Űrhajósok (Lukács-Kis Panka és Radnóti Blanka alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója

Lukács-Kis Panka: Űrhajósok

     – Te! Pisti, láttad? – szaladt izgatottan Peti a barátjához. Még köszönni is elfelejtett ezen az álmos hétfő reggelen.
     – Nem! Mit? – válaszolt kicsit morcosan Pisti, mert éppen a kedvenc mágneses építőjátékával bíbelődött, ami sehogyan sem akart összeállni az Artemis II. űrhajóvá. Már legalább negyedórája ezen dolgozott, és most a barátja megzavarta.
     – Új gyerekek jöttek az oviba! – hadarta Peti a szokásos lendületével. – Gyere, nézd meg őket!
     – Nem akarom! Építek. Nem érdekelnek az új gyerekek!
     – Ketten vannak! Gyere már Pisti! – noszogatta barátját Peti.
     Pisti tovább folytatta az építést, de ahogy egyre nőtt az építmény, egy törött ormányú elefántra kezdett hasonlítani.
     – Szép elefánt – mondta Peti. Pisti elvörösödött.
     – Nem elefánt, hanem az Artemis II.
     Erre Peti megrántotta a vállát, és otthagyta a barátját.
     Pisti hallotta, amint egyre több gyerek érkezik a csoportba. Messziről megismerte Hajnit magas, vékony hangjáról, Ivánt kicsit akadozó beszédéről, Jojót lassú, mély dörmögéséről. Egyszerre csak fura, pattogó, gurgulázó hangra lett figyelmes. Nem akart odafigyelni rá, de annyira furcsa volt, hogy már csak azt vette észre, hogy az ajtót nézi, amelyben két egymáshoz nagyon hasonló, kerekfejű kisfiú álldogált és egy magas nénivel beszélt.

4. fejezet: Esőcsepp és gyertyaláng

 

Hajdú D. András fotója

Azt mondják, a gyerekek mindenütt ugyanolyanok. Szeretnek bújócskát játszani, pocsolyában tapicskolni, szívesen esznek tortát, lenyűgözik őket a hatalmas munkagépek, és mindegyiküket megnyugtatja egy anyapuszi. No, de mi történne, ha egy magyar óvodában hirtelen felbukkanna két akfrikai kisfiú? És mi lenne akkor, ha egy bűvös távcsőbe pillantva egy magyar kislány hirtelen egy kongói faluban találná magát, és ott kéne eltöltenie egy napot?

Afrikai utazásunk következő fejezetében olyan meséket és verseket gyűjtöttünk össze, amelyek gyerekszemmel mutatják meg a körülöttünk lévő világot, legyen az óvoda, iskola, falu, vagy éppen az erdőszélen egy kiadós, nyári zápor. Nézzetek bele a bűvös távcsőbe ti is, hátha megpillantjátok az Afrikában integető gyerekeket!

A témához tartozó fotókat összegyűjtve itt éritek el: Kukucs fotógaléria

Ajánlott életkor: 3–9 év

Hajdú D. András fotója

Részlet Hardi Richard naplójából:

„Lassan elhagytuk a várost, és elkezdődött a nagy utazás Kabinda felé. Az ég felhős volt, és féltünk, hogy bármikor eleredhet megint az eső. Hatalmas gázlókon keltünk át, a víz időnként ellepte a motorháztetőt, ilyenkor tanácsos volt becsukni az ablakokat, mert még az utastérbe is becsapott. De nem is ezek voltak az igazán nehéz helyek, hanem egyes laza, homokos részek, ahol a kerekek hatalmas mélyedéseket vájtak ki. Ebben kellett lavírozni, lehetőleg nagy lendülettel átevickélni négy kerékmeghajtással, mert ha megállsz, elsüllyedsz. Autóink jók voltak, így 20-30 km/ órás sebességgel haladtunk. Időnként teherautókat előztünk meg, ezek iszonyúan meg vannak rakva áruval és emberekkel. Nehezebb részeknél leszállítják az embereket, és az autó üresen megy át a homokon, így az emberek az út felét gyalog teszik meg. Az út kb. felénél utolértünk egy beragadt autót. Az emberek ásóval, lapáttal igyekeztek kiszabadítani. Próbáltuk kihúzni, de nejlonkötelünk mint a cérna szakadt el. A mögöttünk jövő teherautó sofőrje ekkor ért oda, és mondta, hogy fizessünk neki 100 dollárt, és akkor kihúzza. Mondtuk, hogy nem vagyunk hülyék, és ha tovább akar menni, húzza ki ingyen. Ki is húzta. és utána vidáman búcsút vett tőlünk.”

Imák csendes éjeken (Bódi Kati, Nagy Izabella és Szabó-Szemenyei Eszter alkotásai)

 

Szabó-Szemenyei Eszter grafikája

Nagy Izabella: Imák csendes éjeken

azt álmodtam

Te alkottad az eget

csillagokkal teleszórt fekete szemeket

az égbolt tiszta tükrét

hogy ha lemegy a nagy gömbölyű

vörösség

ne maradjunk árván

Nélküled 

csak szélfútta pálmafák hegye vagyunk

kitéve a zord nappalnak

azt álmodtam

Te alkottál engem

teleszórva sötét fellegekkel

az égbolt letűnt felhőivel

hogy ha becsukom a szemem

feketeség

áradjon miránk

mert az éj Veled igazán teljes

teleszórva csillagokkal

és álmodjuk

hogy Hozzád imádkozunk.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Bódi Kati illusztrációja

A varázsló születésnapja (Arthofer Márk és Halász Bálint alkotásai)

Arthofer Márk illusztrációja

Halász Bálint: A varázsló születésnapja

     – Nagypapa, mesélj Afrikáról!

     – Mit meséljek?

     – Tudod… amikor ott dolgoztál. Mint varázsló!

     – Varázsló?! Dehogy! Oftalmológus voltam. Szemeket gyógyítottam.

     – Oftalmi… micsoda? Az kimondhatatlan és nagyon uncsi! Varázsló voltál. Most meg nyugdíjas varázsló és nagypapa vagy. Gyerünk, mesélj! Afrikáról. Meg a varázslatról!

