Gertheis Veronika meséi

 

Izsay Alexandra illusztrációja

A sárga gomb

Ez a sárga gomb igazi világjáró. Volt már bőrtarisznya zárógombja, csillogó dísz tollas vadászkalapon, utolsó remény egy folyton lecsúszó nadrágderékon. Sőt, ha igaz a hír, még Mátyás király aranydolmányán is illegette magát. Ami persze lehet, hogy csak mese. De az biztos, hogy utoljára nagymama kötényén fityegett, onnan került a varródobozomba.

Köténygombkorában történt, amit elmesélek. Nagymama épp a híres gubájához darálta a mákot, amikor csengettek. Egy egyenruhás, tányérsapkás férfi állt az ajtóban.

– Grófnő, a hintója készen áll – tisztelgett.

Nagymama álla úgy leesett, hogy nem is tudott felelni, csak cövekelt a virágmintás kötényben, kezéről földre pergett a mák. Még hogy grófnő!

Már éppen megszólalt volna, hogy kérem, itt valami tévedés van, mikor a köténye ficeregni kezdett.

– Csavarj meg! – súgta a sárga gomb.

Nagymama lesöpörte a mákot, és csavarintott egyet a gombon. Abban a pillanatban sárga selyemruha ölelte körül az otthonka helyett, ezüst haja szép toronyba rakva, gyöngyök fénylettek benne. Követte a kocsist, és kényelmesen elhelyezkedett a bársony ülésen.

A hintót négy karcsú agár húzta. A levegőbe szöktek, elrepítették őket az Alpok csúcsai, Párizs fényei és a La Manche-csatorna felett. Nagymamát az angol királynő hívta meg uzsonnára. Indiai fekete teát ittak tejjel, két cukorral, hozzá vastagon vajazott teasüteményeket majszoltak narancslekvárral. Később kirakót rakosgattak, és arról beszélgettek, amikor még lányok voltak.

Mikor az óra hatot ütött, nagymama egy szalvétára leírta a királynőnek a mákosguba receptjét, aztán „So long, goodbye!” elköszönt, és agárhintón hazarepült. Itthon megcsavarta a sárga ruhán a sárga gombot. Aztán ledarálta a mákot, és éppen megfőzte a vacsorát, mire nagypapa hazaért.

Ez nem mese, így volt. Onnan tudom, hogy nagymama azóta is egy kanál narancslekvárt kever el a meleg tejben, amit a gubára önt.

Zamberg E. Katalin versei

Sári Lili illusztrációja

Esti számoló

Egy icipici házikóban

Két nagy mackó

Három apró medvebocs

Négy asztalláb

Öt tányér zabkása

Hat kíváncsi mackófül

Hét szem málna

Nyolc szalvéta

Kilenc virág a vázában

Tíz bolyhos mamusz

Tizenegy zokni

Tizenkét vattapamacs

Tizenhárom szappanbuborék

Tizennégy lépcsőfok

Tizenöt építőkocka

Tizenhat zsírkréta

Tizenhét csipkebogyó

Tizennyolc üveggolyó

Tizenkilenc szentjánosbogár

Húsz fényes csillag

...

És

Egy

Kettő

Három

Négy

Öt

Szundikáló mackó

 

Sári Lili illusztrációja

A katica kabátja 

Apró, piros kabátka 

hosszú, zöld fűszálon. 

Kié lehet? – kérdem én, – 

gazdáját nem látom. 

Megmoccan a pici kabát,

nyomban lába is nő,

kicsi Kata, Katica,

ki más lehet, mint Ő? 

 

Pöttyös kabát kis Katáé,

szalad a fűszálon, 

szárnyat ereszt,

fel is röppen, 

s én lentről csodálom…

 

 

Szerkesztette: Miklya Zsolt

Póth Rebeka: Szökés Szilveszterkor

 

Póth Rebeka illusztrációja

Gyorsan szedte a lábát, sietnie kellett. Szökésben volt.

Hátizsákja ide-oda imbolygott a hátán, ami még nehezítette a dolgát. Elszántsága mégis vitte. Vitte előre.

Fejében kavarogtak a gondolatok. A helyszínt, ahol összegyűlnek majd, csak hallomásból ismerte – a szomszéd kanárik meséltek róla néha –, így hát bíznia kellett a megérzéseiben.

Sose hagyhatta el a szobát.

Egy dolog indította most mégis útnak: utálta a petárdát, a tűzijátékot, tiszta szívéből utálta… Na meg: vágyott a társaságra.

Rövidke lábait egymás elé rakosgatva olyan utakat, szűkebb utcákat keresett, amelyek kevésbé voltak kivilágítva. Szerencséjére a város egy igen zöld részén lakott, és itt – bár tél volt, így zöldről nem beszélhetünk –, az őszről megmaradt avar a padkák mellett remek búvóhelyül szolgált a kis kalandnak.

Lassan, de biztosan haladt előre. Járókelők, akik észrevehették volna a szökést, nem voltak a közelben, mindenki a boltokban volt, hogy beszerezze a virslit, lencsét, pezsgőt az estéhez.

Annál jobb neki! Úgyis unták már őt... Tudja, mert érezte, hogy az utóbbi időben mellőzték. Csak ímmel-ámmal etették, ő pedig alig látott valamit a világból a kis üvegen át, és rettenetesen unatkozott.

A teknős elképzelte, ahogy a róla készített fotók másnap kikerülnek a lámpaoszlopokra, mint valami szökött bűnözőé... Ezen nevetnie kellett.

Vajon a többiek vállalják-e a kockázatot? – morfondírozott magában.

Komjáthy Nessie: Ciculi és az ablak

 

Klesitz Piroska illusztrációja

Ciculi a párkányon ült, és bámult kifelé az ablakon. Macskasszony melléugrott, és érdes nyelvével végigsimított a fia vörös-fehér cirmos bundácskáján.

– Még mindig itt ülsz, Ciculi? – kérdezte. 

A fátyolfelhők mögül kacsintgató gyenge, kora tavaszi nap nem melengette őket olyan jól, mint a verőfényes téli napsütés, és a kertben szinte minden szürkésbarna volt és kopasz. Csak a virágágyás szélén kandikáltak a hervadt hóvirágok sötétzöld levelei.

– Persze – válaszolt Ciculi anélkül, hogy a mamájára nézett volna. Amióta megtalálta az ablakot, semmi mást nem akart csinálni, csak bámulni. Ez volt a legérdekesebb dolog a világon.

– Miért nem mész játszani? – A kismacskának még csak a füle se mozdult, olyan elmélyülten bámult kifelé. 

– Kérsz valamit enni? – próbálkozott újra Macskasszony. 

Ciculi fehér bajuszkája megrándult, de a szemét nem fordította el az ablakról. Macskasszony is leült.

– Mit nézel?

Klesitz Piroska illusztrációja