádirigók énekelve

már a fészküket építik

de itt

a kertben a fák

moccanatlan várják 

a felhők vonuljanak már

esőcsppjeikkel máshová

de itt

még hamar sötétedik

aludni tér a madár

aludni tér a lélek

hogy álmainkban

csobbanjunk végre a lágy vízbe

egy bedobott labda után

Nyáron semmit sem lehet

Mit lehet nyáron csinálni? kérdem Nagyhajú Kapitányt,

miközben esik kint és én bent unatkozom.

Nyáron semmit! feleli mélyhangon, szelíd barna szemeivel

mosolyog az esőcsurgós ablak felé, félúton rám tekint.

Nyáron lehet fagyizni? kérdem vigyorogva,

de ő komolyan nemet int torzonborz fejével.

Nyáron lehet Balatonban fürdeni? kérdem csillogó szemekkel,

de ő azt feleli: nem. Csak ilyen egyszerűen.

Nyáron lehet reggeli után is pizsamában lenni? sóhajtok nagyot,

hangokkal szótalan azt mondja, ugyan már.

Nyáron kiskutyával lehet napozni a kertben? csupa várakozás vagyok.

Ejnye, no, hát hogyan is lehetne.

S mikor szájam széle legörbülni látszik,

és kezdeném várni az iskola első napját,

Nagyhajú Kapitány felemelkedik ültéből,

bekapcsolja az ezüstszürke hanglemezjátszót,

és a tűt puhán ráhelyezi a fekete lemezre.

Majd rám néz és szélesen elvigyorodik.

Klesitz Piroska illusztrációja

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 8. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Szerelmeskert

Éjszaka van a Mályva utcában, meleg, júniusi éjszaka. Alszik a Világszép Mályvarózsa, rózsaszín csipkés hálóingben, az ura mellett, összegömbölyödve. Derűs, gömbölyű álmokat lát. És édeseket, mint az eperfagyi. Dundi kacsója Keserédes úr mellkasán, diszkréten hortyognak. Csemetéik versenyt szuszognak a tejszínhabforma takarók alatt. 

Bezzeg a Költő! A Költő úgy horkol, hogy egy hadvezérnek is becsületére válna. 

A kis Ilyés János foltos macskával játszik álmában, máskor meg… máskor meg ott áll a fa mellett az a kedves, nyílt tekintetű, és teljesen kalácsképű lány. Dereka nádszál, fodros, magas nyakú blúzán ezernyi gomb és egy kis virágos bross, ajka körül mosoly játszik. Mosolyog? Nem mosolyog? Marad? Elszalad? Macska? Leány?

Alszik a Bohém, csak úgy nyakkendőben, ruhástul, alszik a Tábornok, és alszanak az éles nyelvű szomszédasszonyok. De a Mályva utcában alszanak a macskakövek is. Álmodnak lovakról, patkókról, háborúról, mezítlábas gyerekekről. Széles farú, nagy szoknyájú, piacra igyekvő, kacsafertályos asszonyokról. Múltról, jövőről, jelenről. És főleg cipősarkakról! Formás, hegyes, női cipősarkakról. Némelyik tűzpiros. 

De egyvalaki nem alszik. Fátia kisasszony ablaka tárva-nyitva, a kisasszony az ablakban ül, mályvaszínre lakkozott körmű mezítlábát lógázza bele a bódító illatú, júniusi éjszakába. Horgol a holdfénynél, és néha, a válla felett vissza-visszapillantgat a szobába. Ott alszik a Kertész. Arca szelíd, inkább fiúra, mint férfira vall. Fátia kisasszony szeretne valami igazán kedvére való, szépséges álmot horgolni. Tele buja kerttel, júniusi éjszakával. Vigyorgós paradicsomokkal és nagy fej káposztákkal. Na jó, rózsalugassal is. De képtelen koncentrálni. A Kertész aztán csodálkozik álmában: hogy lehet, hogy mályvaszín az uborka, és szögletes a paradicsom? 

Ejj, te Kertész, próbálnál csak magad szerelmesen horgolni a holdfényben, mindjárt rájönnél, hogy nem is olyan egyszerű… 

Szerkesztette: Komjáthy Nessie

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 7. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 

Pletyka

– Ennek a Fátiának már meg lovagja van!

– Lovagja? Kertésze!

– Egykutya. Kóbor kertész járt a Mályva utcában, hát nem pont a Fátia bozontos kertje tetszett meg neki? 

– Mi baj vele, legalább rendbe teszi végre. Nem árt az a kis metszés, ásás, permetezés.

– Hogy renbde? Hogy metszés, ásás, permetezés? Nem csinál az semmit, azt mondja, pont így tetszik neki, ilyen bozontosan. Valami új módi, azt mondja, per-ma-kul-tú-ra. 