     – Úgy látom, nincs más választásom.

     – Nincs!

     – Lássuk csak… Meg is van! Élt egyszer Afrikában egy varázsló. Nem olyan, mint én, hanem igazi. Senki sem tudta, honnan jött, és hány éves volt.

     – Ha nem tudták, hány éves, akkor hogy ünnepelték a születésnapját? Az enyém március 8-án van!

     – Képzeld, az övé is pont akkor volt. És ahogy a tiedet, az övét is mindenki megünnepelte. Csakhogy az ő szülei az Ég és a Föld voltak. A gyerekei pedig a növények, az állatok és az emberek.

     – Az jó sok ajándék, nagypapa!

     – Neki az volt az ajándék, hogy együtt látta a családját. Az Ég mosolyogva borult föléjük, a Föld nagyot nyújtózott, hogy a varázsló minden gyereke elférjen rajta. Ott voltak a kicsi és nagy állatok: az elefántok lengették a fülüket, az oroszlánok borzolták a sörényüket, a zebrák játékosan nyargaltak.

     – A zsiráfokat ki ne felejtsd!

     – Hogy is felejteném! A zsiráfok magasra emelték a fejüket, és kecsesen hajlongtak. Ott volt minden állat, minden növény, és persze az emberek is.

     – Jó kis buli lehetett!

     – Az is volt. Egészen addig, amíg el nem kezdtek veszekedni.

Elili világa (Kátai Letti és Fricska Erika alkotásai)

 

Fricska Erika illusztrációja

Kátai Letti: Elili világa

Elili az utóbbi időben mindent elkövet, hogy elkerüljék. Morog, mint a legöregebb drótszőrű koca, mire a falubeli gyerekek elszaladnak tőle. Csak kishúgát, Matekát tűri meg maga mellett, s persze mama knokót, a nagymamájukat. De ők már megtanulták kezelni a lány szeszélyeit.
     Elili nem volt mindig ilyen. Még mondandóját is mindig dalba költöztette. Olyankor közelebb úsztak a felhők, nevetését visszadobták a hegyek, megcsiklandozva az emberek lelkét. Az asszonyok a nagymosások idején erre a ritmusra dörgölték-rázták a rikító ruhákat, virágos ingeket. A városba motorozó suhancok, egymást heccelve dudáltak Szép Elilinek. Aztán minden más lett. Először színtelenek lettek a szoknyák, aztán homályosak a völgyek, s végül feketék a folyók. Legalábbis Elilinek. Lassan elveszítette a látását. Mély sötétbarna szemei vizes kékké halványultak.
     Már csak árnyéka önmagának.  Mondják, a nevek sosem hazudnak, előbb vagy utóbb beteljesítik viselőjük sorsát. A neve „árnyékot” jelent.
     − Emlékszel, amikor…? – kérdené húga, de az árnyéklány hűvösen félbeszakítja:
     − Nem.
     Mateka hallgat pár pislogás erejéig, aztán újra próbálkozik:
     − Látod őket? Melyiküknek van kék arája?
     − Aurája! De most szaladj mama knokóhoz, vigyél neki kannát, mert még tejel a kecske – feleli szárazon a nővére.
     − Nem is látod… már azt se látod! – szúrja oda erre Mateka durcásan. Korábban Elili azt mesélte, hogy látja az emberek és az állatok körül lebegő energiafelhő színét. Akkor még nem volt ennyire vizeskék a szeme, s fakó a világ.
     − Eredj már! – rivall rá a kislányra.
     Később az árnyéklány hallja, hogy testvére pityereg. Ő is sírna, ha tudna ezekkel a rossz szemekkel. Ő hívja így, nem más. Persze tudja, hogy ha törik, ha szakad, most már énekelnie kell, hogy Mateka megnyugodjon.

Kéznyomok (Diana Soto, Gyovai Kati, Maros Krisztina, és Wéber Anikó alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója

Maros Krisztina grafikája

Diana Soto: Anya, nézd!

Nálunk a fák égig érnek,

virágukon kicsi méhek.

Barna sasok szárnyra kapnak,

kéklő pávák rikongatnak.

Nem is lehet nagyobb lárma,

mint cerkófok társasága.

Ágról ágra szökdécselnek

bivalyokról beszélgetnek.

Nézd, a folyó mindig siet,

kár, hogy nincsenek delfinek.

Krokodilok úsznak csendben,

jaj, nehogy majd megijesszen.

Vigyázz, anya, tüskés az ág,

kiszakítja lila ruhád.

Lépj egy nagyot, gödrös az út,

mindjárt elérjük a falut.

Nézd csak, anya, ott egy béka,

piros-sárga, mégis néma.

Olyan színes, mint a szoknyám,

vigyázz, anya, ne érj hozzá!

Az ott már a falu széle,

odaérünk majd éjfélre.

Gyere anya, add a kezed,

hadd legyek még egyszer szemed.

Szerkesztette: Nagy Izabella

A szivárványhártya harcosai (Dér Adrienn és Miklós Rita alkotásai)

 

Miklós Rita grafikája

Dér Adrienn: A szivárványhártya harcosai

A próbakeret várakozón pihent a kis asztalkán. A világ most sötét volt, de ő ilyenkor is színesnek látta. Ez csak Éjszaka, jóbarát. Nem úgy az, akivel napról napra meggyűlt a bajuk: a rettegett ellenség, a szürke Cataracta. Apróbakeret szerint csupán egy felfuvalkodott hólyag, aki túlságosan el volt telve magától. Megtámadott fiatalt, öreget, középkorút, nem válogatott. És szemre ment, a szemtelenje! Egész pontosan, a szembogárra.
     A szembogár az emberek szemében él, és a szentjánosbogárhoz hasonlatos, csak ő nem adja a fényt, hanem befogadja, azután pedig szétválogatja belőle a színeket, ettől látjuk olyan színesnek a világot. Cataracta eltökélte, hogy annyi szembogarat támad meg, ahányat csak tud. Az ő szemét ugyanis bántotta a fény, utálta a színeket. A formákat meg ormótlan pacákká mosta. Mi tagadás, szeretett mosni, csak épp tehetsége nem volt hozzá.
     Az emberek küzdöttek ellene, hiszen ki szeretne egyfolytában sötétben lenni? Szedtek D-vitamint, mert az a Napból jön. Ettek répát, mert azt szereti a szembogár. Ám akármivel próbálkoztak, nem használt. Végül rájöttek, hogy egyedül nem győzhetnek. Szinte már teljesen feladták, és beletörődtek abba, hogy hamarosan eltűnik előlük a világ szépsége, amikor hallottak az egyetlenről, akitől Cataracta retteg: a Doktorról! Nyakukba vették hát a világot, a gyereket… na jó, az öreget nem, csak ha nagyon muszáj volt. Őt inkább felrakták a bicikli csomagtartójára, úgy kerekeztek el vele a hőshöz, a szivárványhártya harcosához, vagyis a szemorvoshoz, akinek hű segítőtársa a próbakeret, de mindenki csak úgy emlegette: a SzuperSzemüveg. Aki meg nem bírt ellátogatni hozzá, azt a Doktor maga kereste fel.
     A SzuperSzemüveg büszkén idézte fel legutóbbi dicsőséges győzelmüket.

Manu és a fehér varázsló (Bank Eszter Katalin és Trombitás Réka alkotásai)

 

Trombitás Réka grafikája

Bank Eszter Katalin: A fehér varázsló

     Emmanuel nem emlékezett arra, amikor még élesek voltak a fények és a körvonalak. Még a családtagjai arcát sem bírta felidézni. Amióta csak az eszét tudta, jobb szemével sárgás-szürkés színű homályban látta a világot, a ballal pedig gyengén.

     Néztél már keresztül piszkos üvegen, vagy párás buszablakon? Akkor el tudod képzelni, hogyan láthatott Emmanuel. És úgy tűnt, hogy ez már nem is fog megváltozni.

Egy nap azonban érdekes dolog történt. Az a hír járta, hogy egy fehér varázsló érkezett a környékre, ahol ő és a családja élt.

     Emmanuel, akit a szülei egyszerűen csak Manunak becéztek, addig még sosem ismert ndokit, csak nganga mamát. Ha valaki megbetegedett a faluban, mindig őhozzá fordultak segítségért. Nganga mama először meghallgatta, mi a panasz, azután gyógyteát, kenőcsöt, vagy pakolást készített. Imát mondott, ha arra volt szükség, és néha még amulettet is adott. A kisfiúnak is volt egy ilyen amulettje, egy nyakba akasztható bőrzacskó gyógyfüvekkel.

     Amikor először vitték el nganga mamához, hogy gyógyítsa meg a látását, az anyó lemosta a szemét, majd borogatást rakott rá. Füstölőt hozott, megtisztította vele Manut, aztán hazaküldte. Néhány nap múlva újra fogadta, de amikor megvizsgálta, csak csóválta a fejét és hümmögött.

     – Szürkehályog. Láttam már ilyet.

Varázslat (Lukács-Kis Panka és Vajda Melinda alkotásai)

Vajda Melinda illusztrációja

 

Lukács-Kis Panka: Varázslat

Ling-a-la

ang-i-li

ing-a-la

lang-i-li

in-ga-la

angi-li

linga-la

inga-la

angi-ling

ang-ili

lingi-lang

langa-ling

lingalang

Szép mély hang zengte a szavakat. Öregnek és ismeretlennek tűnt, nem törzsbeli hangja volt.
      – Hallod a varázsigét? – kérdezte Zola mama. – A varázslódoktor meg fog gyógyítani, Sanza. Kis idő és látni is fogsz mindent, nem csak hallani.
     A hang egyre közelebb jött, a varázsigének hangzó mormogás a fülemből a fejembe, onnan a szívembe kúszott.

A legszebb bábu (András Adél és Erdősi Zsófia alkotásai)

Erdősi Zsófia illusztrációja

András Adél: A legszebb bábu

Nagypapa fabábut faragott Ashának. A kislány mindenhová magával vitte, alig engedte ki a kezéből. Most is csak addig tette le, amíg a fejére tekerte a lambát. Amíg a hosszú kendőt eligazította, hogy jól álljon rajta a korsó, Imani, Asha húga felkapta a bábut, és elfutott vele.
     – Olyan zoba vagy! – kiáltott rá dühösen Asha.
     – Te vagy a buta! Én találtam, az enyém. Vedd el, ha tudod!
     Asha a falak mentén tapogatózva a húga után lépegetett.
     – Megmondalak anyának!
     – Rajta, kit érdekel! – kacagott Imani.
     Asha a hang irányába indult, de mire utolérte volna testvérét, Imani elszaladt.
     – Elég a játékból, igyekezzetek vízért! – szólt rájuk anya, aki egy kis agyagedényben rizst főzött a kunyhó előtt.
     Imani visszaadta a bábut, aztán megfogta nővére kezét. Így vezette ki őt a faluból, a sűrű esőerdőn át a folyó felé. Mezítelen lábuk besüllyedt az agyagba a hepehupás úton. Az erdőben Imani félrehajtotta a széles levelű elefántfüveket nővére elől, miközben irányította őt:
     – Vigyázz, jobbra egy gödör; húzd be a fejed, itt sok az inda.
     Hosszú gyaloglás után hangosan zúgó folyóhoz érkeztek. A parton sokan voltak: vizet mertek, ruhát mostak, a gyerekek sikongva fürödtek a nagy melegben. Asha és Imani megtöltötték a korsókat, és már indultak is haza.
     – A babám! – kiáltott fel Asha, amikor rájött, hogy a bábut a parton felejtette.

Váróterem a fa alatt (Kiss Dorina és Varsányi Orsi alkotásai)

 

Varsányi Orsi illusztrációja

Kiss Dorina: Váróterem a fa alatt

Szomszéd tyúk a táskámon
Üldögéljen, nem bánom!
Ráérősen kukucskál,
Kávémban kecske turkál.
Ezerfelé figyelek,
Hogy lássalak titeket!
Álldogáltok fák között,
Lyukat metszek, kötözök.
Olyan gyors a mozdulat,
Győz a fény, a sor halad. 

(Richárd doktor)

A falunk nem arról híres, hogy itt van a világ közepe, hanem arról, hogy nálunk még a fák is úgy nőnek, hogy útban legyenek. Nem egyszerű megtalálni minket: kevesen akarnak ide jönni, és még kevesebben teszik meg. De egy nap megjelent egy férfi.
     Volt nála egy fehér doboz, körülbelül akkora, mint egy átlagos méretű aktatáska, csak vaskosabb. A közepén egy hatalmas vörös kereszt terpeszkedett, ami úgy ragyogott már messziről, mint neonreklám a sivatag közepén. A falu bölcse, aki már csak annyit látott, hogy a látogatónál van valami fehér, és az valószínűleg nem egy albínó oroszlán, azt mondta:
     – Ez egy fontos ember! Érzem. Lehet, hogy a csokoládégyártól jött, és karácsonyi szállítmányt hozott.

3. fejezet: Szemvarázsló

Hajdú D. András fotója

 

Történt egyszer Afrikában, egészen pontosan Kongóban, ahol az esőerdőket ezer folyó tagolja, a hegyek felé pedig a szavanna füve hullámzik, hogy egy távoli vidékről furcsa ember érkezett látogatóba. Más volt, mint az itteni emberek, bőre sápadt, mintha soha nem érte volna nap, és olyan nyelven beszélt, amelyről senki sem hallott, és amelyet senki sem értett. De ennél sokkal különlegesebb tulajdonsága is volt az idegennek: képes volt meggyógyítani az emberek szemét akkor is, ha elveszítették a látásukat. Hamarosan híre ment a nagy, fehér gyógyítónak, és messzi földről érkeztek a szembeteg emberek, hogy újra átélhessék a látás csodáját. Volt, aki napokat zötykölődött úttalan utakon az autójával, de a szegényebbek gyalog jöttek, és kerékpáron tolták, aki nem látott. A gyógyító pedig mindenkit megvizsgált, és akit csak tudott, meggyógyított.

A következő hetekben Dr. Hardi Richard kongói missziójáról olvashattok, hol egészen valóságos, hol mesés formában.

A témához tartozó fotókat összegyűjtve itt éritek el: Kukucs fotógaléria

Ajánlott életkor: 7-9 év

Részlet Hardi Richard naplójából:

„Közben berendezkedtem az egyik szobába, és elkezdődött a rendelés. A betegek háromnegyed része szemüvegproblémával jött. Hát igen, itt láttam csak igazán, milyen nagy szükségük van a falvakban az embereknek szemüvegre. Általában azt mondogatják: nem tudom a Bibliát olvasni! Hej, ti, akik szemüvegeket gyűjtögettetek otthon, tudjátok meg, nagy hasznát veszem most ezeknek!”

„Folytatom a rendelést:
– Doktor, venne egy élő majmot?
– Doktor, 0 méterre jól látok, de távolabb már nem.
– Doktor, 2 dekaméternél tovább nem tudok jól ellátni.
– Doktor, közelre jól látok, de 50 km távolságra már nem igen!
– Hány éves? – kérdezem.
– 1958 óta, éppen hogy kb 30 éves – válaszolja.”

Afrikai hírmondó 1.

Hosszú utat tetük meg Afrikában, sok csuda dolgot láttunk, de most le kell ülni egy szusszanásnyi időre, pihentetni lábat és szemet. Amíg egy majomkenyérfa árnyékában időzünk, kukucskáljunk be a kulisszák mögé! A lombkorona árnyékában a Kukucs! program szervezőivel: Bódi Katival, Horváth-Dobó Dorottyával, Kovács Réka Barbarával és Majoros Nórával Lipka Bori beszélget.

Lipka Bori: 
„Az afrikai kontinensre sajnos még nem jutottam el – bár, amilyen rosszul bírom a meleget, ez talán nem olyan nagy baj. Viszont az afrikai országok történelme, kultúrája, irodalma már régóta érdekel, a Moly.hu-n tíz éven keresztül vittem az afrikai irodalom megismerését célzó kihívásokat. Így nagyon hálás vagyok, amiért, ha csak közvetetten is, de kapcsolatba kerülhettem ezzel a varázslatos projekttel!”

Lipka Bori: Honnan indult a Kukucs! projekt? Kinek az ötlete volt? Hogy kerültetek kapcsolatba a misszióval, illetve Hajdú D. András fotóival?

Majoros Nóra: Andrással 2016 óta ismerjük egymást, Pannonhalmán dolgoztunk együtt egy fotókiállításon – én szervezőként, ő alkotóként. Ott ismertem meg a Cataracta fotósorozatot és Hardi Richard misszióját. András ötlete volt, hogy a témát valahogy be kéne mutatni gyerekeknek is, és mi kapva kaptunk a lehetőségen, hiszen az Író Cimborák alkotóközösség pont az ilyen kihívásokat szereti.

Lipka Bori: Mi volt a projekt, a közös alkotás menete?

Horváth-Dobó Dorottya: Az alkotásokat András fotói inspirálták, ezért az induláshoz kaptunk tőle egy rendkívül gazdag fotósorozatot a misszióról. Az írók és az illusztrátorok ezekből a fotókból választottak egyet, vagy akár többet is, amelyeket továbbgondolva megkezdték a munkát. A kész szövegekhez ezt követően illusztrációk, a grafikákhoz pedig szövegek készültek, így komplett alkotásláncok jöttek létre. Emellett a közös munka része az is, hogy egymás szövegeit elolvassuk és szerkesztjük, mert arra törekszünk, hogy az itt születő mesék és versek valóban irodalmi minőséget képviseljenek.

Ki a nagyobb varázsló? (Dénes Borbála, Majoros Nóra, Orosz Annabella és Váradi Emma alkotásai)

 

Váradi Emma fotogramja
Hajdú D. András fotóinak felhasználásával

Dénes Borbála fotogramja
Hajdú D. András fotóinak felhasználásával

Majoros Nóra: Ki a nagyobb varázsló?

Kongó szívében, az erdős szavannán, egy ősöreg baobab fa lombjában élt Afrika legnagyobb varázslója, Monzoto. Külsőre nem különbözött a többi embertől: bőre fekete volt, mint az éjszaka, szeme ragyogott, mint a reggel, haja és szakálla pedig csigákba göndörödött. Senki sem tudta, hány éves, hol fiatalnak látszott, hol öregnek, ahogy éppen kedve tartotta. Ha akart, szélvihart idézett, vizet fakasztott, és a tenyerében a legkeményebb követ is porrá morzsolta. A legfőbb varázslata mégis az volt, hogy bármilyen állat alakjában meg tudott jelenni. Így aztán az állatok éppúgy tisztelték és féltek tőle, mint az emberek. 

     Egy reggel, amikor Monzoto a kelő nappal együtt felébredt, meglátta a fa alatt gyülekező állatokat. Gyakran felkeresték, ha betegek voltak vagy igazságtalanság érte őket, de ennyien még sosem gyülekeztek egyszerre. Itt valami nagy dolognak kellett történnie! – gondolta a varázsló, felvette színes tollakból és falevelekből készült, ünnepi köntösét, majd egy ugrással a fa tövénél termett.

Látó szemek (Nagy Izabella, Petrovits Olga Zsuzsanna és Újlaki-Nagy Júlia alkotásai)

 

Petrovits Olga Zsuzsanna
illusztrációja

Újlaki-Nagy Júlia: Mesélsz Afrikásat?

Amíg anya friss ágyneműt húzott, Marci bepakolt a hátizsákjába. Gondosan végignézte a másnapi órarendet, és sorban betette a füzeteket, könyveket, a zsiráfos tolltartót és a szemüvegét. Miután anya elolvasta az esti mesét, megszámolták a paplanon legelésző zebrákat és antilopokat. Marci már jó laposakat pislogott, amikor apa is belépett egy jóéjtpuszira.
     – Apa, mesélsz egyet te is? – kérlelte Marci, és már egyáltalán nem volt álmos.
     – Jó, de csak egy rövidet! Milyen mesét szeretnél?
     – Afrikásat!
     – De szinte mindegyiket ismered már! No, legyen ez, talán még nem hallottad.
     Amint tudod, amikor nagyon fiatal voltam, önkénteseket kerestek, és valami csoda folytán engem is beválogattak abba a csapatba, amelyik elrepülhetett Afrikába, pontosabban Kongóba. Még ma is ott dolgozik egy magyar szemorvos, akivel akkor én is megismerkedtem.
     Egy nap egy különleges kisfiúval találkoztam, akinek Maitho volt a neve. A többiektől eltérően Maithónak fehér volt a bőre, szőke a haja és barnás-vöröses a szeme. Egy ritka, veleszületett betegség ez, amit albinizmusnak neveznek. Emiatt Maitho szeme már születése óta gyenge volt. Leginkább az erős napfény zavarta, de a gyors mozgást se tudta követni. Hát nem csoda, hogy a kisfiú naphosszat üldögélt a kunyhójukban, és nagyon egyedül érezte magát.

Az ügyetlen fiú (Dobó Dorottya és Török Szilvia alkotásai)

 

Török Szilvia illusztrációja

Dobó Dorottya: Az ügyetlen fiú

Makasi ki nem állhatta, hogy mindenki azt feltételezte róla, csak mert majom, szereti a banánt. A puha, nyálkás belsejű, gyomorfájdító banánt. Ő, a Kokamba dinasztia sarja, akinek ősei évezredeken át uralták a környék állatvilágát hegycsúcstól hegycsúcsig, át tavakon, folyókon, esőerdőkön és mocsárvidékeken. Jobban szerette a földimogyorót és a diót, amelyek maguk is keménységet és erőt sugároztak, és Makasinak meggyőződése volt, hogy ez azokra is igaz, akik fogyasztják őket.
     – Méghogy Kokamba dinasztia – rikkantotta a turákó, és nevetés közben majdnem lefordult a faágról. A dzsungel állatai hahotázásban törtek ki, és Makasi szégyenkezve foglalt helyet a hátsó sor legszélén, hogy onnan hallgassa a dzsungelben élő zsákmányállatok gyűlését.
     Az okapi ünnepélyesen megnyitotta a tanácsot, és sorra beszélték át a közösség legfontosabb ügyeit: tisztázták, ki melyik területen gyűjthet élelmet és beosztást készítettek, mikor kik őrjáratoznak, hogy figyelmeztessék a többieket a veszélyekre. Makasi épp egy hatalmas ásítás közepén járt, amikor a saját neve ütötte meg a fülét.
     – Makasit kell odaküldeni – rikkantotta a papagáj. – Ő elég kicsi ahhoz, hogy be tudjon épülni, és elég jelentéktelen ahhoz, hogy ne hiányozzon, amíg nincs velünk.

Dal három hangra (Bertóti Johanna és Bódi Kati alkotásai)

 

Bódi Kati grafikája

Bertóti Johanna: Dal három hangra

*

Gazdám, hallgasd

mekegésem!

Te, ki farkast

űzöl értem.

Adok tejet,

hű cimbora,

s futok veled 

akárhova.

**

Anyám, tőled 

kaptam napom.

Tüze győzhet.

Kövesd dalom!

Mert ahova

téged viszlek,

ott a csoda,

s égnek színek.

***

Szemem fénye,

drága kincsem!

Évről-évre

szürkébb minden.

Dúdolj utat,

arra megyek,

Vagyok nyugat.

Legyél kelet!

Szerkesztette: Nagy Izabella

Hajdú D. András fotói

Mind a leopárdok (Csányi Szilvia, Kasznár Anna, Németh Tibor és Miklya Zsolt alkotásai)

 

Németh Tibor illusztrációja

Csányi Szilvia: Mahari és a leopárd

Mahari egyszerűen nem tudott betelni új szemüvegével. Hardi doktor bácsi előre megmondta, hogy tökéletesen lát majd vele és teljesen másmilyennek fog tűnni minden, amit ismer, de nem hitte el neki. Később, amikor már pár napja viselte a szemüveget és kitágult a világ, egész nap úton volt, mert látni akarta kedvenc helyeit, ezúttal úgy igazán. Először a fák leveleire csodálkozott rá, aztán az azokon élő rengeteg apró bogárra. Mahari azelőtt nem volt túl jó vadász, íjával szívesebben célzott nagyobb állatokra, de sosem sikerült eltalálnia őket. Ezért már alig várta, hogy kipróbálhassa, ügyesebb lett-e a szemüvegtől.

