Pacskovszky Zsolt: A fabélevő madár

Ízig-vérig rémmese!

– Ja-ha-ha-haj! Ju-hu-hu-huj!

A panaszos kiáltás fentről jön. Egy vastag, évszázados tölgyfáról, amit ketten, talán hárman sem érnétek körül. A csúcsa az alacsonyra ereszkedő felhők hasát kapirgálja. De a szívet tépő rikoltozás most nem az égből hallatszik, hanem pár méter magasból. Egy gömbölyded, csapzott tollú madárfióka csőréből. Szárnyaszegetten áll az odúja peremén. Elpusztult az anyja? Elhagyták a szülei?

– Ja-ha-ha-haj! Ju-hu-hu-huj!

Miklya Zsolt: Árnyékékezet

A felvilági ház alá

egy alvilági ház vezet.

Árnyékfalán éket ütött

egy hosszú létraékezet.

A falnak támasztotta rég

a gazda, s elfeledkezett

a létráról, pedig az úgy,

de úgy várta a lépteket.

A felvilági ház falán

egy zárt ajtó is reszketett,

kilincse sóvárogta rég

a kulcsot forgató kezet.

A verset Pásztohy Panka képe ihlette

Ajtó és létra egy napon,

– a nap a ház mögött haladt –,

észrevette a ház előtt

a ház alakú árnyfalat.

Árnyékfalon az ajtónak

és létrának nyoma se volt.

Se ki, se be, se le, se fel,

az árnyékház egy puszta folt.

Gondolt egyet a létra és

az ajtónak támaszkodott.

Gondolt egyet az ajtó és

a létrába kapaszkodott.

Így zuhantak el ketten, óh,

éket ütve az árnyfalon,

hol most egy létraajtó nyílik,

s lépteket vár, ha jól tudom.

Lackfi János: Sátánkutya

Figyelem! Ez a borzas hátú kutya hátborzongató.

Molnár Jacqueline illusztrációja

A Bobi a Sátán kutyája,

először is tiszta fekete,

másodszor mert a nyelve bordó,

harmadszor mert a szeme világít,

pluszba megharapott,

miközben simogattam

felülről lefelé a fejét,

meg a füle tövét.

Alulról felfelé harapott,

alattomosan belekapott a kezembe

háromszögű, hegyes fogával,

és utána mintha még

ki is röhögött volna,

úgy állt a szája széle

felfelé.

És most lehet, hogy

megfertőzött a Sátánnal,

mert azóta néha fordított keresztekről

meg varacskosan sütögetett

emberi végtagokról álmodom,

pokoli nevetést hallok,

és vérbe mártott testű, vörös hajú

pucér nők vigyorognak rám

hegyes fogakkal.

Lehet, hogy azt a filmet

se kellett volna megnézni,

amit a hülye Gerő mutatott a gépén,

hogy tök vagány,

tiszta pokoli.

A legkínosabb az volt,

hogy anyám meglátta a harapást,

elcipelt a Bobi gazdájához

és vérfagyasztó hangon követelte

az oltási igazolványt,

meg hogy kössék meg a kutyát,

ha veszélyes,

és én hiába ágaskodtam,

nem tudtam elolvasni a kiskönyvben,

hogy Bobi be van-e oltva

Sátán ellen.

A vers és illusztráció megjelent: 

Lackfi János: Kapjátok el Tüdő Gyuszit!

2013, Móra Könyvkiadó

Tóth Ágnes rémversei

 

Lázár Zsófia illusztrációja

K i s   é j i   s z ö r n y

Éjfél van és félek szörnyen,

közeledik szörnyű szörnyem.

Szótlan, szőrös szívós dúvad,

ki a szőnyeg alá bújhat,

hogy elkapja majd a lábod,

akkor, mikor nem is várod.

Vámpír Vandának az öccse,

hét deci vér esti fröccse.

Ezer hulla nyomja lelkét,

sírhelyeknek bérli telkét.

De  ha csókot lehelsz rája,

rögtön kihúny lelke lángja.

S most, hogy már leszállt az este,

tekeregni kezd a teste,

csápja fonódik nyakadra,

jó szorosan rátapadva.

Szívná már az összes véred,

de te naiv azt reméled,

hogy kedvesed bújt oly közel,

s annak a két karja ölel

hevesen a vaksötétben,

s mámorodnak mély ködében

frászt, félelmet dehogy érzel,

csápját lefejted fél kézzel..

Csókot lehelsz rút ajkára,

s ettől hajnal hasadtára

szörnyet hal e szörnyű szörnyünk

Tovább ne is szörnyülködjünk.