– Persze, persze, permakultúra, az én időmben ezt még szerelemnek hívták.

Szerkesztette: Komjáthy Nessie

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 6. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Babafej

A két éves Annuska békésen üldögél, mint egy szöszke játékbaba, akit csak úgy odapottyantottak a fotelbe. Más kérdés, hogy a porcelán babák nem tömik magukat teli tejszínhabos sütivel. Bennük maximum egy kis szalma van, vagy fűrészpor. Mégis jobb eleven kislánynak lenni! Ráadásul nem elég, hogy Annus annyi sütit ehet amennyi beléje fér, de őt mindenki békén hagyja most: a nénik Öcsivel foglalkoznak, ő az új baba. Nézegetik jobbról, balról: 

– Nézd a lábacskáját, a gödröcskéit! 

– Micsoda átható tekintete van! Mályvarózsám, hogy fognak zokogni érte a lányok! 

– Bizony, micsoda kis pasi lesz belőle, igaz-e? – toldja meg egy másik hölgy, miközben aprókat csipdes a kisfiú mezítlábába. – Micsoda kis pasi!

Öcsi itt megelégeli a gyömöszkélést, és torka szakadtából üvölteni kezd. A nénik sorra lapogatják, dajkálják, de anyja kezében sincs nyugton, Öcsi márpedig ordít, és kész.

Akkor belépett a szobába a Költő. Barátságosan ráhunyorgott az ordító Öcsire, és azt kérdezte: 

– Na mi újság, Babafej?

Az üvöltést mintha elvágták volna, Öcsi elvigyorodott, és bizalmasan megcibálta a Költő pamatnyi szakállát.

Ki érti ezt?

Szerkesztette: Komjáthy Nessie

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 5. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Férfi klub

Keserédes úr vasárnap délutánonként jár a Férfi klubba. Hiába bosszankodik a Világszép Mályvarózsa, hogy dohányszagú lesz az új zakója, és egyáltalán, miért nem mennek kettecskén a parkba inkább, Keserédes úr meg ebben hajthatatlan. Vasárnap felveszi a kifogástalan zakóját, az apró mintás, kifogástalan nyakkendőjét, talán még a kifogástalan bajszát is megfésülteti a borbéllyal, pedig azon nemigen van fésülnivaló. És megy.

A Férfi klub egy nagy, cifra, ódon épület a Mályva utcában. Ott aztán Keserédes úr naphosszat elhallgatja a Költőt, a Tábornokot meg a többieket. Keserédes úr barátja, a Költő épp mintha szöges ellentéte volna a fagylaltosnak: haja zilált, bajusza kócos, és nevetséges kis pomponnyi szakállat hord. De azért van tekintélye: a Költőnek ugyanis folyton távolba révedő tekintete, csupa ráncos homloka van. Nyomasztja az ország gondja! – gondolják a férfiak. Új szerelmes versen töpreng! – gondolják a nők. És roppantul tisztelik. Bár egyesek tudni vélik, hogy őkelme tulajdonképpen rövidlátó, és azért hunyorog és azért ráncolja a homlokát, mert nincs pénze szemüvegre. De erről bölcsen hallgatnak.

– Háború! – mondja a Tábornok.

– Politika! – bólint rá komolyan Keserédes úr.

– Hon! – mondja a Költő.

– Proszit! – mondja a Bohém, és ebben megegyeznek. 

Jól megértik egymást! Így hát a férfiak vasárnap délutánonként együtt isszák a sört, szivaroznak, megváltják a világot háromszor keresztbe.

Kivéve a kis Ilyés Jánost. Ő nem régen nyert felvételt a Férfi klubba, ami pedig nagy tisztesség! Csak hát… a sört tulajdonképpen utálja, a szivartól fullad, a politika pedig nem érdekli. Őszintén szólva még Fátia kisasszony macskáját is kellemesebb társaságnak tartja, mint az urakat mind együttvéve. És Fátia kisasszony macskája nem is hagyja soká magában unatkozni! Mert Fátia kisasszony macskája jön! Bejáratos a Férfi klubba. Végigfekszik a piros plüss foteleken, fehér szálakkal összeszőrözi a Tábornok nadrágszárát, elfogad némi kávéhabot a Költőtől, majd elfészkeli magát a kis Ilyés János ölében. (Sőt, felnőttség ide, klub oda, János néha bizony még madzagra kötött zörgős papírszalvétát is húzkod a cica orra előtt, és együtt kergetőznek a klub folyosóin a süppedős szőnyegen). Az urak gyanakodva méregetik őket, mert hát csak van ebben a macskában valami gyanúsan nőies. És akkor mit keres a Férfi klubban? De végső soron csak egy macska, nem? 

