Vihognak a srácok (Bank Eszter Katalin, Kneipp Virág Gerda, Korsós Karolina és Smelka Sándor alkotásai)

Kneipp Virág Gerda grafikája

 

Bank Eszter Katalin: Bújócska

mit látok a kamerán túl?

világot, mi elém tárul:

esőerdőt és szavannát,

Afrika egy kis darabját.

huncut szempár néz a képbe,

kíváncsiság van-e benne?

tükröződik, mint egy álom,

mosolya a kamerámon.

lubickol a vízben a nap,

mosóedényből lesz kalap;

lombok alatt sárga lepkék,

velük együtt kergetőznék.

sáros úton apró lábnyom,

kukucs – mondod, játszol, s játszom;

bújócskáznak fények, árnyak,

kukucs – mondom, látsz és látlak.

Szerkesztette: Dávid Ádám

Hajdú D. András fotója

A bűvös távcső (Bank Eszter Katalin és Száraz Szofi alkotásai)

Száraz Szofi illusztrációja

Bank Eszter Katalin: A bűvös távcső

Bogi megpörgette a földgömböt. Szeretett játszani vele, nézte, ahogy forog, és amikor megállt, csukott szemmel rábökött egy pontra. Ilyenkor kibetűzte az ország, vagy a város nevét, és elképzelte, hogyan élnek ott az emberek. Néha anya vagy apa is beszállt a játékba, de most egyedül volt a szobájában.

A földgömb forgott, surr-surr-surr, Bogi pedig behunyta a szemét, és az ujját készenlétbe helyezte. Amikor megállt, bökött. Afrika egyik pontja volt az. A város neve azonban olyan apró volt, hogy szabad szemmel alig látta.

     Hol is lehet a nagyító, amivel a bogarakat szokta vizsgálni? Felnyitotta a kincsesládáját, de a nagyítót sehol sem lelte. Sebaj! Kezébe akadt a játéktávcsöve, Kukucs. Hátrébb lépett az íróasztalától, és belenézett. Kicsit állítgatta, kicsit tekergette, és amikor végre kiélesedett kép, alig akart hinni a szemének.

     Valaki integetett neki a földgömbről!

     Bogi megdörzsölte a szemét, és újra belepillantott a távcsőbe. Megint látta az integető alakot. Tekert még egyet a fókuszállító keréken. Aztán még egyet, és még egyet. Ekkor a földgömb növekedni és újra forogni kezdett. Bogi vele forgott, míg egyszer csak eltűnt a szoba, eltűnt az íróasztal, ő pedig egy poros földúton találta magát.

     Hétágra sütött a nap, de olyan erősen, hogy el kellett ernyőznie a szemét. Fülledt meleg csapta meg, mintha az uszodába lépett volna be. Az utat pálmák és zöldlombú fák szegélyezték, az ágak között színes madarak tollászkodtak.

     – Afrikában lennék? – csodálkozott, miközben leporolta a szédítő utazás közben bepiszkolódott ruháját. – Vajon hogyan fogok innen hazajutni? Hiszen nincs velem a földgömböm…

     Egy fiúcska méregette az út másik oldaláról egy bambuszrúdra támaszkodva. Bőre mint a tejcsokoládé, szeme meleg, barna.

     – Te integettél nekem? – kérdezte hunyorogva Bogi.

     A fiú bólintott.

     – Mbote! A nevem Amani. A tiéd?

     – Bogi. Kukucs hozott ide – mutatott a nyakában lógó távcsőre.

     – Liloki – suttogta áhítattal Amani. – Varázslat!

     – Hol vagyunk most?

     – Ez itt az otthonom, Mbuji-Mayi – mutatott körbe Amani a kezében tartott rúddal.

     – Azta, ilyen nevet még sosem hallottam! Te itt élsz? Megmutatod, hogyan telik itt egy nap?

Manu és a fehér varázsló (Bank Eszter Katalin és Trombitás Réka alkotásai)

 

Trombitás Réka grafikája

Bank Eszter Katalin: A fehér varázsló

     Emmanuel nem emlékezett arra, amikor még élesek voltak a fények és a körvonalak. Még a családtagjai arcát sem bírta felidézni. Amióta csak az eszét tudta, jobb szemével sárgás-szürkés színű homályban látta a világot, a ballal pedig gyengén.

     Néztél már keresztül piszkos üvegen, vagy párás buszablakon? Akkor el tudod képzelni, hogyan láthatott Emmanuel. És úgy tűnt, hogy ez már nem is fog megváltozni.

Egy nap azonban érdekes dolog történt. Az a hír járta, hogy egy fehér varázsló érkezett a környékre, ahol ő és a családja élt.