     Óvatosan lopódzott az erdőben, aztán csendben, türelmesen várt, hátha felbukkan valami, amit zsákmányul ejthet. Hosszú órák teltek el így, mire a levelek furcsa susogására lett figyelmes. Nem hitt a szemének: egy leopárd sétált kecsesen egy kidőlt fa törzsén. Lassan célba vette a nagymacskát, izgalmában rálépett egy ágra, ami megreccsent, a leopárd pedig azonnal észrevette a kisfiút. Mivel a nyíl hegye továbbra is fenyegetőn meredt felé, kérlelőn nézett Maharira:

     – Ne bánts, kérlek! Ha életben hagysz, teljesítem három kívánságod.

     Mahari elgondolkodott. Olyanról hallott már, hogy egy aranyhal teljesítette a horgász kívánságait, de leopárdról még soha nem hallott ilyen történetet. Mivel különösen jó kedve volt a szemüveg miatt, úgy döntött, hogy elfogadja az ajánlatot.

2. fejezet: Ki látja a leopárdot?

 

Hajdú D. András fotója

Megfigyelted már, mennyire sokféle szem létezik? Sárga, zöld, kék, barna, fekete, vagy akár színes, mint a szivárvány. Vannak kétszemű és sokszemű élőlények, léteznek icicpici és hatalmas szemek, hosszúkás és kerek pupillák. Lecsukható szemhéjak, rebegtethető szempillák. Hányféleképpen lehet látni ennyiféle szemmel! Színek, formák, mozdulatok, rejtett árnyak – ki ezt látja, ki azt látja. No és van olyan is, aki nem lát. Nincs is szeme, vagy csak megbetegedett. Vagy éppen lát, de a fontos dolgok mégis rejtve maradnak előtte.

Olyan meséket és verseket gyűjtöttünk egy csokorba, amelyekben állatok és emberek együtt fedezik fel a világot. Hol nézeteltérésük támad a különböző látásmód miatt, hol segítenek egymásnak eligazodni ott, ahol a másikuk nem lát. Olvashatsz segítőkész kecskéről és kismajomról, vak kutyává változó varázslóról, és megtudhatod, mennyire veszélyes a faágakon nesztelenül osonó, zsákmányt kereső leopárd.

A témához tartozó fotókat összegyűjtve itt éritek el: Kukucs fotógaléria

Ajánlott életkor: 7-9 év


Részlet Hardi Richard naplójából:

„Kertünkben csomó gyümölcsfa van. Van egy csomó mangófa, ezek közül három egy nagyon finom, dél-afrikai mangófajta, amiből csak nekünk van Kabindában. Ezt pedig tudják a gyerekek is, így állandóan egy csomó gyerek szédeleg a fa alatt, és dobálja a gyümölcsöket kővel. Ez egy itteni módszer a gyümölcsszedésre, addig dobálni, míg leesik. Csináltam egy gyümölcsszedő eszközt, és ez nagy csodálkozást váltott ki. A gyerekek tátott szájjal nézték a Murmogót, hogy mit csinál? Fel kell mászni a fára, és szépen le lehet vele piszkálni a gyümölcsöt, ami a dobozba esik, nem a földre, és nem törik össze. Csak egy gond van: a vöröshangyák. Az ember szépen elhelyezkedik, kezdi szedni a mangót, és akkor csápjukat meresztve, tömött sorban nekitámadnak a hangyák, és csípnek. Ilyenkor gyorsan le kell iszkolni, vagy ágat cserélni. Szóval nyugodtan mangót szedni nem igen lehet. Mindjárt ott terem tíz gyerek, és elkezd kunyerálni. Mind a tíznek nem lehet adni, mangót felezni nem szokás. Általában jól elbeszélgetek velük, ledobok nekik néhány mangót, aztán eliszkolok.”

Malacok (Igor Lazin, Kovács Attila és Nagy Izabella alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója

 

Nagy Izabella: Coca-utas

 

vörös szőrű malac vagyok

motorbicikli utasa

megyek erre

megyek arra

kosepela

nekiindulok a világnak

nézek erre

nézek arra

kosolala

csámcsogok és csacsogok

testvéreimmel a motoron

piros föld suhan alattunk

kék ég száll felettünk

ahogy utazunk

ahogy repülünk

kokende mobembo

nekiindulunk a világnak

pöfög a járgány

de nem izgulunk

mert ma nem csinálunk mást

csak potyautas cocaként utazunk.

  

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Igor Lazin illusztrációja

 

Kovács Attila (Holden Rose): Motorozós álom álom

  

Motorozós álomból riadtam fel hajnali délben,

Tepertünk a dzsungelen át százezerrel szembeszélben,

Készakarva fötörtük fel az avar alól a terrát,

Repesztettünk paréj fölött, pálmák között, pókhálón át,

Én meg a bátyám, a Bernát.

A csopper széthörögte a rengeteg egyhangú csendjét,

Kidöntöttünk két kukát, egy banánfát meg három cserjét,

Tiritarka madárkák rebbentek tova nagy lármával,

Rágcsálók hada futott előlünk leszakadt pofával,

Ott faroltunk ki aztán, hol a minap körtét találtunk,

Majdnem lerepült rólunk a makkal teli hátizsákunk,

A gombánál álltunk csak meg, hogy igyunk egy Röfi Kólát,

Folyton azt innánk, ha létezne olyan, én meg a Bernát…

Visítva röhögtünk minden kátyúnál és bukkanónál,

Igazi őrült, vicces száguldás volt ez, jobb a jónál,

Aztán a híd szélén, épphogy megfogott minket a korlát,

Kis hiján a folyóba zúgtunk orral a töltésen át,

Én meg a bátyám, a Bernát.

