 |
| Erdősi Zsófia illusztrációja |
András Adél: A legszebb bábu
Nagypapa fabábut faragott Ashának. A kislány mindenhová magával vitte, alig engedte ki a kezéből. Most is csak addig tette le, amíg a fejére tekerte a lambát. Amíg a hosszú kendőt eligazította, hogy jól álljon rajta a korsó, Imani, Asha húga felkapta a bábut, és elfutott vele.
– Olyan zoba vagy! – kiáltott rá dühösen Asha.
– Te vagy a buta! Én találtam, az enyém. Vedd el, ha tudod!
Asha a falak mentén tapogatózva a húga után lépegetett.
– Megmondalak anyának!
– Rajta, kit érdekel! – kacagott Imani.
Asha a hang irányába indult, de mire utolérte volna testvérét, Imani elszaladt.
– Elég a játékból, igyekezzetek vízért! – szólt rájuk anya, aki egy kis agyagedényben rizst főzött a kunyhó előtt.
Imani visszaadta a bábut, aztán megfogta nővére kezét. Így vezette ki őt a faluból, a sűrű esőerdőn át a folyó felé. Mezítelen lábuk besüllyedt az agyagba a hepehupás úton. Az erdőben Imani félrehajtotta a széles levelű elefántfüveket nővére elől, miközben irányította őt:
– Vigyázz, jobbra egy gödör; húzd be a fejed, itt sok az inda.
Hosszú gyaloglás után hangosan zúgó folyóhoz érkeztek. A parton sokan voltak: vizet mertek, ruhát mostak, a gyerekek sikongva fürödtek a nagy melegben. Asha és Imani megtöltötték a korsókat, és már indultak is haza.
– A babám! – kiáltott fel Asha, amikor rájött, hogy a bábut a parton felejtette.
