A ház a város tetején épült. Itt élt Tanika. A legjobban azért szeretett itt lakni, mert a házának teteje olyan eperre hasonlított, ami egy puncsfagyi tetején csücsül.
Egyik reggel nagy kopácsolásra ébredt.
– Mi ez a zaj? – puffogott magában. – Így nem lehet aludni! – Tanika hiába dugta a fejét a takarója alá, egyre csak hallotta a kopácsolást. Fortyogva felkelt, fülelni kezdett. Valahonnan fentről jött a zaj, egyenest a tetőről. Kirohant az utcára és felnézett a háza szépséges tetejére.
A látványtól majdnem fenékre ült. Fent a tetőn nem más kopácsolt, mint a Mindent Utánzó Umbrella Madár. Biztos egy óriási epernek nézte a háztetőt, és megpróbálta elfogyasztani reggelinek.
– Na, ez már mindennek a teteje! – mondta a Mindent Utánzó Umbrella madár.
– Hess, hess! – kiáltotta Tanika.
– Hess, hess! – mondta a madár.
– Na majd… – fenyegette meg a madarat Tanika.
– Na majd… – mondta a Mindent Utánzó Umbrella Madár, közben kíváncsian pislogott az ajtóban eltűnő Tanikára, aki rövidesen egy hosszú létrát hozott ki a házból. Odatámasztotta a falhoz.
– Kopp! – mondta a létra.
– Kopp! – mondta a madár.
Tanika elszánt léptekkel masírozott fel a tetőre.
– Pikk-pakk, pikk-pakk – mondták Tanika lábai.
– Pikk-pakk, pikk-pakk – mondta a madár.
Éppen felért Tanika, mikor valahonnan a semmiből felbukkant egy kiskutya. Egyedül rohant az utcán, és a póráza – ami úgy lobogott utána, mint egy pántlika – beleakadt a létrába. A létra eldőlt, a kiskutya pedig megijedt és eltűnt egy sűrű esőfelhőbokorban.
– Placcs! – mondta a létra.
– Vaúúúúúúú! – vonyított a kutya.
– Placcs, Vaúúúúú – mondta a madár.
Tanika fent ragadt a háztetőn. Leugrani nem mert, így hát segítségért kiáltozott, hátha meghallja valaki. A Mindent Utánzó Umbrella Madár is vele kiáltozott:
– Segítség! Segítség!
– Segítség! Segítség!
Ám akkora volt a lárma a városban, hogy senki nem hallotta őket. Mikor elfáradtak a kiáltozásban, Tanika leült a tetőgerincre. A Mindent Utánzó Umbrella Madár is leült nem messze tőle. Egymást figyelték: Tanika morcosan, a madár nagyokat pislogva, szinte érdeklődőn. Aztán Tanika megunta.
– Böböböbö! – öltötte ki nyelvét a madárra.
– Böböböbö! – válaszolt a madár.
– Na, most már tudom, hogy miért vagy mindent utánzó, de miért vagy Umbrella?
Ekkor a madár felugrott, szárnyaival egy esernyőt formált olyas formán, hogy lába az esernyő szárává vált. Tanika elcsodálkozott:
– Ó!
– Ó! – mondta a madár, majd Tanikához szökellt, és addig-addig böködte lábaival, míg az rá nem jött, mit akart tőle. Belekapaszkodott hát a madár lábába, és így együtt elrugaszkodtak a tetőről. A Mindent Utánzó Umbrella madár most leginkább egy ejtőernyőt utánzott, amint terhével együtt szépen, simán szállingózott az utcaszintre.
Tanika ekkor megbékélt, és megkínálta a madarat igazi, cukrozott eperrel.
Azóta a Mindent Utánzó Umbrella Madár sokszor eljár Tanikához, aki megkínálja ezzel-azzal, miközben a madár mindent utánoz.
Szerkesztette: Németh Eszter
A Meseváros korábbi epizódjai itt érhetők el:
1. Köszöntő
2. Majoros Emma: Csippcsupp kalandjai
3. Takács Viktória: Szobafogság
4. Pongó Ákos: A legpirosabb ház
5. Nagy Izabella: Olyan kis pici, rózsaszín házikó
5. Bertóti Johanna: kutyamonológ
6. Majoros Nóra: A szomorú ház
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése