 |
| Izsay Alexandra illusztrációja |
A
sárga gomb
Ez a sárga gomb igazi világjáró. Volt már bőrtarisznya zárógombja, csillogó dísz tollas vadászkalapon, utolsó remény egy folyton lecsúszó nadrágderékon. Sőt, ha igaz a hír, még Mátyás király aranydolmányán is illegette magát. Ami persze lehet, hogy csak mese. De az biztos, hogy utoljára nagymama kötényén fityegett, onnan került a varródobozomba.
Köténygombkorában történt,
amit elmesélek. Nagymama épp a híres gubájához darálta a mákot, amikor
csengettek. Egy egyenruhás, tányérsapkás férfi állt az ajtóban.
– Grófnő, a hintója készen
áll – tisztelgett.
Nagymama álla úgy leesett,
hogy nem is tudott felelni, csak cövekelt a virágmintás kötényben, kezéről
földre pergett a mák. Még hogy grófnő!
Már éppen megszólalt volna,
hogy kérem, itt valami tévedés van, mikor a köténye ficeregni kezdett.
– Csavarj meg! – súgta a
sárga gomb.
Nagymama lesöpörte a mákot,
és csavarintott egyet a gombon. Abban a pillanatban sárga selyemruha ölelte
körül az otthonka helyett, ezüst haja szép toronyba rakva, gyöngyök fénylettek
benne. Követte a kocsist, és kényelmesen elhelyezkedett a bársony ülésen.
A hintót négy karcsú agár
húzta. A levegőbe szöktek, elrepítették őket az Alpok csúcsai, Párizs fényei és
a La Manche-csatorna felett. Nagymamát az angol királynő hívta meg uzsonnára.
Indiai fekete teát ittak tejjel, két cukorral, hozzá vastagon vajazott
teasüteményeket majszoltak narancslekvárral. Később kirakót rakosgattak, és
arról beszélgettek, amikor még lányok voltak.
Mikor az óra hatot ütött,
nagymama egy szalvétára leírta a királynőnek a mákosguba receptjét, aztán „So
long, goodbye!” elköszönt, és agárhintón hazarepült. Itthon megcsavarta a
sárga ruhán a sárga gombot. Aztán ledarálta a mákot, és éppen megfőzte a
vacsorát, mire nagypapa hazaért.
Ez nem mese, így volt. Onnan tudom, hogy nagymama azóta is egy kanál narancslekvárt kever el a meleg tejben, amit a gubára önt.