     Emmanuel, akit a szülei egyszerűen csak Manunak becéztek, addig még sosem ismert ndokit, csak nganga mamát. Ha valaki megbetegedett a faluban, mindig őhozzá fordultak segítségért. Nganga mama először meghallgatta, mi a panasz, azután gyógyteát, kenőcsöt, vagy pakolást készített. Imát mondott, ha arra volt szükség, és néha még amulettet is adott. A kisfiúnak is volt egy ilyen amulettje, egy nyakba akasztható bőrzacskó gyógyfüvekkel.

     Amikor először vitték el nganga mamához, hogy gyógyítsa meg a látását, az anyó lemosta a szemét, majd borogatást rakott rá. Füstölőt hozott, megtisztította vele Manut, aztán hazaküldte. Néhány nap múlva újra fogadta, de amikor megvizsgálta, csak csóválta a fejét és hümmögött.

     – Szürkehályog. Láttam már ilyet.

Bank Eszter Katalin: Variációk egy témára

 Akrosztichon

J  ó  nekem
A tükör előtt.
N aplómban megsárgult lapok.
I  skolás vagyok már – voltam, s maradok.
K ire ütöttem, na kire?
O ldala kettő a lemeznek, s
V an egy jó hírem, hogy
S zalmaláng a szerelem, de szép – a
Z uhé pedig néha nagy.
K ire ütöttem, na kire?
Y -nal nem kezdődik semmi, de sebaj –

É gig értek a fűszálak, és
V elem mindig történt valami.
A kár hiszed, akár nem…

Részlet a Mire jó a nagypapa? című meséből

Mire jó a nagymama?

A nagymamák általában azt mondogatják az unokájuknak, hogy aranyos kis bogaram, meg drága szívem, és az én mamám is pont ezt szokta mondogatni. Ha megölelem és hozzábújok, akkor nagyon örül, és azt mondja, hogy ez a legjobb dolog a napjában.
Az én mamám minden hétvégén főz valami finomat, de én nem mindent eszek meg, mert hiába főz a világon a legjobban az én mamám, az oviban még nála is jobban főznek. Sütni is szokott, és akkor szándékosan nem rak a süti felébe lekvárt, mert tudja, hogy én úgyis kipiszkálom onnan, de amikor meg nem rak bele, akkor persze lekvárosat kérek. De az én mamám nem haragszik rám ezért.
Az én mamám nem egészen olyan, mint a mamák általában, mert szeret focizni és biciklivel jár, és ha szeretném, akkor felülhetek a biciklijének a csomagtartójára, de még az ülésére is.
A mamámmal nagyon jól lehet játszani a parkban, amikor úgy csinálunk, mintha nyulak lennénk és megennénk a fűszálakat, de néha tényleg a szánkba veszünk egy szál muhart, és annak a végét rágcsáljuk.
Az én mamám egyáltalán nem szereti az édességet, nem úgy, mint a papám, és ha egy keveset mégis eszik, akkor rögtön arról panaszkodik, hogy milyen borzasztóan édes, és hogy miért kell ennyire cukrosra csinálni valamit. És rögtön vizet kér.
Az én mamám bármikor szívesen eljön hozzám, kivéve akkor, amikor felmegy a vérnyomása, mert akkor meg kell várnia, amíg lemegy.
Ha a mamámmal kint vagyunk a játszótéren, akkor előfordul, hogy frászt kap attól, ha felállok a hintán, vagy ha őrült gyorsan szaladok, mert ilyenkor oda sem mer nézni, és azt mondja, hogy ez már nem neki való.
Ha kirándulni megyünk, az én mamám mindig csomagol nekem is szendvicset, csak úgy csinál, mintha magának hozta volna, mert azt gondolja, hogy csak akkor eszem meg. De én megeszem amúgy is, mert szeretem. A szendvicset is, meg a mamámat is.
És ha együtt elmegyünk a városba, akkor egészen biztos, hogy kérhetek valami apróságot tőle, csak ilyenkor annyira sokat gondolkozom, hogy mit is válasszak, hogy ha a mamám haja nem lenne már ősz, akkor egészen biztosan beleőszülne a várakozásba. De az én mamám nem haragszik rám ezért.
Szóval, ha jól meggondolom, egy nagymama sok mindenre jó, de legesleginkább arra, hogy szeretgesse meg becézgesse az unokáját, vagyis engem.

Illusztráció: Klesitz Piroska

Bank Eszter Katalin versei

  

Radnóti Blanka illusztrációja

 

                                        Zöldségzabáló Szörnyeteg
                                        
                                        Ó, minden gyermek réme, te
                                        Zöldségzabáló Szörnyeteg,
                                        ki az apróságok elől
                                        eleszed a zöldségeket!
                                        
                                        Hová tűnt a paradicsom,
                                        póréhagyma, répa, retek?
                                        Te etted meg gonosztevő!
                                        Mutogat rád minden gyerek.
                                        
                                        Kata, Sára úgy kesereg!
                                        Nincs a kamrában csak csoki;
                                        még egy paprika sem maradt,
                                        sem cukkini, sem egy ubi.
                                        
                                        Na megállj csak, gaz szörnyeteg!
                                        Kibabrálok én majd veled;
                                        kiskertembe zöldség helyett
                                        csokoládéfát ültetek.
                                        
                                        Kicsit azért szomorkodok,
                                        tányéromon nem lesz sali;
                                        de legalább a kertembe
                                        nem vonz többé ez a csali.
                                        
                                        És nem kell, hogy aggódj értem,
                                        mivel tömöm meg a hasam;
                                        nagy sóhajok közepette
                                        a csokira vetem magam.
                                        
                                        
                                        Árulkodós 

                                        Én nem akarok árulkodni,
                                        de láttam ám,
                                        hogy a Réka a Petinek
                                        pofont adott,
                                        
                                        és azt sem fogom elmondani,
                                        de jól tudom,
                                        hogy a Peti a Rékába
                                        belerúgott.
                                        
                                        És amit senki sem tud, csak én,
                                        de ez a legnagyobb titok:
                                        hogy Peti szerelmes Rékába,
                                        a Petibe pedig én vagyok.


            Szerkesztette: Miklya Zsolt

Bank Eszter Katalin: Mire jó a nagypapa?

 

Quan Thanh Lan illusztrációja

 

Vegyük például az én papámat. A papámnak szúrós a szakálla, szemüveget visel, és bottal jár, mert általában fáj a lába. Meglehetősen ritkán nyögdécsel, leginkább csak akkor, ha egyszerre kettő unoka is ráül a hátára, mert olyankor ő a ló. És ha éppen nem ló, akkor a nagypapa sok mindenre jó.
    Egy nagypapa jó, ha gyűjt valamit. Az enyém például kagylókat, csigákat és régi pénzeket. Ez azért jó, mert én is gyűjtöm a kagylókat meg a csigákat. És olyankor, ha jön a papám, mindig megajándékoz egy újabb példánnyal. De nem ám a boltban veszi meg, hanem búvár hozza fel neki egyenesen a tengerből! Persze néha a vásárból szerzi meg, de akkor alkudni is szokott.
    Egy nagypapa jó, ha tud rajzolni, mert akkor rajzolhatunk teknősbékákat meg remeterákot. És közben a papám mindig mesél valami okosat, csak sosem engedem neki végigmondani, mert nekem meg mindig eszembe jut valami még fontosabb.
    Ha jön a papám, akkor a fagyizónál szoktunk találkozni, és akkor mindketten kehelyből esszük a fagyit, kanállal, de ő hozza a saját kiskanalát, mert úgy jobb.
    A papámmal kártyázni is lehet, és olyankor mindig én nyerek, mert ő általában elfelejti elhozni az olvasószemüvegét. De amúgy is én nyernék, mert sokkal gyorsabban megtalálom, hogy miből van kettő, mint ő.
    Ha a papám labdázik velem a szobában, akkor csak néha kell leülnie a konyhaszékre, hogy kifújja magát, aztán mehet tovább a játék.
    A papám ugyanúgy szereti az édességet, mint én, csak neki nincs egy darab foga sem, ezért mindig azt mondja, hogy nagyon vigyázzak a fogaimra, és ha édességet eszek, mossam meg jól, nehogy úgy járjak, mint ő.
    A papám mindig azt találgatja, hogy ha felnövök, vajon mi lesz majd belőlem. Talán festőművész? Vagy kutató? Vagy űrhajós? De ezt még én sem tudom, ezért nem mondhatom meg neki. Lehet, hogy mindegyik, de az is lehet, hogy futóversenyeken fogok részt venni, és fákat ültetek majd, hogy mindenhol sok árnyék legyen a Földön.
    A papámmal viccelődni is lehet, és minden érdekli, amit mondok. És ha felhívom telefonon, hogy eljön-e játszani hozzám, akkor azt mondja, hogy felöltözik, és már indul is.
    Szóval, ha jól meggondolom, egy nagypapa sok mindenre jó, de legesleginkább arra, hogy játsszon az unokájával, vagyis velem.


    Szerkesztette: Miklya Zsolt