Az ügyetlen fiú (Dobó Dorottya és Török Szilvia alkotásai)

 

Török Szilvia illusztrációja

Dobó Dorottya: Az ügyetlen fiú

Makasi ki nem állhatta, hogy mindenki azt feltételezte róla, csak mert majom, szereti a banánt. A puha, nyálkás belsejű, gyomorfájdító banánt. Ő, a Kokamba dinasztia sarja, akinek ősei évezredeken át uralták a környék állatvilágát hegycsúcstól hegycsúcsig, át tavakon, folyókon, esőerdőkön és mocsárvidékeken. Jobban szerette a földimogyorót és a diót, amelyek maguk is keménységet és erőt sugároztak, és Makasinak meggyőződése volt, hogy ez azokra is igaz, akik fogyasztják őket.
     – Méghogy Kokamba dinasztia – rikkantotta a turákó, és nevetés közben majdnem lefordult a faágról. A dzsungel állatai hahotázásban törtek ki, és Makasi szégyenkezve foglalt helyet a hátsó sor legszélén, hogy onnan hallgassa a dzsungelben élő zsákmányállatok gyűlését.
     Az okapi ünnepélyesen megnyitotta a tanácsot, és sorra beszélték át a közösség legfontosabb ügyeit: tisztázták, ki melyik területen gyűjthet élelmet és beosztást készítettek, mikor kik őrjáratoznak, hogy figyelmeztessék a többieket a veszélyekre. Makasi épp egy hatalmas ásítás közepén járt, amikor a saját neve ütötte meg a fülét.
     – Makasit kell odaküldeni – rikkantotta a papagáj. – Ő elég kicsi ahhoz, hogy be tudjon épülni, és elég jelentéktelen ahhoz, hogy ne hiányozzon, amíg nincs velünk.

Csányi Szilvia: A lajhár és a kakaós csiga

 

Török Szilvia illusztrációja

 

Egy forró nyári napon Leó és Ludvig, a két lajhár egy hatalmas fa ágain pihentek. Bármilyen mozdulattól nagyon elfáradtak volna, ezért inkább lustán hevertek. Pont ezt szerették: az édes semmittevést, azt is lehetőleg lassan. 
    Rendkívül felháborodtak tehát, amikor egy csapat kiránduló ült le a fájuk alá uzsonnázni, ezzel megzavarva nyugalmukat. A felháborodás náluk azt jelentette, hogy Leó felemelte a fejét, és unott hangon így szólt: 
    – Ludvig, elhiszed ezt?
    Ludvig válasza egy elnyújtott sóhaj volt. Órák teltek el, a kirándulók már rég elmentek, amikor Leó úgy érezte, eljött az a heti egy alkalom, amikor élete kockáztatásával lemászik a fáról. Ludvig annyira aggódott érte, hogy még a fejét is odafordította, hadd lássa, ahogy barátja lefelé halad. A fa törzse mellett a fűben Leó észrevett egy kakaós csigát, amit az egyik kiránduló felejtett ott. Annyira megtetszett neki a fura alakja és édes illata, hogy minden erejét latba vetve nekilátott falatozni. 
    Ismét órák teltek el, amikor Ludvig megdöbbenésére Leó egyszer csak felszaladt a fára.
    – Hát te? Csak holnapra vártalak vissza – nézett kérdőn barátjára.
    – Hát visszamásztam. Semmi extra. Ja, lent ettem valami kakaósat. Finom volt. Miért kérdezed? – hadarta Leó.

Kiss Dorina: Sörény a játszóházban

  

Török Szilvia illusztrációja

 

Szóval volt egyszer egy oroszlán. Nem igazi, persze – plüss. De meg ne mondd neki, mert Sir Sörény szentül meg van győződve róla, hogy ő a dzsungel hús-vér királya, aki „átmenetileg textiltestben van szabadságon”.
    A gazdája, Félix, hat és fél éves (a fél nagyon fontos), és mindenhová magával cipeli Sörényt (a Sir ízlés szerint elhagyható). Elviszi az oviba, a boltba, a doktor nénihez, sőt, egyszer még a nagyi kertjébe is együtt érkeztek, ahol Sörény hősiesen megvédte Félixet egy különösen gyanús hangot adó pitypangtól. Múltkor pedig még a fogmosáshoz is beültette a mosdókagylóba, és együtt „mostak fogat”. Azt olvasta, hogy a szájhigiénia kiemelten fontos, és nem szeretett volna kockáztatni. A barát az barát. 
    A baj ott kezdődött, amikor Félix elvitte Sörényt Doma szülinapi bulijára a Fergeteg Játszóházba. A hely körülbelül úgy nézett ki, mintha egy kalózcsapat elfoglalta volna egy cukorgyáros nagy vitorláshajóját, és hogy ne unatkozzanak a hosszú tengeri utak alatt, a biztonság kedvéért felszerelték volna trambulinokkal is. A központban egyértelműen a kalózhajó állt, ami méltóságteljesen uralta a teret. 
    Félixnek a megérkezésük után azonnal jó ötlete támadt:
    – Legyen Sörény a kalózhajó kapitánya! – kiáltotta, majd letette őt a hatalmas hajó orrára. 
    – Ő majd figyel, nehogy jéghegynek ütközzünk! – mondta komolyan. Az egész szülinapi vendégsereg beözönlött a hajtótestbe, ahol azonnal össze is vesztek rajta, hogy ki kezelje az irányítópultot. Szerencsére mielőtt elvadult volna a helyzet, megjelent Doma apukája egy maréknyi zsetonnal: 
    – Ki szeretne motorozni, vagy kipróbálni egy játékgépet?
    – Én!!!! – ordították az ünneplők, és szétspricceltek minden irányba. Persze Félix is, így Sörény ott maradt egyedül.