Végül bevettem a taknyos, latyakos, utolsó kanyart,

Mikor felébredtem, még húztam az álombéli gázkart…

A napocska már jócskán rám szárította a pocsolyát,

Mellettem pirostraktorként horkolt a bátyám, a Bernát.

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Lingala szavak:

kosepela = boldognak érzi magát, elégedett
kosolala = köhög
kokende mobemo = elutazik (szabadságra)

 

Az ellopott banán (Fogas Dávid és Garaczi Glória alkotásai)

 

Garaczi Glória illusztrációja

Fogas Dávid: Az ellopott banán

Történt egyszer Kongóban, hogy egy ember, Mopero, a banánligetben leszedett egy szép, nagy fürt gyümölcsöt. Feltette a biciklijére, elindult vele hazafelé, de útközben megállt, hogy bevásároljon a feleségének. Igen ám, de amíg bent volt a boltban, egy cerkófmajom ellopta a fürt banánt, és csak vitte, vitte, mígnem útját állta egy marhacsorda. A marhapásztorok meglátták a cerkófmajmot, megkívánták a banánt, és elvették tőle.

    – Nézzétek, ez a banán pont olyan, mint egy pisztoly! – mondta az öreg Mukendi. A többieknek tetszett a tréfa, és játékból lövöldözni kezdtek a banánokkal.

    – De hát ez csak banán, nem fegyver – vakarta a fejét értetlenkedve Makiki, a majom.

    Makiki szerette volna elvinni a banánt Pongó faluba, a piacra, hogy vásároljon magának egy fürdőnadrágot. Látta, hogy az emberek szép, színes fürdőnadrágban pancsolnak a patakban, és arra gondolt, egy ilyen ruhadarab neki is jól állna.

    – Adjátok vissza a banánomat! – mondta a marhapásztoroknak, de azok kinevették. Hiszen ki ne szeretné ezt a finom gyümölcsöt? Bizony, hogy fel akarták falni mindet! Beültek hát a legközelebbi kocsmába, az Arany Sarkcsillagba, és falatozni kezdtek. A banán mellé rendeltek maguknak fügeszörpöt. Makiki követte őket.

Rókales (Fodor Veronika és Gertheis Veronika alkotásai)

 

Fodor Veronika illusztrációja

Gertheis Veronika: Rókales

Gyere csak, kisöcsém,

legyél te a róka!

Gambala a neved,

rejtőzz a bokorba!

Farkincád ágacska,

füled banánlevél,

hallgatod, koyemba,

vadászod énekét.

Talpam bőre érdes,

kúszom a fa törzsén,

a magasban köszönt

mopepe, a jó szél.

Nincsen íjam, puskám,

de éles a szemem,

lapulj, leki, bárhol,

nyomodat meglesem!

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Hajdú D. András fotója

Lingala szavak

gambala = róka

koyemba = énekel

mopepe = szél, levegő

leki = öccs, húg

Varázslatos hüllők (Békés Márta, Csankovszki Csilla, Dávid Ádám, Fritteli Emily, Horváth Eszter alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója

Fritteli Emily fotogramja

Békés Márta: Krokodilus

Afrikában foly a Nílus,

benne él a krokodílus.

Négy a lába, mégsem emlős,

simogatni őt felejtős,

hisz egyben is lenyel akár!

Tojást rak, de mégse madár.

Melegövi bár, de hüllő,

ha iszik is, sose züllő.

Csukott szájjal fogsort mutat,

keress menekülő utat!

Ne szégyelld, hogy nem vagy bátor,

rokona az aligátor.

Öt-hat méter, mégis formás,

szíve szívalakot formáz.

A tudósok mind úgy vélik,

elél akár 120 évig.

Zsákmányt orront, jó a hátszél,

védi őt a vastag páncél.

Vízből kiszimatol, kiles,

állítólag intelligens.

------------------------------------

Afrikában sok a folyó,

krokodilnak benne de jó!

Ott a Kongó, az is olyan

édesvizű, széles folyam.

Ha csónakon átkelni kell,

veszélyes lehet a Niger.

Van, aki csak föntről nézi,

hogy hömpölyög a Zambézi.

---------------------------------

Szegény, szegény krokodílus,

nem védi meg őt a Nílus.

Lesnek rá az orvvadászok,

trófeának lenni átok.

Krokodilbőr – ez a stílus,

csemege a krokodilhús.

Szánd meg ezt a szörnyeteget!

Hullajts krokodilkönnyeket!

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Horváth Eszter illusztrációja

.

A cerkóf, aki nem félt az emberektől (Diana Soto és Takács Viktória alkotásai)

 

Hajdú D. András fotója

Diana Soto: A cerkóf, aki nem félt az emberektől

    Mia világéletében bátor cerkóf volt, aki mindenbe beleütötte az orrát. Az anyukája nevezte el Miának, ami lingala nyelven éhest jelent, bár akkor még nem tudhatta, hogy ez a név mennyire passzol majd a kölykére.

    Mia egyszer vadbanánt lopott az emberektől, máskor bemerészkedett a faluba egy kis fügéért, de olyan is előfordult, hogy a cerkófcsapat kedvenc alvóágát termeszekkel szórta tele, amiket aztán egy egész éjjelen keresztül szedegethetett, mivel anyukája addig nem hagyta aludni, amíg mindet meg nem ette.

    Ezekben a kalandokban nem is a folytonos ehetnéke volt a legveszélyesebb, hanem az, hogy egyáltalán nem félt az emberektől.

1. fejezet: Majomparádé

 

Hajdú D. András fotója

Kukucs! Ki leselkedik a lombok között? Talán egy nagy bagoly? Neeeem, hiszen nappal van, ilyenkor a baglyok alszanak. Vagy talán egy krokodil? Akkora, mint egy sárkány? Szerencsére nem, hiszen a krokodilok inkább a vizet kedvelik, és nem az erdő fáit. Hát akkor ki lehet? Csak nem egy csalafinta kis majom?

A következő napokban csupa vidám verset, mesét és rajzot hozunk nektek állatokról és gyerekekről. Olvashattok például egy fürt ellopott banánról, motorozó malacokról, varázslatos varánuszról, bátor és furfangos kismajomról. Az első mesét holnap (június 10-én) tesszük közzé. Tartsatok velünk, irány az őserdő!

A témához tartozó fotókat összegyűjtve itt éritek el: Kukucs fotógaléria

Ajánlott életkor: 3–6 év

Hajdú D. András fotója

Résztetek Hardi Richard naplójából:

„Kabindába eljutni nem túl könnyű. Először Kinshasáig mehet az ember repülővel…
Mire megvirradt, alattunk a felhők időnként betekintést engedtek: sűrű zöld takarót lehetett látni a magasból, sehol egy út, sehol egy város, ez bizony őserdő a javából! Egyszer csak egy többfelé elágazó hatalmas folyó felett repültünk el, ez a Kongó folyó volt – gondoltam magamban. Bizony az ember csak elképedve bámult, ahogy ereszkedtünk lefelé, vályogviskók szalmatetővel, az utak burkolatlan földutak, és jármű alig közlekedik rajtuk.

Délutánonként fotózok, a sok madár, akik velünk vannak a szálláshelyen, jó téma. Este sikerül gyöngybaglyot kapni lencsevégre. Majd jön egy hatalmas vihar, jó nagy szél, ami szerencsére nem tesz bennünk kárt, rengeteg villám és nagy hangzavar. Ahogy elvonul a vihar, csodálatos tűzijáték marad még vagy egy óráig, elképesztő jelenségek az égen, alig győzöm bámulni és próbálom megörökíteni, amennyire tudom. Ez az előadás ingyenes volt… Megérte végignézni.”

Hajdú D. András fotója

Kukucs! Itt vagyunk!

 

Varsányi Orsi grafikája

Nyisd ki a szemed: ugye, látsz? Most csukd be: nem látsz. El tudod képzelni, milyen lehet csukott szemmel élni? Csak homályos foltokat látni, egyre kevésbé érzékelni a fényt, amíg örökös éjszaka vesz körbe, és csak a hangokat hallod?

Afrikában rengeteg embert és nagyon sok gyereket sújt a szürkehályog nevű szembetegség, amely fokozatosan a látás teljes elvesztéséhez vezet. Ezt a betegséget egy gyors műtéttel lehet gyógyítani, ám Kongóban sokáig nem volt orvos, aki ezt el tudta volna végezni. Hardi Richard magyar szemészorvos, aki 1995-ben utazott először Kongóba, azóta annak szenteli az életét, hogy meggyógyítsa a szürkehályogtól vagy más szembetegségtől szenvedő embereket. Munkájáról blogot vezet, ahol részletesen elolvashatod az élményeit.

Richard doktor munkáját 2015 óta dokumentálja Hajdú D. András fotográfus. Képein nemcsak az orvos munkájába nyerhetünk bepillantást, hanem az emberek életébe is. Megelevenedik az esőerdő, bepillanthatunk az otthonok belsejébe, együtt hordhatjuk a fejünkön egyensúlyozva, nagy kosarakban a mosnivalót az asszonyokkal, vagy focizhatunk a gyerekekkel. Az Író Cimborák András képein keresztül kukucskálnak be a misszió világába.

A következő hónapokban megismerheted a fotókat, amelyek az Író Cimborákat és illusztrátor társainkat alkotásra késztették. A fotók alapján versek, mesék és képek születtek, majd láncjátékként ezekhez új illusztrációk, szövegek készültek. A szövegekbe egy afrikai nyelv, a lingala szavait is becsempésztük, minden bejegyzés végén találsz egy szószedetet, hogy biztosan megértsd őket. Az alkotásokat nyolc témába soroltuk: először az ovisoknak és kisiskolásoknak szóló szövegeket és képeket tesszük közzé, majd az iskolásoknak és nagykamaszoknak való alkotásokat. Kövesd a blogot, Facebook- és Instagram-oldalunkat, hogy ne maradj le a legnagyobb kalandról! 

Megismerheted velünk az afrikai állatokat, találkozhatsz vízitündérrel, varázslókkal és boszorkányokkal, bátor gyerekekkel és furfangos majmokkal! Megtudhatod, milyen teljes sötétségben élni, vagy azt, hogy milyen érzés lehet, amikor egy idegen orvos visszaadja a szemed világát. Elringat a lingala nyelv ritmusa, és akár esőtáncot is járhatsz az afrikai gyerekekkel.

Nyitva a szemed, és nem látsz? Cseppet se aggódj, jön Richard doktor! Láss csodát, és pillants bele egy különleges afrikai misszióba, ahol a gyógyításból gyerekirodalom és közös alkotás születik!

Szeretettel:

Az Író Cimborák és illusztrátor barátaink

Dr. Hardi Richard és Hajdú D. András
Fotó: Chiruza Toussaint

Dr. Hardi Richard missziójáról:

1995-ben kezdett el szemészorvosként dolgozni a kabindai kórházban (a Kongói Demokratikus Köztársaság középső részében fekvő Lomami tartomány fővárosában). Mivel áram csak napi két órát volt a városban, a műtéteket is csak ez idő alatt lehetett elvégezni – kezdetben sokszor maga által barkácsolt eszközökkel. A térségben dúló háborúk idején Richard testvér a közösség lelkipásztora is volt, de még a nehézségek ellenére sem hagyta el a várost. „Háborúban nagyobb szükség van a kórházra, mint békeidőben” – indokolta meg döntését. A gyógyítás mellett szentségimádást és folyamatos rózsafüzér imádkozást szervezett. Szemorvosi teendőit pedig egyetlen napra sem függesztette fel azóta sem.

Hajdú D. András fotográfiái

Hardi Richard munkáját Hajdú D. András 2015-ben dokumentálta először. Az első képét a National Geographic címlapján publikálta. Először egy ösztöndíj keretein belül ment Kongóba, ahol akkor 6 hetet töltött. Azóta több alkalommal is visszament, hogy Hardi Richard munkáját dokumentálja, és egy dokumentumfilmet is készített róla. 

A projekt tartalomjegyzéke és alkotóinak névsora folyamatosan frissül, ide kattintva éred el.

A felhasznált fotók egyre bővülő galériáját pedig itt találod.