– Proszit! – mondja a Bohém, s azzal nem foglalkoznak tovább a problémával.

Szerkesztette: Komjáthy Nessie

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 4. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Édes kis túlzás

Világszép Mályvarózsa Fátia kisasszony asszonyhúga. Kicsi, kerek és világszép. Nyakán igazgyöngysor, fehér csipkegarbóján apró selyemrózsák. Határtalan bizalommal néz a világba. Ő a helyi fagylaltos, mert a macskaköves utcán az egyik bolthajtásos kapu alatt fagylaltos bódé rejtőzik. Világszép Mályvarózsa ott méri a fagylaltot, egy hatalmas kanállal. Nem is gombócokat tesz a tölcsérbe, inkább bumszlit. Árul puncsot, árul levendula fagyit, epret, málnát, ibolyát… A világon mindenféle fagylaltot, ami fehér, lila vagy rózsaszínű. De nem árul csokoládét! Hupikék törpikéset vagy Kindert meg aztán végképp hiába keresel nála. Hasztalan korholja a párja, Keserédes úr: 

– Drágám, ki kéne szolgálni a vevők igényeit! Mi lesz velünk, ha jön egy másik fagylaltkereskedő?!

De Világszép Mályvarózsa hajthatatlan. 

– A divatot vagy követed, vagy diktálod!

Ő pedig diktálni akarja, ez nem kérdés. Nincs apelláta.

Szerkesztette: Komjáthy Nessie

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 3. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

Macskakő

A Mályva utca nem ám olyan akármilyen, poros vagy aszfaltos utcácska. A Mályva utca csupa-csupa macskakő. Az ablakokban bódító illatú petúnia nődögél, kótyagos szenderek röpködnek körülötte. Tavasszal meg nyáron, ha rájuk süt a nap, nevetnek a macskakövek. És leszedik az arra járó lányok és asszonyok cipősarkait. Nem is hordanak magassarkú cipőt a helyiek, csak a turisták, akik nem tudják, hogy a macskakő cipősarokra vadászik.

Szerkesztette: Komjáthy Nessie 

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 2. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

 Álomcsipke

Fátia kisasszony egyébként horgolni is tud. Sőt, nagyon szépen horgol, amikor marad egy kis ideje vasalás után. Ő horgolja a szép álmokat. Igen, éles nyelvű szomszédasszonyainak is. Fátia kisasszony nem bosszúálló természet. Bár egy-egy álom néha kissé sziruposra sikeredik. Hiába, a kisasszony túl sok kosztümös meg romantikus filmet néz. De még soha senki nem reklamált emiatt.

Szerkesztette: Komjáthy Nessie

Lovranits Júlia Villő: Mályva utca – 1. rész

Berecz Kriszta illusztrációja

Mályva utca

Fátia kisasszony a Mályva utca 7-ben lakik. Hosszú, bodros, koromfekete haja van, földig érő szoknyája, csepp, kockás kalap ül a fején, arról selyemvirág integet. A házikója mályvaszínű, körülötte apró, ámde gazos, bozontos kert. Amikor a szomszéd nénik kijönnek öntözni meg kapálni, szúrós szemmel méregetik a mályvaszín házikót meg a borzas kertet, és összesúgnak a kerítés fölött: 

– Fátia kisasszony már megint fényes délig alszik! 

– Állítólag hegyes füle van, mint a macskának, meg bizonyos rosszabb hírű tündéreknek! 

– No de ne szólj szám… 

Sokatmondó pillantásokat váltanak a kerítés fölött, és visszatérnek a kapáláshoz.

Fátia kisasszony valóban délben kel. Ásít egy nagyot, vele ásít tarka macskája. Majd esznek valami csekélységet: nem baj ha kevés, de édes legyen! Aztán Fátia kisasszony bekapcsolja öreg televízióját, romantikus filmeket néz, és közben vasal. Hogy mit vasal? Csillagokat! Földig érő szoknyája is csupa csillag, azt is ki kell vasalni, a sok-sok vasalt csillagocskát pedig egy karkosárkába gyűjt. Ezt csinálja egytől fél háromig. Fél háromtól négyig a haját bodorítja, négytől ötig pedig a körmeit lakkozza, mályvaszínűre. Meleg nyári délutánokon a lábkörmét is kifesti. 

