– Kíváncsi vagyok, ki lakik a következő házban? – gondolta a Kutyus, miután lelkesen továbbszaladt az utcán és befordult a szomszéd kertbe. Alig pár lépést kellett megtennie, hogy a kaputól az ajtóhoz érjen, amit nyitva talált, de már meg sem lepődött, hiszen ebben a városban semmi nem úgy volt, ahogy az ember kutyája várta volna.
Óvatosan végigosont a szűk előszobán és bekukkantott balra az első ajtón, de senkit sem talált a szobában. Épp a következő ajtó felé lopakodott, amikor egy férfi felkiáltott odabent:
– Sakkmatt!
– Bevallom, erre nem számítottam – mondta ugyanaz a férfihang kis szünet után.
A Kutyus először óvatosan bekukkantott az ajtón, de amikor látta, hogy az asztalnál ülő idős bácsi milyen kedvesen néz rá, felbátorodva odament hozzá és köszöntésképpen megnyalta a kezét.
– Szia négylábú barátom! – simogatta meg a Bácsi a Kutyus fejét. – Jó, hogy jöttél, legalább lesz kivel sakkoznom.
– Én csak megcsócsálni szeretem a figurákat – gondolta a Kutyus.
– Fel is állítottam a táblát. Ugorj fel ebbe a fotelbe és már kezdhetünk is – lelkendezett a Bácsi.– Ajaj, komolyan beszél – sóhajtott a Kutyus – Sajnálom, nem tudok sakkozni – nézett szomorú kutyaszemekkel a Bácsira és vigasztalásképpen újra megnyalta a fotel karfájáról lelógó kezét.
– Értem én, te sem játszol velem – mondta elkeseredve a Bácsi. – Nem arról van szó, hogy egyedül nem jó sakkozni. Szerencsére olyan öreg vagyok már, hogy mire az egyik színnel lépek, már elfelejtem, mit akartam a másik színnel. Néha jól meg is lepődöm. Inkább az zavar, hogy így nincs kivel beszélgetnem.
A Kutyus nagyon megsajnálta és már épp azon gondolkozott, hogy úgy tesz, mintha tudna sakkozni és valahogy majd csak eltologatja a figurákat, amikor támadt egy remek ötlete.
– Mi lenne, ha olyan játékot játszanánk, ami nekem is jól megy? – nézett kérdőn a Bácsira. – Mindjárt visszajövök – azzal elfutott és meg sem állt a pár sarokkal arrébb lévő térig, ahol idefelé futtában egy kisfiút látott egy focilabdát rugdosni. Ügyes csellel elcsente tőle a labdát és orrával maga előtt lökdöste, miközben szaporán szedte lábait a Bácsi háza felé.
– Várj, Kutyus! Az az én labdám! – kiáltott utána a Kisfiú és próbálta utolérni.
A Kutyus néha hátranézett és biztatóan vakkantott a Kisfiú felé. A házhoz érve a Kisfiú nem mert bemenni a nyitott ajtón, inkább kopogott és bekiabált:
– Hahó! Van itt valaki? A labdámat keresem.
– Gyere csak be, itt van, a Kutya behozta – szólt a Bácsi odabentről.
Ahogy a Kisfiú a szobába lépett, a Bácsi korához képest fürgén felpattant a fotelből.
– De jó, labdázni fogunk – gondolta a Kutyus és lelkesen csóválta a farkát.
– Tudsz sakkozni? – nézett a Bácsi kérdőn a Kisfiúra.
– Jaj, ne! – gondolta a Kutyus.
– Tanultunk sakkozni az iskolában, de nem vagyok túl jó. Az osztálytársaim mindig legyőznek, ezért focizom inkább, abban jobb vagyok.
– Badarság! – mondta a Bácsi. – Majd megtanítalak pár fortélyra, aztán meglátod, többet nem kapsz ki.
A Kisfiú megörült és letelepedett a fotelba.
– Ez így nem lesz jó – sóhajtott a Kutyus. – Mást kell kitalálnom – azzal kiosont a házból. Néhány utcával arrébb meglátott egy kislányt, aki egy teniszlabdát ütögetett a házuk falához. Ügyesen tőle is elcsente a labdát és ismét a Bácsi házához futott vele. A Kislány követte, de az ajtónál ő is megtorpant. Bentről hangos beszéd és nevetés hallatszott.
– Sakk! – kiáltott egy férfihang.
– Sakk-matt! – jött a válasz.
– Hahó! A labdámat keresem – szólt be az ajtón a Kislány.
– Gyere csak be, itt van, a Kutya behozta – felelték mindketten egyszerre odabentről.
Amint a Kislány belépett, a Bácsi neki szegezte a kérdést:
– Tudsz sakkozni? – Nem. Csak teniszezni. De azt is csak egyedül – felelte szomorúan a Kislány.
– Ez az! – csóválta a farkát boldogan a Kutyus. – Végre labdázunk!
– Gyere, megtanítunk sakkozni – mondta a Bácsi.
– Ne már! – nyüszített a Kutyus.
A Bácsi és a Kisfiú elmagyarázták a szabályokat és a két gyerek hamarosan elmélyült a játékban. A Bácsi hol az egyiknek, hol a másiknak adott tanácsot és közben a Kutyus fejét vakargatta. Aztán a hátát. Aztán a hasát.
– Végül is, ez is van olyan jó, mint a labdázás – gondolta a Kutyus.
Szerkesztette: Németh Eszter
A Meseváros korábbi epizódjai itt érhetők el:
1. Köszöntő
2. Majoros Emma: Csippcsupp kalandjai
3. Takács Viktória: Szobafogság
4. Pongó Ákos: A legpirosabb ház
5. Nagy Izabella: Olyan kis pici, rózsaszín házikó
6. Bertóti Johanna: kutyamonológ
7. Majoros Nóra: A szomorú ház
8. Smelka Sándor: Tanika és a Mindent Utánzó Umbrella Madár
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése