Hétvári Andrea: Üzenet a SZÁRNYAS MESÉKTŐL

Kedves Emberek, Gyerekek, Embergyerekek!

(és persze Vakondok, Mókusok, Cinkék, Rigók, Sünök és mindenki, akihez januárban is eljut majd a postás vagy legalább be tud kopogtatni háza, odúja, vacka vagy kunyhója ajtaján)

Egyszer volt és többször is. Hogyan is kezdjük? Talán így. Ismertek minket jól. Néhányan még gyermekkorotokból. Barátok lettünk az esti kislámpa fényénél, veletek tartottunk a nyaraláson, a tenger és a tó partján, veletek voltunk, ha várakozni kellett és minket hallgatva hajtottátok álomra kobakotokat. Bejártátok tájainkat, bebarangoltátok rétjeinket, utcáinkat, szomorúság-völgyeinket, vidámság-patakjaink üveghegyekenistúl partját. Még olyan egészen aprócska helyekre is bebújtatok velünk, ami éppen akkora csak, mint egy mécsvirág kelyhe (és alig fér be rajta egy kétpettyes katica). Eljött a január, és eljött az idő, hogy szárnyainkra vegyünk benneteket. Mert repülni nemcsak az angyalok, a madarak (vagy a katicák) tudnak, hanem mi, mesék is. Szárnyaink mindig úgy és mindig oda repítenek benneteket, ahogyan és ahová repülni szeretnétek. Ahová legtitkosabb álmaitokban vágyódtok. Ezt kaptuk a téltől és a sötéttől. Ha már uralkodóként trónra léphetnek ezekben a napokban, hetekben, hát ne maradjon szárnyak és mesék nélkül a világ. Repítünk benneteket, ahová csak szeretnétek. Reggel, délben, este, éjjel és nappal, hogy – amíg a kutyatej sárga bozontja apró magokba csomagolva szundít –, szárnyaink alatt álmodhassatok

A szerző montázsa

legalább

egyetlen  pity-

   pang-

      bó-

         bi-

            tá-

               nyit…

Itt a vége, röppenj véle!

Kelt mint fent,

(mert hát eddig sem aludt)

Mindig,

Mindenkor,

Mindenhol,

SZ.M. s.k.

SZÁRNYAS MESÉK
(és tényleg saját kezűleg)

Újévi képeslapok

Ez a képeslap Bódi Katitól jött...,

...ez Takács Ferenc ny. egyetemi tanártól (lám, megkapta a repülőt)...,

...ez pedig Csík Mónikától, akinek a Tél nevében is üzenjük, hogy nesze.

Szilveszterre karácsonyt

Van olyan, kérem szépen, hogy a karácsonyi csúcsforgalomban néhány karácsonyi képeslap elkeveredik, és amikor később a postaládába teszi a kézbesítő, mi pedig megtaláljuk, kibontjuk és mohón elolvassuk - akkor nem a posta rendetlensége miatt bosszankodunk, hanem, annak örülünk, hogy egy kicsit visszacsempészte a szívünkbe a karácsony örömét. A mi postásunk szilveszterre kézbesített két küldeményt: Tóth Ági zenélő képeslapját és Tasnádi Emese londoni levelét. 

.......................................................................................................................

Tóth Ágnes: Karácsony

Karácsonyváró a tél,
Fehér szárnyán szél zenél.
Mosolyog a Hold az égen,
Hóangyalkák szállnak szépen.
Ezüstfenyő tárja karját,
Tőlük várja hópalástját
Lent a völgyben szól a harang
Azt énekli: „Giling-galang”
Hirdeti a szent ünnepet,
A kis Jézus megszületett.

A zenés videóért katt a vers címére. (Zene: Trifán László, megjelent a Macskadomb című CD-n)

.......................................................................................................................

Bódi Kati illusztrációja

Drága Adrikám!

Hogy vagytok? Hogy telnek a napjaitok? Milyen volt a karácsonyotok? Sajnos idén nem találkozhattunk, mert nem tudtunk hazarepülni Angliából. Talán majd húsvétkor…

De addig is, míg találkozunk, hadd meséljem el nektek az első angliai karácsonyunk egy történetét!

            Mert tudod, az úgy volt, hogy karácsonykor bejglit kell enni. Ezt persze senki sem meri állítani így konkrétan, de mindenki tudja, hogy a bejgli karácsonyi sütemény. Anyáink már napokkal előtte gyúrják a tésztát, dagasztják, kenik bele a tölteléket és dugják be a sütőbe. Majd úgy fél óra múlva izgatottan lesik, hogy vajon szétrepedt, vagy sem? Komoly hátsók komoly gondokkal tornyosulnak a sütő ablaka előtt. Mikor aztán végre kiderül a bizonyosság, akkor kisvártatva megszületik a magyarázat is: „Apa úgy szereti, ha jó sok benne a töltelék”.

Hol a karácsony?

Koppány Csenge

Hol a karácsony?

Gondolkodom, hol a karácsony. A fehér hóban? Ja, akkor a németeknek sok van belőle, nekünk meg csak a szutyok marad, mint a fociban. A kezemben langyosodó sörben? Nem, bár a színe stimmel, arany is meg csillogós, ha nem innék minden este talán különleges is lenne. A tinilányok mély értelmű karácsonyi posztjaiban? Hát, annál a csokinyuszi is jobbakat mondana. A műanyag díszekben? Rakat arany-árú festett ping-pong labda. A fenyő illatában? Ha nem műfenyőm lenne a rettentő környezettudatosság meg a takarítás miatt, talán tudnám. Akkor hol van? Az ajándékokban? Azokat már egy hete feladtam a postán, és a sorban állástól csak rohadt ideges lettem, nem átszellemült. Akkor? A pulykában? Az akciós combban nem volt. A szaloncukorban? Nem vettem, egy embernek húsz deka is sok. Ott porosodna februárig.

Jól tudom, hol a karácsony. Benned, ahogy fél csíkos zokniban rohansz a fához, anyukád frissen mosott hajának illatában, a nagypapád csillagszóróért való rajongásában, meg a mamád frissen sült bejglijében. A nevetésben, amikor, rájövünk, hogy ugyanolyan hátizsákot vettünk egymásnak a nagypapáddal, és a kihívó tekintetben, amit anyukád az új piros blúzában küld felém. A hirtelen fulladozó kacagásban, amikor meglátjuk, hogy két kézzel tömöd magadba a süteményeket. A dallamban, amit együtt éneklünk. A nappaliban, ahol a fenyő körül, matracokon, egymásba karolva alszunk el. A jóllakott szuszogásod hangjában.

Tudom, hol a karácsony. Elvitted magaddal.

Kép: Metzing Eszter