Amikor besötétedik, felölti földig érő szoknyáját, csipkeblúzát, és a fejére biggyeszti a kockás kiskalapot. Felveszi magas szárú, fűzős cipőjét, a hóna alá csap egy vén, fekete esernyőt, karjára veszi a csillagokkal teli kosarat, és útnak indul. A tarka macska ott szalad mögötte. Fátia kisasszony barátságosan biccent a szomszéd néniknek, és kiballag a bozontos kertből, végig a Mályva utcán. A vasalt csillagokat szép sorban, óvatosan a helyükre teszi az égbolton, amelyik meg összegyűrődött, azt a kosárba teszi és hazaviszi. Így sétálnak ők egész éjjel, Fátia kisasszony és a tarka macska. A nap első sugarainál aztán visszatérnek a Mályva utca 7-be, összegömbölyödnek a takaró alatt, és fel se kelnek másnap délig. 

Te láttál már gyűrött csillagot? Nem? Na ugye, mert Fátia kisasszony mindet kivasalta. 

Szerkesztette: Komjáthy Nessie

Sulyok Bernadett: Kis szél, nagy szél

 

Klesitz Piroska illusztrációja

Kis szél, nagy szél

Kis szél, nagy szél, fúj a szél.
Sereg faág összeér.
Jobbra hajlik, balra leng,
Összezörren, úgy mereng.

Messze száll sok falevél.
Tombol, süvít, zúg a szél.
Cibálja a faágat,
Le is törhet egypárat.

Kis fa, nagy fa meghajol,
Széllel, viharral dacol.
Gyökere, törzse tartja,
Ameddig csak akarja.

Szelek csendjét megvárja
Büszke lombkoronája.
Levelek se libbennek,
Gallyai elpihennek.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Sugár Zsigmond: Így telt a nyaram

 

Szüdi János illusztrációja

Hogyan telt a nyaram?

Csak a baracklekvár ízű nagyanyámra emlékszem. Ha palacsintát sütött, a konyhaajtóba álltam. Vártam, hogy mondja: „elrontottam”. Az első szakadtat elfeleztük, én és hosszú szakállú nagyapám. A másodikat már egyedül tömtem be. Jóllaktam, mint a duda, mire elkészült a palacsintatorta. Nem is kértem belőle, hát a nagyapám a tetejébe ültetett, és az üres lekváros üvegek lettek a kerekek. Azzal gurultunk le a tóra. 

A nádas szélén a hátamra csapott, és elkurjantotta magát. 

– Horgászni fogunk, kiskomám!

Csak a víz mellett jutott az eszünkbe, hogy otthon felejtettük a horgászbotot. 

– Sebaj, te leszel az úszó, én meg a horog! – rikkantott.

Előre dobott, s azután ő is a hínárosba gázolt. Így fogtuk a naphalat, de kicsi volt még, hát feleresztettük az anyja mellé. Nézz fel az égre, ha hunyorogsz, megláthatod.

A nagyapám horgászott volna tovább, de a kikötőmester rákiabált, hogy itt nem lehet se napot, se csillagot fogni. Fekete csizmája cuppogott, rázta nagy, szőrös kezét. Nem jutott más hirtelen az eszembe, egy üveggolyót tömtem az orrom likába. Abba bújt bele a nagyapám, és húzott maga után. Amikor már csak a kisujjam lógott ki belőle, megpöcköltem. Végigpattogott a víz tetején, s ott kacagtunk benne a nagyapa meg én. Az a kis golyó meg sem állt, csak a tó túlpartján. 

Legörbült a szám, hogy nem látom már többet a baracklekvár ízű nagyanyám. Nagyot nevetett erre a nagyapám, aztán kihúzta magát. Ráfeküdt a vízre, és egy csónak lett belőle. A nyakába ugrottam, s lettem a vitorla. Nem hiányzott más csak a szél. Vártunk. A víz kisimult, mint egy hatalmas, kék palacsinta. Semmi sem mozdult, csak a békák kuruttyoltak. Vártunk. Szürkült már, s a szúnyogok majd megettek. Kínomban táncra perdültem, akkor súgta meg csónak-apám, hogy a nádbugák közé szorult a szél. Húztuk jobbról, taszajtottuk balról, de meg sem moccant a nádas. Leguggoltam a tövébe, és megcsiklandoztam. Abban a pillanatban hanyatt vágta magát a nád, és a szél üvöltve rohant végig a tó felszínén. A gallérja mögött lapultam a nagyapámmal, egy fityinget sem kért a fuvarért.  

Öreg este lett, mire hazaértünk. Éhesen, hal és palacsinta nélkül nyitottam be a konyhába, s a nagyanyám széttárta a kezét. 

– Üres a kamra – mondta.

Szerencsére a nagyapám egy zsák szúnyoggal lepett meg. Azt tűztük fel a nyársra, és ettük vacsorára.

Ilyenféleképpen telt a nyaram, amiből többre nem is emlékszem már.

Szerkesztette: Németh Eszter